Focivilág – 2005. október 19.
1965-ben a Dunaújvárosi Kohász SE megnyerte a második vonal küzdelmeit
SZTÁLINVÁROS, A GRANDIÓZUS UTÓPIA
“ÁTKOZOTT AZ ÓRAMŰ, AMELYBEN NEM FORGATHATÓ VISSZA AZ IDŐ”- VALLJA MEGINDÍTÓAN SZÉP MŰVÉBEN, A SZEKERCELÁRMÁBAN EDWARD STACHURA. A MI ROVATUNK AZ “IDŐGÉP” SEGÍTSÉGÉVEL KÍSÉRLETET TESZ A MÚLT TÖRTÉNÉSEINEK FELIDÉZÉSÉRE, MERT AMI FIZIKAI ÉRTELEMBEN LEHETETLEN, A SZABAD GONDOLAT SEGÍTSÉGÉVEL MEGVALÓSÍTHATÓ.
DKSE kitűző /saját gyűjtés
1965-ben a Dunaújvárosi Kohász SE megnyerte a második vonal küzdelmeit, a következő szezont az NB I- ben kezdhette. Nem minősíthető az elit abszolút újoncának, egyik őse, a Sztálinvárosi Vasmű Építők megfordult arrafelé két évad erejéig (1953, 1954).
A történelmi előzményekről: 1950. október 5-én a Demokratikus Ifjúsági Szövetség központi vezetősége felhívta az aktivisták figyelmét a dunapentelei gyártelep felépítésének elvi és gyakorlati támogatására. Különben az év január másodikán indult meg az első ötéves terv előirányzott feladatainak teljesítése, az őszi manifesztum patetikus hangvétele, frazeológiája idomult a Magyar Dolgozók Pártja futurisztikus elvárásaihoz. (Sematikusan utánozták a szovjet modellt, fittyet hányva a honi viszonyokra.) Zajlottak gőzerővel a munkálatok, gürcöltek látástól vakulásig az internált osztályidegenek meg a politikai elítéltek a munkafrontokon, amikor 1951-ben útjára engedték a Dunapentelei Vasast. Az április 29-én közzétett, 1007/1951. számú minisztertanácsi direktíva “városi” klubot kreált belőle, a községet nagyvonalúan urbanizálták az elvtársak. (A rákosista fővezérségben a KMP egyik alapítója, a spanyolos múltú, szerfölött tekintélyes Münnich Ferenc viselte leginkább a szívén a római kori Intercisa castrum sorsát.) November 2-án a minisztertanács áldását adta az épülő ipari centrum és a néhai falu nevének átkeresztelésére (Sztálinvárosi Vasmű, illetve Sztálinváros), előbbinek ünnepélyesen üzembe is helyezték három részlegét november 7-én.
A bajnoki táblázatból eltűnt a Dunapentelei Vasas, helyét a Sztálinvárosi Vasmű Építők vette át. Az 1956-os októberi forrongások sodrában rövid ideig Dunapentelei SC néven játszott, aztán visszakapta a kérlelhetetlen Acélember nevét. 1959 és 1961 között újfent változott a titulusa, lett belőle Sztálinvárosi Kohász, utóbb pedig Dunaújvárosi Kohász Sport Egyesület. (A Szovjet Kommunista Párt XXII. kongresszusán ismételten élesen bírálták a személyi kultusz idején alkalmazott embertelen módszereket, vélhetően a Moszkvában megfogalmazott új irányelvek hatására módosult a messzi magyar helység és sportegylet nevezete.) Mit ne mondjunk, izgalmas évtizedet tudott maga mögött a piros-fehér társulat…
1965 rettenetes esztendő volt, már ami a természeti csapásokat illeti, jutott bőven belőlük hazánknak is. Történt pedig, hogy a szeszélyes Danubius március végétől egészen július utolsó harmadáig a rosszabbik arcát mutatta, permanensen áradt, a medréből kizúdult víz elöntött körülbelül 150 ezer hold megművelt földet. A becsült károkat – akkori értékben számolván – nagyjából 225-230 millió forint közé tették. A hadsereget állandó készültségben tartották, ám ezúttal nem a hidegháborús hisztéria okán.
A feljutott kohászok konstruktivista tablója 1965-ben. Legfelül (balról a harmadik) Jávor Pál edző. Középső sor (balról): Zugéber János, Tallósi Dezső, Csepecz Ferenc, Andriska Vilmos, Ligeti Béla, Súlia Ottó, Török Kálmán, Korona Ferenc, Takács I Lajos. Alsó sor: Sági István. Magasházi József, Jagodics László, Nagy Ferenc, Für László, Mihály József, Takács II József, Vertig Gyula
Dolgozatunk alanyát, a Kohászt aligha befolyásolták a szörnyű katasztrófák, mert hősiesen megbirkózott soros ellenfeleivel, mint brigádversenyen felbuzdult szaki az igencsak megnövelt normatívákkal. Pedig fölöttébb éber riválisok próbálták felégetni a hidakat előtte, többek között a Debreceni VSC, a Diósgyőri VTK, a Szombathelyi Haladás, a Nyíregyházi Spartacus, a Miskolci VSC, a Jászberényi Lehel, a Székesfehérvári VT (a későbbi Videoton) Vasas, a Győri MÁV DAC, a BVSC, a Ganz-MÁVAG vagy a Budafoki MTE-Kinizsi. Végül is a harminc összecsapásából tizenhetet hozott, mindössze ötöt bukott és 42 ponttal zárta az NB I B küzdelmeit.
Számos színvonalas csatát tapsolhatott végig a Sikló úti sporttelep lelkes publikuma, ahol nem volt ritka a tízezres nézősereg sem. (Gyakorta szállították a zsúfolt hatos autóbuszok a vasútállomásról a 15 ezres futballpályára a vendégségbe érkezők hadát.) A sikerekből kivette a részét a hírneves edző, Jávor (Jakube) Pál is, aki 1932-ben egyszer magára öltötte a meggypiros szerelést, az Újpest profijaként tagja lehetett az olaszok ellen Milánóban szerepelt nemzeti tizenegynek. No, sok öröme nem telhetett a támadónak a lombardiai kirándulásában, mivel padlót fogtunk. 4-2-re kikaptunk.
Tisztában volt a vezérkar azzal, hogy muszáj lesz izmosítania az újonc keretét, ennek jegyében igazolta át az MTK-ból a nagy tehetségnek kikiáltott, 22 esztendős Formaggini Károlyt, ő a védelem tengelyében kapott kulcsszerepet, és “helyezkedési érzéke, fejjátéka, gyorsasága volt a legnagyobb értéke”. Természetesen valamennyi párbajon kezdőként léphetett gyepre, mellette ezt csupán Ligeti Béla és Czigler Ernő (szintén friss szerzemény) mondhatta el magáról. A gerontokrácia az NB I-es mandátum megvédését tűzte ki elérendő célul, érte hajtott inaszakadtáig mind a 19 harcba vetett labdarúgó (ennyien jutottak lehetőséghez a stábból). Jávor Pált menet közben Marosvári (Marksteiner) Béla váltotta fel a kispadon, az új tréner személyében is egyszeres magyar válogatottat tisztelhettek a rajongók. A mester a Weiss Manfréd FC (a Csepel jogelődje) fedezeteként tette hozzá a magáét Svájc legyőzetéséhez, miután 1943. május 16-án Genfben sikerült nyernünk 3-1-re a helvétek ellen.
DKSE szurkolói sál /saját gyűjtés
Az 1966-os bajnokságot (még az úgynevezett éves rendszerben bonyolították le) a Vasas veretlenül száguldozta végig, és jellemző az akkori konstellációkra, hogy amíg a gólkirályi címet kiérdemelt Albert Flórián (Ferencvárosi TC) egymaga 27-szer vette be az ellen sáncait, addig a DKSE teljes legénysége 19-szer. A két kiesett (Ózdi Kohász SE, Dorogi Bányász) csatárrészlege is többször “kopogtatott be” (31, illetve 24 alkalommal). A dunaiak leginkább a Formaggini vezényelte, olajozottan működő, precíz elhárításuknak köszönhették tervük elérését, a 37 beszedett találatuknál a negyedik pozícióban finiselt Újpesti Dózsa SC is többet könyvelhetett el (39 gól). Kiszámították továbbá a statisztikára specializálódott szakemberek, hogy a település kedvező földrajzi fekvéséből fakadóan csupán a budapesti alakulatok utaztak kevesebbet az Újvárosnál, az egész évadban 3820 kilométert kellett megtennie. A história egy esztendő múlva megismételte önmagát, a szebbre és jobbra hivatott állomány megint a legjobb (nem kieső) helyen intett búcsút a viadaloknak…
Sándor Mihály
