Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a facebook-on. Ennek keretein belül arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy osszák meg kedvenc magyar versüket. A kezdeményezéshez oldalunk is csatlakozik, a magunk egyszerű módján, és témakörében a következő két verset ajánlom az olvasóknak.


Szécsi Margit

Szécsi Margitról bővebben

Szécsi Margit – Este a barakkban

A dinnyelétől szutykos asztalon
takarítanak gyors, vörös kezek.
Habosra mosott lepedő remeg
az ébenszínre kent vaságyakon.

Egy nagy cigánylány görnyed könyv fölé,
úgy fekszi meg az ágy-emeletet.
Mormolva olvas – érdekes lehet –
piros függőit morzsolja fülén.

Mosdanak másutt, hűvös víz csobog,
izzadt emberszag száll faltól-falig,
s csípős kölniszag. Szuszog valaki,
eldöntötték az álomi borok.

Kihúnyt a villany. Drótra aggatott
ruháknak szúnynak tarka színei.
Messziről csille-sírást hallani,
s itt szalmazsák zizeg egy dallamot…

(1951)


Illés Gyula

Illés Gyuláról bővebben

Illyés Gyula – Az építőkhöz

Állványok, frissen fölrakott falak,
egy városra való
cement, homok, meg tégla, meg salak
s még frissen csillogó
villanyhuzalok, rézdrótfonalak
s városnyi friss tető
s körül a még tág mezőn újra: kő,
kábel, cső, pózna s fönt-lent szerteszét
a nyüzsgő hangyanép,
ahogy acél- s vasköteleivel,
daruival és emelőivel,
foglyul ejti itt is a Gulliver-
természetet –

Mentünk tovább és újra telep
következett:
állvány megint és félben, mint a rom,
de mégse rom, mert szinte láthatón
növő beton-házvázak, könnyedek
(nem tartva még csak önnön-terhüket)
s létrák, csigák és itt is csupa-fény
aranydrót-szövevény,
ahogy kötözte ez is megsodort
fonalaival – mit is? – a nyomort?
ahogy kötözte gúzsba rengeteg
huzalával az ős szörnyeteget,
a szenvedést, mely itt rejtezkedett,
a hurokra került
rossz végzetet, a bűnt.

   Repült
velünk tovább a gépkocsi. – S ti ott
tavaly seholse-volt lámpasorok,
melyek megannyi jó stafétaként
lökitek gondolat-gyorsan a fényt,
mit köttök gúzsba ti? A butaság
ezerfejű rémállatát?

   Repült tovább
a gépkocsi – És ti ott, új olaj-
vezetékek s új telefon-vonal
s csillék új kötélpályái, melyek
fonalán épp oly fontos hír siet
s bekötő utak új hálózata:
mi rosszat béklyóztok le úgy, hogy a
jónak teret tágat teremtetek?

Mert kettős mind a jóirányú tett:
épít, ha ront s fordítva. Szikbe vájt
csatorna, mit fogsz le? Feleld: halált.
S mit szabadítsz föl? Azt, amit
orvos, ha gyógyít, tanár, ha tanít:
az életet.

Hogy föllélegzik, vasúti sínek,
sok messzi föld ha át ti kötitek
vasláncotokkal: boldog rab, akit
kemény karjába kedvese szorít!

   Kettős küzdelem
hősei az új épületeken,
rajtatok
fordul meg: börtönt rakjatok
vagy bástyát, jól vigyázzatok!
Téglát téglára! Egy világ
zárja veletek s azon át
nyitja győztesen kapuját.

   Mentünk tovább
s engem ez vitt már, ez a gondolat:
állványok, frissen fölrakott falak,
nemcsak vasat:
új létezésmód föltételeit
gyártják meg itt:
ti fölrakott s fölrakandó falak,
új, tiszta, nagy
utat ott lel, ahol a termelés,
az eszme s ész;
villanyhuzalok, rézdrótfonalak,
így lesz szabad
az ifjú szív, így lesz szeplőtelen
a szerelem;
kábelek, csövek, póznák és rudak,
erőre kap,
itt éled föl az önzésbe fagyott
jóság, a jog;
mész, kő, cement és bedöngölt salak,
ez az alap
a lépcső, melyen ember-sorba lép
végre a nép;
s te mindenféle épitő-anyag,
a kitagadt
tömeg ezen át leli meg magát,
így lel hazát;
s ti gépek és ti, nők és férfiak,
leomlanak
bálványok, trónok, égi-földi szentek,
de nem amit a munka megteremtett.

(1951)

Dunaujvaros