Home Posts Tagged "interjú"

interjú

,

Borban az igazság, és ebben a Góbé zenekar is megerősítheti a hallgatót, nézőt, hiszen legújabb daluk a Borozós azt hiszem rávilágíthat néhány titokra. Akinek …

,

Lányok, asszonyok – 1985. március Wolf Johanna, a dunapentelei főmérnök Wolf Johanna Dunaújváros (az egykori Dunapentele) lélekszáma ma 65000. A 109 magyar város közül …

,

TEVAN ZSÓFIA interjú /részlet/ 1951-ben vagy 1952-ben megházasodtam. Lementem Dunaújvárosba dolgozni, önként jelentkeztem oda, és meg kell mondani, hogy úgy éreztem, végre valamit csinálok, …

,

Varga-Huszti Máté (Fotó: Kovács Milán) Varga-Huszti Máté a Kaposvári Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának végzős hallgatója , aki gyakorlati évét a Kecskeméti Nemzeti …

,

Ifjúsági Magazin – 1989. január KEVÉS A CSÖND Úgy az 50-es évek vége felé lehetett. Egy kamaszlányokból álló nyolcadik osztály – akkor még a …

,

Szeptemberben elstartolt városunkhoz több szállal kötődő Free Da Mic zenés, beszélgetős műsor 3. évada, és már a második adásban, most vasárnap helyet kapott az …

,

Világgazdaság – 2011. január 17. Milyen forrásokból tartható fenn a mai viszonyok között egy kortárs képzőművészeti intézmény? Hogyan gyarapítható egy gyűjtemény, kiket ér el …

,

Balkon – 1997. július-szeptember Meggyőződésünk, hogy a király meztelen Páldi Líviával és Szoboszlai Jánossal, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet társigazgatóival beszélget Ivacs Ágnes Ivacs …

,

Igazán aktív időszak van Lábadi Ádám, azaz 4tress mögött, hiszen április elején megjelent Nincs mérték után több produkcióban is részt vett, Bigmek – Éberkóma, …

,

Jelenkor – 1969. május BERTHA BULCSU INTERJÚ KALÁSZ MÁRTONNAL Vasárnap van, esik az eső. Néhány perc még, s velem együtt megérkeznek Kalász Márton otthonába. …

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings