Képes Sport – 1976. június 29.

A bajnok dicsérete

Sokéves dunaújvárosi álom vált az idén valóra, ismét megváltotta jegyét az első osztályba a Kohász. Palicskó Tibor három éve tartó vezetőedzői munkája ért most be, és ez nemcsak az első csapat teljesítményében mutatkozott meg, hanem a labdarúgó szakosztály szervezettségében, a tudatos, alacsonyabb osztályokból való igazolásokban, az utánpótlás tervszerűbb nevelésében és foglalkoztatásában is.
Nem a véletlen műve volt tehát a dunaújvárosi siker, az előbb leírtakon kívül a vezetőedző tudatosan építette csapatát, jól választotta ki az alkalmazandó taktikát, arra a játékosanyagra szabta a „fazont”, amely rendelkezésére állt.
Azokat az embereket foglalkoztatta csak a régiek közül, akik beálltak a sorba, akik nemcsak tapasztalatukkal, hanem magatartásukkal, edzésmunkájukkal is bebizonyították, hogy ott a helyük a legjobbak között. A fegyelmezetlenkedőkkel kérlelhetetlen szigorral bánt el.

Az NB II bajnoka, a Dunaújvárosi Kohász együttese.
Hátsó sor (balról): Fajt, Németh, Palicskó Tibor vezetőedző, Andriska Vilmos másodedző, Majzlinger, Kerekes.
Előttük: Mártha, Sajó, Fajkusz, Klement, Kántor, Bódi, Horváth Z.
Ülnek: Formaggini, Horváth Gy., Tatár, Szepesi, Szűcs, Sulija I.
Elöl: Paizs, Székely, Tímár, Sulija II., Boromissza, Tóth

Érdemes alaposan szemrevételezni a Dunaújvárosi Kohász játékosait, kik is alkották tehát az NB II-es bajnokságot megnyert csapatot. A hajdani első osztályú játékosok közül csak Formaggini (ő is az idény közepén került vissza a csapatba, de teljesen megérdemelten) Fajt, Mártha és Bartók (csak ősszel) volt állandó tagja az együttesnek. Volt NB I-es játékosok közül kettőt igazolt a Kohász, az Egyetértésből Szepesit, a Pécsből Tóthot. Mindketten beilleszkedtek a gárdába és zokszó nélkül elfogadták, teljesítették a követelményeket.
Harcos erényekkel rendelkező, tudatos labdarúgást játszó, széles taktikai fegyvertárral rendelkező csapat alakult ki Dunaújvárosban, s ebben nagy szerepet kaptak a saját nevelésű vagy alacsonyabb osztályból átigazolt fiatalabb labdarúgók, akik a lendületet, a küzdőképességet jelentették a bajnokcsapatban: Tímár, Tatár, Klement, Fajkusz, Kántor, Szűcs, Bódi mindnyájan hozzátettek valamit a közös erőfeszítéshez. A csapatban összesen 22 játékos jutott szóhoz, s így utólag egy bajnokcsapatról már nem kifogásként – kell elmondani, hogy sokszor 3-4-5 ember is sérült volt az eredetileg tervezett 11-ből. De mivel a tartalékcsapatban is ugyanaz volt az elképzelés, mint a legjobbak között, nem okozott gondot a sérült, a beteg játékosok helyettesítése. Egy mondatban: a Dunaújváros mindig a legjobb összeállításban szerepelt a bajnoki mérkőzéseken, s ez kedvező következményekkel járt a hosszú, nem egyszer nehéz küzdelemsorozaton.
Palicskó Tibor nem újította meg szerződését a Kohásszal, Novák Dezső, a Ferencváros volt labdarúgója veszi át az újonc csapat irányítását. Nem lesz könynyű dolog az NB I-ben benntartani ezt a lényegében NB I-es tapasztalattal nem rendelkező gárdát, az esetleges sikerek feltétele lehet: tovább a megkezdett úton.

__________________________

Dunaújvárosi Hírlap – 1976. augusztus 20.

Premier előtt

– Beszélgetés Novák Dezső vezető edzővel –

– Hogy érzi magát nálunk, Dunaújvárosban?
– Köszönöm, jól. Úgy érzem, ez alatt a rövid idő alatt is befogadtak a játékosok, a vezetők.
– Egy sikeres játékospályafutás után az edzői hivatást választotta. Most már mint edző – NB I-es csapat edzője – került labdarúgóéletünk reflektorfényébe. Mit jelent önnek ez a fajta nyilvánosság?
– A kettő merőben más. Külön kell választani a játékos és az edző nyilvánosság előtt látható, érzékelhető munkáját. Amíg a játékos saját teljesítményét a tehetség mellett befolyásolhatja akarattal, szorgalommal, önneveléssel – persze, ha emberi tulajdonságai alapján erre képes – addig az edzői akarat, tehetség, elképzelés eredményességét maguk a játékosok vihetik jó vagy rossz irányban. Véleményem szerint saját magát az ember könnyebben neveli, mint kívülről másokat.
– Az edzői munka nehézségeihez értünk. NB I-be jutott csapatot átvenni felelősségteljesebb feladatot jelent, mint egy gyengélkedő első osztályú csapatot esetleg felhozni. Ön bizonyára tudatában volt ennek, s mégis elvállalta. Miért? S miért éppen a Kohászt választotta?
– Természetesen tudtam, mit vállalok. Azt is tudtam, hogy lesznek problémák is. Hogy mást ne mondjak: a játékosok számára az NB I-es légkör szokatlansága, rutintalanság. De van pozitív oldala is a dolgoknak. Bejutva magasabb osztályba nagyobb lehet a becsvágy, jobb csapatok ellen, nagyobb közönség előtt játszani… mindezek doppingolhatják a játékosokat. Hogy miért vállaltam? Elvégeztem a Testnevelési Főiskolán a szakedzőit, s úgy gondoltam, egyszer el kell kezdeni, megtanulni saját lábamon járni. Így hát beleugrottam a mély vízbe. Már tavaly is hívtak, de rendesen be akartam fejezni az iskolát. Idén megkerestek a Kohász vezetői, s mérlegelés után elvállaltam.
– Mit jelentett Önnek, mint zöld-fehér játékosnak, azután edzőnek a vezető fővárosi egyesületnél eltöltött sok-sok év? S mi az, amit a Kohász javára majd át tud menteni ezekből a tapasztalatokból?
– Nem szabad a Fradihoz hasonlítani önmagunkat. Amit ott meg tud valósítani a vezető edző, az nálunk természetszerűen nagyon nehéz. Átmenteni viszont mindenképpen szeretném azt a fajta lelkesedést, akarást, amit “Fradi-szívnek” emlegetnek. Azt, hogy az első perctől a bajnokság utolsó pillanatáig hajtsanak az egyesület színeiért, becsületéért a labdarúgók. Lehet időnkénti rosszul játszani, de lélek nélkül soha! Dalnoki edző közelében – ezt mindenki tudja – szikrázik a fegyelem, nincs pardon. Nálunk sem lesz másképp. Mindennek az alapja: fegyelem a pályán, fegyelem a pályán kívül. Ne kelljen fegyelmi ügyekkel elfecsérelnünk az időt, szétforgácsolni az erőnket. Minden idegszálunkkal a bajnokságra, a bennmaradásra kell összpontosítani. Eddig magatartás terén nem volt semmi probléma a játékosokkal. Tudják, hogy mit várunk tőlük, s azt is, hogy nem kötelező éppen NB I-es csapatban futballozni!
– Közel két hónapja, hogy vezető edzőként dolgozik a Kohásznál. A neheze még ezután jön, de gondolom eddig sem volt könnyű. Milyenek az első szakaszból szerzett benyomásai?
– Igen. Nem volt könnyű. Már csak azért sem, hiszen a nyári, de egyáltalán mindenféle alapozás nagy erőpróbát jelent a játékosoknak. Alapozás idején senki sem ugrál örömében. Ez természetes. Kisebb-nagyobb sérülésektől eltekintve azonban, úgy érzem, becsületesen felkészültünk a bajnokságra. A csapatrészekben sok változás nem lehetséges. A középpályássor, a csatársor szinte adott. Ráadásul Bódi súlyosan megsérült, rá nem lehet egyelőre számítani. Átszervezni inkább a közvetlen védelmet lehetett és kellett, így Judik és Staller játéka valószínű. Beállításuk természetesen nem azt jelenti, hogy az idősebb Kohász-játékosok mindenáron kimaradnak. Jelen pillanatban nekünk nem a fiatalítás a fő célunk, hanem mindig a legjobb csapat pályára küldése. Hiszen én sem vagyok saját magam ellensége. Erősen fiatalítani csak távlatokban lehet. Az előkészületi mérkőzéseken a két új játékos a csapat legjobbja volt. Elől a bal szélen van még probléma. Bartóknak féléves kihagyás után idő kell, hogy formába lendüljön. De időnként már “megrázza magát.” A középcsatár poszt kérdésére is bizonytalan még a válasz. Kántor Imre lenne alkalmas erre a posztra, de őt is hátráltatták sérülései, így hát ezt a feladatot még mindig középpályásnak kell megoldania. A várható felállásunk a 4-3-3-as variáció lesz, de idehaza elképzelhető, hogy négy csatárral támadunk.

Az NB I-es Kohász kerete:
Álló sor, balról: Fajt, Mihály József intéző, Tóth, Kerekes, Novák Dezső vezető edző, Andriska Vilmos edző, Paizs, Mártha, Staller.
Középső sor: Németh, Sulia Ottó gyúró, Judik, Kántor, Szűcs, Boromissza, Majzlinger.
Alsó sor: Klement, Fajkusz, Szepessy, Bartók, Tímár, Badi

– Az igazság az, hogy tavaly az NB II-ben csapatunk nagyon jó teljesítményével elkényeztetett bennünket. Az első osztály természetesen más. Itt-ott máris hallani, szerencsére csak néhány szurkolótól – ők az örök szkeptikusok, a későbbi„ “ugye megmondtam…” típusok -, hogy Novák Dezsőt csak sajnálni lehet. Azt hiszem viszont, hogy a vezetőedző most nem sajnálkozást vár a szurkolóktól…
– Annyi győzelmet, sikert biztosan nem könyvelhetünk el majd az idén, mint tavaly. Lesznek kudarcok is, hiszen az NB I valóban más. De kétségbeesésre semmi okunk. Jól néznénk ki, ha a kezdet kezdetén máris feladnánk. Szó sem lehet róla! Az ilyen szurkolók igazában csak jóindulat nélküli nézők. A dunaújvárosiak régen láttak már a Kohász pályáján NB I-es mérkőzést, nem is tudhatják tehát felmérni a többi csapat tudásszintjét. Persze, ha a csapat bukik, bukik az edző. De ez senkinek sem lehet érdeke. Ha azért jönnek ki a mérkőzésre, hogy csapatuk játékában, sikerében örvendezzenek, akkor biztos vagyok benne, hogy tudják azt is: nagyobb feladat előtt állunk, s a buzdítás, szurkolás szárnyakat adhat a tizenegy játékosnak. Egy-egy rossz passz, megmozdulás után a buzdítás segít a játékosnak a lámpalázat, idegességet legyőzni. Legyen a közönségünk is NB I-es. Természetesen nem szabad türelmetlenkednünk. Egyik napról a másikra, kapkodva látványos sikereket elérni nehéz. Én magam nyugodt és optimista vagyok. A mai mérkőzés tulajdonképpen hármas premier lesz: a csapaté, a szurkolóké és a vezető edzőé. Mindannyian bízzunk a sikerben!

Jankó Árpád

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.