Dunapentelei napló


Irodalmi Ujság – 1950. november 16.

PALOTAI BORIS:

Vesszőnyi csak a fa, minek
a kertész puha gödröt ás,
de hallja már az ültető
a születő lombsuhogást.
(Zelk: Kommunisták)

Vallomással kezdem.
Amikor befordult az autó Dunapentelére s megláttam a sárbaragadt kis falut, a házakat, melyek aszott vénaszonyokhoz hasonlítanak, szorongás fogott el. Itt kell élnem? Ebben a csatakban, lucsokban? A lelkesedés, mellyel oda­haza elhatároztam, hogy a Dunai Vasmű szüle­téséről írok regényt, hűlni kezdett bennem. A napok óta tartó esőzés fekete sárrá dagasztotta a talajt, a nedvesség becsúszott a hátamba, a bőröm alá.

Eszembe jutott mindaz,
amit oly gyakran leírtam már s amiben teljes szívvel hittem. Hogy igazán jó író csak az lehet, aki a néppel együtt él, aki résztvesz dolgos hét­köznapjaiban, hősi erőfeszítéseiben, aki nem ün­nepi kiruccanásnak szánja a néppel való kap­csolatát, de életfeltételnek, célnak, feladatnak. Csak nem fogok megtorpanni, amikor az ország minden részéből tódulnak a dolgozók, hogy fel­építsék az ifjúság városát, a jövő városát, szívé­ben a Dunai Vasművel! Ezt hajtogattam, mi­közben a kocsi elhagyta a falut s az úthajlatnál előtűnt a hatalmas építkezés.
A táj mintha megrázkódott volna. Az Ötéves Terv rázta meg, fordította ki a sarkaiból. Milyen másképpen feldúlt a táj, mint öt esztendővel ez­előtt, amikor bombák hasították fel a talajt, vájtak üregeket a földbe, tépték ki tövestől a fákat. Tankok és golyószórók helyett most a munka fegyverei zúgnak: földgyaluló gépek habzsolják a dombokat, töltik fel a völgyeket. Ha­talmas Sztálinyec-traktorok zúgnak el mellet­tünk, sohasem látott gumihengergépek simítják a talajt. Ott egy hennyótalpakon mozgó vasszörny gördül s három méter mély árkot hasít a földbe. Teherautók dübörögnek s hordják a szerszámo­kat, vasrudakat, téglákat, deszkákat. A szántó­földek helyén kavicsdombok, deszkaalagutak, vasgerendahegyek, egész utcasorok téglából… Még a széltől megtépázott felhők is hol malterhabarcshoz, hol meg homokbuckákhoz hasonlíta­nak, mert a képzelet is a szocialista városhoz igazodik, az álmok is a Dunai Vasmű születé­sét lesik.


Mohácsi Lajos rajza

Nem lehet egy lélekzetre elmondani,
mi épül itt.
A Duna partjára épül a város. S a folyó, ahogy az első szocialista várost öleli át, ki­húzza magát, tágul, szélesedik. A túlsó partról terebélyes fák néznek farkasszemet a folyó med­rét mélyítő kotrógépekkel. Mert szabad kikötő lesz itt nemsokára, áruval megrakott hajók búgó kürtje felel a gyárkéményeknek.
– A város több lakóegységre oszlik – ma­gyarázza Kővágó István, a vállalatvezető, aki­nek arcát, mintha tölgyfából faragták volna. Kőműves volt azelőtt Dorogon, most ő tartja kézben ezt a gigantikus építkezést.
– Egy-egy ilyen egységnek öt-hatezer lakója lesz. S mindegyiknek saját iskolája, kórháza, kultúrháza. – Kézmozdulattal húzza alá mondani­valóját, aztán már alig beszél, csak szemöldökével, állával int, s ahogy arcmozdulatát követjük, egy­szerre gyárak, épületek, nőnek ki a földből.
Fülemben a zúgás, dübörgés, csattogás, a születő város zaja, így keresem meg a szállá­somat.
A “kockában” szállásoltak el, egy padlásszobában. Lakótársnőim, két fiatal munkáslány – korareggel felugranak az ágyban, láb­ujjhegyre állnak s addig ágaskodnak, amíg el­érik az ablakot. Tenyerükkel letörlik a párát az üvegről s szinte egyszerre kiáltanak fel: Beton!

Olyan elragadtatva bámulnak
kifelé, mintha egy tengerparti tájat pillantaná­nak meg, vagy mintha virágba borult volna a vidék az éjszaka. Meglepetés, öröm színezi az arcukat, nem bánják a beáramló hideg levegőt, sarkig nyitják az ablakot s mutogatnak kifelé: Beton út! Tegnap még csak addig az oszlopig ért… ma pedig… ott tartunk az iskolánál.
Sose hittem volna, hogy egy betonutat ilyen gyöngéden lehet nézegetni s ennyi jelzőt találni a dicséretére.
– Nézd, hogy csillog! – mondta Balog Erzsi, nagy darab szőke lány s zavartan nevetgélt, mert úgy tele volt boldogsággal, hogy azt se tudta, mihez kezdjen. A másik összefogta mellén a hálóinget, félkézzel lenyúlt a pokrócért, körbe­csavarta magán s úgy hajolt kifelé.
– Meglásd, holnapra a Városi Tanács épüle­téig ér.
Erre már én is felhúzódom az ablakpárkányig.
– Hát hol az a Városi Tanács?

– Ott lesz, ni!
– És ujjával a levegőbe bök. – Arra jobbra… Attól a baraktól száz lépésnyire. Az ott meg az iskola. Húsz tantermes. – Kiáltja izgatottan. – És mekkora tornaterme van, te, még olyat nem is láttál! És “zsibongója”, meg kultúrterme, színpaddal. – Meztelen karjával ide-oda kaszál, köröket ír le, melyek egy-egy épületet jelente­nek s közben beszél és magyaráz, már libabőrös a karja a novemberi hidegtől, de ő észre sem veszi, mert a jövendő iskola, jövendő kertjében gyönyörködik. Én kicsit tájékozatlanul kísérem keze mozgását, mert nem látok egyelőre mást, mint tégla halmazt, meszesvödröket, gerendákat, sóderes zsákokat, épület-állványzatot. De ők ketten nemcsak az épületet látják a tégladarabokban, hanem a részleteket is. Szellős, virágos termeket, tágas lépcsőket, üvegfalakat. Mint ahogy egy édesanya a puha gyermekarcban már felfedezi a felnőtt vonásait.
– Ott van a tervrajz Juhász művezető iro­dájában, megnézheted,  mondja Balog Erzsi és egy tégladarabot tesz a csukott ablak elé, mert kilincs nincs még rajta s ha nem tá­masztja meg valamivel, kinyílik.
Hideg a kis szoba, topogva mosakszik, bele­bújik a ruhájába, amely még ki se száradt a tegnapi esőzés óta, fadarabbal kapargatja az agyagos sarat. a cipőjéről s közben képzeletben otthonosan mozog a távfűtéssel fűtött hatemeletes palotákban, amelyek már őnekik épülnek, akik reggelenként ujjongva köszöntik a megnö­vekedett betonutat.
Szégyelem magam. Nem futó restelkedés ez, hanem mély és komoly szégyenérzés, amely könnyel szurkálja a torkomat. Mert előző este, amikor végignyúltam a szalmazsákon, arra gondoltam, nem maradok itt két-három hétnél to­vább. … Persze, hogy elég három hét. Az írói képzelet majd segít, nyugtatgattam lelkiismeretemet.
Most aztán érzem, hogyan is tudna az írói képzelet olyat létrehozni, mint a valóság. Olyan igazat, olyan meglepőt, olyan szépet. Mi más segíti az írót, ha nem az, amit itt lépten-nyomon tapasztal, ami után a képzelete hiába loholna, úgysem érné el.
Néhány hónappal azelőtt úgy jött ide a dol­gozó, hogy azt se tudta, mihez jött. Kidobolták a faluban: Dunapentelén szükség van munká­sokra, nagy építkezés folyik. Hát fogta a katonaládáját és elindult. Máskor is jelentkezett már napszámba Dunapentelén. Mert tíz éven keresz­tül folytak itt ásatások. A multat kutatták ezen a tájon, a honfoglalás korának maradványait, ahhoz kerestek napszámosokat. Most új honfog­lalásra készülnek az ország dolgozói: saját hazá­jukat hódítja meg alkotóerejük.

 Ötéves tervünk: Béketerv

Hatvanan kezdték el a munkát.
Legtöbbjük uradalomban, papi birtokon cselédkedett azelőtt. Ebből a hatvanból sokan elszivárogtak, de jöttek helyette újak. Harminc helyett két-háromszázan. Aztán azokból is lemaradtak, akik megijedtek a nehézségektől, mert nehézség akadt bőven. Először is a vízhiány. Kocsikkal szállították a vizet a habarcskeveréshez, mert hiába fúrtak kutakat, csak nem buggyant elő a víz. Ma már megfelelő szivattyúkkal húzzák ki a vizet a Dunából s az egész telep csatornákkal van behálózva.
De a legnagyobb nehézséget a szervezetlenség okozta. Kemény és szívós munkával lehetett csak ezt a többnyire alkalmi munkásokból össze­verődött tömeget nevelni, öntudatosítani.

A Párt összefogta az itt dolgozókat,
hét munkahelyi pártszervezet alakult, hét DISZ-szervezet, külön a Magas- és külön a Mély­építőknél. Sztahanovisták érkeztek ide, akik nemcsak a “technikát nyergelték meg”, de új munkaerkölcsöt hoztak, ifjúmunkások érkeztek, akiknek újjongó lelkesedése magával ragadta a közönyösöket. Könyvek érkeztek, a szovjet iro­dalom remekei, melyek kézről kézre jártak s a barakokban nemcsak Batmanovék jelentek meg, de megjelentek az építőállványzatokon Maximenkóék is és szinte szárnyat adtak a dolgozóknak. Hibák persze vannak még s az ellenség mindent elkövet, hogy ártson, kárt okozzon, de a munka egyre szervezettebben folyik, s ami legalább ilyen fontos: kovácsolódik az új ember, a szocialista ember a Dunai Vasmű építkezésének kohójában.

Szovjet sztahánovisták a Dunai Vasműnél

Ma ezren és ezren dolgoznak itt. Nyüzsgő, aprócska pontok, ahogy az épülő ház állvány­zatáról elnézem őket, de hogy megnőnek közel­ről! Megszólítok egyet közülük találomra. Fia­talember, a fején valami ócska kalap, melynek karimáját lenyiszálta. Amint feléje sietek, a villanypóznákkal, vastraverzekkel beborított tér­ségen keresztül, rámkiált:
– Vigyázat! A kórház műtőjében áll! – Ké­sőbb elmondja, hogy Rácalmásról való s az elsőkkel jött ide május végén. Akkor még búza­táblák hullámzottak a “bivalyok” helyén s ott, ahol most az iskolához szükséges alapokat rak­ják le, kukoricaszárak lengették a karjukat. A barakok helyén is kukoricás állt s ő a fekhelye mel­lett meghagyott egy kukoricaszárat. Most is ott van még az ágyafejénél. Hogy emlékeztesse… Mire is akar emlékezni, megtudjuk mindjárt. Arra, hogy honnan indultak el és hova jutottak.
Egy felfordított malterosládára ugrik, úgy mu­tatja: – Amott vadkörtefák voltak. Sportstadion nő a helyükön, ő meg kubikolni jött ide, most komplex-brigádban dolgozik. November 7-re vállalták a nagycsatorna betoncső elhelyezésénél, hogy 170 százalékról 190-re emelik a teljesít­ményüket. Füttyent, ami azt jelenti, hogy kemény munka volt, de sikerült.
Egy pontra igazítja a fejemet, úgy mutatja: Ott épül a Dunai Vasmű, a béke műve.
Tekintetem a messzeségbe fúrom, de nem lá­tok mást, mint a négy nap alatt elkészült víz­tornyot s egy sajátságos erdőt: az épületállványzatok sűrű erdejét.
– Hiába keresi még a Vasművet. Azt még csak mi látjuk, akik mindennek tudjuk már a helyét. Ott akarok majd dolgozni. – Ráncbagyűrődik a homloka, mintha nehezen szülné meg a szavakat. – Ez az éppen… hogy oda már mint szakmunkás kerülök. – Lelép a ládáról.

*

– Az első üzemi bizottság ülését két ilyen fel­fordított matterosládán tartottuk meg.
Azt hiszem, ha elszárad egészen a kukorica az ágya mellett s csak egy zörgő szár emlékezteti, hogy honnan jött, akkor is tudni fogja, mekkora utat tett meg, amíg uradalmi cselédből a Dunai Vasmű szakmunkása lett, tagjelölt…

*

Délben azt kérdi tőlem a gondnok, előrelát­hatóan mennyi időt szándékszom itt tölteni. Százával jelentkeznek a nagyüzemi ifjúmunká­sok. Számolni kell minden helllyel.
Ismét szorongás fog el. De egészen másfajta, mint amikor jöttem.
– Nem maradhatnék itt három-négy hónapig? Vagy még tovább?
– Hát ha nagyon akar …

– Nagyon akarok,
– mondom csendesen, mintha vallomást mon­danék.

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings