Magyar Technika – 1953. március

WEINER TIBOR

Szovjet segítség Sztálinváros tervezésénél

Városépítési gyakorlatunk a felszabadulás utáni első években azokra az elméletekre támaszkodott, amelyeket nagy propagandával a nyugati imperialista országok indítottak útnak “szociális” jelszavak kíséretében. A második világháborút megelőző években a nagyszámú urbanista és dezurbanista elmélet szintéziséből alakult ki Sir Abercrombie rendszere, amely hosszú tanulmá­nyok után először Bombay városrendezési tervében szögezi le azokat az elveket, amelyek alapjául szolgálnak London városrendezési tervének is. Ezek alapvető gondolata, hogy a régi, történelmileg kialakult városmag köré kisebb-nagyobb távolságra – amelyek azonban a 20-30 km-t is elérhetik – új szatelit városok létesülnek, teljesen önálló közigazgatással és közellátással, zöld terepbe ágyazva, ipari létesítményekkel kapcsolatban. Ennek a rendszernek lényege az a politikai irányzat, amely – Páris vörös gyűrűjének, vagy akár a budapesti külvárosok politikai szerepének tanulsága alapján – az ezekbe a szatelitekbe gyűjtött dolgozó lakosságot el akarja szigetelni a burzsoá várostól és egymástól, a forradalmi megmozdulások elnyomására stratégiailag alkalmasabb módon telepítve. A “szomszédsági egységnek”, amely Sir Abercrombie elvei alapján megszületik, célja tehát a bennelakók életét úgy rendezni, hogy a burzsoá várossal semilyen érintkezésbe ne kerüljenek.


1. ábra

Ezzel a szemlélettel szemben a Szovjetunióban kialakult “lakókomplexum” a szocializmus célkitűzéseinek megfelelően a dolgozók kényelmét kívánja szolgálni, a családi élettel kapcsolatos igényeiket kívánja kielégíteni, míg a társadalmi igényeket a szocialista város egésze, az abban kialakított kulturális, egészségügyi, kereskedelmi stb. központok szolgálják.
A felszabadulásunkat követő első években azt a mély politikai különbséget, amely a “szomszédsági egység” és a “lakó-kom­plexum” között fennáll – nem ismertük fel eléggé és ezért első településeink, illetve hároméves tervünk folyamán történő építkezéseink inkább szomszédsági egységeket, mint szocialista városok kereteibe illesztett lakókomplexumokat létesítettek.
Sztálinváros tervezése, amely 1950 elején indult útjára, mint teljesen új, régi településsel össze nem függő városrendezés, veti fel szükségszerűen első ízben tudatosan a két kérdés különbségét és alkalmazza a szovjet lakókomplexum elvét. A szovjet segítség tehát a tervezés legelső fázisaiban éppen abban mutatkozott meg, hogy a Szovjetunió több mint 30 éves városrendezési gyakorlata kellőképpen tisztázta a szocialista városok építésének elvi követelményeit.


2. ábra. – A Sztálin-út nyugati oldalának beépítése.

Ebben a formában jelentkezett a szocialista városépítés valamennyi funkcionális igénye: a város egészségügyi követelménye; a szovjet normák értelmében felvett távolság az ipari üzemtől és a szabadon maradó védősáv erdősítése; a városnak meteorológiai szempontok szerint való helyes telepítése; forgalmi kapcsolatainak teljesítése; a szovjet életben kialakult városegységek követelményének teljesítése, mint amilyenek az adminisztratív centrum, az egészségügyi központ, a középiskolák összefüggő tanulóvárosa, a várost ellátó élelmezési ipar telepítése stb.
A funkcionális igényeknek a szovjet normákból ismert felsorolásán túl azonban mindazok a szempontok, amelyek a szovjet építészeket vezetik szocialista városaik kialakítá­sánál, csak a munka folyamán váltak ismertté. A munkában való elmélyedés, az emberi igények analízise, nem utolsó sorban a sztálinvárosi dolgozók kívánságai tették a tervezők részére hozzáférhetővé, érthetővé a szovjet városok tanulságait. Az 1951. évi első magyar építőművészkongresszus szovjet vendégei, Csernisov akadémikus és Capenko tanár, majd az 1952. évi magyar-szovjet barátság hónapja alkalmából hozzánk érkezett Orlov, Sztálin-díjas szovjet építész, kiegészítették és kibővítették az irodalomban és a szovjet tervrajzokban felfedezett értékeket, megadva ezzel azt az irányítást, amely legelső szocialista városunk építéséhez szükséges volt.


3. ábra. – A Május 1-utca 1950-es típusépületei.

Lényegében mindaz, ami mind a funkcionális alapelvekben, mind a szovjet építészek személyes tanácsaiban kifejezésre jutott, a sztálini “gondoskodás az emberről”. Ezen az elven alapszik a lakókomplexumok­nak a szocialista város alapegységének szervezése is. A lakókomplexum olyan főútvonalak által határolt terület, amely a város nagy átmenőforgalmának keresztezése nélkül, a családi élet minden igényét kielégíti. Ezek: a lakás, a nevelés (bölcsődék, óvodák, általános iskolák), a háztartás primer igényeinek kielégítése (élelmiszer, stb. üzletek), a pihenés, a sport alapvető igényei (játszóterek, kisebb típusú sportpályák, kert). Ez igények kielégítése történhet többé-kevésbbé mechanikusan, tehát oly módon is, hogy a szocialista élet mélyebb igényeit és tartalmát nem veszi számításba. Ebben az esetben lép fel a veszély, hogy az imperializmus “művészetét” keresztezzük a szocialista igények kielégítésével és jönnek létre olyan alkotások, amelyek rendeltetésükben szocialisták ugyan, de amelyek formái között a szocialista élet nem tud megfelelő módon elhelyezkedni és kifejlődni és amelynek formái nem képesek visszahatni a társadalomra oly módon, hogy azok a szocialista élet és ember továbbfej­lesztésében részt vegyenek.
Éppen e két utóbbi szempont határozza meg a szocialista város alakításának döntő szempontjait. A Szovjetunió szocialista városaiban a lakókomplexumok külső megjelenése a lakókomplexumot határoló épületelemek építészi együttesekbe való szervezése útján, az utcáktól vizuálisan elhatárolt keretes beépítést mutat. A lakókomplexum belső térségeit tehát úgy fogják fel, mint bensőséges helyiségét a lakóvidéknek, mintegy a lakás tartozékát, amelybe az utcáról való betekintés éppoly kevéssé kívánatos, mint a betekintés magukba a lakóhelyiségekbe. Ugyanakkor az utcafalak homlokzatot alkotnak az útvonalak felé, megadva a város egyes részeinek jellegét, az útvonalaknak a városszerkezetben elfoglalt helyét, megkülönböztetve felvonulásra alkalmas reprezentatív útvonalakat a kereskedelmi útvonalaktól, vagy az egyszerű átmenő forgalom útvonalaitól.


4. ábra

E szempontok határozott felvetése nem történt meg Sztálinváros tervezésének és építésének első időszakában, amikor a lakó­komplexumok elve a szomszédsági egység elvétől nem szabatosan megkülönböztetve jelentkezett. Formailag ez azt jelentette, hogy a lakókomplexum szocialista elve a szomszédsági egység tipikus kozmopolita formájában jelent meg, hogy a lakóegység belső térségei és az utcaterek a kozmopolita építészetre jellemző módon helyenként összefolytak, sőt a lakóegység belső terei az utcatér felé teljesen nyitva állottak és mint közös térség jelentek meg. (L. 1. ábra.)
Ugyanennek az 1950. évben építésre került városrésznek azonban vannak olyan szakaszai is, amelyek határozottan a szovjet példák helyes értelmezését mutatják. Ilyen a gyár felé vezető főútvonal nyugati oldalának beépítése, amelynek hatalmas ötemeletes lakóépületei a város legnagyobb jelentőségű, reprezentatív főútvonalának minden igényével épültek (1. 2. ábra).
A szovjet kritika és útmutatása hatására került sor 1952-ben arra, hogy ezen az első építési területen a felvetett szempontok szerint utólagosan beépüljenek olyan lakóépületek, amelyek egyrészt a lakókomplexum zártabb kereteit nyújtják, másrészt a lakóegység belső tereinek szabatosabb kiképzését eredményezik.
Szorosan a lakókomplexum problémájához csatlakozik az építőművészetünk terén jelentkező fordulat, amely túl a városrendezési problémákon, az egyes épületek megjelenési formájára hatott ki.
A szocialista-realista építészet igénye következménye a szocialista élet magasabbrendűségének. Korunk eszméit, szocialista célkitűzéseinket, szocialista életünk optimizmusát művészi kifejezés útján, az építészet sajátos módján kell megörökíteni. A prole­tárkultúra általános kereteiben, amely az emberiség egész kultúrája birtokában alakul ki, – kell legjobb haladó nemzeti hagyományaink alapján, azok továbbfejlesztésével szocialista építészetünket megteremteni. A Szovjetunió sokoldalú építészetében, melyben sok nemzetiség kultúrája tükröződik, mutatkozik meg részünkre a követendő alkotási módszer.


5. ábra. – Középület Sztálinvárosban

Az új stílus esztétikai szemléletünk felülvizsgálatát, a tervezés új módszereit állapítja meg. A szocialista-realizmus alkotó módszerének két tényezője tehát a stílusjegyekben mutatkozó új kompozíciós rend és e renden belül megmutatkozó nemzeti, népi kifejezési mód. E tényezők állapítják meg hazai építészetünk új jellemző vonásait és különbségét az összes eddigi építészeti stílusokkal szemben. Építészetünk ilyen irányú fejlődése Sztálinváros példáján is bizonyíthatóan beindult, a döntő fordulat ezen a téren is megtörtént. Az 1950-ben épült lakóépületek helyébe – amelyeken a kozmopolitizmus vonásai jelentkeztek (1. 3-4. ábra), később tervezett épületek sora mutatja szo­cialista-realista építészet felé való fejlődésünk kísérleteit és eredményeit (5-6. ábra).
Sztálinváros tervezésében új probléma volt 1952-ben – szocialista népgazdaságunk fokozott ütemű fejlődése következtében – az eredetileg 25-30 ezer lakosra tervezett város 40-60 ezer lakosúvá való bővítése.
A nagyméretű szocialista település tervezése nem egyszerű mennyiségi változást jelentett, hanem minőségi változást is. A kisváros kulturális és adminisztratív igényei kielégítésére az eredetileg egy városcentrummal rendelkező várost át kellett alakítani több központtal rendelkező nagyvárossá. Ebben a szerkezetben az egyes városközpontok között széles útvonalak létesülnek, ily módon biztosítva az egész város területét átfogó olyan hálózat létesítését, amely valamennyi lakókomplexum részére a közéletnek szocialista városra jellemző központjait hozzáférhetővé teszi. Kiemelkedő marad a közélet e hálózatában a város felvonulási nagy tere, – a nagy társadalmi megmozdulások színhelye – amelynek alakítása a nagy szovjet példák alapulvételével most áll tervezés alatt.


6. ábra. – Szálloda és irodaház terve. 1952.

Az emberről való gondoskodás eszméje jelentkezik a Szovjetuniótól kapott tanácsokban nemcsak a nagy átfogó problémáknál, de a legkisebb részletmegoldásoknál is, így a lakó- és középületek belső kialakítása kérdésénél is. Építészetünknek abban a fejlődési szakaszában, amikor az emberi igények kielégítésének mechanikus szemlélete az építészet egész problémáját csak a hasznossági elvekre összpontosította, épületeinket nem a belső terek alakítása, belső és külső terek építészi módon való kapcsolása jegyében tervezték, hanem a szocialista ember igényeitől elvonatkoztatva, csak az épület szerkezeti szükségszerűségének megfelelően. Az építészet által nyújtott élményt nem vettük figyelembe belső tereink kialakításakor sem. Orlov elvtárs mutatott rá arra, hogy a modern építőtechnika, a gyorsépítkezések rendszere, a gazdaságosság elvének figyelembevétele megköveteli a szerkezetileg szükséges helyeken olyan építőelemek alkalmazását, amelyek előgyártása építőművészetileg helyes megoldás esetén a belső terek díszét, azok lakályosságát is szolgálhatják. A díszítőelemek, párkányzatok előregyártása könnyebbé, ésszerűbbé teszi az építés munkálatait és ilyen módon a gazdaságosság követelményét szolgálják. Az előgyártott elemek művészi alakítása ugyanakkor a dolgozók kulturális igényeit elégíti ki.
Az esztétikai, szerkezeti, hasznossági, gazdaságossági, stb. követelmények dialektikus egysége a szovjet tanításnak talán legnagyobb értéke. Ennek tisztázódása Sztálin­város építése során nagy mértékben fog hozzájárulni helyes irányban való gyors fejlődéséhez.
Sztálinváros építésének első időszakában csak a gazdaságosság elvének mechanikus alkalmazása történt meg. Az olcsó építés maximális lehetőségét a magasabbrendű szocialista igények elhanyagolásával a régi, kézműves építőipar elmaradott módszereivel elérhető megtakarításokban kereste.
A szovjet építészet példája mutatott rá arra, hogy az építés gazdaságosságának helyes értelmezésével élenjáró építéstechnika bevezetésével, az épületszerkezetek korszerűsítése útján a magas kulturális igények mellett is gazdaságosabbá lehet tenni az építkezést, mint amilyen volt abban az időben, amikor a gazdaságosság elvének helytelen értelmezésével a szocialista minőségi követelmények rovására építettünk.

Szovjet sztahanovisták a Dunai Vasműnél

Soha nem felejtjük…

A Dunai Vasmű szovjet tervezőinél

Sztálinváros és a nagyívű tervek

Dunaujvaros