1951

Ötéves tervünk: Béketerv

Ötéves tervünk – béketerv. Minden alkotása hazánk erősödését, népünk felemelkedését, jólétét szolgálja. Különösen szemlélte­tően bizonyítják ezt tervünk kiemelkedően nagy alkotásai. Bár a szovjet méretekhez képest szerények, de együtt épülnek a sztálini korszak nagy alkotásaival, amelyek a Szovjetunióban létesülnek, a béke megerősítésére, a kommunizmus műveiként. Nagy írónk, Móricz Zsigmond nagyon szerette hazáját, óhajtotta, hogy hazánk gazdaggá és erőssé váljon. Egyik könyvében a következőképpen álmodozik a munkanélküli kubikosok életéről:
“… Harmincezer munkás ott hever a gyatra házakban, ott töltik az egész telet a subájukban, a fűtetlen lakásban és szíjják a rossz, csempészett dohányt, vagy falevelet… Fel lehetne harmincezer emberrel építeni az országot. Utakat, házakat, iskolákat, múzeumokat. Csak kellene valaki, aki munkába tudja állí­tani a harmincezer munkást. Egy akarat, egy erő, aki egy cél felé tör. Újra lehetne berendezni az egész országot csak ezzel a harmincezer munkással. Fel­áshatja a pilisi karsztokat és tervszerűen beültetheti erdőkkel, felszánthatja a Hortobágyot s termővé változtathatja a szikes területeket. Megtízszerezheti az országot anélkül, hogy kilépne határainkon. Mélységben gazdagíthatja fel a hazát és paradicsomkertet építhet a szomorúság és terméketlenség síkjain. De hol van az az ember, aki elég erős lehet arra, hogy kézbevegye ennek a nemzet­nek a sorsát. Akiben valóban nemzeti érzés és nemzeti akarat éljen…”
A nagy regényíró harmincezer kubikosa nem fekszik többé subában a fűtetlen lakásban, tétlenül, rossz kapadohányát szívogatva. Ott vannak az ötéves terv hatszázötvenezer új munkása között. Paradicsomkertet építenek a szomo­rúság és terméketlenség egykori síkságain, megtízszerezik a hazát, anélkül, hogy kilépnének határain. Velünk együtt építik a nagy békeműveket.

SZTÁLINVÁROS

Hazánknak jóformán a középpontjában, Budapesttől 70 kilométerre, a Duna adonyi kanyarja mellett, új város épül: Sztálinváros.
A nyugodtan hömpölygő Duna szélén, szorosan a parthoz simulva, öblös uszály áll. Az uszály gyomrában sötétvörös téglák. Hosszúnyakú transzportőr nyúlik ki az uszályból, orrát egy másik transzportőr szalagjára fekteti. Ennek nyaka meg már a vágányokig, a csillesor fölé nyúlik. Sebesen járnak a szalagok, szüntelen áradatban téglák úsznak rajtuk s végül a csillékbe kerülnek. A csil­lék széles siklópályán kúsznak fel a meredek parton és csakhamar a város főútjára érnek. Két égbenyúló toronydaru áll ott karcsún, feketén, ahol kirakták őket. Csak hatalmas emelőszerkezetük forog, lassan, óvatosan szállítja a téglával telt csilléket, vagy a betont tartalmazó billenő vastalicskákat.
Befelé már téglavörösen magasodik a város. Az utcák a virágos Május 1.-útig futnak. Ide látszik a 4-es építkezés sok hosszú, háromemeletes háza, a kilenc “kocka” vidám, piros teteje, a hármas “kocka”, rajta a most már népdalban is megénekelt vörös csillaggal. Sárga állványok fonják körül a nagy, kerek vítornyot, előtte nyílegyenesen fut el az A-út, ki a népboltig, elhagyva maga mellett egyik oldalon a zenetermet, a postát, az éttermet és a büffét, másik oldalon pedig az iskolát.
A tekintet végtelen messzeségeket száguld be itt a város körül. Elsuhan a zöld szigeteket átölelő Duna fölött és meg sem áll odáig, ahol a Kiskunság végtelen rónáin “a föld az éggel ölelkezik” Szalkszentmárton, Kunszentmiklós, Dunavecse apró fehér házai között. Itt írta Petőfi sok szép versét, az ő szava zúg itt a szélben. A napsugár végigfut a Duna ezüst szalagján, fel a magas partfalon, a mélyépítők barakvárosán át, az épülő gyár állványzatáig. A daru egymásután emeli fel a kazánkovácsműhely előregyártott kereteit. Vonatok füstje bodorodik az új sínpá­rok fölött és a kenyérgyár füstjével együtt eloszlik a levegőben, mielőtt elérné a magasan úszó felhőket.
Túl a kenyérgyáron, széles szántóföldek, pipacstól pirosló, búzavirágtól kéklő lapály, aztán fák mögé bújt kicsiny tanyák. Ott, a tanyák helyén lesz a nagyolvasztó.
Jobbra, a völgyhajlaton túlról idelátszik a falu, a régi Pentele. Kertes házai közül templomtornyok emelkednek. Ez még a múlt. Ám szemben vele, a szigeten, hatalmas állkapcsú exkavátorok építik a Duna legnagyobb folyami kikötőjét. A partot végig vad, buja erdők szegélyezik, a szabadtéri színpad fehér zászlórúdjáig, ahol az építkezés kellős közepén dús, embernyi magas gabonatábla hullámzik.
Ez Sztálinváros, 1951-ben.


Sztálinváros domborművű terve

Terítsük magunk elé a pentelei fennsík térképét. Felülről lefelé kék csík kanyarog a térképen – ez a Duna. Alul, tehát délre, sorakozik a Sztálin-mű renge­teg műhelye, a nagyolvasztótól a mechanikai javító műhelyig, az erőmű, a vasút­vonalak látszólag kusza szövedéke. Fent, azaz északon, terül el a város. A két rész között zöld sáv virít a térképen. 800 méter, helyenként 1 kilométer széles erdősáv ez, zöld őrség: felfogja a gázt, a füstöt, amelyet a gyáróriás kilehel és a város felé csak tiszta levegőt enged.
A térkép mellett 45 vaskos kötet sorakozik fel. Ezekben a kötetekben van a Sztálinmű vezérterve. Ezer mérnök nyolc hónapig dolgozott, míg elkészült ez a könyvtár és benne a legnagyobb mű terve, amelyet a magyar nép valaha is alkotott.


Május 1.-utat a Fővárosi Kertészet dolgozói parkosítják

A város
Vegyük szemügyre előbb a térkép északi részét, a várost, összesen 27 külön­böző szakmával foglalkozó állami vállalat vonult fel a város építéséhez. A város képe egészen más, mint a kapitalista városoké. Itt nem lesz kőrengeteg. A házak között nagy, füves, virágos kertek. A főtéren lesz a pártszervezet székháza, a város tanácsháza, a gyönyörű rendelőintézet, az ország egyik legkorszerűbb filmszínháza, a kultúrpalota. A főtéren halad keresztül a város főútja.
A városban iskolák, óvodák, csecsemőotthon és mindenfelé játszóterek létesülnek. A szigeten épülnek fel a város vízművei, a dunaföldvári úton túl pedig a kenyérgyár, ételgyár és mosoda.
Az utcák mind virágosak és füvesek, széles járdával. A kapuk és a 120 centiméteres járdaszegély között virágos parksáv zöldel.


A sztálinvárosi Olajos-brigád tagjai szépirodalmi műveket és szaklapokat olvasnak a hatezer kötetet tartalmazó sztálinvárosi könyvtár olvasótermében

A házak két-, három- és ötemeletesek. Típusuk is különböző. Vannak kockaalakúak és hosszabbak, van utcahosszúságú is. Egyiknek a teteje lapos, másiké cserepes. Ezeket a háztípusokat rendszerint az alakjukról nevezték el és az elneve­zések ma már széltében-hosszában használatosak Sztálinvárosban. A “kocká”hoz nem kell különösebb magyarázat. Ha a lapostetejű “kockát” kissé megnyújtjuk, olyan házat kapunk, amelyet “csontnak” hívnak, mivel alaprajza a lábszárcsonthoz hasonlít. Ha még jobban megnyújtjuk, fél utcahossznyira, akkor előttünk áll a terjedelmes, de arányos “bivaly”. A kétemeletes utcahossznyi házak nyolc lépcső­házra, nyolc “szekcióra” oszlanak, ezért ezeknek a házaknak a neve “szekciós”. Ezenkívül van még “ötemeletes”, “medve” és így tovább.
Van olyan ház, amelyben tizenhárom lakás van, a másikban huszonnyolc, a nagyobbakban hetvenhat és száz. A lakások egy-, két- és háromszobásak, valamennyi mellékhelyiségekkel. Minden lakásban, az egyszobásban is van fürdő­szoba.
A terv gondoskodik a város lakóinak áruellátásáról is. Egy nagy áruház is épül, de a főúton végig, a két sor ötemeletes ház földszintjén mindenütt állami üzletek lesznek.
Az új város lakóinak nem lesz tüzelő-gondjuk. Központi fűtés lesz minden házban, de nem külön-külön házanként. Az egész várost egyetlen központ fűti, a gyári erőmű. Ilyen központi fűtés még nem volt Magyarországon. Ez az első város hazánkban, amelyben nem lesznek szegények, nem lesznek koldusok, melynek nem lesz külvárosa és nyomortanyája.


A régi Dunapentele. Zsupfedeles parasztház az “Öregfalu”-ban

A gyártelep
Most pedig haladjunk végig a főúton, hatoljunk át az “erdősávon”. Meg­érkezünk oda, ahol a gyáróriás épül.
Itt, a beláthatatlan gyártelep kellős közepén, az égbenyúló betonoszlopok tövében kilométerszámra születik majd a hengerelt lemez és az acélszalag.
A kikötőből hatalmas, háromkilométeres drótkötélpályán jut el a vasérc és a szén a gyárba. Más anyag nem is nagyon kell. A Sztálin-mű – önműködő óriás. Ide, Sztálinvárosba vasércet, szenet és mészkövet kell hozni, minden egyéb műveletet – egészen addig, amíg vonatra rakják a kész hengerelt lemezt – a Sztálin-mű végez el.
Vastag, csillogó, 120.000 voltos távvezetékek haladnak majd északra, délre át a Duna felett és keresztül az erdők során – Budapestre, Sióagárdra, Inotára és Kecskemétre. A Sztálin-mű lesz tehát az országos távvezetékhálózat egyik csomópontja.
A nagyolvasztóhoz szükséges kokszot komlói és pécsi szénből fogják elő­állítani.
Kövessük a szén útját. Előbb a szénmosóba kerül. Itt megszabadítják az éghetetlen anyagoktól. A féltermékek egy részét a villanyerőmű kazánjaiban tüzelik el. E mellé több vegyészeti üzemet, kátránylepárlót, ammóniák- és kénfeldolgozó gyárat építenek.
Maga a kokszosítás a kokszolóban történik. Az első ötéves terv végén csak a kokszolómű kétszerakkora lesz, mint az óbudai Gázgyár. A második ötéves tervben még nagyobb, mert akkor két új kokszolóblokk épül.
Nézzük most meg a másik alapanyagot, az ércet.
A vasércet a Szovjetunióból kapjuk.
A felszabadulásig nyersanyagot nem nagyon hoztunk be saját feldolgozásra és saját céljainkra. Addig földünk kincsei mindig csak elvándoroltak nyugat felé és másoktól voltunk kénytelenek drágán megvásárolni sok fontos iparcikket,
A Szovjetunió ezen a téren is nagy segítséget nyújt iparunk fejlesztéséhez.
A vasércet a csillék az ércelőkészítőbe viszik, ahol hatalmas gépek osztályoz­zák és tömörítik a különböző érceket.
Az előkészített érc a kohóműbe kerül. Az első ötéves terv végén két nagyolvasztó fog működni.
Mindkét nagyolvasztó termelése körülbelül négyszerese bármelyik jelenlegi nagyolvasztónk termelésének. A második ötéves tervben még két ilyen nagyolvasz­tót építünk az első kettő mellé.
A kohómű mellett épülnek az acélmű Martin-kemencéi. Ez az acélmű önellátó lesz és csak a Sztálin-mű visszatérő ócskavashulladékára lesz szüksége. A máso­dik ötéves tervben további Martin-kemencék épülnek.
Az előállított vas és acél a hengerművekbe kerül. Két hatalmas hengersor lesz ez, amely a finomlemezt és szalagot nem egyenként, hanem folytatólagosan hengerli.
Valóságos külön gyárra van szükség a Sztálin-mű szerelési és javítási munkáinak elvégzésére. Öntöde, mechanikai javítóműhely, vasszerkezeti és kovács­műhely, villamosjavítóműhely, épületjavító és mintaasztalosműhely, kemence­javítóműhely épül és ezenkívül minden nagyüzemhez egy-egy külön javító­műhely.


Tóth Sándor, a budapesti Ganz Villamossági Gyár esztergályosa acéltengelyt készít a Sztálin-mű részére. Három tengely esztergálását vállalta 1951. augusztus 20-ra és vállalását 1951. július 31-re teljesítette

Mindehhez felépül még a segédüzemek egész sora: salaküzem, mészégetőüzem, központi laboratórium és egy sereg gyorslaboratórium, tűzállótégla-gyár.
A Sztálin-műnek nagymennyiségű villamosenergiára van szüksége, ezért saját villamoserőmű épül. Ez az erőmű nagyobb lesz, mint a Mátravidéki Centrále.
Az üzemnek rengeteg vízre lesz szüksége. Az olvasztókat állandóan hűteni kell. A gyár percenként 250 köbméter vizet használ, tehát olyan óriáshoz lehet hasonlítani, amely egy-egy Sajót vagy Hernádot hörpint ki.
Ezt a hatalmas vízmennyiséget a Dunából szivattyúzzák. A felszívott víz nem vész kárba akkor sem, amikor már elvégezte feladatát. Öntözni fogja a széles környéket, az eddig elmaradt puszták mezőgazdaságát.
Több mint 22 különböző hálózat lesz a Sztálin-műben: gáz, gőz, elektromosság, víz, levegő, csatorna, telefon, távjelzés stb. A gyáron belül három rendezőpályudvar is épül.
Az építkezésekhez az évek folyamán 5 millió köbméter földet mozgatnak meg. Ha ezt a földmennyiséget vasúti kocsiba raknák, ötszázezer vagont töltene meg. A kocsisor 5000 kilométer hosszú lenne, csaknem annyi, mint a föld sugara.


Az épülő város egyik főutcája

Az emberek
Most pedig kíséreljük meg felvázolni néhány ecsetvonással, milyen emberek építik Sztálinvárost.
Sztálinvárosban harc folyik, Sztálinvárosban harcosok élnek.
Az elsőszámú ellenség a természet. Nem könnyű a talicskát tolni a feneketlen sárban. Nem könnyű a cementeszsákokat cipelni, amikor az ember bokáig süllyed a felázott talajba. Amikor hideg szél fúj, esik az eső, vagy éppen hó lepi be a téglarakásokat és a hideg csontig hatol az ujjakba, meg kell feszíteni az embernek minden akaraterejét.
De nemcsak a természet ellen kell itt harcolni.
Harcolni kell a kapitalizmus szellemének maradványai ellen, amelyek sokszor jelentkeznek még a munkafegyelem lazaságában, a munka rossz megszervezésében, a hanyagságban, felelőtlenségben, kényelmeskedésben.
Az új város egyik legszélső házában, az ötös kockában dobog az egész hatalmas építkezés szíve: a párt.
A párt felhívására érkeztek meg az első fiatalok. Eljött a kis délzalai határ­menti faluból, Tótszerdahelyről Matola József és 16 társa, a később híressé vált Matola-brigád. Otthagyta a gyárat, a havi ezer forintot, a budapesti VIII. kerületi ifjúmunkás Olajos Dezső, huszadmagával, hogy megalakítsák a legendás Lőwy Sándor-brigádot, s a Partizán-brigáddal együtt örökre beírják nevüket a Sztálin-mű és a szocialista Magyarország történetébe.
Fiatal harcosok hosszú sora építette bele szívét-lelkét a falakba, utakba, betonfödémekbe, alapokba.


A DISZ sztálinvárosi táborából munkára indulnak a fiatalok

A Sztálin-mű építői sohasem fogják elfelejteni Csabán Anna önfeláldozó hőstettét. Tél volt, csúszós-fagyos sár. Az ifjúmunkás lányok alappillért betonoztak egy gödörben. Egy fiú betonnal telt hatalmas vaskocsival haladt a gödör széle felé, de megcsúszott, nem bírt megállni. A kocsit toló fiú rémülten kiáltott, mert tudta, hogy a gödörben egy brigádtársa dolgozik, egy fiatal lány, akinek menthetetlenül vége, ha a nehéz vaskocsi rázuhan… Csabán Anna felismerte a helyzetet, pilla­nat alatt a gödörnél termett, féllábbal bele is lépett és veszélyben forgó társát ki­rántotta a dűlő vaskocsi alól. A saját lábát már nem tudta visszahúzni, az eltörött.
Így mentette meg Csabán Anna egy társának életét. Csakhamar felgyógyult és még több tapasztalattal, még komolyabban dolgozik tovább a Sztálin-mű építésén.
A kemény harcosok meg is kapják a jutalmukat.


Sztálinvárosi általános iskola

Sztálinváros az ország kedvence. Vasárnaponként százszámra érkeznek a dolgozók csoportjai az üzemekből, hivatalokból, egyetemekről, hogy egynapos békeműszakkal járuljanak hozzá a szocialista város felépítéséhez. A nyár folyamán az ország különböző részeiből összegyűlt egyetemista és fő­iskolás DISZ-csoportok dolgoznak hatalmas lelkesedéssel az építkezésen.
A Sztálin-műnek, békénk erős bástyájának építésébe öt év alatt négymilliárd forintot ruházunk be.
Négymilliárd forint hatalmas összeg, egyetlen más létesítményre sem fordítunk egymagában ennyit.
De az egész ötéves terv mellett még legnagyobb létesítményünk, a Sztálin-mű is eltörpül. Az ötéves tervre szánt 85 milliárd forintból 21 Sztálin-művet építhetnénk fel. Ennek az elképzelt ipari óriásnak a középpontjában negyvennégy nagyolvasztó okádhatna füstöt, gázt és tüzet.

Dunaujvaros