Megkezdődött az új tanév


Sztálinvárosi Hirlap – 1959. szeptember 08.

Megkezdődött az új tanév

Már hűvös őszi szél nyargalászik az utcákon, és a nap sugarai sem melegítenek olyan nagyon, de a mai reggelen az a sok izgalomtól és örömtől kipirosult gyermekarc megmelegítette az emberek szívét. Az iskolák kapuikat kitárták a sok-sok pajkosan mosolygó, vidám gyereksereg előtt.

A Ságvári Endre Általános Iskola

előtt már jóval 8 óra előtt ott ácsorogtak a kisdiákok, és kíváncsian kandikáltak a számukra még titkokat rejtegető tantermek felé. Aztán megjöttek a tanár bácsik is, és szépen, csoportokba állva indultak a fehéringes, úttörőnyakkendős legénykék és leánykák az osztályokba. Az első osztályosokat elkísérték a szüleik is.
Az új iskola eléggé zordul fogadta őket, mert a tantermek és a folyosó falait védő rácsburkolatot az építők még mindig nem szerelték fel mindenütt és sok helyen még a takarításhoz sem foghattak hozzá éppen emiatt.

Lapok a Ságvári Endre Általános Iskola történetéből

A téglatörmelékekkel és vakolatdarabokkal tarkálló folyosók és osztálytermek nem nyújtották a legrokonszenvesebb látványt. De a munkának meg kell kezdődni, a tanítást el kell kezdeni. Az ünnepi megnyitó műsorban néhány kedves szavalat hangzott el, majd az iskola igazgatója köszöntötte a tanulóifjúságot és az új tanévet. Beszélt a gyermekek feladatairól, az iskolai közösség követelményeiről és külön üdvözölte azokat a gyerekeket, akik először lépték át az iskola kapuit.
A tanulók virágokkal halmozták el nevelőiket a megnyitó alkalmából.


Ságvári Endre Általános Iskola – a 32 tantermes /1960
fotó: Fortepan/Mihály Tamás

A Gimnázium

a Ságvári Endre Általános Iskola másik szárnyában kezdte el az idei tanévet. A 277 tanulónak osztályonként tartották meg a megnyitó ünnepséget. Az építők itt átadták ugyan a termeket, de olyan későn, csaknem az utolsó pillanatban, hogy rendesen kitakarítani itt sem tudtak. Ez az ünnepélyességen eléggé mély nyomott hagyott. A Gimnázium idei tanéve új színfolttal indul. Az egyik első osztályban, az I. b-ben kísérletképpen már bevezetik a politechnikai oktatást. A tanulók 5 napot az iskolában töltenek, egy napot pedig üzemben. A fiúk Vasműbe mennek, a lányok pedig a a Ruhagyárba és a Fésűsfonodába.
Dr. Fülöp András osztályfőnök nagy reményeket fűz tanítványaihoz, hiszen az osztály fele munkásszármazású és a javarészük jeles és jó eredménnyel végezte el az általános iskolát.

A Vasvári Pál Általános Iskolában

a nagy udvaron zajlott le az évmegnyitó ünnepség. Az iskola igazgatója kedves hangú beszédében ecsetelte a tanulók előtt álló egész évi munkát. Az elsősök a kisudvarban gyülekeztek, majd utána vonultak át a nagy udvarra, ahol a felsősök köszöntötték őket.
Az iskolai év itt sem kezdődik zavartalanul. Még mindig tartanak a csatornajavítási munkák, a tanári szobában hosszú ideig nem lehet tartózkodni, s ez kezdetben sok nehézséget okoz majd a nevelőknek.


Első osztályosok köszöntése a Vasvári Pál Általános Iskolában /1959
fotó: Fortepan/Peti Péter

A Móricz Zsigmond Általános Iskola

éppen, hogy elkészült a megnyitó ünnepségre. Parrag József, az iskola igazgatóhelyettese mondott ünnepi beszédet. Megható volt, ahogy felvonultak az elsősök. 212 új elsőosztályos tanulóval kezdik az évet, öt első osztályban. Ebből egy zenei osztály lesz. Az iskola szépen kifestve várja kis diákjait, de szépséghibák még itt is akadnak. A tornateremben és környékén még kisebb javítási munkák folynak.
– Miért csúszott el az iskola rendbehozása? – kérdeztük a megnyitó ünnepség után az igazgatóhelyettestől.
– A győri festékgyár rossz festéket szállított és másfél hónapi munka veszett kárba. Az ajtókról, ablakokról, falakról le kellett vakarni a festéket és újra kellett mindent csinálni.


10 tantermes új iskola az Úttörő utcában /fotó: Intercisa Múzeum

Óvárosban

ugyancsak az udvaron tartották a megnyitó ünnepséget. Az óvodásokból iskolásokká nőtt gyerekek voltak itt is az ünnepség fénypontja. Kedves versikéket mondtak, és Fekete Istvánné, az elsősök tanítónénije szívhez szóló kedves szavakkal köszöntötte őket. Az építkezések képe itt még szomorúbb, mint a többi iskolában. Az udvaron mély gödrök, csatornák, és a WC helyiségek még csak most kerülnek rendbehozásra.
Kedves és visszatetsző epizódokkal kezdődött az új tanév városunkban. Tanulságul csak annyit, mielőbb be kell fejezni az építési munkálatokat, mert ez a “névleges” megnyitó még nem biztosít nyugalmas, rendes tanítási menetet. Az idő sürget, és most már nem mindegy az, hogy mikor foghatnak hozzá városunkban a komoly pedagógiai munkához. A feltételeket sürgősen meg kell teremteni!

S. Gy.

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros