Ismét egy szomorú hír, október 17-én elhunyt Jankó Árpád, Dunaújváros Díszpolgára, nagybetűs PEDAGÓGUSA, ÚJSÁGÍRÓJA. Búcsú egykori általános iskolai IGAZGATÓmtól, – a szigorú, de annál jószívűbb dirigenstől, “zenésztársamtől”, a MUZSIKUSTÓl, akit jó volt hallgatni, vagy éppen együtt zenélni, az ÚJSÁGÍRÓTÓL, akit jó volt olvasni. Felnéztünk rá, mert volt KIRE. Igazi példakép a fiatalok számára. Személyes emlékeimen kívül a város történetébe is kellőképp belevéste nevét, szellemiségét. Az a bizonyos égi zenekar pedig megint egy újabb nagyszerű taggal bővült.

Emlékére felidéznénk két fontos eseményt életéből. Talán nem is ezt választaná, de mégis, egy kicsi Árpi bácsi… ahogy ismertük, ahogy szerettük. Egy újságcikk 2016-ból, amikor a szabad sajtó ünnepén neki ítélték a legjobb külsős újságírónak járó díjat, és egy másik 2019-ből, amikor megkapta a kitüntető Díszpolgári címet.

_________________________________

Egy régi vágású úriember

Jankó Árpád, aki 1975-ben kapta meg az első újságíró igazolványát

Dunaújváros (acs) – Jankó Árpád a kollégák szavazatai alapján a legjobb külsős újságírónknak bizonyult. Március 15. közeledtével, a szabad sajtóünnepe alkalmával voksoltunk. A díj a legjobbhelyre került.

Jankó Árpádra a kollégák szavaztak – nagy dolog, megérdemelte
fotó: Zsedrovits Enikő

Sablonos mondattal kezdek. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy Jankó Árpádot, Árpit, Árpi bácsit néhány mondatban méltassam. Persze ez rosszul hangzik, hiszen Árpádot nem kell méltatni, csak arra kell gondolni, hogy az elmúlt évtizedekben, mit produkált, hogyan tette magasra a lécet mindannyiunk számára. Előre bocsátom, nagyon elfogult vagyok vele szemben. Huszonhét éve az ő ajánlására vett fel a Dunaújvárosi Hírlap akkori főszerkesztője, D. Kiss Csaba a Hírlap csapatába. Mentorom, atyai jó barátom lett (remélem), aki a mai napig egyengeti az utamat (nincs könnyű dolga). Ha valaki figyel rá, rengeteget tanulhat tőle, az élet nagyon sok területén. Talán nem véletlen, hogy harmincegy évig volt az ország egyik legjobb zenei általános iskolájának, a Móricznak az igazgatója.
Csapongok egy picit: a mai napig büszkén mutatja az első sportrovat vezetői megbízó levelét, amit 1975-ben kapott kézbe az akkori Dunaújvárosi Hírlaptól.
Jankó Árpád egy igazi régi vágású úriember. És ez a munkájában is nap mint nap meglátszik. Nem kenyere a primitív, szenzációt hajszoló írás. Az utóbbi években a női kézilabdázókra koncentrál, és azt hiszem, ott is mindenki Árpi bácsija lett. A csapatot saját családjának tekinti. Hogy régi vágású? Igen! Ő az információkat nem telefonon, nem az internetről, a facebookról szedi, hanem kalapját fejére teszi, és hetente többször kisétál a Dunaújváros Sportcsarnokba, hogy megnézze a “rábízott” csapatot, mi is van a hölgyekkel? Kevesek sajátja ez már.
Ő az, aki lapzárta után otthonról telefonál, hív engem: “Csaba, biztos, hogy jól írtam az eredményt, egy név sincs elrontva?” Látatlanban szoktam mondani: Árpi, minden rendben. Persze a tőle tanultak alapján csak megnézem a biztosat.
Egy újabb kitérő. Hogyan lettem én a Dunaújvárosi Hírlapnál rovatvezető? Jankó Árpádvitte ezt a pozíciót sokáig. Azonban egyszer csak megmakacsolta magát, és annyit mondott: “Csaba, nem bírom már a linkségeidet, én lemondok, csináld tovább te!”. No, kedves Árpád, ezt nem kellett volna! Te vagy a rovatvezető!

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 2016. március 14.

_________________________________

A tanári pályát csak élethivatásként lehet művelni

Karizmatikus ember, igazgató és újságíró

Dunaújváros közgyűlése az idei évben (2019 – szerk.)  a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet Jankó Árpád pedagógus, újságíró részére adományozta.

Jankó Árpád tanár úr, igazgató úr, kollégánk a díszpolgári Díszdiplomát mutatja
Fotó: LI

Jankó Árpád tősgyökeres pécsi család sarja, aki végül Dunaújvárosban lelt otthonra, itt alapított családot. Feleségével két gyermekük született Péter és Zita. Jankó Árpád, vagy ahogyan sokan szólítják, Árpi bácsi már a művészeti gimnáziumban is klarinétozni tanult. 1964-ben végzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán magyar-orosz-ének szakon. A diploma megszerzése után a dunaújvárosi Ságvári Endre Általános Iskolában kezdett tanítani éneket, és már ott sikeresen vezette az iskola kórusát.
Elhivatottan tanított, és tanult ő maga is. 1975-ben lett a Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatója egészen nyugdíjba vonulásáig. A már addig is hírnevet szerzett ének-zenei általános iskolában megerősítette a hagyományokat, ötleteivel, kreatív személyiségével új lendületet adott az oktató-nevelő munkának. A kodályi elképzelés alapján olyan iskolát teremtett, amelyben az iskola tanítványai a közös éneklés által harmonikus, érzelmekben gazdag emberekké válnak. Kivételes kreativitásának köszönhetően fejlődésre ösztönzött mindenkit az intézményben. Nagy gondot fordított a tantestület továbbképzésére, kiváló kapcsolatot alakított ki a munkatársaival. Máig is élő nemzetközi kapcsolatokat épített ki.
Vezetése alatt vált a Móricz Zsigmond Általános Iskola a város és a városkörnyék kiemelkedően magas színvonalú oktatási intézményévé. Az iskola tanévzáró koncertjein a nyolcadikosok egy musical részleteivel búcsúznak az iskolától. Ezek színrevitelénél az igazgató bácsi is velük próbált, izgult és szerepelt is: volt tejes ember a Hegedűs a háztetőnben, színházi macska a Macskákban, Direktor a Légy jó mindhalálig darabban.
A Móricz évkönyvében így vallott: “… ennek az iskolának minden szép és nehéz pillanatát átéltem, szinte az egész pályám, az életem a Móriczé…”
1975-ben, a Dunaújvárosi Hírlap akkori főszerkesztője, Sasvári György keresett magyartanárt, aki a sportrovat kéziratait korrigálja, az oldalt gondozza. Egy közös barát révén került Jankó Árpád a Hírlap sportrovatához, és évtizedek óta ugyanolyan precizitással, hévvel műveli az újságírást, ahogyan aktív korában a pedagógusi pályát. Pécsett a PVSK ifjúsági csapatában futballozott, ám egy ponton döntenie kellett a labdarúgás és a hangszeres tanulás között, mert meggyőződése: amatőr szinten lehet focizni, de a tanári pályát csak élethivatásként lehet művelni. Jankó Árpád az utóbbit választotta. Ám a pálya szélén is örökre játékos maradt. Saját bevallása szerint Kohász-hívő lett. Nem tudta szenvtelenül végignézni soha a dunaújvárosi csapatok mérkőzéseit. Nagyon sok sporteseményt átélt, voltak köztük gyötrelmes vereségek és boldogságra, ünneplésre okot adó győzelmek. Ma is rendszeresen jár a kézilabda- és futballmérkőzésekre, és ma is ugyanolyan lelkesen tudósít.
Szakmai tevékenységének elismeréseként számos kitüntetést adományoztak számára, így például 1996-ban a Dunaújvárosért díjat, 2000-ben a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa elismerést, 2003-ban a dunaújvárosi önkormányzat Arany Toll díját vehette át, majd 2016-ban a kollégák szavazatai alapján a DH legjobb külsős újságírójának bizonyult.

Körmendi Erzsébet

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 2019. április 27.

 

Őszinte részvétem, nyugodjon békében.

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.