/részlet a kiadványból/
Előszó
Amikor az 1990-es év elején először elolvastam a POFOSZ szervezeti szabályzatát, úgy éreztem, hogy ez a szervezet lesz az, amelyik a meghurcoltaknak segítséget nyújt úgy anyagi, mint erkölcsi téren. Beléptem, és ekkor választottak meg a szervezet elnökének. Még ebben az évben október 23-án felavattuk a temetőben a forradalomban elesettek emlékművét.
A szükséges anyagiakat az ismeretségi körömbe tartozók adták össze. Majd az 1994. szeptember 1-jén megtartott ügyvivői értekezleten Fónay Jenő immár harmadszor mondott le az elnöki funkciójáról. Ekkor – mint a városban a tagság – határozati javaslatot terjesztettünk be, amelyben javasoltuk, hogy lemondását fogadjuk el, újunk ki pályázatot az elnöki tisztségre. Az 1994. novemberben megtartott IV. kongresszuson a tagság akarata szerint nem szavaztam Fónay Jenőre. Ezért kerültem az Etikai Bizottság elé, amely kimondta, hogy mivel a bizalmam megingott Fónay Jenőben, vezető tisztséget a szervezetben nem tölthetek be. Így az 1994. december 17-én megtartott taggyűlésen benyújtottam a lemondásomat. Igaz, a tagság újra bizalmat szavazott, de nem fogadtam el, mivel akkor már olyan értesüléseket szereztem, hogy a POFOSZ-nak egyesülnie kell a Nemzetőrséggel. Jelenleg a Székesfehérvári POFOSZ-nak vagyok a tagja. Dunaújvárosban azóta a második elnöke van a szervezetnek, akik úgy a megyei, mint az országos vezetőség bizalmát bírják.
Mi tette szükségessé, hogy most újra szóljak a sztálinvárosi forradalomról? Amikor 1996-ban a forradalom 40. évfordulójára írt cikksorozatom megjelent, még nem állt minden adat rendelkezésemre. Az MSZMP városi szervezetének iratait ez év elején kaptam meg, és ennek alapján, most a barikád másik oldalán harcolók cselekedeteit szeretném bemutatni. Kutatómunkát 1996 áprilisa óta végzek, ez idő alatt több száz órát töltöttem különböző levéltárakban és bírósági irattárakban. Ennek alapján 390 oldalas monográfiát állítottam össze Fejér megye 56-os eseményeiről. Bármelyik levéltárban jártam, mindenhol szívesen fogadtak, és segítségemre voltak. Itt szeretnék köszönetet mondani dr. Erdős Ferencnek, a Fejér megyei Levéltár igazgatójának, aki mindvégig szakmai segítséget adott a munkámhoz. Köszönetét kell mondanom Almási Zsoltnak, Dunaújváros polgármesterének, aki anyagi segítséget adott ahhoz, hogy ez a könyv megjelenjen.
Dunaújváros, 1998. IX. 1.
Zecher János
Sztálinváros 1956. október 23-november 7.
Sztálinvárosban már a forradalmi esemenyek előtt is tapasztalható volt egyes személyek részéről, hogy nem értenek egyet a párt es a kormány határozataival. Ugyanis Sztálinvárosban már kezdettől fogva veszélyt jelentett a régi es az új deklasszált elemek túlságosan nagy tömege. Sztálinvárosban aránylag kevesen voltak, akik néhány év alatt gyökeret vertek a városban.
A lakosság többsége még 1956-ban is ideiglenesnek, vagy második lakóhelynek tekintette a várost, amelynek inkább a lehetőségeit használta ki, mintsem hogy a város polgárának érezze magát. A kezdeti kavargás, amely az 1950-51-es évekre annyira jellemző volt, 1956-ra bizonyos mértékig lehiggadt, és a látszat arra engedett következtetni, mintha az első szocialista városnak már valóban kialakult szocialista társadalma volna.
A sztálinvárosi helyzetet nagyon bonyolulttá tette a beruházásoknak az a változékony kezelése, amely Nagy Imre miniszterelnökségét jellemezte.
Amikor egyik napról a másikra minden pénzt elvettek Sztálinvárostól, és az építkezést szinte egy pillanat alatt megállították, az emberek ezreit fenyegette a munkanélküliség. Ez volt az az időpont, amely egy pillanatra közös nevezőre hozta az irányzatokat Sztálinvárosban, kivétel nélkül mindenki Nagy Imre ellen volt.
1956-ban Sztálinvárosban megalakult a Fáklya klub, ahol az írók és értelmiségi személyek a Petőfi-kor mintájára vitákat rendeztek.
Sztálinvárosban több író élt, így Sándor András is, aki rendszeresen részt vett Budapesten a Petőfi-kör ülésein, amelyről minden esetben beszámolt a klub tagjainak.
A forradalmi események Sztálinvárosban is október 23-án kezdődtek a budapesti tüntetések hatására.
Zecher János
1956. OKTÓBER 23.
Ezen a napon Székesfehérváron tartotta soron- következő megyei VB. ülését az MDP. Az ülésen részt vett Kócsa László sztálinvárosi pb-titkár is. Tőle idézzük a következőket: Dél felé járt az idő, amikor izgatottan kihívták a megyei titkárt, és közölték vele, hogy Budapesten az egyetemi ifjúság felvonulásra készül, tüntetni akar a lengyel nép mellett. Mivel az előző nap jelent meg a Szabad Nép-ben Gomulka beszéde.
Gomulka beszéde – Szabad Nép – 1956. október 22.
A levegőben már akkor érezni lehetett, hogy valami készül, csak senki nem látta, hogy micsoda és milyen irányba fog fejlődni. Az izgalom csak fokozódott ebéd után, amikor meghallottuk, hogy a belügyminiszter először nem engedélyezte, később pedig engedélyezte a tüntetést. Úgy éreztük, hogy határozatlanság van a párt és állami vezetésben. Ekkor mindnyájan hazatértünk.
Kovács Tibor volt AVH-őrnagy úgy emlékszik erre a napra: 23-án este együtt indultunk Tapolczai elvtárssal a párbizottságra, ahol többen összeverődtünk az elvtársakkal, itt hallgattuk meg a rádióbeszédet is. A beszéd után értékeltük az eseményeket. Hazavártuk azokat az elvtársakat, akik a felvonulásra Budapestre mentek. Egységes álláspontunk volt, hogy ellenforradalom. Később megérkezett Pap László, Csoltó Dezső és Fazekas István elvtárs Budapestről, akik az eseményeket habzó szájjal mesélték, kijelentették: “gyilkos ÁVH-sok”. Vitáztunk, valósággal szembeszálltunk velük, hogy az eseményeket helyesen értékeljék. Ők azonban csak fújták a magukét, különösen Pap László nem bírt magával, elmondta, hogy a rádió előtt lövik a nemzeti színű zászlót vivő fiatalokat. Ekkor érkezett meg Sándor András, aki szintén részt vett a tüntetésen, és a Sztálin-szobor ledöntésénél is jelen volt. Részt vett az írószövetség felhívásának a megszövegezésében.
1956. OKTÓBER 24.
Az ÁVH apparátusát mozgósították. A 142. honi légvédelmi tüzérezred parancsnoka Nagyéri Károly szd.-os gyalogsági riadót rendel el.
Ezen a napon a város viszonylag nyugodtan ébredt, az üzemek dolgoztak. De azért érezni lehetett, hogy mintha vihar előtti csend lett volna. Magam is úgy éreztem, hogy az öntödében nem mernek az emberek beszélni, hallgatnak, nincs az a kötetlen beszélgetés, nincs az a munkaintenzitás, törekvés a norma túlteljesítésére. Ez megmutatkozott a munkaidő végeztével, amikor a kinti büfénél mind kevesebben álltak meg. Érezni lehetett a bizalmatlanságot. A bizalmatlanságnak meg voltak az okai, hisz a városi VB. fegyvert kért Nagyéri Károlytól, a laktanya parancsnokától. Pisztolyokat és 1000 db lőszert kaptak, amit végül is a páncélszekrénybe helyeztek el, mert féltek attól, hogy ha a tömeg észreveszi náluk a fegyvert, azt hiszik, hogy vérengzést akarnak.
A magyar rádió e napon még nyugodtan mondta, hogy a fiatalok békés tüntetését ellenforradalmi erők puccsra akarták felhasználni, és ezért a kormány a szovjet csapatok segítségét kérte. A nap eseményéhez tartozik az is, hogy Sándor András író már kora reggel megjelent a pártbizottság épületében. Ekkor már mind zavarodottabb magatartást tanúsított, ez ő nála attól függött, hogy Budapestről milyen híreket kapott. Figyelmeztettük, hogy nehogy valami rendbontásba keveredjen, mert fel vagyunk hatalmazva, hogy esetleges lázító vagy szervező tevékenység esetén a rendőrséggel letartóztatjuk. Sándor Andrást ez a kijelentés nem érte váratlanul, kijelentette némi ironikus gúnnyal “Jól van, tudomásul veszem”. Vajon mit is tudtunk mi itt a városban, hogy mi van Budapesten? Azt, hogy a fiatalok minden eszközzel harcolnak a szovjet csapatok ellen. Azt nem tudtuk, hogy milyen mozgató erők állnak a fegyveres felkelők mögött. Ez a nap egyébként a dunapentelei tüntetés előkészítésének a napja volt. Miután Sándor András hívás nélkül állandóan megjelent a PB. épületében, és zavarta a munkájukat, a kollektíva határozott kérdésére kiutasították az épületből. Sándoron meglátszott, hogy igen meg van bántva, és ilyen körülmények között fogott hozzá a másnapi okt. 25-i tüntetés előkészítéséhez. Kiment az üzemekbe, és tárgyalt azokkal, akik partnerei voltak a dunapentelei Petőfi-körben. Miután a rádió nem volt őszinte, így okt. 24-én este majdnem minden lakásban Szabad Európát lehetett hallani
1956. OKTÓBER 25.
Ezen a reggelen már érezhető volt, hogy valaminek történnie kell. Mindjárt délelőtt egy öttagú honvéd csoport hajnalban felkereste a kenyérgyárat, hogy kenyeret akarnak vinni a budapesti “szabadságharcosoknak”. Mivel ezeknek semmiféle papirjuk nem volt, így Tapolczai elvtárs és Kócsa László közös elhatározása alapján Nagyéri szd.-os őrizetbe vette őket. Még a délelőtt folyamán a PB. több tagjai Kócsa László vezetésével kijöttek a gyárba, és megpróbálták a tömegeket rábeszélni arra, hogy a gyűlésen ne jelenjenek meg, és vegyék fel a munkát. Jelen voltak amikor a Mechanikáról és az Öntödéről eltávolították a csillagot. És most itt van valami, amiről nem tudtunk, csak most szereztünk tudomást, amikor az MDP iratait vizsgáltuk. Tudniillik még okt. 25-én megszervezték a munkásőrséget. Kócsa László tartott számukra egy kis előadást, többek között; elmondta nekik, hogy csak azok jelentkezzenek, akik hajlandók – mégha rokonaik is vannak a tüntetők között – odaütni, és azok, akik ettől félnek, minden további nélkül hagyják el a helyiséget, mink azokra nem fogunk haragudni. A jelenlévők közül látszott, hogy nem szimpatizálnak a fegyveres munkásőrség gondolatával. A jelentkezőket beosztották szakaszokra, összeírták őket, majd feladatul kapták, hogy vegyenek részt az esti gyűlésen, és igyekezzenek a gyűlést menetét megzavarni. Egy szakasz Tapolczai kérésére átment a városi tanács épületébe; de fegyvert nem tudtak biztosítani számukra, mert Nagyéri nem tudott számukra fegyvert biztosítani. Emlékezetem szerint 25-én még a műszak befejezése előtt.
A Városi VB. tagjai közül Kócsa László, Varga Zoltán a Vasmű pb-titkára, Fazekas István, a városi DISZ-titkár, de menetközben csatlakozott hozzájuk Csányi Dezső és Csoltó Dezső a Vasmű függetlenített pártfunkciunáriusai. Első útjuk az Öntödéhez vezetett, amikor odaértek, már a műszak véget ért. Itt mintegy 70 fő vitatkozott; és egy csoport éppen a csillagot feszegette. Hosszabb vitába keveredtek velünk, azt magyarázták, hogy a csillagot nem Sztálin vagy Rákosi hozta az országba, hanem az ötágú csillag az összefogásnak a jelképe. Közben a tömeg egyre nőtt, mintegy 3-400 fő lett a végén. Ez az öt kommunista vitába szállt velünk, megpróbálták megmagyarázni nekünk, hogy mit köszönhetünk a Szovjetuniónak. A legérdekesebb az volt, hogy három üzem dolgozói voltak jelen, ahol igen sok párttag volt. Akik hallgattak, nem mertek véleményt nyilvánítani. Több, mint egyórás vita után a tömeg követelésére eltávoztak. Innen azután a Martinhoz mentek, ahol éppen akkor verték le a csillagot, és a gyárkéményre pedig egy fiatal dolgozó a nemzeti zászlót helyezte el. Itt már nem mertek szólni a dolgozókhoz, csak az üzem pártitkárával, Branoviccsal végigjárták az üzemet, ahol már az üzem dolgozói csak autóra vártak, hogy a városba mehessenek a gyűlésre.
A tüntetők kb. 5 órakor a Bartók kultúrház előtt voltak, becslésem szerint 6-8 ezer fő. A tömegben a forradalmi erőkön kívül nagy számban voltak párttagok, és a párttal szimpatizálók is. A gyűlés kezdetére megérkeztek a VB. tagjai is, köztük Kócsa László, a VB. titkára. Mint később tudomásunkra jutott, azt a feladatot kapták, hogy a gyűlést menetét meg kell zavarni, és arra törekedni, hogy a későbbiek folyamán minél kevesebb vegyenek részt hasonló gyűléseken. A mikrofon körül mintegy 100-150 fiatal tolongott és hangoskodott. A gyűlés fő szónoka Bozai József volt, ő szervezte a gyűlést, de volt ott egy fiatal, Tóth Béla, aki napokon keresztül állandóan fegyvert kért. Kócsáék megpróbálták a kezdeményezést átvenni, ezért kordont vontak a mikrofon köré, hogy a hangoskodók ne jussanak mikrofonhoz. Így sikerült Kócsának mikrofonhoz jutni és beszélni a tömeghez. Elmondta, hogy egyetért a fiatalok követelésével, és ami helyes, azt a pártbizottság támogatja is. A beszédét figyelmesen hallgatták végig, de amikor rendre és nyugalomra intette a tömeget, nehogy fegyveres összecsapásra kerüljön a sor, mert az ellen keményen fel fognak lépni, akkor aztán elszabadult a pokol, fütyülni és kiabálni kezdett a tömeg, hogy piszok kommunista takarodjon. Itt felszólalt Sándor András is, uszító beszédet mondott, de mivel látta, hogy a szélsőséges hangulat kezd elszabadulni, nyugalomra intette a tömeget, neki is távozni kellett. Itt a gyűlésen felszólaltak még Hajdu, a PB. másodtitkára, Fazekas, Borhi Anna és Papp Bálint. A felszólalások nem sok sikert hoztak. Ekkor jelent meg a színen egy sovány aktatáskás fiatalember. Ügyes volt, megvárta; míg a tömeg egyrészt kellően fel van tüzelve, ekkor lépett színre. Sándor András ismerhette, mert amikor meglátta, mindkét karját kitárva magához ölelte. Szervusz Szigli. Hát te, hogy kerültél ide? Szigli mikor már látta, hogy jó szövetségese van, az ÁVO, a honvédség nem avatkozik a gyűlésbe, beszélni kezdett. A következőket mondta: nem értek egyet azokkal, akik a rendet követelik, mert szerinte a budapesti “szabadságharcosoknak” nem rendre, hanem fegyverre van szükségük. Azt követelte, hogy menjenek ki a laktanyába fegyverért, mert csak ezzel győzhet a forradalom. Ekkor Sándor András újra szót kért és javasolta, hogy egy küldöttség menjen fel Budapestre, és ez a küldöttség adja át a kormánynak a pentelei követeléseket. A küldöttség tagja lett Hajdu és Fazekas is, rajtuk kívül még 23 fő még aznap katonai biztosítás mellett egy autóbusszal elindultak. Ezután a tömeg tudomására hozták, hogy délelőtt 5 katona érkezett Pestről a kenyérgyárba, akiket letartóztattak. Ekkor a szervezésemben mintegy 5-600-an elindultunk a laktanyába, hogy a kiskatonákat kiszabadítsuk. Az életem egyik legszebb pillanata volt, a tömeg nótaszóval vonult végig a városon és a falun keresztül, látszott az embereken, hogy egy nagy tehertételtől szabadultak, és ez örömmel töltötte el őket. A laktanyához érve a kapuban már várta a tömeget Nagyéri Károly, a laktanya parancsnoka. Az első, amit kértünk, hogy a sapkáról távolítsák el a csillagot, amit meg is tettek. Majd kértük, hogy azt a 4 katonát engedjék el, akiket délelőtt letartóztattak. Kiadták őket, ez idő alatt több tiszt azzal a kéréssel jött hozzánk, hogy kérjük meg a parancsnokot, hogy engedjék őket velünk jönni a gyűlésre. Ezt is teljesítette Nagyéri. Visszafelé menet a faluban lévő szovjet emlékművet egy csoport ledöntötte.
Amíg mi odavoltunk, a laktanyában a hangulat annyira felforrósodott, hogy a tömeg egy része Pestre készült. Ezért a Volán 4 autóbuszt a Május 1. utcában kiállított, közben a részeg kubikusok két kordét bezavartak a Május 1. utcába, és valaki elkiáltotta, hogy jönnek az ÁVO-sok. A tömeg szétszaladt, de azután visszaszivárogtak és az autóbuszok megteltek, indultak Pestre. Amikor már nem volt busz, az ott tartózkodó teherautóra szálltunk fel mintegy 30-an. Az autót Viczkó Sándor vezette, és mellette egy faluba tartozó ápolónő ült. Mivel magam is az autó placcán foglaltam helyet, így pontosan láttam a történteket. Mikor kiértünk a laktanyához, az előző csoportból már volt egy bizottság, aki tárgyalt Nagyérivel. Mink nem támadási szándékkal indultunk a laktanya felé, hanem fordulni akartunk, és ezt vélték támadásnak, ezért célzott lövéssel fejbelőtték a gépkocsivezetőt, majd több lövést adtak a gépkocsin ülőkre, így itt még egy halott lett, és 16 sebesült.
1956. OKTÓBER 26.
A gyári Munkástanács bizottságot küldött ki a laktanyához, hogy az előző napi fegyveres összetűzést kivizsgálja. A bizottság vezetője Takács Sándor volt, most utólag megállapítható, hogy a feladatát nem megfelelően látta el, mivel írásos jelentést, pontos névsort, nem készített. Ezért utólag nincs megfelelő névsor az áldozatokról. Takács Sándor volt az, aki ezen a napon kikiáltotta a dunapentelei köztársaságot. És ezt utólag, az MSZMP anyagának vizsgálatából tudtuk meg, hogy ezt Kocsa Lászlóval megbeszélte.
A megbeszélést Takács Sándor kezdeményezte. Kócsát kihívta a Munkástanács üléséről, és a következőket mondta: Kócsa elvtárs! A tömegek igényét valamivel le kell vezetni. Mi volna a véleménye, ha azt javasolnám, hogy Dunapentele legyen autonóm terület. Kócsa a következőket válaszolja: Ide figyeljen Takács elvtárs, már 1945-ben is voltak ilyen autonóm területek, mint a Vésztői és a Dobozi Köztársaság, de ezekből semmi jó nem született.
De ezt mi a következőképpen képzeljük el – mondja Takács. Dunapentele autonóm terület lenne, de szerves része az ország gazdasági és politikai egységének. A felülről jövő rendeleteket megvizsgálnánk, és ha nem értünk vele egyet, akkor megváltoztatjuk. De ez nem olyan vészes, mert ezt csak azért hirdessük ki, hogy levezessük az emberek indulatát. Nos hát – folytatta Takács – ha Dunapentele autonóm terület, akkor mienk a gyár, a város, akkor érdemes dolgozni, tehát ne legyen sztrájk, mert evvel magunknak ártunk. A párt el szerette volna kerülni, hogy az üzemek leálljanak, mert a Munkástanács általános sztrájkot szavazott meg. Evvel a tervvel a Munkástanács egyetértett, és felhatalmazta Takácsot, hogy az esti gyűlésen kiáltsa ki a “Pentelei Köztársaságot”.
1956 – Munkástanácsok a vasműben
Magam is részt vettem ezen a Munkástanács-ülésen, ahol felvetődött az igény, hogy a laktanya adjon fegyvert azoknak, akik Pestre akarnak menni harcolni. De felülkerekedett a józan ész, és határozottan kértük, hogy a honvédség, se a rendőrség fegyvert ne adjon, de aki harcolni akar, lehetővé tesszük, hogy felmenjen Pestre, a Volán óránként fog autóbuszt indítani számukra. Mivel az előző nap nem jutottak fegyverhez, arra készültek, hogy estére a Pártházat fogják megostromolni, mert valaki kiszivárogtatta, hogy a MÖHOSZ-nál vagy 80 puska és lőszer van. A Munkástanács kérésére a Pártbizottság tagjai a zárdugattyúkat eltávolították a fegyverekből és az esti támadásnál használhatatlan fegyvereket találtak. A Pártbizottság ekkor már azt szerette volna ha az ÁVH tagjai (70 fő) járőrszolgálatot vállalnának a városban. De mivel a tömeg főleg az ÁVH-sokra vadászott, nem mertek mutatkozni, de főleg – amint később tudomásunkra jutott – sok volt a kompromittáló irat, amit megkezdtek elégetni. Ezen a napon alakultak meg a Munkástanácsok a Vasműben, amelyek feladata elsősorban a rend és a fegyelem fenntartása és a munka ellátásása volt. A megválasztott 19 fős elnökség a következő határozatot hozta.
- A munkát az egész Vasmű területén felveszik
- Felhívást intéz a kormányhoz a városi pártbizottság és a városi tanácson keresztül, hogy a szabadságharcban résztvevőknek teljes és feltétel nélküli amnesztiát adjanak, és tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a szovjet haderő Magyarországon harcoló egységei azonnal szüntessék be a harcot. Amennyiben a fenti követeléseinket ma este 18 óráig nem teljesítik, egyenlőre az Erőmű, Kohó, Kokszoló, Szénmosó, Szállító egység valamint a MÁV kivételével valamennyi, üzemegységben a munkát leállítjuk. Választ a rádión keresztül kérjük.
- A fizetést ma a dolgozók megkapják.
- A munkásőrség felállítását határozza, el, amelyet a jelenlegi rendészettel karöltve 20-20 fővel erősíti meg. A 40 főből 20 főt a Vasmű dolgozói, 20 főt a diákság bocsát rendelkezésünkre. Ellátásukból a rendészet gondoskodik.
- Ma este 18 órakor a Bartók Béla Kultúrhaz előtt munkásgyűlést hirdetünk, amelyre a munkásságot lakosságot és a diákságot várjuk. Felhívjuk a tüntetők figyelmét a fokozott fegyelemre. Mert a provokátorokkal szemben a lehető legszigorúbban fogunk eljárni.
- A Munkástanács munkásbíróság felállítását határozta el, amely hivatva lesz ítélkezni minden rendbontásal és provokációval szemben.
Dunapentele, 1956. október 26.
Munkástanács Elnökség
Itt azután elszabadult a pokol, hiába volt a munkásőrség Szittner mellett, félrelökték a mikrofontól és valaki a tömegből odaférkőzött, személyét megállapítani nem lehetett, és a következőket mondta: Magyar testvérek! Az, amit a munkástanács elnöke mondott, árulás, mert kiket ért ő rendzavaróknak és provokatőröknek? A szabadságharcosokat. Őket akarja bíróság elé állítani. A következő szónok a MÉH-telep vezetője, Steinhoff Oszkár volt, elmondta, hogy a városiakkal ellentétben a falusiak – amint a hangosbemondóban elhangzott -, pesti szabadságharcosok számára élelmet gyűjtenek. Egy fél órán belül egy egész autóra való lisztet, zsírt, lekvárt; burgonyát hoztak. Az így összegyűjtött élelmet az Új Szent János kórháznak adták át, erről nyugtát is hozott. Jó képességű szónok volt, tudott hatni a tömegre, csendben hallgatták, de amikor azt fejtegette, hogy a pestieknek nem fegyver, hanem élelem kell, a tömeg kifütyülte. Itt most újra Tóth Béla vette át a mikrofont: Magyar testvéreim, ne higgyetek ezeknek, ezek titeket félrevezetnek, tegnap is az a szőke zsidó azt mondta, hogy menjünk a laktanyához fegyverért; ő azonban lelépett. Én most is azt nondom, kérjünk fegyvert és vonattal vigyenek fel bennünket Pestre.
1956. OKTÓBER 27.
Ezen a napon tűnt el a városból Tapolczai, mivel nem fogadtuk el a felajánlkozását, hogy hadd maradjon továbbra is tanácselnök, majd megmutatja, hogyan lehet kommunisták nélkül vezetni a várost. Ezen a beszélgetésen magam is részt vettem. Ezen a napon támadták meg a Görbe utcai kieg. parancsnokságot, mivel ott komoly fegyvermennyiséget sejtettek a forradalmárok. De igen erős tüzet kaptak, hatan meghaltak, többen megsebesültek. Ekkor a forradalmárok kegyetlen bosszút akartak állni. Azt tervezték, hogy tűzoltófecskendővel benzinnel lelocsolják az épületet, és rájuk gyújtják. Szerencsére a tűzoltók józanabb része nem ment bele. Ezen a napon a Munkástanács újabb röplapot adott ki.
Dunapentele dolgozói!
Elhatároztuk: 1./ Városunk lakossága megalakítja az önkormányzatot. 2./ A fegyveres testületeket a város védelmére (idegen csapatok ellen) az önkormányzat alá rendeljük. 3./ A városunk védelmét megszervezzük. Aki ebben segíteni akar, jelentkezzen a Forradalmi Munkástanácsnál. 4./ Aki a budapesti forradalmat akarja segíteni, az a MÁVAUT által óránként indított járművekkel indulhat. Fegyvert adni nem tudunk, mert az szükséges a város védelmére.
Dunapentele, 1956. október 27.
Forradalmi Munkás Katonatanács
Mint érdekességet érdemes megemlíteni, hogy ezen a napon az MDP városi szervezetének függetlenített tagjai közül Kecskeméti, Varga, Csányi, Hegedűs, Tóth, L. Szász és Jávor kikérték a munkakönyvüket. Nem a pártból léptek ki, hanem csak munkahelyet változtattak. Kifogásuk volt, hogy nem hajlandók azt a pártot szolgálni, amely annyi keserűséget okozott; és most ők az áldozatai annak a hibás politikának, amit Rákosi és Gerő elkövettek. Igaz, hogy a forradalom után újra a párt szolgálatába álltak.
1956. OKTÓBER 28.
Az MDP nevében Kocsa egy új röplapot készített és azt terjesztette.
Felhívás!
Barátaink! Elvtársak! Munkások! Dolgozó parasztok! Műszaki vezetők! Diákok! Pedagógusok! Közlekedési és kereskedelmi dolgozók!
Dunapentelén tragikus események történtek. Kisszámú, de annál meggondolatlanabb elemek súlyos fegyveres harcot kezdeményeztek a honvédség helyi erőivel. Ezt a honvédség nem akarta, soha nem lőtt még a területükre erőszakkal be nem törtek vagy rájuk nem lőttek. Drága szülők! Apák és anyák! Vigyázzatok gyermekeitekre! Feleségek és gyermekek! Könyörögjetek az apának, férjnek, hogy ne vegyenek részt meggondolatlanságban! A honvédség egyenesen a rend fenntartása és minden lövöldözés elkerülése érdekében nem adhatja ki a fegyvert a kézből. A városi pártbizottságot szombaton és vasárnap sok párttag és pártonkívüli kereste fel, akik arra kérték a pártbizottságot, tegyen kezdeményezést a rend helyreállítására, a munka megindítására.
Mindezek után a Városi Pártbizottság a következőket kéri:
- Ne csoportosuljatok és jelenlétetekkel ne támogassátok a zavart keltőket, mert a rendet kívánó, kíváncsiskodók nagy száma kelti bennük azt, mintha mindenki őket támogatná.
- A szabad és boldogabb jövőnk érdekében hétfő reggel mindenki vegye fel a munkát! Gondoljatok arra, hogy a kenyért adó eszközeink vannak veszélyben! Tudjátok, hogy többször le akarták állítani az Erőművet, ami a város víz- és világítást veszélyezteti. Ha ez megtörtént volna, még a kórházi betegeinket sem tudtuk volna ellátni. (Ez így nem felelt meg, mert arra szigorúan vigyáztunk, hogy illetéktelen személyek az Erőműhöz és a Vízműhöz ne férjenek hozzá.)
- Javasoljuk, hogy a Vasműben üzemrészenként, a városban pedig vállalatonként hétfő délután válasszák meg a 21-től 70 főig terjedhető “munkástanácsokat” és a hét-tizenegy tagú végrehajtóbizottságokat. Hasonlóképpen válasszátok meg intézményekben, hivatalokban iskolákban a megfelelő bizottságokat.
- Javasoljuk, hogy a munkás, hivatali és iskolai tanácsok küldöttei október 29-én hétfő este 7 órakor a városi tanács termében mondja ki a városi nemzeti bizottság megalakulását és válassza meg 11-15 tagú végrehajtóbizottságot. (E napon az érdektelenség miatt ez nem történt meg.)
Az október 29-én megtartott Munkástanács ülésen megjelentek a VB egyes tagjai, Kocsa, Fazekas és Hajdu elvtársak, és az általuk megfogalmazott kiáltványt felolvasták, a munkástanács tagjai felindultan hallgatták, de a munkástanács elnöke, Szittner kijelentette, hogy nem járulnak hozzá, hogy a párt nevében kerüljön ki a lakossághoz. Csak a Munkástanács nevében adható ki, mivel a párt eléggé lejáratta magát. A felhívás nem lett kiadva, mert a nyomdákat már a Munkástanács ellenőrizte. Kocsa úr ekkor a gyűlést elhagyta. A következő órákról így ír emlékiratában: Amikor visszajöttem a munkástanács-ülésről nagy örömmel láttam, hogy a budapesti küldöttség megérkezett. Lehetett vagy délután két óra. Az emeleti nagyteremben vagy 40-50 elvtárs volt jelen és Sándor András, Fazekas és Hajdu elvtársak számoltak be a budapesti útitapasztalatairól. Egyöntetűen és egyértelműen mondták, hogy az, amit Budapesten láttak, nem ellenforradalom, hanem forradalom, tiszta szabadságharc stb-stb. Én magam nem szóltam hozzá, de mindenesetre megzavarodtam. Sándor András okt. 28-án délutánra összehívta a Népfront bizottságot, de mivel azt a sztálinista pártbizottság hozta létre, nincs joguk jelölésre és azt feloszlatta. Ezen a napon bízta meg a Munkástanács Sándort, hogy adjon ki lapot. Ehhez hozzá is fogott, felkereste a lap szerkesztőségét és feloszlatta.
Ezen az estén volt az utolsó tűzharc a felkelők és a honvédség között. A forradalmárok most már géppisztolyokkal és pisztolyokkal felszerelve támadták a laktanya lőszerraktárát. Ennek a védelmében erős tüzet zúdított a honvédség a támadókra.
Nagyéri Károly – Sztálinváros furcsa parancsnoka
1956. OKTÓBER 29.
A nap avval kezdődött, hogy a jelenlévő VB-tagokkal közölte Kocsa, hogy lemond első titkári funkciójáról, és azt átadná Hajdu elvtársnak. Hajdu, Fazakas, Varga és Kecskeméti azon a véleményen volt, hogy ennek semmi értelme nincsen, mert az világos, hogy nemcsak Dunapentelén, hanem országosan is teljesen kicsúszik a vezetés a párt kézéből. Miután a Munkástanács már régen kérte, hogy egy személyt jelöljünk Munkástanácsba, úgy döntöttünk, hogy ez a személy Hajdu lesz. Ki is jöttek az ülésre, Hajdu, Fazekas, Varga és Kocsa, de a gyűlésen már akkor ott volt Kolumbán; a Vasmű Szakszervezeti Bizottság elnöke is. Éppen akkor érkeztek meg, amikor a Munkástanács arról vitatkozott, hogy a pártbizottság képviselőinek legyen-e szavazati joguk vagy csak hozzászólási joguk. A tárgyalásunk közben megérkezett egy küldöttség a Martinból, a PB tagjai megrökönyödtek, mert a küldöttséget az a Mester nevű személy vezette, aki 1945-ös párttag és a Martin csúcsvezetőségének tagja. Kérésük a következő volt: A Sztálin- és rákosista pártbizottság képviselői ne legyenek tagjai a Munkástanácsnak mert a dolgozók úgy érzik, hogy a Munkástanácsot a párt akarja irányítani. Közben a kohótól is érkezett egy küldöttség, ők is bejelentették, hogy a kohó dolgozói is egyetértenek a Martin követelésével. Kocsa elismerte, hogy hibákat követtek el, de a munkájuknak eredménye is van. Ezután mind a négyen felálltak és Kolumbánnal együtt elhagyták a gyűlést, ez volt az utolsó alkalom, hogy a Munkástanács és a párt között kapcsolat volt.
A gyűlés végére megjelent Pados István tanár és felháborodva jegyezte meg, hogy ez “mégis disznóság hogy ennek a létrejöttét valakik szabotálják.” Másnap okt. 31-én Sándor András vette kezébe a szervezést, összetelefonálta a vállalatokat, üzemeket, intézményeket, hogy délután 13 órára küldötteiket küldjék el a Nemzeti Bizottság alakuló ülésére. Az alakuló ülést Sándor András vezette. A Bizottságba javasolt személyeknek önéletrajzot kellett mondaniuk. Ha a jelölt MDP-tag volt, több kérdést tettek fel nekik. Nem Cs. Farkas Gyulának akinek elég volt azt mondani, hogy kulák voltam.
1956. OKTÓBER 30.
Mozgalmas nap volt ez a mai a pártbizottságon, mert azok a funkcionáriusok, akik már 27-én kikérték a munkakönyvüket, sürgették, hogy miért nem kapták még meg, de azok, akik addig még nem kérték most ők bejelentették, hogy kérik a munkakönyvüket: Hajdu, Ihász, Erdei, Szalai, Katonka, Molnár, Kispálné, Kissné, és Tóthné. Ugyancsak kikérte a munkakönyvét Csoltó Dezső is. Ezek után nem maradt más hátra, mint Kocsa maga is kérte a munkakönyvét. Ezen a napon még Kocsa kitelefonált a Munkástanácshoz, hogy küldjenek be szakembereket, akik a pártház homlokzatáról leveszik a csillagot és a DISZ-emblémát, ami meg is történt. Délelőtt értesítés jött, hogy Kocsa menjen át az ÁVH-ra és mondja meg Kovácsnak, hogy nagyon nagy szolgálatot tett a nép érdekében, de most a nép megnyugtatása érdekében le kell szerelniük. Ezen a napon jelent meg a Sándor András vezetésével szerkesztett Dunapentelei Igazság című lap, amelyben Durmits Árpád a Feltámadt a tenger című vezércikket írta (57-ben 1 év börtönbüntetéssel jutalmazták).
Ebben a számban számolt be Sándor András arról, “Mit látott és tapasztalt a küldöttség Budapesten” Most újra Kocsa emlékirataiból idézek egy érdekes részletet: A napon felhívott Sebes Imre, a megyei Pártbizottság volt titkára, megkérdezte, hogy mi újság. Én vázoltam neki, és elmondtam,hogy a pártbizottság munkatársai kikérték a munkakönyvüket, mert nem hajlandók azért az elhibázott politikáért szenvedni, amit Rákosi és Gerő okozott, és amihez jelentős mértékben hozzájárult Sebes is, mint ahogy ezt nekem az elvtársaim mondták. Megjegyzem, hogy ezzel a véleménnyel én is azonosítom magam. (Ezen a napon elindult Sebes a határ felé, ahol letartóztatták.) Ettől kezdve a pártbizottság egészen november 8-áig nem tudott kapcsolatot teremteni, mert a posta Molnár nevű alkalmazottja a párt és állami funkcionáriusok telefonjait kikapcsolta.
1956. OKTÓBER 31.
Mivel ezen a napon újra jelentkeztek a munkakönyvükért, ezért Csoltó valamint L. Szász gépkocsiba ült, és elmentek érte Székesfehérvárra. A Levéltárban lévő anyagból a következő állapítható meg. Mivel okt. 30-án a rádió bemondta a többpártrendszer megalakulását, úgy döntött a PB, hogy 12 órára aktívát hívnak össze, és itt a régi vezetőség lemond tisztségéről.
Kb. délután fél egyre össze is jött mintegy 150 tag a tanácsteremben. Ez nagy dolog volt, mert már 27-én szerették volna megtartani, de nem jött össze, mert a tagság nem mert megjelenni. Itt mondta el Kocsa a legmegrázóbb beszédét:
Elvtársak!
A régi pártvezetés hibáiból ma szomorú napokat élünk át. A tömegek nem hallgatnak a pártra, és világosan látszik, hogy a jelenlegi helyzetben nem hogy proletárdiktatúráról, nem hogy munkás-paraszt diktatúráról, hanem még talán polgári demokráciáról sem lehet beszélni. A jelenlegi helyzetben egyetlen fő feladatunk van, bármi áron átmenteni a pártot, visszaszerezni a tömegek bizalmát.
Végül ezen a gyűlésen választották meg az új intézőbizottságot. A bizottságba a következő személyek kerültek be: Szalai, Katonka, Révész, Takács, Jávor, (Jambricska), Kiss, Wágner, D. Kiss, Hajdu Mihály és Borhi Anna. Kocsa november 8-áig nem vett részt a VB munkájában. Ekkor a párt megalakulását röpcédulán jelentettük be.
Mindenkihez! Mindenkihez!
A mai napon 1956. október 31-én Dunapentelén megalakult a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetete mely továbbra is hű marad a marxista-lenini eszmékhez. A Magyar Dolgozók Pártja, melynek vezetői részben hazaárulókká váltak, részben cserben hagyták tömegeiket, melyet az utolsó amúgy is csak a félelem és a húsos fazék szaga tartotta össze, megsemmisült, elfújta a történelem szele. Ebben a pártban elnyomták, hazugságokkal árasztották el, bebörtönözték és kivégezték az igazi kommunistákat.
Szégyenben ég minden kommunista arca, de most a feltámadás napjaiban újból helyet és szót kér az országépítés nagy munkájából. Keserves lecke árán szégyenünk és az elmúlt 8 évre hulló átkok árán tanultuk meg, hogy nem lehet igaz kommunista az, aki nem igazi hazafi. Feladatunknak érezzük, hogy okos higgadt szóval támogassuk a rend és nyugalom helyreállítását, elsők között legyünk a fegyelmezett, áldozatkész munkában, a károk helyreállításában, a múlt bűneinek letörlésében. Ennek megfelelően a Magyar Kommunisták Dunapentelei Szervezete újjáalakuló ülésén az alábbi határozatot hozta meg:
- Elítéljük és mint a nemzetközi jog és szolidaritás lábbal tiprását megbélyegezzük a Szovjetunió illetékes állami szerveit és sajtótermékei által nyilvánosságra hozott, forradalmunkat elítélő rágalmakat. Egyben követeljük az összes szovjet haderők legrövidebb időn belüli kivonását hazánk egész területéről.
- Teljes mértékben támogatjuk a kormánynak az ország függetlensége megvédésére, a keletkezett károk helyreállítására és az új élet felépítésére vonatkozó rendelkezéseit.
- Minden erőnkkel támogatjuk a dunapentelei Ideiglenes Nemzeti Bizottság minden, a magyar nép javát szolgáló határozatát és igyekszünk meggyőző szóval rábírni minden munkatársunkat azok végrehajtására.
- Biztosítjuk a többi koalíciós pártokat együttműködésünkről, mindazon kérdésekben, melyek Magyarország független, szabad fejlődését szolgálják. Felkérjük a Nemzeti Bizottságot, hogy a városban lévő “Párt székházat” bocsássa a koalíciós pártok rendelkezésére, és nyilvánítsa “Pártok házának”.
- Felhívunk minden kommunistát, hogy támogassa és hajtsa végre a munkástanácsok határozatait.
- Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a sztrájk felfüggesztése után a fegyelmezett termelőmunka mielőbb meginduljon, minden üzemben, vállalatnál és hivatalban.
- Felhívjuk Dunapentele összes kommunistáit csatlakozzanak határozatainkhoz, rendezzék soraikat, válasszák újjá vezetőségeiket.
Dunapentele, 1956. október 31.
Magyar Kommunista Párt
Dunapentelei Szervezete
Ideiglenes Intézőbizottsága
Ezen a napon Papp Bálint és Körmöczi György megalakították a Forradalmi Ifjúsági Szövetséget. Papp Bálint az üzemben, míg Körmöczi a városban fogja a teendőket ellátni. Kinyomtattak egy röpcédulát a következő szöveggel:
Dunapentele Ifjúsága! Ifjúmunkások! Diákok!
A Dunapentelei Ideiglenes Forradalmi Ifjúsági Bizottság megalakult. Felhívunk minden magyarul érző és gondolkodó magyar fiatalt, aki a nemzeti függetlenség és a demokrácia szent ügyével egyetért, csatlakozzon hozzánk.
Fiatalok! A volt DISZ Bizottság lemondott. A régi DISZ szervezet, amely éveken át a Rákosi-Gerő klikk eszköze volt, és kiszolgáltatta az ifjúságot a legzsarnokibb önkénynek, nem alkalmas többé a magyar ifjúság összefogására, és megszűntnek tekinthető.
Ifjúmunkások! Alakítsátok meg új ifjúmunkás szervezeteiteket!
Diákok! Alakítsátok meg a Forradalmi Diákbizottságot és az új Diákszövetséget. Nagy feladataink vannak a rend fenntartásában, a magyar nép szabadság küzdelmének fegyelmezett segítésében, a munkástanácsok munkájának támogatásában. Erő, nyugalom, fegyelem! Ifjúmunkások, Diákokl Azonnal keressetek fel bennünket a volt DISZ-bizottság helységeiben.
Dunapentele, 1956. okt. 31.
Dunapentelei Ideiglenes
Ifjúsági Bizottság
Papp Bálint
A Budapesti Szabadságharcosok nevében
Körmöczi György
1956/1957-es tanév a Kerpely Antal Kohászati Technikumban
1956. NOVEMBER 1.
Ezen a napon jelent meg a Dunapentelei Igazság 2. száma. Itt közölték a városi lakossággal: Tapolczai, Illyés és elhagyták a várost. Az újság közölte, hogy az előző nap október 31-én megalakult a Nemzeti Bizottság a következő összetételben:
Elnök: Pados István
I. h.: Boros István
II. h.: Cihó Pál
Titkár: Erdei István
Tagok: Lénárd József, a falusi kirendeltség vezetője. Nagy István, Major Imre, Tamás Sándor, Sütő Gyula, Balogh József, Szegvári Andor, Komondi Lajos, Horváth Pál, Izinger Gyula, Gyulai József, Dobosi László, dr. Végh Géza
Póttagok: Sándor András, Németh István, Cs. Farkas György, Szabári Ferenc és Sebestyén István
November 1-jén a vasmű Munkástanácsa újjáalakult: Szittner helyett Jáger Tamás került az elnöki posztra. Takács Sándor, Guba Mihály, Szalai László lettek az elnökhelyettesek. Tagok: Bencs János, Kovács Dénes, Boda Jenő, Bolvári József, Szerencse József, Nagy Imre, Hegedűs János, Krieger Lajos, Bálint Jenő, Kozma József, Sándorffy Elemér, Hencsel Róbert, Zecher János. Később, amikor Jáger Tamás disszidált, helyette Nagy Imre lett az elnök.
1956. NOVEMBER 4.
A reggeli órákban a rádió közölte, hogy a szovjet csapatok megkezdték a támadásukat, akkor amikor már a Munkástanács feloldotta a sztrájkot, és elrendelte nov. 5-ére a munka felvételét. Mivel a városban még nov. 2-án felállítottunk egy rövidhullámú rádióadót, ezen keresztül általános mozgósítást rendeltünk el.
A város férfi lakosságának mint egy 70-80%-a be is öltözött, akinek a laktanyában nem tudtak fegyvert adni, azok kimentek Pálhalmára, köztük az én századom is. Az Igazgatói Munkástanács utasítására kb. 80-100 főből álló nemzetőrséget szerveztem, feladatunk a vasmű I-II-III. kapu, a laboratórium őrzése volt, ezenkívül a kokszoló-kapunál Veres András hadnagy vezetésével egy üteg állásunk volt. Ez a csoport volt az utolsó, aki 7-én este kb, 5 órakor letette a fegyvert.
November 5-én reggel rendkívüli Munkástanács-ülést hívtunk össze, mert az előállt helyzetben számítani lehetett a harcokra, szükséges volt sürgős intézkedéseket tenni. Erre az ülésre meghívtuk Pilter Pál főmérnököt, és a vele folytatott megbeszélés értelmében újra általános sztrájkot vezettünk be. Csak az Erőművet nem állítottuk le, mert anélkül megbénult volna a városban az élet. De ha üzem közben akár a kokszolót, kohót, martinművet a harc közben találat éri, katasztrófát okozott volna a városban. Ezt akartuk elkerülni. Hogy a harcot milyen kegyetlenül akarták a szovjetek végrehajtani: javaslatot tettek arra, hogy hirdessük ki azt, hogy akik nem akarnak a harcban részt venni, hagyják el a várost. Ezt mi nem hirdettük ki, mert nem akartunk pánikot kelteni.
1956. NOVEMBER 8.
Mai napon a reggeli órákban egy század orosz katona lefegyverezi a kikötőben szolgálatot teljesítő nemzetőröket.
Közben bent a városban is megindult az étet. A szovjet csapatok átvették a város felett a parancsnokságot, 3 hétig Bojkov ezredes volt a városparancsnok. Közben Kocsáék is mozgolódni kezdtek, megjelentek a tanácsházán, és mivel Tapolczai még nem jött vissza a városba, úgy határoztak, hogy Sófalvi vegye át a tanácselnöki megbízatást, és Grábics Gyula legyen a helyettese. Természetesen az volt az első dolguk, hogy tudomására hozták a szovjet vezetőknek, hogy kik voltak a leghangosabb ellenforradalmárok: Pados, Küllős, Erdei, Cihó és még néhányat felsoroltak, akiket azután az oroszok összeszedtek. És újra megindult az élet, a régi vezető garnitúra elfoglalta a helyét, kezdetét vette a megtorlás.
1956-ról 1989-ben – Kiss S. Anna és Munkácsi Imre cikksorozata
Fegyveres felkelés Magyarországon!
