Dunaújvárosi Hírlap -1974. június 7.
ÚTTÖRŐK
Kellemes volt a tavasz Dunapentelén 1950-ben. Sokan kezdték a munkát, keresték a megélhetést, építették az új életet. Azokat kerestem a 26-os Építőipari Vállalatnál, akik az “indulásnál” itt voltak és ma is itt vannak.
*
Alacsony, határozott mozdulatú, mindig siető ember. a Mestersége a szekeredhez és fához kötődik. Ácsként kezdte a munkát még 1949- ben. Mutatja az igazolványát, a bélyegző kopottas vonalaiból kibetűzhető: Nemzeti Vállalat. Az Útépítőknél, a Százlábú hídnál kezdett dolgozni.
Nem messziről jött, itthon volt, Rácalmásról járt – ma is – szülőföldjére dolgozni. Fekete Lajos – az építőknél “szolgál” 25 éve. Ma mint a munkaügyi osztály megbecsült dolgozója – az évek során megszerzett tudással, képesítéssel – végzi dolgát. Idekötötte a szülőföld szeretete, a megtalált jelen értéke.
*
A másik ács messziről indult, míg meglelte maga teremtette hazáját. A gyalui havasok lábánál, Erdélyben született, Nagyváradon tanulta a szakmát, dolgozott – ha volt munka – Bukarestben, elkerült Budapestre, míg végül Mohácson kötött ki. Az élet tovább sodorta: 1950 tavaszán hajóra szállt. Éjféltájon az esős ismeretlenségben Dunapentelén botorkált, szállást az apaállatistállóban lelt reggelig.
Az építkezés kezdetén…
A Lajos-köveknél – emlékezik az ács, a művezető Fazekas Imre – kutat ástunk, vizet kerestünk és leltünk. Negyedszázad köt a pentelei löszhöz. Ide nőttem. Sok-sok lakást építettünk, társadalmat formáltunk itt. Nekem a dunapentelei kezdés, a dunaújvárosi folytatás élet is, meg történelem is, meg út is. Az életem öröme. Hozzánőttem a városhoz, a parkos, virágos utcákhoz, a dunaújvárosi emberekhez. Elvtársaim, barátaim, küzdőtársaim az itteni emberek. Nekem Dunaújváros az életem egésze. Büszke vagyok rá, nagyon büszke.
*
A hajó a mohácsi kikötőből délután indult, este ért Földvárra, ott sokáig rakodott. Utasai között az idézett tavaszon sokan voltak, akik Dunapentelére váltottak jegyet – hosszú időre, életre szólóan.
Mózes Márta is így volt. Mohácson született – ma is hazájának vallja, de otthonának Dunaújvárost tudja. Akkor májusban érkezett Mohácsról. Tető nélküli barakk volt a szállása, huszonnégy ággyal, szalmazsákkal, a mai Szórád Márton út környékén.
Adta a téglát kézre, terítette a mész illatú habarcsot. Kéthetenként utazott haza a hajóval, amely a Radarból indult, vitte a népet Dunaszekcsőre, Mohácsra. Legtöbbet a Tahi utasai voltak, fehér testével szelte a vén Duna zavaros hullámait. Híd volt a hajó a szülőföld, a munkahely között.
Mózes Mártából az évek során férjes asszony lett. Mostanában a vállalat külföldi munkákon dolgozó embereinek intézi az útleveleit. Több mint húsz éve a habarcsos mesterséget felcserélte a személyzeti munkával. Voltak örömei, és nehéz, nehéz érzései. De mégis eljegyezte magát Dunaújvárossal – egy életre.
*
Első pentelei munkahelye a kocsmában volt. Igen! Nem tévedés! A Jantski-féle italmérő helyen, de “társbérletben”. Hivatlan látogatói a gombszemű patkányok voltak. A vénséges épület falai átíveltek több mint száz esztendőt, belőle lett a későbbi Felszabadulás étterem. Lauly László élete pedig a Gyárépítőkhöz, a 26-os Vállalathoz vezetett, ahol ma pénzügyi csoportvezető, megbecsült dolgozó. Életének felét Dunaújvárosban töltötte alkotó munkával. Szereti a várost. Ide köti élete, az emberek tisztelete, alkotó kapcsolata, a platános Vasmű-út, sok-sok év gazdag emlékei.
*
Papp Lajos a tizenhatodik évét sem töltötte be, amikor Baracsról Pentelére jött. Szakmát, mesterséget tanult, megbecsült munkása az építőknek. Élharcosa a szocialista brigádmozgalomnak. Egy többszörösen kitüntetett brigád vezetője a Dunai Vasmű szerkezeti beruházásain. Munkába “csak” 1950 júliusában lépett. De azóta szüntelenül végzi. Gazdag, tartalmas évek vannak mögötte. Előtte még ígéretes holnap.
*
Régi munkásembereket kerestem. Azokat, akiket az útjaik a jövőnek üzenő tettekre vezettek akkor, 1950 tavaszán. Vasmű út, platánok, csillogó szökőkút, Római körút, bútort szállító autók, rohanó, taxi, siető kismamák. Mennyi, mennyi öröm, mennyi esemény, mennyi élet.
Az új, Római városrész
Köszönet nektek építőmunkások, akik az új élet úttörői voltatok itt, a pentelei fennsíkon.
Gubacsi Gyula
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
