Érdekes Ujság – 1958. április 26.
Elmúlt az ünnep, a vendégek hazautaztak, az élet megy tovább szokott, hétköznapi kerékvágásában. De Sztálinvárosban és környékén még mindig állandó beszédtéma a látogatás. Nincs nap, hogy szóba ne kerüljön, hivatalban, üzemben, magánösszejövetelen idézik, mit mondott, kire milyen benyomást tett a vendég, a Szovjetunió miniszterelnöke, Nyikita Hruscsov. S a történetek áradásában nincs semmi programszerű, előre elhatározott. Rengeteg ember utazott fel Sztálinvárosba április 5-re. Adonyból, Perkátáról, Magyaralmásról, messze vidékekről is jöttek szekéren, autóbuszon a parasztok, Kincsesbányáról, Fehérvárcsurgóról bányászküldöttség, s mindenfelől a hozzátartozók, együtt ünnepelni a sztálinvárosi rokonokkal. Öreg földművesek üldögéltek a főtéren, a park szélén s adomázva, szalonnázva várták a gyűlés kezdetét.
Egy sztálinvárosi műszaki embertől hallottam a következő történetet. Ott állt ő is a tömegben, április 5-én, s egyszercsak háta mögül fakó, öreges hangon a következő álmélkodást hallja:
– Ilyen nagy uralkodó s mégis eljött hoznánk…
– Mifelénk nincsenek királyok, meg uralkodók, bátyám – fordult hátra erre a műszaki. – Miniszterelnök az, úgy hívják, nem uralkodó…
Ám a nyolcvan felé járó öreg parasztbácsit – aki még jól emlékezik arra, mikor a császárt szolgálta – nem lehetett lebeszélni:
– Engem ne tanítson, öcsém, tudom én, mi hogy van. Azt mondom én magának, ilyen nagy uralkodó nincs még egy a földön!…
Legbüszkébbek azonban egész Sztálinvárosban a Vasműbeliek, közülük is legkivált a martinászok.
Nyikita Hruscsov és Kádár János a Martin-kemence előtt
– Ahogy megérkezett, első útja ide vezetett – mesélik -, csak azután ment a városba, a gyűlésre…
A martinászok viselt dolgairól, a hét emberről, aki éppen műszakon volt, már mindenki a legapróbb részletekig tud mindent. Megírták a napilapok is, hogy Pataki József főolvasztár hogyan utasította félrébb Nyikita Hruscsovot és Kádár Jánost a kemence szájától:
– Tessék odébb menni, kicsaphat a láng, még valami bajuk eshet! – Mire a szovjet miniszterelnök a jelenlévők nagy derültségére így válaszolt:
– Látom, maga itt a főszakács…
Ám, amiről nem tud a tudósítás, ők ketten azután tovább vitatkoztak az Arany Csillagbeli díszebéden – amelyre természetesen a főolvasztár is meghívást kapott – arról, hol gyártják a több selejtet, a hengerműben-e, vagy a martinban… de végül is baráti koccintással pecsételték meg az egyetértést. Aztán itt van a másik nevezetes martinász, Bagó Illés – itt dolgozik négy éve, amióta a martin áll -, aki még forróbb élményt őriz. Ez pedig így történt: Mondták a vezetők, rend legyen az üzemben, lehet, hogy idejönnek a vendégek. (Az utolsó percig nem tudtak bizonyosat.)
– Dehogyis jönnek azok ide! Csak a nagyobb rendcsinálás végett mondják – vélte a többség. – Még hogy ide, a kormos, füstös üzembe…
Bagó azonban mégis bement a művezetőjéhez:
– Engedjen el, művezető elvtárs, csak kiszaladok a Virágérthez, hátha mégis jönnek.
Elengedték, letette a védőszemüveget, s választott a virágboltban tizenhárom szál szépséges, vörös szegfűt, a legtüzesebb színűeket, félretette és beállt a műszakba. Aztán egyszer csak jött mindenfelől a nép a szomszéd üzemekből. – Minden korlátozás nélkül – mesélik jólesően – mindenki bejöhetett, aki csak akart. – Aztán megérkeztek a vendégek, odamentek a pódiumra, megálltak, már egész a kemenceajtónál, úgy körülfogták őket a dolgozók. De Bagónak utat nyitottak, mikor előre lépett, kezében a virággal. Rövid köszöntőt mondott, hogy fogadja Hruscsov elvtárs olyan szeretettel, amilyennel adják, s a tolmács rögtön fordította szavait. A szovjet miniszterelnök kedves mosollyal átvette a csokrot, rápillantott s azt kérdezte:
– Miért éppen tizenhárom szálat kapok?
– Tizenhárom éve, hogy a szovjet hadsereg felszabadította hazánkat – hangzott elfogódottan a válasz. Nyikita Hruscsov erre szó hélkül átölelte a martinászt s lángtól és izgalom hevétől piruló ifjú két orcájára szovjet módra két csókot nyomott.
Tizenhárom szál szegfűvel a Dunai Vasműben
Így történt, s a két csókot az egész martin, az egész Vasmű minden egyes dolgozója saját, személyes kitüntetésének tartja.
– Mert nemcsak a csók – kommentálják mindenfelől az eseményt… – Nemcsak az, hogy találkozni akart velünk. De nem minket rendelt be az irodára, vagy a tanácshoz, pedig azt is megtiszteltetésnek vettük volna, hanem, amit nem is vártunk, hogy ő maga jött el közénk ide, az üzembe. Hogy tudja: nincs miért távoltartania magát az emberektől, megbízhat a magyar munkásokban – hát ez nagyon jólesett, ez a népnek nagy érzés.
Hruscsov a sztálinvárosi nagygyűlés elnökségében és a résztvevők között.
Esti Hírlap/MTI
*
Elmúlt az ünnep, a vendégek hazautaztak, az élet megy tovább rendes, hétköznapi kerékvágásában. De a Vasműben, Sztálinvárosban, a falvakban és az országban sokáig fognak még beszélni erről a vendégjárásról, s még az unokáknak is elmesélik majd, hogyan s mint történt.
Bars Sári
