Intercisa Castrum ’79


Jeges Ernő – Sztálinváros a jövőben /1955

Remetey Tibor

Intercisa Castrum ’79

Egy ma még képzeletbeli városnézésre hívom meg Önöket. Színhely: Dunaújváros, időpont: 1979. Minden bizonnyal úgy vannak vele, mint én, nem szeretnének most 10 évvel idősebbek lenni, de annál kíváncsibban lessük a jövőt: mi lesz tíz év múlva. Ha ezen belül lakhelyünk, városunk sorsa is érdekli önö­ket. akkor tartsanak velem!
Találkozóhelyünk legyen a Csillag előtt, bár nem túl okosan választottam, mert csak parkoló autók hegyén-hátán juthatunk ki a gyűrűből, de a Molnár János terem melletti árkádokon túl, hamar csendesebb helyre érünk. Itt a múzeum főbejáratánál ejtsük meg a be­mutatkozást: Remetey Tibor városépítő-mérnök vagyok, az önök “idegenvezetője”. Sétánk a hajdani római légiók táborvárosába, a Castrumba vezet.
Indulunk! A tanácsház terén átkelve egy pillantást érdemes vetni mindkét irányba. Jobbra a város főterét szegélyező épületcsoporton túl, a duna-parti kilátóhoz vezető sétányon van a szoborparkunk, míg a másik oldalon, a Dózsa György út mentén a felépült üzletközpont sok­színű épületeit, látjuk. Az irodaház-tornyot el­hagyva, zene hangjára leszünk figyelmesek: a tanácsteremben, a szokásos vasárnap délelőtti ifjúsági koncertet tartják. Az L-épületek előtt elhaladva talán még eszébe jut valakinek, hogy az utat balról szegélyező tízszintes lakóépület sor helyén nem is olyan rég még az Aeros Cirkusz sátrát láttuk, de a mai képet is megszokta már, aki itt lakik.
A Vasmű útnak ez a része is impozáns, bár itt üzletek híján nem teszi varázslatossá a korzózó emberek hullámzása, de ebben a tölcséres épület elrendezésben van valami figyelemfelkeltés, mely sodor a “római” felé. Még a Bem utcához sem értünk, mikor feltűnik a Vasmű út végén egy hatalmas épület: 16 emeletes lakóház.
– Nem irigylésre méltó magasság, ha arra gondolok, hogy a rossz liftek miatt gyalog kell felbaktatnom! – szól közbe egyik társunk.
Tévedés! Az épület 2 lifttel van ellátva, és tapasztalat szerint kifogástalanul üzemel. A felsőbb szintekről pedig csodálatos kilátás adó­dik mind a városra, mind az Alföldre. Nem kívánkozik el egyik lakó sem! Függőleges szer­kezete, az öntöttbetonból .kialakított U alakú pillérei ugyanúgy sudarasítják a különben zömök épületet, mint egy korinthoszi oszlopot karcsúsító kanellurák. Innen a városközpont felől közelítve, úgy tűnik, e grandiózus tömeg szinte feszíti az utcát, mely csak fokozódik az átmenti beépítés szűkületéig. E “kapuzat”, után feloldódik a feszültség, hisz a DX épület előtti térre jutunk, s látjuk, hogy a teret határoló 3 azonos magas épület a tér méretéhez viszonyítva nagyvonalú, de léptékben nyugodt teret eredményez.
A csomópont után, melyből a Romai körút indul és érkezik, (ide torkollik a Vasmű út és a Bercsényi utca is, mely felüljárón keresztüli biztosít kapcsolatot a Béke tér, Ságvári II. irá­nyába) – haladjunk ennek több változatosságát ígérő ágán. A 20 tantermes iskola már “réginek” tűnik itt a többi épület között, már ami építési idejét illeti. A figyelmünket mégis felkelti szokatlan bejáratával: gyaloghíd vezet a földszintre, mivel előtte egy mélyített porter helyezkedik el, az algsori politechnikai tanterem ablakai előtt. Lágy terepvonalaival a szemnek kellemes, szélvédettségénél fogva ideális napozóhely. Nem is csoda, hogy e tavaszi napsütésben a gyerekkocsik parkolóhelyének tűnik. A padok telve napozó csinos fiatalasszonyokkal.
Csak egy röpke bepillantás az iskola udvarra, ahol feltűnik a torna udvart szegélyező lelátósor szokszínű tömöttsége. A fiatalok hangja, buzdítása, amely túl jut a kézilabdapályán, sokáig elkísér bennünket.
Egy kerékpár keresztezi utunk. A városrész belsejében külön kerékpárút vezet az üzletekhez, közintézményeikhez. Az iskola melletti lakóház földszintjén már kirakatok vannak. Jelzik: nemsokára az üzlet negyedben vagyunk. Busz fékez mellettünk, ez a római első megállója a városközpontból jövet, itt az üzlet utca, a korzó tor­kolatában.
Hétköznap délutántól eltérően, mikor a munkából jövők többsége itt száll le, hogy ha­zafelé menet bevásároljanak, most több a fel­szálló, a kései kirándulók igyekeznek a Pince­soron át a sziget, a rácalmátsi üdülősor irá­nyába.
A korzón vagyunk. Érdekes térhatás: Balról a tíz emeletes épület nő ki az összefüggő tető­ből, jobbról 1-2 szintes üzletházak sora. Az utca szokatlanul keskeny. Csak gyalogosok járhatnak rajta, de feltűnik a mintás, dekoratív burkolat, mely tiszta is, hisz előttünk seprő- és locsolókocsi járt. Rá nem vonatkozik a behajtási tilalom. Ha este jöttünk volna, a változatos neonfények, a kirakatok árasztotta fényözön nem is sejtetné, hogy “csak” egy 15 ezres városrész üzlet utcájában vagyunk. De most nap­pal, kellemes délelőtti napsugárban is van benne valami karakteres, mely városiassá teszi. Nem a környező épületek teszik, azt itt nem is figyeljük, nem is érdekel: a Váci utcának sem ismerjük az épületeit: annál inkább a kirakatait. Itt is eszerint tájékozódunk. Könnyű a dolgunk, a keskeny korzóban szemünk szinte egy pillantással felmérheti mindkét oldalát. A kirakatok, az áruk itt látott változatossága, jó értelemben vett üzleti szellem árad itt, ez hajtja ennek az örökké nyüzsgő bolygó modern sikátornak az életét; várossá pedig azok avatják, akik e látnivalónak részesei kívánnak lenni.
Persze látnivaló maga az embersereg is. És míg sokan a kirakatokat nézik, nem kevesen a kirakatnézőket. Ez tehát a korzó. Megállunk, a teliüveg kirakat előtt, melynek üvegjében, mint egy nagy tükörben pásztázzuk a mellettünk álló lányokat is, de jólesően nyugtázzuk, hogy közben ránk is nézett egy copfos.
A műszaki és ruházati áruházzal szemben apró üzletek sora, bőrdíszművestől a kalaposig, bizsutól a töltőtollig, mind megannyi látnivaló. De már érezzük a lacikonyha illatát, s mielőtt még egy tormásvirslire beugranánk, látjuk, hogy a szomszédos tejivóban yoghurt is van. Mellettünk a posta. Vasárnap zárva, de a nyitott előtérben lévő automatákkal minden sürgős postaügyet elintézhetünk. Csak egy telefon, és városi számon hívhatjuk a távtárcsázás segítségével a kulcsi nyaralónkat; közölhetjük, másfél óra múlva ebédre ott leszünk.
A már tűző napsütés elől az egész utca nyugati oldalán végighúzódó tető alatt me­gyünk, ez főleg esős időben tesz jó szolgálatot. Elhagyva a sok-sok üzletet, szolgáltatóházat, egy kis térhez érünk, kissé kiemelt teraszon már messziről láttuk a kávézó, újságolvasó és napozó, üldögélők, nézelődők törzshelyét. A Gladiátor presszó teraszán megcsap ennek a békés, nyugodt vasárnapnak a hangulata. A közönség jól öltözött, derűs nyugalom árad itt.
Érdemes felmennünk a terasz szintjére, pár lépcső az egész, de nívós, választékos látnivaló csemegét ígér a képzőművészeti bolt kiarakata. Ünnepnap ellenére a bolt nyitva, benn rangos helyi képzőművészek tár­lata. Az idegenforgalom és az üzleti szellem diktálta e vasárnapi nyitvatartást, mely belát­tatta, hogy nemcsak trafik, cukorka és virág kell ezen a napon.
Megnéztük a sok érdekes rézkarcot, vázát, apróbútort, kiválasztottunk egy nagyon tetsző fémmázas égetett faliképet, sőt kacérkodunk annak a szép lila színű faliszőnyegnek a meg­vásárlásával is – de hát ki tud minden neki tetszőt azonnal megvenni.
Míg elmerültünk a mini kiállítási tereim gazdag anyagában, odakint beborult: gyors nyári zápor érkezik: az eső a levegőben, ipar­kodjunk lépteinkkel.
A sarki élelmiszer áruház 15 milliós áru­készlettel hajnaltól-estig kínálja magát, de most csendes e máskor nyüzsgő sarok. A Fórumra értünk. Nem tud, nem is akar versnyezni nagynevű híres elődjével, a Fórum Romanummal.
Az elnevezés mégis találó, ez a városrész centruma, innen ágaznak ki a fő gyalogutak: tőlünk délre a korzó, melyen érkeztünk, a vá­rosközpontba és a Ságvári városrészbe vezet a felüljárón keresztül. Tőlünk nyugatra, ez Óvárosba vezet a Pentelei-lépcsőn, a Fórumot szegélyező Római körút alatt aluljárón vezet keresztül. Keletre vezető gyalogúton az alsó Duna-partra, a sportpályák, erdőparkok biro­dalmába juthatunk. Mi a négy út közül az észa­kit, a Spartacus-ligeten át, a Castrumhoz veze­tőt választjuk.
Az eső bekényszerít az étterem alatti árkádok alá. Itt elmondom, honnan kapta a tér a Fórum nevet, de hallgatózzunk csak! Az árkád alatt a térről beszorult vitapartnerek élénk szócsatája hallik: nagy a vita, hogy a tegnapi meccsen Cserepes III. lesen volt-e, a Kohász, további esélyeit latolgatják, félve az újabb kieséstől…
Ez tehát a szurkolók fóruma, itt az árkád alatt, a lottózó, sport újságos bácsi és a. pár­tolótagsági klub társaságába települt e szabad­téri és fedett vitahely, de ez csak a tér egyik fóruma. Másik az élelmiszer áruház melletti háziasszony találkozóhely, erre is az jellemző, hogy csak azokról esik szó, akik nincsenek jelen…
A harmadik fórum a téren lévő klub­házban működik. Ez szervezettebb, mint az elő­zők, talán éppen ezért látogatottsága jóval kisebb azokénál. A mini kultúrház nehezen tud megfelelni a követelményeknek, kis helyen zsú­folódnak össze a különböző szakkörök, de egy jóhírű klubja városszerte ismert, és elismert: azok fóruma, kik szinte hobby-ként. foglalkoz­nak nagy szeretettel a város mai és jövendő életével, fejlesztésével, s akiknek tanácsai és ajánlásai a város parlamentjében is meghallgatásra találnak.
Míg e hármas tagozódású fórumon beszél­gettünk, épp elállt az eső.
Hogy kevesebben vagyunk? Egy pár város­néző társunkat elcsábította az emeletről esőnyomta illatok hatása, a kitűnő konyhájáról és jó zenekaráról egyformán híres étterme városunk­nak.
A Spartacus-liget eső utáni zöldje szintén harsog, és mély lélegzetettel szívjuk magunkba a harmatos pázsit üde illatát. Kézművesek kis pavilonjai mellett megyünk el, ezek a kis könnyed acél-üveg dobozok a lakóépületsor beugrásaiba települtek. A liget végét az egészségház; orvosi rendelők és gyógyszertár épülete zárja le, de tekintetünk átlát az egyemeletes épület felett és a víztornyon akad meg.
Kiértünk a kőrútra, innen a Dunáig összefüggő zöldfelület a környék. Ebbe illeszkedik, mintegy elpötyögtetve jobb­ról a turista szálló, odább a víztorony, majd a Castrum-múzeum épülete. 6 hektáros park a városrész játszó és sportterülete, vidám gyer­mekhangtól hangos, újszerű játékokkal, jól fel­szerelt pályáival ide csalogatja a lakótömbök­ből a srácokat. A víztorony alatti parkolóhely kocsikkal tömött, több turistabusz is várakozik. Mióta a Castrum feltárása megtörtént és kézzel­fogható közelségbe került városunk történelmi múltja, a Dunai Vasműn kívül ez a fő idegenforgalmi látnivaló a városban.
Mert ilyen új városrészek, mint a Castrum, minden magyar városban láthatók már. De ami a savát-borsát adja, egyénivé és jellemzővé teszi ezek között, az épp a tájhoz, a történelmi környezethez való simulás és illesz­kedés. Ez nálunk megcsodálni való feszültség­ben jelentkezik a terepszint alatt lévő romok es mellette a magasházak együttes látványaként, melyet a Duna minden időt átfogó nyugalma zár körbe.

Az írás a Tavasz 69 kiadványban jelent meg

Jeges Ernő Sztálinváros a jövőben című alkotásáról – intercisamuzeum.hu

 

 

Dunaujvaros