Fejér Megyei Hírlap – 1977. január 23.
DOMANOVSZKY ENDRE
70 éve, 1897. január 23-án született Domanovszky Endre. Ebből az alkalomból közöljük Bényi László tanulmányát.
Amikor egy nemzet nagy művészeti hagyományokkal, példákkal rendelkezik, akkor minden elkövetkező művésznemzedékre kettős feladat vár: méltónak lenni a múlt nagyjaihoz, s ugyanakkor nem epigonná, élménytelenné, egyszerű másolattá válni. Ehhez a problémához új is adódott: a tartalomé. A magyar realisták mindenkor a nép mellett állottak, műveiket áthatotta a mély szociális érzés. Az új kor megfordította a művész helyzetét, mondanivalóját: a győzelem, a megvívott harc öröme lett új művészetének tartalma.
A Dunai Vasmű bejárati freskója /részlet/
Domanovszky Endre művei azok, amelyekkel leghitelesebben, legátfogóbban tudjuk érzékeltetni új művészetünk jelen és jövő arculatát. Ha csak egy pillantást vetnek itt reprodukált képeire, amelyek a Dunai Vasmű bejárati freskójáról készültek, meg kell érezniük: erő, a gondolat tisztasága és az érzés bensősége jellemzi őt. Éppen ezért volt ő nemcsak alkalmas, de hivatott arra is, hogy monumentális freskófestészet területén tegyen tanúvallomást korunk legszebb és legnagyobb vívmányáról, a munkás és a paraszt öszszefogásról, megrendítő találkozásáról történelmünkben
Festészetének mesterségbeli méltatása előtt, a mű tartalmáról, tehát Domanovszky emberi mondanivalójáról kell beszélni. Nemcsak azért mert ez a tartalom új, hanem azért elsősorban, mert bármily virtuóza is az ecsetnek a művész, sohasem avatná őt igazi mesterré e műve, ha nem egy hatalmas emberi élmény irányította volna képzeletét. Ennek a műnek a mondanivalója nem megadott, megrendelt “téma”. A jobb oldali csoportban a föld embereit ábrázolja, a parasztokat, a bal oldaliban a munkásokat, a bányák, kohók embereit. A kenyér az, ami összefogásukat, találkozásukat megpecsételi, mint hajdanában a vérszerződés. Ez a kenyér szimbólum is: az egyetemes történelem legnagyobb harcainak rugója, osztálykülönbségek mércéje, szegények legszebb álma, gazdagok asztalának morzsája. De a kenyér még annyi minden, ami a valódi művész szívében mélyen, sírva és kacagva él, kisgyermekek majszolásának látványa, hajnalban kelő asszonyok sürgölődésének, tűnődésének meleg hangulata, amint készítik és sütik a friss kenyeret, de aztán régi koldusok, csavargók tekintetének kiéhezett pillantása és régi sztrájkok indulata, tüze is ehhez fűződik. S mindennek a bensőséges érzésvilágnak tükröződését látjuk abban az áhitatos mozdulatban, ahogyan a leány nyújtja, s a férfi nyúl a kenyér felé. Régi keleti mesékben a varázstárgyat szokták ilyesféle féltéssel és benső megindultsággal átadni, varázstárgyat, amelynek révén a kunyhók palotákká szoktak varázsolódni. Most is ilyesmi történik, a valóságban: csoda, amelynek erejét, tartósságát a nép összefogása biztosítja. Ez optimizmusunk lényege, – és ha erre gondolva nézzük az arcok kifejezését, megérezni, hogy miért nem kell okvetlenül derűben, vagy mosolyban kifejezésre jutnia ennek az optimizmusnak. Ezek mögött az emberek mögött harc áll, és múltbéli nehéz sorsuk, ezt nem fogják, és nem kell elfelejteniük: a cél, amelyhez elértek sok áldozatba került, ennek komolysága jelentkezik még a kifejezésben. Ugyanakkor a megbékélés nagy buzgalma is, és ha szabad így kifejezni: az otthonosság érződik magatartásukon, mint akik mostoha sorsuk számkivetettségéből hazataláltak végre.
Freskó 2017-ben
A freskónak egy másik részletén még fokozódik ez a bensőséges nyugalom, mintegy tartalmi hátterét, magyarázatát adva a középső jelenetnek. Itt a gyümölcs, a termés beérése jelképezi a békés munka sikerét, asszonyok mozdulatának finom ritmusa is jelzi azt a tökéletes harmóniát, azt a biztonságot, amelyet új életünk nyújt.
Domanovszky nagy érdeme, hogy e tökéletes harmónia és külső nyugalom ellenére sem érezhetjük festménye mögött a tétlenség, a tunyaság, az álmatlanság kifejezéstelen csendjét. A felület nyugalma alatt ugyanis mondanivalójának hője tüzesedik, és ezt a hőt érzésvilágának, temperamentumának melegét festői eszközökkel eleveníti meg. Erős fény-árnyék és színbeli ellentétek, s a mozdulatok finom, de mégis határozott játéka teszi mozgalmassá a kompozíciót.
Domanovszkynak nincsenek kész sablonjai bizonyos témák megoldásában. Sikerül az élet minden jelenségéhez olyan közel férkőznie, hogy teljes elevenségében szólaltassa meg, s visszatükrözze benne a való élet, a mindennapok tipikus jelenségeit.
Domanovszky Endre – Halászat (Gobelin vázlat)
Domanovszky Endre 1955-ben festette a dunaújvárosi vasmű bejáratának freskóját, amely azóta is a szocialista magyar képzőművészet egyik legnagyobb szabású alkotása. Domanovszky csaknem öt évtizedet felölelő pályája azonban jóval korábban indult. Művészi indulásakor megérintették a neoklasszicizmus időtlenséget sugalló, zárt, grafikus formái, majd a természet ihletésére lírai, idillikus tájakat, finom érzelmektől átszőtt csendéleteket festett.
DOMANOVSZKY ENDRE
1907-1974
Elkötelezett, humanista művész
Realizmusa az ötvenes években bontakozott ki. Heroikus emberábrázolását később felváltotta az érzelmek és szenvedélyek dinamikus, olykor már tárgyiatlan festői világa. Domanovszky az intimebb jellegű táblafestészet mellett szakavatott mestere volt a monumentális műfajoknak is. Több jelentős sgrafittot, üvegmozaikot készített, de vizuális élményeit a leghívebben talán a gobelin tolmácsolta. Domanovszky festői útja 1929-től ível 1974-ben bekövetkezett, tragikus haláláig.
Emléksorok Domanovszky Endréről
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
