Fejér Megyei Hírlap – 1958. április 10.
Ünnepi képeslap
A sztálinvárosi Gorkij-tér rövid történetében ahgha élt át felemelőbb perceket, mint április 5-én. Talán ezen a téren még nem is volt nagygyűlés. Most tízezrek lelkesedtek, éljeneztek, hurráztak úgy, hogy a környező házak falai beleremegtek. A vörös és nemzetiszín zászlók, drapériák, magyar és orosz nyelvű feliratok, a tavaszi szélben repdeső, csattogó zászlók, az ünnep jelképei oly jól esett a szemnek. Köröskörül Marx, Engels, Lenin, Hruscsov, Vorosilov, Kádár, Dobi és Münnich elvtársak portréi tekintettek a nyüzsgő térre. Itt aztán valóban a dolgozók minden rétege képviselve volt. Soha nem jöttek még Sztálinvárosba ennyi irányból emberek, munkások, parasztok, értelmiségiek. akik között a legkülönbözőbb, legritkább foglalkozási ágak is képviselve voltak.
S az emberek vidáman beszélgetve várták a nagygyűlés kezdetét. A kész és félkész épületek térre nyíló ablakai is nyitva voltak, s a házbeliek vidám serege tekintett ki rajta, no meg az erre az alkalomra ideutazott rokonok. Irigyelt “páholyukból” ők láttak legtöbbet a felejthetetlen nagygyűlésen. Természetesen a “földi halandók” is igyekeztek azért minél jobb helyet választani, s boldogan állapodtak meg az első sorokban, a kordon mögött. Igen ám, csakhogy mindenki legalább ilyen kilátást akar magának biztosítani. Ezért szokás, hogy minden nagyobb érdeklődésre számottartó gyűlésen rendezőgárda működik és kordont létesítenek, hogy a külső formával és fegyelemmel se legyen hiba.
*
Meg is érti ezt mindenki, eszébe sem jut senkinek, hogy helytelenítse. De ezen a nagygyűlésen voltak, akiknek nem kellett kordonátlépő. Egyre több kisfiú és kislány került belül a munkásőrök karjai alatt. Számuk annyira megszaporodott, hogy végül úgy látszott, mintha a kisgyerekek vontak volna kordont a nagygyűlés hallgatósága elé. Még olyan kisfiú is volt, aki kivált a tömegből, és a maga szerény kis box fényképezőgépével a fotóriporterek közé keveredett, s nem kis büszkeséggel fényképezte le Hruscsov elvtársat. Persze csak, úgy távolabbról. Elvégre annyi bátorsága még nem volt, mint az igazi fotósoknak.
*
Az egész városban uralkodó ünnepi hangulatot nem rontotta az sem, hogy a füves, még beépítetlen telkeken a kellemes tavaszi napsütésben messze vidékről jött emberek telepedtek le, s vidám beszélgetés közben fogyasztották el az otthonról hozott húsvéti sonkát, tojást és egyéb ünnepi finomságot. A nyugati uraknak látniok kellett volna ezeket a sok kilométert utazott embereket, életvidámságukat, hallani kellett volna a kitörő éljenzést, amely Hruscsov elvtárs és a többi kedves vendég megjelenését kísérte. Valami azért eljut hozzájuk. Voltak ugyanis olyan nyugati újságírók és fotóriporterek, akik akkor dolgoztak legszorgalmasabban, amikor az ünneplés a tetőfokára emelkedett és akkor, amikor Hruscsov elvtárs a dolgozók közé ment. Vajon leközli-e lapjuk a tudósítást, a fényképeket, a tapsoló, integető, kalaplengető tízezrekről? Nem tudjuk.
Ott voltak a baráti országok vezető lapjainak tudósítói is, akik népüket reálisan tájékoztatják majd a magyar dolgozó nép szívből jövő öröméről. Arról is például, hogy a nagygyűlés idején a teret senki nem hagyta el, feszült figyelemmel hallgatták a beszédeket, s kitörő lelkesedés volt a válasz Hruscsov elvtárs és a többi felszólaló megállapításaira. Idős veteránok, a munkásmozgalom régi harcosai, Hruscsov elvtárs kortársai pedig egyenesen bámulatos fáradhatatlanságról a szocializmus ügye iránti tántoríthatatlan ragaszkodásukról tettek tanúságot a nagy találkozón. Láttunk egy idős nénit, akit a munkásőrök vezettek a mentőautóhoz, mert rosszul lett a fáradságtól, de így búcsúzott:
“Most már elmehetek, láttam és hallottam Hruscsov elvtársat. Ha mégegyszer lesz rá alkalom és megérem, újra eljövök.”
Az egész nap ünnepi hangulatán egy picinyke felhő tűnt fel csak, aztán .az is eltűnt. A nagygyűlésről hazafelé tartók között kis csoport diák beszélgetett, mindössze négyen-öten lehettek. Az egyik, nyilván a technikában a “legjártasabb” megjegyezte, hogy “öregem, micsoda “klassz” amerikai kocsikon jöttek a szovjet küldöttek”. Ha nem tudná az ember, hogy mi van a nagyfokú tájékozatlanságuk mögött, legfeljebb kinevetnénk őket. De ne nevessünk, mert nem is ők a hibásak. Hanem az ifjúság körében még mindig bizonyos mértékig hódító nyugatimádat, hogy ami szép és jó, az mind egyenesen amerikai. A nevelésben van a hiba. Ez a néhány fiatal, bár a legújabb technika iránt érdeklődnek, ismerik is valamelyest, de nem tudják azt, hogy milyen a szovjet ZIM, vagy ZIL kocsi.
Ne tagadjuk előttük, hogy vannak valóban szép nyugati ipari termékek, de legalább olyan szépek és főleg jók a keletiek is. Csak helyeselni lehet, hogy a hazafelé tartók közül egy fiatalember hozzájuk lépett és felvilágosította őket tévedésükről. De mindezt meg lehetne előzni a szocialista tábor ipari termékeinek ismertetésével.
*
Ez az egyedülálló kis epizód azonban mitsem változtatott azon, hogy legkedvesebb vendégeinket tízezrek szeretete és megbecsülése vette körül. Mintha a világon más esemény nem is történt volna, Hruscsov elvtárs látogatása, dinamikus, lelkesítő felszólalása volt az állandó beszédtéma a dolgozók között. Bizonyára még sokáig az lesz. mert nagyon megjegyezték. S így van ez jól. mert valóban sokat, nagyon sokat tanulhatunk belőle a munkásosztály, a párt egységének megszilárdításában, s egyben Hruscsov elvtársnak ez a beszéde is – mint mindegyik – tovább szilárdította a magyar és a szovjet nép örök és megbonthatatlan barátságát.
DEGE GYÖRGY
Felhasznált képek: MTI archívum
