Új vasút született


Népszava – 1954. január 17.

ÚJ VASÚT SZÜLETETT

Utazás Rétszilastól Sztálinvárosig

Félévszázados ígéret

Nagy dolog az, ami most a mi falunkkal történt – így mondja ezt Kiss János az alapi vasútállomáson. Deres bajuszát, ha­ját, csillogó ókuláréját fehér selyem­fátyollal vonja be a szemerkélő hó. De mit bánja most ő! Rendületlenül áll az ideiglenes állomásépület hal­ványveres téglafalai előtt, amelyek­nek tetejébe sapkát szabott a hófúvás, olyat, mint valami félrecsa­pott cukorsüveg. Az első vonatot várja. Az elsőt, amely ünnepélyesen keresztülhalad az újdonatúj vasút­vonalon, Rétszilas és Sztálinváros között. Azt mondja:
– Én már 67 esztendős vagyok, megettem a kenyerem javát. De nem hittem volna, hogy ezt megérem. Itt már ötven évvel ezelőtt is vasútat ígértek. S azután majd minden vá­lasztáson. Olykor el is jött egy se­reg mérnök, méricskéltek, póznákat tűztek ki s azután elmentek s nem történt semmi…

Acélországúton, az acél városába

Bizony, nagy dolog esett meg itt. Valami új született meg. Új? De hi­szen vaspályákat azelőtt is létesítet­tek ebben az országban, már a múlt században is. Igaz. A kapitalizmus a tizenkilencedik század második fe­lében több ezer kilométernyi vasúthálózatot épített ki. Persze, a maga módján. A síneket mindenütt nyomon követte a panama, mint fényt az árnyék. A vállalkozók mil­liókat húztak ki az állam pénztárá­ból, hamis csődök útján, a “kamat­biztosítás” hírhedt rendszerének se­gítségével. Tenyészett a “gründolás” és a kijárás, minden vasdarab, minden talpfa munkások és parasz­tok vérében és verítékében fürdött előbb meg, csak úgy került a földre, útnak urak számára, végállomásnak öngyilkosok részére. Lónyai minisz­terelnök 1872-ben végtére is azért bukott meg, mert az ellenzék fejére olvasta, hogy ami sok, az sok, a nyíregyházi vasútat nem kellett volna a saját gabonaraktárai mellé irányítani. Dehát ekkor még ifjú volt a kapitalizmus és nem csupán lopni, csalni, hanem fejlődni is tu­dott. De azután hamar elöregedett, hirtelen, mint a százesztendős szép­asszony, akinek arcáról letörli a kendőzést egy udvariatlan kéz s előtűnik rútsága. A századforduló tájától kezdve, ötven esztendőn ke­resztül, úgyszólván szünetelt a vas­útépítés.
S íme, most, a felszabadulás után, vasút keletkezett újra – s már nem is az első. Vasút, amely nem hentergett a “kamatbiztosítás” szennyes levében, hanem tiszta, mint a népi demokratikus rendszer, amely szülte s mint a januári hó, amely fürösztötte és keresztelte.


Előre a Sztálin Vasműért! A Sztálinváros-rétszilasi vasútvonal forgalombahelyezésének ünnepélyes pillanata:
Bebrits elvtárs elvágja az új vonal felett kifeszített szalagot.
(Németh Gy. felvétele.) /Szocialista Vasútért

Egymillióegyszázezer köbméter föld!

Már jön is rajta az első személyszállító vonat: Bogdán Gyulának, a 424.058 számú mozdony vezetőjének, a ha­talmas, türelmetlenül fújtató gőz­paripa urának széles mosoly ül ko­romlepte ábrázatán. Valahol Simontornya táján már várakozik az első tehervonat is: komlói bányászok rakták meg szénnel, a sztálinvárosi vasasok számára. Gergely Józsefné, a rétszilasi állomás fiatal távirásza, kiáll a sínek mellé és üdvözli az első szerelvényeket. Nem hivatali köte­lességből – hiszen nem forgal­mista -, csak úgy, ünneplésből. Keskeny kezét szőke hajához emeli, kék szoknyája lebben a szélben, örül, mint a vasutasok, az utasok és a hólepte, napsütötte táj. A dokumentumfilmgyár operatőrjei gyor­san ráirányítják a felvevőgép len­cséjét, filmre veszik…

Alap-Nagykarácsony-Mezőfalva-Sztálinváros… fellobogózott ál­lomásépületek, diadalkapuk, dermedő-didergő, bundákba bugyolált falusiak, s forró kiáltásaik között ha­lad a vonat. Most csend ül a tájon, amelyet még csak néhány napja is a munka zaja vert fel. Sima a pálya, gördül a pullman – kubikosok se­rény keze tüntetett itt el dombot, töltött fel völgyet. Egyedül Sztálin­város és Mezőfalva között egymillió-egyszázezer köbméter földet emel­tek ki a MÁV Budapesti Vasútépítő Üzemi Vállalat dolgozói. Ha ezt va­gonokba raknák, akkora vonatot ál­líthatnának össze, amely Budapest­től Kievig érne el. Ha ehhez hozzátoldanák azt a 615 ezer köbméterföldet is, amelyet az alapi emelkedő­ből faragtak le, akkor a vagonsor nagyon megközelítené Moszkvát is. A legnagyobb, a legkeményebb munka éppen itt folyt: az úgynevezett alapi bevágásnál. Képzeljük csak el! Több, mint két kilométer hosszú, 18 méter mély csatornát kellett itt kivájni: mintha csak – teszem fel – a buda­pesti Sztálin-útat kellett volna fel­ásni négy emelet mélységben. S még e számok nem is érzékeltetnek mindent.

 Egy vasúti bevágás, amelyben elférne a Sztálin-út

A legnagyobb csatát a talajvi­zzel kellett megvívni, amely mindun­talan feltört a mélyből, átáztatta, mocsarassá tette a talajt. Ezerfejű rém volt: ha levágták egyik fejét, száz új nőtt helyébe. Új, a Szovjet­uniótól tanult munkamódszerrel bir­kóztak meg vele: az úgynevezett vákuumkutas talaj vízszint-sülyesztéssel. Ennek a lényege az, hogy vas­csöveket süllyesztenek a földbe, amelyeknek a vége lyukacsos. A csöve­ket közös hálózatba vonják össze és légszivattyú segítségével megritkít­ják bennük a levegőt. Így szívó ha­tást idéznek elő az átlyuggatott cső­végek környezetében és a gyűjtőhálózatba vonják be a talajnedves­séget. Hanem, amíg ez megtörtént! Mérnökök, építésvezetők, pályamun­kások küzdöttek az alattomos ára­dattal, sebeket osztottak és sebe­ket kaptak.


Sztálinváros felé robog a vonat az új vonalon.
(Németh Gy. felvétele.) /Szocialista Vasútért

Közelebb került egymáshoz a szén és az acél városa

Az építés hősei

A harc új hősöket edzett. Jegyezzük fel néhánynak a nevét: Telegdi Ben­jámin, 47 esztendős sztahanovista pályamunkás. Valamikor cseléd volt, egy kabai kuláknál. Most szta­hanovista jelvény, meg a Sztálin-Vasmű Emlékérem II. fokozata dí­szíti mellét. Ünnepel a ruhája, ün­nepel az ábrázata s ünnepel jelleg­zetes hajdú-bihari “vikszos bajsza” is, amely “eláll, mint az öreg bikaszarva”. S mellette, a többiek: Kakuk István, Takács József, Gulyás Endre, az “ötös gépesített mozgó”-ról, vagyis abból a “vonatosított” vasútépítő csapatból, amelyet mindigéppen ott “vetnek be”, ahol a szük­ség kívánja. Szolnoki Imre, Gulyás Benedek… dehát ki győzné so­rolni őket…
– Volt, amikor derékig ellepett bennünket a latyak – mondja Kakuk István. – Máskor elsüllyed­tünk, mint az ingoványban, úgy kel­lett kimenteni egymást…
S most áll a vasút és méltóságteljesen zakatol végig rajta a vo­nat… A komlói szén 37 kilométer­rel rövidebb úton jut el rajta Sztálinvárosba. Az alapi, nagykará­csonyi s a többi környékbeli közsé­gek dolgozó parasztjainak nem kell már őszi sárban szekerezniök, télviz idején gyalogolniok, hogy elérjék a gyümölccsel, zöldséggel Sztálinvárost s a távolabbi piacokat. A vasmű sok vidéki munkása most akár naponként hazajárhat – ez­előtt legfeljebb ha kéthetenként lát­hatta családját.

 Mezőföldi változások

Bizony, nem kis dolog ez… s mégsem a legtöbb, amit a vasút e tájnak ajándékozhatott. Mert itt van például Nagykarácsony. Lakói, akik gyűrűbe vonják Bebrits Lajos köz­lekedési minisztert s beszélgetnek vele, azt is elmondják – ahogy szó szót követ -, hogy az új állomás nagyon messze esik falujuktól, so­kat kell gyalogolniok odamenet – holott van a pályának olyan pontja is, amely közelebb éri el a helységet. Ejh – mondhatná erre az ember -,ugyan mit akarnak ezek a nagy­karácsonyiak! Örüljenek, hogy egy­általán vasutat kaptak, ha közelit, ha távolit! Hiszen négy esztendővel ezelőtt még a térképen sem voltak! Amíg a zirci apát 4000 holdját szét nem osztották itt, addig csak egy puszta állott e helyen – azután kez­dett csak növekedni, faluvá csepe­redni. Csak 1949 óta számítják kü­lön községnek. S most, ni csak, már válogatni is akarnak az állomások­ban! Mondhatná az ember így is.

Nagykarácsony új állomást kap

Csakhogy a közlekedési miniszter nem így mondja. Ő a nép minisztere, a nagykarácso­nyiak pedig: a nép. Segíteni kell a panaszukon, ha oka van – s ha az orvoslásnak módja van.
– Van még elintéznivalónk az új vasútvonalon – mondja – Pél­dául Nagykarácsonyban új állomást kell építenünk. A legrövidebb időn belül.

Csató István

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings