Magyar Nemzet – 1954. január 15.
Közelebb került egymáshoz
A SZÉN ÉS AZ ACÉL VÁROSA
Rétszilas a Budapest-Pécs-vasútvonal egyik állomása. Innen ágazik ki a szekszárdi vonal és itt futnak át a Sztálinvárosba tartó komlói szénvonatok, hogy Pusztaszabolcs felé, 70 kilométeres kerülővel, jussanak el az acél városába.
Így volt csütörtökig, január 14-ig. De akik ezen a napon kint voltak a rétszilasi állomáson, meglepetéssel láthatták, hogy a háromnegyed 10-kor tovainduló mozdony füstje nem a megszokott pusztaszabolcsi vagy szekszárdi irányban tűnik el szemük elől, hanem egyenesen északkeletnek, Sztálinváros irányában. Vonatunk első ízben indult neki a Rétszilas – Pusztaszabolcs – Sztálinváros háromszög átfogójának, ami 33 kilométer hosszúságban nyílegyenesen vágja át az eddigi 70 kilométeres kerülőt és majdnem 40 kilométerrel rövidíti meg a komlói szén útját.
Az új vonal vágányainak lefektetése január 1-én befejeződött, de a tisztogatások, utómunkák még két hetet vettek igénybe, úgy, hogy január 14-re készült el teljesen…
A 424.058-as mozdony kigördül
a rétszilasi állomásról. Megáll a feldíszített diadalkapu előtt, ahol nemzetiszínű szalag zárja el útját. A szerelvény mellett összesereglett ünneplők gyűrűjében Kőszegi László építésvezető jelenti Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszternek: a vasútvonal elkészült.
Kilenc óra ötven perc. A miniszter átvágja a szalagot, megnyitja az utat a közforgalom számára. Vonatunk lassan áthalad a kapu alatt, melynek tetején pirosbetűs felirat hirdeti az új vonal építésének legfőbb célját: előre a Sztálin Vasműért!
.
Azután egyre gyorsul az iram. A sínek mentén mindenfelé viharos éljenzés, kalaplengetés üdvözli az első áthaladó szerelvényt. Községek lakói, akik hosszú kilométereket gyalogoltak eddig, ha vonatra akartak szállni, most örömmel veszik tudomásul, hogy közvetlen szomszédjuk lett a vasút.
Alap és Nagykarácsony dolgozó parasztjai az új állomások előtt fogadják a megnyitásra érkező közlekedési minisztert és kíséretét. Tanácselnökeik és párttitkáraik a lakosság nevében meleg szavakkal mondanak köszönetét az új vasútvonalért.
– Méregettek errefelé már 55 évvel ezelőtt is – állapítja meg Kiss János, 67 éves alapi lakos -, de abból semmi sem lett. Igazi munkát csak most láttunk itt. Éppen azért tudjuk megbecsülni ezt az ajándékot, mert tanúi voltunk az érte folyó harcnak.
Az alapiak láthatták az egész építkezés legküzdelmesebb szakaszát. Két kilométer hosszú dombot vágtak itt át a vasútépítők 18 méter mélységben, 620.000 köbméter földet mozgattak meg, hogy vízszintes ágyat vethessenek a vasútnak. Legyőzték a mélyépítkezés legnagyobb ellenségét, a talajvizet és annak szintjét vákuumos eljárással tíz méterrel lejjebb süllyesztették. Átalakították az egész táj képét: új völgyet rajzoltak a térképre. Faggyal, hófúvással dacolva, néha térdigérő iszapban egyengették itt a névtelen hősök lapátjai a vonat új útját.
Mezőfalva után már feltűnnek a vonat ablakaiban az óriáskohó körvonalai. Megérkeztünk Sztálinvárosba. S míg a vasútépítők kultúrházában Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter átadja a jól megérdemelt jutalmat az építkezésben kitűnt mérnököknek és fizikai dolgozóknak – az új vonalon érkező első komlói szénvonat begördül az acélváros pályaudvarára.
V. O.
Acélországúton, az acél városába
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
