Átadták a fedett uszodát Dunaújvárosban


Fejér Megyei Hírlap – 1977. április 3.

Ünnepség, kitüntetések

Átadták a fedett uszodát Dunaújvárosban

Dunaújvárosnak nincs “úszó-múltja”, de most már biztosak vagyunk abban, hogy jövője igen – mondotta Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke azon az ünnepségen, amelyen a dunaújvárosiak köszöntötték a fedett uszoda építőit és átvettéek a létesítményt. Mintegy nyolcszázan voltak hivatalosak az ünnepségre, melyet Sárosi József, az MSZMP városi bizottságának első titkára nyitott meg. Megjelent az avatáson Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának első titkára és Závodi Imre, a Fejér megyei tanács elnöke is.
A városi pártbizottság első titkára meleg szavakkal méltatta a város dolgozóinak áldozatkészségét és azt a szervezett munkát, amelynek eredményeképpen mindössze két év alatt elkészült az ország egyik legmodernebb fedett uszodája. “A város dolgozói ötmillió forintot fizettek be az uszodaépítés egyszámlájára és soha sem volt hiány társadalmi munkásban” – mondotta többek között Sárosi József, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették az uszodaépítést.

Az ünnepi szónok, Beckl Sándor arról beszélt, hogy a dunaújvárosi 50 méteres fedett uszodával egyharmaddal bővült a legkényesebb igényt is kielégítő, nemzetközi úszóviadalok megrendezésére is alkalmas létesítmények száma. Vagyis a fővárosi Komjádi és a kecskeméti uszoda után a dunaújvárosi fedett uszoda a magyar úszósport fontos bázisa lesz vagy lehet.

Dunaújváros fedett uszodát avatott

Rövid avatóbeszéde után Beckl Sándor és Závodi Imre kitüntetéseket adott át. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntette ki Czibla Sándor festő-mázoló szakmunkást és Bene Károlyt, a 314-es Szakmunkásképző Intézet igazgatóját. A Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozatát kapta Tuboly János, a Dunai Vasmű beruházási főosztályának vezetője, az érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki Agárdi Béla kőművest. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója lett Simai Pál, a 26. Építőipari Vállalat főmérnöke, a testnevelés és sport érdemes dolgozója kitüntetést kapta Horváth József művezető és Varga József lakatos. Pro Urbe kitüntetést kaptak az uszoda építésében végzett kiváló munkájuk elismeréseként: Pécsi Imre, Pintér Katalin, Losonczy Imre, Komlóssy Gyöngyi, Englóner Gyula. Oklevelet adtak át a Dunai Vasmű munkáskollektívájának és a gyár üzemfenntartási gyárrészlegében dolgozó Felszabadulás Szocialista Brigád tagjainak.
Az április 2-i, szombati ünnepséget megelőzően, péntek délután házi ünnepség keretében mintegy hatvan Kiváló Dolgozó jelvényt és oklevelet adtak át azoknak, akik élen jártak a munkában vagy a szervezésből vették ki részüket. A Kohászat Kiváló Dolgozója kitüntetést kapott többek között Őri Zoltán, aki mindvégig az uszoda beruházási létesítményfelelőse volt.

Fedett uszoda – képek

A kitüntetések átadása után Beckl Sándor ünnepélyesen átvágta az uszoda medencéjét átívelő nemzeti színű szalagot és ezzel jelképesen átadta a dunaújvárosi közönségnek, illetve a magyar sportnak az ország harmadik fedett uszodáját.
Az egybegyűlt ünneplők hosszan tartó tapsa után a magyar úszósport legjobbjai tartottak bemutató versenyt. A bemelegítések után elsőnek a százméteres női gyorsúszás előfutamait tartották meg és ezen első versenyfutamban Hajdú Judit, a Kecskeméti Sport Club versenyzője ért elsőnek célba. Övé tehát az első – bár kicsinyke – győzelem a dunaújvárosi fedett uszodában. A további versenyszámokban rajtkőre lépett Hargitai, Verresztó, Sós és más neves úszó is.
A bemutató után a dunaújvárosiak még sokáig gyönyörködtek a mintegy 100- 110 millió forintot érő, szupermodern fedett uszodában, amely mától a közönség rendelkezésére áll.

Megyek és ugrom!

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings