Dunaújvárosi Hírlap – 1964. július 17.
MIÉRT NINCSENEK
HOGYAN LEHETNÉNEK
dunaújvárosi emléktárgyak?
Országos probléma, hogy kevés kivétellel még a nevezetes idegenforgalmi helyeknek sincsenek jellegzetes emléktárgyaik. Ami van, az legtöbbször szokvány, vagy mondhatnánk szabványtárgy, a hamutartókon, fényképtartókon, csecsebecséken legtöbbször csak a felirat változik.
Manikűrkészlet
IGÉNY
Igény van a dunaújvárosi emléktárgyakra. Hoffmann László, az Idegenforgalmi Hivatal főelőadója mondja:
– Olcsó, ízléses és jellegzetes emléktárgyak kellenének. A város egyre növekvő idegenforgalma és a jövő évi Dunaújvárosi Napok is megkívánnák ezt, de a Kiskereskedelmi Vállalat többszöri kérésünkre sem tud ilyeneket beszerezni.
Az Idegenforgalmi Hivatal mellett Ajándékbolt várja a kül- és belföldi látogatókat. Mit vásárolhatnak itt?
– Sajnos, csak drága ajándéktárgyaink vannak és semmi sem indokolja, hogy a dunaújvárosi látogatók itt vásároljanak értékes lakásdíszeket. A dunaújvárosi emléktárgyakból kicsi a választék, s évről évre ugyanazokat lehet kapni. Most rendeltünk cigarettatárcákat, könyvjelzőket kulcstartókat, kendőket, de ezek mégsem igazi dunaújvárosi souvenirek – mondja Simon Istvánné boltvezető. – Az lenne jó, ha úgy ajánlhatnánk a dísztárgyakat a vevőknek, hogy dunaújvárosi művészek készítették, ez külön vonzerőt jelentene…
Dombornyomott hamutál
LEHETŐSÉG
Egresiné Tóth Ilona szobrászművész műtermében különböző kisplasztikák, gipszfejek sorakoznak.
– Nagyon szívesen készítenék dunaújvárosi emléktárgyakat is – mondja. – Kisplasztikákat, miniatűr kerámia-figurákat, kerámia faliképeket. Ha lenne egy kemence, a sokszorosítás már nem lenne nagy probléma.
Kemence van. A Vasmű tűzállóanyaggyárának kemence csarnokában hányódik egy 1700 Celsius fokig felfűthető propán-bután gáztüzelésű égető kemence.
– Mi samottégetési kísérletekre akartuk használni – mondja Lendvai József gyáregységvezető, – de arra nem megfelelő. Könyvjóváírással szívesen átadnánk valamelyik vállalatnak. Hogy mennyibe kerül? 30-40 ezer forint értékű körülbelül.
A kemencét el is kell helyezni valahová. De hová? A választ dr. Weiner Tibor, a város főépítésze adja meg:
– Az egyik L-épületi garázsba, amelyikben van kémény. Egy garázs pompásan megfelelne, a helyiségnek úgyis műhely-jellege kell, hogy legyen.
Nemcsak kerámia emléktárgyak kellenének. Rézlemezdomborítás, ötvösmunkák, fafaragások, jelvények ugyancsak kapósak volnának. Erre is van ember. Esztergomi Ernő iparművésznek éppen “profiljába” vágó dolgok ezek. És a rövid múltra visszatekintő papírszobrászatnak is van, jeles művelője, Horváth László grafikusnak, a Kisker dekoratőrének személyében.
A lehetőségek tehát adottak, s bizonyára a felsoroltakon kívül a többi képzőművész is bekapcsolódna a művészi, dunaújvárosi souvenir-készítésbe. Ez azonban még mind kevés. A kivitelezés, a lebonyolítás még hátra van.
Levélbontó kés
KIVITELEZÉS
Ez pedig nem egyszerű dolog. A művészi ajádéktárgyak készítésének rendeletileg megszabott módja van. Dr. Magyar Károly, a Képzőművészeti Alap gazdálkodási osztályvezetője el is mondja:
– Csak a Képzőművész Szövetség tagjai kaphatnak megrendelést, azt is csak úgy, ha először megbízási kérelmet, úgynevezett kikérést küldenek részükre a mi lektorátusunkra címezve. A művészek kijelölése után a mintadarabok az Alap árzsürije elé mennek, majd a 37/1955. számú Országos Tervhivatal és Művelődésügyi Minisztérium együttes rendelete alapján az Iparművészeti Vállalaton keresztül kerülhetnek forgalomba a tárgyak.
– Jelent ez árdrágulást?
– Az Iparművészeti Vállalat 11 százalékos haszonkulccsal dolgozik…
Idáig eljutottunk volna. Az égető kemencének és az alkotó művészeknek azonban még mindig nincs gazdája. A probléma a Városi Tanács ipari osztályán talál meghallgatásra.
– Mi is foglalkoztunk már a dunaújvárosi emléktárgyak kérdésével – mondja Jelinek Fülöpné osztályvezető. – A Vegyesipari Vállalat már képtelen ellátni ezt, 32 szakmát űznek eddig is, a Háziipari Szövetkezet pedig indulási nehézségekkel küzdött. Most ismét tárgyalásokat kezdünk velük ebben az ügyben. Ha nem sikerül a szövetkezeten belül, akkor más városok mintájára művészeti munkaközösségbe kellene tömöríteni a helyi képzőművészeket, amely saját egyszámlával rendelkezne. Az égető kemencével kapcsolatban ígérni tudom, hogy átvesszük a Vasműtől, és vagy a KÖFA, vagy a Vidám Park, vagy pedig a Bartók Művelődésház kezelésében üzemelhet.
Egy kérdés marad még nyitott. Átvenné-e a Kiskereskedelmi Vállalat az elkészült emléktárgyakat?
Gréts János áruforgalmi osztályvezető igennel válaszol.
– Szívesen árusítanánk jellegzetes, ízléses dunaújvárosi emléktárgyakat. Amint a lezsürizett mintadarabokat megnézhetjük, mindjárt megrendelést is adunk rájuk. A kikötésünk csak annyi, hogy sokféle tárgy és egy fajtából csak kevés darab készüljön.
Ezek után a művészeken a sor, hogy minél előbb elkészítsék a mintadarabokat és a riportban nyilatkozó illetékeseket, hogy intézkedjenek.
Zsiday Csaba
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
