Dallam Klub 2400 – Góbé

Bevallom őszintén, megvettek. Kilóra… Oda, meg vissza. A Góbé zenekar legújabb dala, az Én is voltam sokadszorra is elindul,és nem lehet abbahagyni. De ne szaladjunk ennyire előre. A Góbé zenekar 2007-es megalakulása óta kitűzött cél a “népi popzene” megismertetése, bemutatása.  Zenei kalandozások stílusok között, poposított folkzene. És mindez remekül működik. Nálam mindenképpen.
Az idei évben a zenekar is elérkezett egy mérföldkőhöz, megüresedett frontember és nagybőgős helyére érkezett két igazi fiatal “titán”, akik nevezetesen éppen Dunaújvárosban tanultak, innen indultak el a nagyvilágba, mint eddig oly sokan. Énekes pozicióban Várai Áron, nagybőgőn Hegyi Zoltán erősíti a továbbiakban a zenekart. Akik ismerik a két úriembert, azt hiszem csak egyet tudnak érteni velem: nem fognak csalódni bennük.

Várai Áron hangszerbemutatója a 2015-ös Márton-napi dalos délutánon

Két dunaújvárosi taggal bővült a Góbé

 A baracsi származású Várai Áron hátizsákkal járja

A tagcserével sem állt meg az élet, október végén a Recorder blogon debütált az új dal, majd december elejére elkészült hozzá a videóklip is, melyet tegnap a Lángoló Gitárok oldalán mutattak be az érdeklődőknek.

“Már kétszer is le kellett mondanunk a forgatást az elmúlt két hónapban betegség miatt, úgyhogy nagyon vártuk, hogy végre összejöjjön. Emiatt persze jó hangulat kerekedett már a kezdetektől, ami szerintem a végterméken is látszik. Zseniális volt a stábbal dolgozni. A dalhoz kötött kezdetleges víziónkat pikk-pakk átérezték, és tovább gondolták” – meséli Czupi Áron, a zenekar dobosa. – langolo.hu

Szóval..  ne is szaporítsuk tovább a szavakat, irány a házibuli másnapja, maradt még ott bőven jó hangulat!

Ha pedig nem szeretnénk lemaradni a következő koncertjükről:

Góbé zenekar

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings