7közlap – 2001. október 19.
Sztálinváros ‘56
Ahogy a Belügyminisztérium korabeli irataiban szerepel
“Sztálinvárosban az ellenforradalmi események előtt is már tapasztalható volt egyes személyek részéről, hogy nem értenek egyet a párt és a kormány határozataival. Ugyanis Sztálinvárosban már kezdettől fogva veszélyt jelentett a régi és az új deklasszált elemek túlságosan nagy tömege. Sztálinvárosban aránylag kevesen voltak, akik néhány év alatt gyökeret vertek. A lakosság többsége még 1956-ban is ideiglenes vagy második lakóhelynek tekintette a várost, amelynek inkább a lehetőségeit használta ki, mintsem polgárának érezte magát.
A kezdeti kavargás, amely az 1950-51-es évekre annyira jellemző volt, 1956-ra bizonyos mértékig lehiggadt, és a látszat arra engedett következtetni, mintha az első szocialista városnak már valóban kialakult szocialista társadalma volna.
A sztálinvárosi helyzetet igen bonyolulttá tette a beruházásoknak az a változékonyság kezelése, amely Nagy Imre miniszterelnökségét jellemezte. Amikor egyik napról a másikra minden pénzt elvettek Sztálinvárostól, és az építkezést szinte egy pillanat alatt megállították, az emberek ezreit fenyegette munkanélküliség. Ez volt az az időpont, amely egy pillanatra közös nevezőre hozta az irányzatokat Sztálinvárosban, kivétel nélkül mindenki Nagy Imre ellen volt.
1956-ban Sztálinvárosban megalakult a Fáklya klub, ahol az írók és az értelmiségi személyek a Petőfi kör mintájára vitákat rendeztek. Ugyanis Sztálinvárosban több író él, így Sándor András is, aki rendszeresen részt vett Budapesten a Petőfi kör ülésein, amelyről minden esetben Sztálinvárosban beszámolt a Fáklya klub tagjainak.
Az ellenforradalmi események Sztálinvárosban is 1956. október 23-án kezdődtek, a budapesti tüntetések hatására. Október 23-a után Sztálinvárosban az üzemekben megválasztották a munkástanácsokat, amelyek szervezték a felvonulásokat és a tüntetéseket.
Az ellenforradalom fő hordozói Sztálinvárosban a deklasszált tömeg, valamint az osztályidegen személyek voltak.
Az ellenforradalmi erők kibontakozása, a nemzeti bizottság mint legális szervük létrehozása:
Sztálinvárosban a városi nemzeti bizottságot 1956. okt. 30-án kezdte szervezni Sándor András író. Az alakuló gyűlést a Bartók Béla kultúrotthonban akarták megtartani, azonban ezen a napon igen kevesen jelentek meg, és a gyűlést elhalasztották. Ekkor már a Technikumból megjelent Pados István tanár, aki azt a kijelentést tette, “ez mégis disznóság, ennek a létrejöttét valaki szabotálja”. Másnap, 31-én azonban Sándor András összetelefonálta a vállalatokat, üzemeket, intézményeket, hogy küldötteiket délután 13 órára küldjék el a nemzeti bizottság alakuló ülésére. Az alakuló ülést Sándor András vezette és irányította, ami szintén a Bartók Béla kultúrteremben volt megtartva. Az intéző bizottság ülésén a vezetőségbe javasolt személyekkel önéletrajzot mondattak.
Ekkor már világosan látszott, hogy nem leplezik ellenforradalmi törekvéseiket, mert ha valaki azt mondta, hogy MDP-tag volt, akkor különböző kérdések alá vetették. Pl.: Cs. Farkas kuláktól nem követeltek többet, amikor felállt, megelégedtek azzal, amikor azt mondotta, úgy gondolom, elég, ha magamról annyit mondok, hogy “kulák voltam”.
Ezután következett az intéző bizottság tagjainak megválasztása, így Pados István kutatófizikus tanárt az intéző bizottság elnökének, Boros István volt honv. fhdgy.-ot első elnökhelyettesnek, Cihó Pál volt rendőrt második helyettesnek, Erdélyi István volt főjegyzőt az intéző bizottságtitkárának és Izinger Gyula fhdgy.-ot katonai főparancsnoknak választották meg.
Az intéző bizottság megválasztása után bevonultak a nemzeti bizottság tagsága elé, amelynek kb. 70-80 tagja volt. Ezen az ülésen több felszólaló javaslatára – akik neveit nem tudtuk megállapítani – úgy döntöttek, hogy a pálhalmai munkahely parancsnokságon lévő politikai elítélteket ki kell engedni. Erre két négy-négy tagú bizottságot neveztek ki. Egyik bizottság vezetője dr. Bátory Béla, a Dunai Vasmű jogügyi tanácsosa, a másik Blaskó Sándor, a városi ügyészség beosztottja volt.
Mindkét bizottság a helyszínen teljesen Bátory Béla irányítása szerint működött, és annak ellenére, hogy a nemzeti bizottság csak a politikai elítéltek kiengedését szavazta meg, ők kiengedték az 1700 főnyi köztörvényes bűncselekményért elítéltet is. Ugyanezen az ülésen már eldöntötték, hogy a szovjet csapatok Sztálinvárosba való bevonulása ellen védelmet fognak szervezni, amellyel Izinger Gyula fhdgy.-ot és Boros István fhdgy.-ot bízták meg. Mivel katonai titokról is szó volt, így tevékenységüket nem a nemzeti bizottság ellenőrizte, hanem azzal Padost, a nemzeti bizottság elnökét bízták meg. Ekkor intézkedtek a felszólalók javaslatai alapján a városi tanácselnök, a bíróság elnöke, az ügyészség vezetője és más személyek funkcióból való leváltásáról.
A II. ülésen nov. 1-jén Vollner Gyula állatorvos javaslatára megszavazták az ÁVH tagjainak letartóztatását, és többen felszólaltak, hogy a honvédség küldötte ugyan itt van, de a honvédség még mindig nem állt át a “forradalom” oldalára. Ekkor Boros István fhdgy. vállalkozott arra, hogy az ott lévő tüzér e. személyi állományát a “forradalom” oldalára állítja. Ezen a nemzeti bizottsági ülésen javaslatot hoztak Nagyéri Károly volt honv. szds. letartóztatására, amit a gyűlés befejezése után Bakos Zoltán, Tajti Ferenc honv. személyek végre is hajtottak, akik a letartóztatás után a tanács pincéjébe hurcolták Nagyérit.
Nagyéri Károly – Sztálinváros furcsa parancsnoka
Ugyanezen személyek tartóztatták le a városban lévő áv. tiszteket is. A letartóztatott áv. tiszteket a tanács pincéjébe hurcolták, majd kis idő múlva átszállították őket a Dunai Vasmű pincéjébe. A Dunai Vasműben megkezdődött ezután az áv. tisztek kihallgatása, amit Papp Bálint, Apagyi József és Csabán János végeztek.
Izinger Gyula mint katonai főparancsnok, volt honv. fhdgy. hozzálátott a szovjet csapatok elleni védelem megszervezéséhez. A védelmi terv elkészítésében tevékeny szerepet játszott még Papp Vendel honv. szds. is, aki abban az időben a tü.e. törzsfőnöke volt.
1956. nov. 2-án a nemzeti bizottság hangos bemondóján Izinger Gyula volt honv. fhdgy., katonai főparancsnok felhívta a város lakosságát, hogy mindenki, aki katona akar lenni és magyarnak érzi magát, az jelentkezzen a Bartók kultúrotthonban, és ott fel fogják szerelni őket. Ekkor megkezdődött a polgári személyekből is fegyveres csoportok létrehozása a szovjet csapatok ellen. A polgári személyek részére a fegyverek és lövegek kezelését a laktanyában beindították. Az ezt követő időben Pados Istvánnak, a nemzeti bizottság elnökének utasítására kiadták a parancsot, hogy amennyiben szovjet egységek támadnak, azokra tüzet kell nyitni.
A nemzeti bizottság részéről Boros István gyakorolt ellenőrzést a fegyveres szervek felett. A nemzeti bizottságon belül Cihó Pál elnökhelyettes központosította a gépjárműveket, üzemanyagot, és csak az ő engedélyével lehetett azokat mozgatni. Rendelkezett Cihó a vendéglátó vállalat felé, hogy a lánggránátok elkészítése végett, amit a vasműben készítettek, az összes literes palackok beszolgáltatására, de a város hangos híradóján keresztül is felkérték a lakosságot, hogy a palackokat gyűjtsék össze és szolgáltassák be.
Cihó Pál elnökhelyettes és Erdei István titkár – volt főjegyző – aláírásával engedélyt adtak arra, hogy a laktanyából egy R-40-es adókészüléket kihozzanak, és azt üzembe helyezzék. Ezzel a készülékkel tartották az összeköttetést a nyugati adóállomásokkal, többek között a “SZER”-rel is.
A rádiót “Rákóczi adó”-nak nevezték, amely nov. 4-e után adási helyét állandóan változtatta, azon célból, hogy ne tudják bemérni és kilőni.
A nemzeti bizottságon belül Nagy István gazdasági vezető lefoglalta az összes környező állami gazdaságok állatállományát élelem biztosítására, amennyiben az a védelmi vonalon kívül esett, számítva a harcra, a védelmi vonalon bellülre hozták. Pados István kezdeményezésére letiltották az összes fegyveres alakulatok tagjainak az illetmény folyósítását, valamint azt, hogy ezek a takarékbetétüket kivegyék a nemzeti bizottság engedélye nélkül. Ezzel céljuk a részükre megbízhatatlan személyek /:ÁVH tagjai és akik katonatisztek nem vettek részt az ellenforradalomban:/ anyagaiktól való megfosztása volt.
1956. nov. 4-én reggel a nemzeti bizottság utasítására Papp Bálint magához hívatta Nagyéri Károly volt honv.szds.-t, aki letartóztatásban volt, és őket primitív módon, de elvi alapon beszervezte. Magyarságára hivatkozva és mint szakembert, kemény katonát, főparancsnoknak nevezte ki, mivel ekkor már Szinger Gyula volt fhdgy, idegileg teljesen kimerült. Nagyéri Károly ezt a feladatot vállalta, és a továbbiakban ő vette át katonai vonalon a parancsnokságot. Ugyanezen a napon a városban plakátok jelentek meg nemzeti bizottság aláírással, amely általános mozgósítást hirdetett. Nagyéri keményen vette kezébe a védelem megszervezését, és felderítőként felhasználták a városban lévő 2 db motoros sportrepülőgépet is. Ezekkel a repülőgépekkel szállították a környező falvakba a különböző jellegű ellenforradalmi röplapokat.
A röplapokat Pados István, Nagyéri Károly és Bakos Zoltán szerkesztették, amelyek között volt az is, amelyben a lakosság figyelmét a vizek és élelem megmérgezésére, valamint a szovjet csapatok elleni harcra hívták fel.
A letartóztatott áv. tisztek és más letartóztatottak fizikai megsemmisítésére többször folytattak tárgyalásokat, és végül Bakos Zoltán, akit a nemzeti bizottság mint “elhárító” főnököt bízott meg, utasítást adott Papp Bálintnak, hogy amennyiben a szovjet csapatok a városba bevonulnak, úgy a letartóztatottakat gyilkolják meg.
1956. nov. 6-án Küllős Imre volt horthysta őrgy. Nagyéri Károly beleegyezésével Ercsibe ment, ahol fegyvereket, nagy mennyiségű lőszert, robbanóanyagot, valamint gépkocsikat szedtek össze, és vitték le Sztálinvárosba. Ugyanekkor Dunaföldvárról Nagy szds. telefonon beszélt Nagyéri volt honv. szds.-sal, és kérte őket, hogy a fegyvert tegyék le, és a szovjet csapatokat engedjék be a városba. Nagyéri ezt megtagadta, majd este szovjet parlamenterek érkeztek hozzájuk két magyar tiszttel. A szovjetekkel folytatott tárgyalás eredménytelen volt, és ekkor Küllős Imre a szovjet tisztekkel jött két magyar tisztet ki akarta végeztetni azon a címen, hogy ők “hazaárulók”. A szovjet tisztek ekkor azt mondották, hogy a magyar tisztek nélkül nem mennek vissza, akkor őket is végezzék ki. Ezt azonban nem merték végrehajtani, és így a két magyar tisztet is elengedték.
A szovjet tisztek távozása után Nagyéri és anemzeti bizottság vezetői egy tűzparancsot szerkesztettek, amely szerint minden felbukkanó szovjet felségjellel ellátott járműre, repülőgépre, egységre tüzelni kell.
Másnap nov. 7-én a szovjet csapatok általános támadást intéztek a tüzérezred és a megalakult csoportok ellen. Lökhajtásos szovjet repülőgépek jelentek meg Sztálinváros felett, amit a tűzparancs értelmében a katonák és a fegyveres csoportok tűz alá vettek. A lövöldözés következtében azonban gépet nem lőttek le. A szovjet repülők rövid időn belül a fegyveres csoportokat szétverték, majd azt követően a csoportok tagjai a tüzelőállásokat elhagyva elmenekültek. A nemzeti bizottság katonai főparancsnoksága is elfutott, és így mint szerv megsemmisült. “
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
