ÚJ KIKÖTŐNK
(Tudósítónktól.)
Az “Ipoly” vontatógőzöst pénteken délután a Rákosi Mátyás Művek kikötőjében új parancs várta: adja át a Dorogról hozott, szénnel teli uszályokat, s rövid pihenő után induljon a sztálinvárosi kikötőbe. A 85 esztendős ingóhengeres gőzös a koraesti órákban hagyta el a csepeli partokat; több üres és rakott uszályt húzott maga után. Virradatra érte el a Szalk szigetét meghosszabbító keskeny földnyelvet, a sztálinvárosi kikötő öblének bejáratát. A hömpölygő folyam közepén lehorgonyozták az uszályokat, s a nyílt Dunán várakoztak. Reggel hét óra lett, mikor a távolból, a déli látóhatár szélén egy másik hajó fekete körvonalai tűntek fel.
IPOLY és a BAROSS gőzös vontatóhajók
A két hajó fél 8 tájban találkozott. A “Baross” vontatógőzös messziről érkezett súlyos rakományával.
Június 11-én szedte fel a horgonyt Reniben, a Duna deltája előtt fekvő szovjet kikötőben. Tíz uszály követte, ebből négy vasérccel megrakva. A címzett: a Sztálin Vasmű nagyolvasztója. Az út két hétig tartott. A sztálinvárosi kikötő előtt a négy uszályt lekapcsolták. A “Baross”-nak indulnia kellett tovább a csepeli Nemzeti Szabadkikötőbe. Az “Ipoly”-ra várt az a feladat, hogy egyenként a kikötő rakodójához vontassa az érccel megrakott uszályokat. A kis hajó délelőtt 11 órára teljesítette megbízatását, s füstölögve tűnt el a kikötő torkolatánál.
Az érc kirakását nyomban megkezdték. Máthé Sándor darukezelő a 2-es számú gépen elfoglalta helyét és működésbe hozta a vezérlőberendezést. Négy önürítős vagon már a daru alatt várakozott. Két daruval kezdték meg a parthoz simuló 809-es uszály kiürítését, de az egyik daru fékmágnese néhány percnyi munka után elromlott. A rakodás még így is gyorsan haladt, fél órával később a négy vagon már szinültig telt érccel, újabb szerelvényt kellett a rakadó vágányaira állítani. Noha szombat volt, a kikötő karbantartói nem mondtak le arról, hogy a másik darut is sürgősen megjavítsák. Segítséget kértek a vasmű gépgyárának villamos javító részlegétől. Az új fékmágnes hamarosan a kikötő területén volt. Somfai Rezső művezető, Tóth Lajos lakatos és Tóth Mátyás gyorsaságának köszönhető, hogy délben már két daru rakta a szerelvény 25 és 50 tonnás korszerű vagonjait.
Munkában a daruk a sztálinvárosi rakparton
Június 16-ig egészen csendes volt a másfél kilométer hosszú, 300 méter széles öböl. Nyugodt, zöldesszürke vizét a hullámverő szélen a csónakázó-fürdő embereken kívül más nem zavarta. A szigeten is lassabban folyt a kikötőépítkezés, mint Sztálinváros hőskorában, 1951-1952-ben. A dolgozók nehéz szívvel nézték, amint az érccel teli uszályok elhaladtak mellettük a nagy Dunán. A hajók csepeli kikötőbe vontatták rakományukat, ott vagonba rakták át az ércet, s vasúton került vissza a nagykohóhoz. Egyszóval 144 kilométeres utat kellett a vasércnek feleslegesen megtennie. A kikötő lelkét, a két portáldarut, sok viszontagság után, június 9-én végre ideiglenesen átvehették a kikötő megbízott vezetői. Az első szovjet ércszállítmányt mindenki nagy izgalommal várta. Érkezését előre jelezték, de hogy hány órakor, melyik napon fut be, azt senki sem tudta. Másfél hete érkezett el az a pillanat, amikor a kikötő megnyitotta kapuit. Alkonyat borult a széles öbölre, s a torkolatnál feltűnt a “Gönyü” könnyű-motorosvontató. Sűrűn esett az eső, de perceken belül talpon volt az egész kikötő. A rakodómunkások, a szigeten lakók sorfalat álltak a parton, s zászlók, zsebkendők lobogtatásával köszöntötték a méltóságteljesen közeledő hajót. A világítóoszlop reflektorainak fénye pásztázta az öblöt. Bár este 9 óra volt, mégis, mintha új munkanap kezdődött volna. A daruk kéttonás markolói serényen rakták át a rozsdabarna ércet a vagonokba.
Azóta még nyolc uszály futott be az új kikötőbe szovjet ércszállítmánnyal.
Ismeretes, hogy a folyami szállítás sokkal olcsóbb, mint a vasúti, nem is szólva arról, hogy az uszályokban hatalmas mennyiségű árut lehet elhelyezni. Közelről az uszályok nem is tűnnek nagyoknak, amikor azonban gyomrukba pillant az ember, el kell ismernie, hogy a látszat csal. Száz vagon érc – ugyancsak hosszú vasúti szerelvényt tesz ki. Ekkora mennyiséget is képes egy uszály elhozni a távoli kikötőkből. A sztálinvárosi kikötő már az idén milliókat takarít meg az országnak. Az az ércmennyiség, amelyet előreláthatólag még ebben az évben az új kikötőben kiraknak, tonnánként 25,1 forinttal kevesebbe kerül, mert nem kell Csepelről vasúton visszaszállítani a Sztálin Vasműbe. Rövidebb a hajóút is, s ez tonnánként további 3,5 forinttal teszi olcsóbbá a vasércet. A soroksári, a ferencvárosi és a kelenföldi rendezőpályaudvar is tehermentesül.
A sztálinvárosi fennsík meredek partjairól különösen impozáns látvány a kikötő, ahol ha nincs is még lüktető forgalom, de már megindult az élet. A rakodó mögötti erdős háttérből valósággal kiugrik a kikötő monumentális, világos főépülete. Belülről még szerelik, meszelik, de már most látható, milyen szép lesz, ha teljesen elkészül. Az épületet ötemeletnyi magas, oszlopokkal körülölelt torony két szárnyra osztja. A háromemeletes szárnyakat úgy rendezik be, hogy az ideérkező hajósok kényelmét is szolgálja. A földszinten például gazdagon berendezett utasellátó várja őket. Az előcsarnok túlsó oldaláról nyílik az étterem. Büfé, borbélyüzlet is lesz itt. A fürdőt, öltözőt az emeleteken helyezték el. Nemcsak a központi épület, hanem az egész kikötő teljes befejezésre vár.
Sztálin Vasmű Építője – 1954. június 15.
Nem sok munka lenne már itt, de ami még hátra van, bizony vontatottan halad. Halaszthatatlan, hogy a parti vasbetonszekrények réseit eltömjék, mert onnét a föld a mederbe szivárog. A kikötő medencéjét kotorni kellene, nehogy egy esetleges alacsonyabb vízállás fennakadást okozzon. Sok apróbb-nagyobb javítanivaló figyelmezteti a Sztálin Vasmű vezetőit, hogy jobban szorgalmazzák a kikötő gyors befejezését.
Új dunai kikötőnk tehát megnyitotta kapuit. Míg ott tartózkodtunk, valaki izgatottan szaladt Németh Ferenc forgalmivezetőhöz: “Keddre újabb ércszállítmányt jeleznek. Valószínűleg román hajósok hozzák” – jelentette.
Felhasznált képek:
Fortepan
hajoregiszter.hu
Béke és Szabadság