Dunaferr – 2001. május 10.
Egy szobácskában 18-an, emeletes ágyakon (I. rész)
Visszaemlékezik Dunaújváros első tanácselnöke
Nagy úr az Idő. Rostál. Szelektál. És minden percben viszi a magáét. Közben pedig az válik csak történelemmé, amit megírnak, közreadnak a továbbélő nemzedékeknek. Az alapításának 50. évfordulójához ért Dunaújvárosban igen-igen keveset vetettek papírra az első hetek és hónapok eseményeiből. A szemtanúk többsége sajnos végleg elment már, s alig akadnak olyanok, akik ott voltak az első őrtüzeknél, ahol az aznapok históriái a tekintetek hitelesítő kereszttüzén át juthattak csak el a megőrzésüket felvállalókhoz.
Lapunk munkatársa a település első tanácselnökét, dr. Illyés Józsefet ezekről a feledésre ítélt hónapokról kérdezte, mivel 1950 nyarán azzal irányították Dunapentelére, hogy a község újként kinevezett jegyzőjeként legyen mindenben segítője a falu határában épülő kohászati kombinátnak.
– Pentelére kerülésem előtt Adonyban dolgoztam a községházán. Családunk a Rácalmáshoz tartozó Kulcs-pusztán élt, ehelyütt születtem magam is. Mivel jól tanultam, és vonzódtam a közösségi munkához, így kerültem a közigazgatásba, s 1950 februárjában beiskoláztak egy hathónapos államigazgatási tanfolyamra, hogy az új Tanácstörvénnyel kapcsolatos ismereteket megszerezzem. E felkészítő után hívtak be Székesfehérvárra, ahol a megye tanácsi vezetői azt ajánlották, hogy Dunapentelén szolgáljak tovább, ahol egy vasművet és egy új várost fognak építeni. Ezt követően neveztek ki a község vezető jegyzőjének, s július derekán meg is kezdtem a munkát Pentelén. Beköltöztem a gólyafészkes községházára, és az első napokban megtapasztaltam, hogy más a falu, és megint más a helybéliek által csak Telepnek emlegetett új kolónia, ott fent a pentelei fennsíkon. Munka akadt bőven. Felvettem a kapcsolatot a beruházóval, az építkezés kivitelezőivel, valamint a működő társadalmi szervezetek képviselőivel. A fővárosban székelő Nehézipari Beruházási Vállalatnak Sebestyén János volt az igazgatója, míg a NER pentelei kirendeltséget Borovszky Ambrus irányította. A Gyárépítő Nemzeti Vállalat Mohácsról idetelepült részlegének pedig Szöges János volt a főmérnöke. De ekkor már egyéb építő- és szerelővállalatok is tevékenykedtek mind a város, mind a vasmű területén. Miután a Telepen dolgozó fontos elvtársakkal sikerült személyes kapcsolatot teremtenem, azt is tudomásomra hozták, hogy Pentele község képviselőtestületére milyen feladatok várnak.
Ezekben a napokban érkezett meg építkezésre a legtöbb toborzott munkás, akiket a községben székelő munkaközvetítő hivatal adott át a különböző munkahelyeknek.
Dunai Vasmű Építője – 1951 kitűző
/saját gyűjtés
Akik látják az Óriás első lépéseit…
Egy kép 1950-ből: Pentelén elkezdődött az építkezés
A DISZ felhívására, hogy “Fiatalok, gyertek a dunapentelei építkezésre!”, az egész ország megmozdult. Éjjel-nappal jöttek az irányvonatok. Hozták az új embereket, akiknek elszállásolását akkor még egyedül a pentelei házaknál tudtuk megoldani. A község elöljáróságának tagjai és más megbízottak is folyamatosan járták a házakat, agitálták az embereket az idegenek befogadására. Néha követelték is az albérletet, az ágyat, mert egy-egy vasúti szerelvény utasai gyakorta a pentelei Fő utca árkának a partján bóbiskolva várták sorsuk jobbra fordulását.
Szerencse, hogy igazán meleg júliust és augusztust éltünk, így az árokparti fekhelyért nem panaszkodtak az érintettek. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a pentelei háztulajdonosok nem lelkesedtek az idegenekért, és azért sem, hogy részükre akár időlegesen is szállást adjanak. Még a felkínált pénz sem vonzotta őket, amit a munkahelyek fizettek volna elszállásolt dolgozóikért. Egy alkalommal az egyik kubikusbrigád vezetője azt hozta tudomásomra, hogy Újtelepen van olyan magánház, ahol egy szobában 18-an laknak. A hír igaz volt. Az illetők emeletes ágyakon aludtak, bádoglavórból mosakodtak, és egy pokrócból és egy lepedőből állt az ágyneműjük.
Az első hónapokban sok gondot okozott a kenyérellátás is. A község két maszek péksége állandó sütéssel sem tudta a növekvő kenyérszükségletet kielégíteni. Megoldásként a Duna túlpartján lévő pékeket is beszerveztük a folyamatos kenyérsütésbe. A friss kenyeret csónakokkal szállítottuk át a Dunán, aztán továbbküldtük az építkezéseken lévő étkezdékhez, illetőleg a kereskedőkhöz a boltokba.
A vízellátásban is súlyos problémák mutatkoztak. A községháza udvarán működő konyhához kezdetben a falu artézi kútjáról vitték a vizet, lajtos kocsival. De ahogyan nőtt az építkezéseken dolgozók létszáma, úgy lett egyre kevesebb a helyből biztosítható víz. Szükségmegoldásként előbb Dunaföldvárról hozták a vizet, és amikor ez is kevés lett, akkor Budáról, a Móricz Zsigmond körtérről ciszternakocsival szállították a vizet a mindennapi főzésekhez. Az említett konyha ideiglenes vízellátását végül úgy oldották meg, hogy a Duna-parton a Lajos-forrásnál megépítettek két kutat, s azok vizét nyomvezetéken továbbították a konyhához.
De nem volt egyszerű feladat az építkezésekhez szükséges földterület biztosítása sem, mivel azok zömükben a pentelei gazdák tulajdonában voltak…
dr. Illyés József visszaemlékezése
Lánczos András
dr. Illyés József – Élete történelem
Folytatás hamarosan…
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
