Bérmunkás – 1952. március 8.
ÜLJ LE MELLÉM, TESTVÉR!
Írta: KOVÁCH ERNŐ
I.
Egy könyv van előttem, nem nagyon vastag, a nagysága 10×14 incs, szép kemény a kötése, tele képekkel, a szöveg között. Már harmadszor olvasom át és gyönyörködöm az eredeti fénykép felvételekben. Meg vagyok győződve róla, hogy ti e sorok olvasói, éppen olyan fátyolos szemmel, meleg szeretettel forgatnátok, mint én. Ezért szeretném eljuttatni minden egyes Bérmunkás olvasónak, de csak egy példány van belőle. Ezért invitállak benneteket, üljetek le mellém és együtt lapozzuk át ezt a könyvet. Persze ez a mellém ülés csak képletes, ezer és ezer mérföld választ el bennünket egymástól, igy csak az én szerény képességemmel adhatom oda nektek azt, amit én látok és olvasok.
Egy magyar falu határába visz bennünket a könyv. Olyan falu, amilyen sok száz van a szülőhazánkban, a külömbség csak az, hogy egyik helyen alacsonyabbak a dombok, a másiknál magasabbak, vagy teljesen sík a terület. Egyben mind megegyezik és ez az, hogy nekünk el kellett hagyni ezeket a falvakat, mert a jó termő magyar föld, nem bírt eltartani bennünket, mert a földet a grófok, gentryk, bankárok birtokolták, nekünk csak hatosos napszám, szolgasors, csendőr, szolgabiró jutott a “tejjel-mézzel folyó Kánaánból”. Ezért vettünk vándorbotot kezünkbe 20-30-50 évvel ezelőtt.
A Dunántúlra viszlek benneteket, ahol a Zichy, Festetich grófok ezerholdjai és a Zirci apátság kövér papjainak a 38 ezer hold földje feküdt. Ahol ma Európa legnagyobb vas és acélgyárát építi az új Magyarország.
Tudom, hogy akadnak olvasók, akik felkiálltanak: “Na megint ott van e sorok írója a kedvenc témájánál, a Népi Demokráciánál, ahol az ő szemébe minden szép és jó, amelyekről nem adhat a valóságnak megfelelő képet, annyira elfogult ezekkel az országokkal szemben.”
ELFOGULTSÁG
Ne fogj hozzá a bizonyításhoz testvér, önként elismerem, hogy elfogult vagyok. Elfogult vagyok és egész munkásmozgalmi életemben elfogult voltam és leszek a munkásosztályt illetőleg.
Hiszem és vallom, hogy egy meggyőződéses, öntudatos dolgozónak, mindig elfogultnak kell lennie az osztályával szemben. Ahogy az ember megkülönböztetően szereti a szűkebb családját, éppen olyan módon kell szeretnie a nagyobb, tágabb értelemben vett családját a munkásosztályt.
Ez nem jelenti azt, hogy hazugságokat írjunk le, hanem, hogy szeretettel, megértéssel kísérjük figyelemmel a munkásosztály minden osztályharcos megnyilvánulását még akkor is, ha nem is értünk teljesen egyet vele.
Ez vonatkozik nem csak arra, hogy bérharcban soha sem lehetünk sztrájktörők, még ha egy reakciós szakszervezet vezeti is azt, de fokozott mértékben áll ez fenn ma, a Népi Demokráciák esetében, amelyekben megdőlt a kapitalista rendszer, amelyek élet-halál harcot vívnak a világméretekben ellenük felvonuló, kapitalista imperializmussal szemben.
Bizonyos, hogy ezek a kapitalista rendszert nem a mi elképzelésünk szerint döntötték meg. Nekünk meg van a magunk elmélete az amerikai tőkésekkel szembeni harcunkat illetőleg, a legvégső pontig. Nekik is van egy elméletük a végső célt illetőleg. Mi ma még az elméletnél vagyunk, nem tudjuk, hogy ezen az eméleten milyen változásokat hoz a gyakorlati helyzet annak idején, ők ma már a gyakorlati harcaikat vívják. Ők már megdöntötték a tőkés termelési rendszert és a saját elméletük szerint építik a szocializmust, aszerint ahogy azt a gazdasági és politikai helyzet megszabja.
Igen, elfogult szeretettel kell kísérni és erőnkhöz képest támogatni gigászi harcukat, különösen, ha oly hatalmasat alkotnak, amilyennel ez a könyv ismertet meg bennünket. Képben és írásban mutatja a Fehér megyei Dunapentele határában a nagy, szürkén hömpölygő vén Duna partján.
Ha ezt összehasonlítjuk a Marshallizált országok, amerikai billiókkal támogatott, de folyton romló gazdasági helyzetével, akkor méltányolni tudjuk amit a magyar nép saját erejéből alkot.
DUNAPENTELE
A második világháború végén Magyarország volt Lengyelország után a legnyomorúságosabb helyzetben. Budapest és az ország jórésze romokban, az ország összes hídjai felrobbantva, gyárai szétbombázva, gépei, vasúti felszerelése elrabolva, állatállománya elhajtva, a nép éhesen és rongyosan.
Valami csodálatos akaraterővel, amelyet csak a szocialista irányítás válthat ki, hihetetlen rövid idő alatt eltakarították a romokat, újraépítettek városokat, gyárakat, hidakat és megindult az ipari termelés, minden Marshall segély nélkül önerejükből, amelyet még a legelfogultabb pogári újságíró is megcsodál.
Pár év után ki lehetett adni az új jelszót: Újjáépítettük az országot, most építsünk egy új Magyarországot. “Magyarországot a már fejlett ipari termeléssel rendelkező mezőgazdasági országból, fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá kell tenni” – mondotta az ötéves terv elején Rákosi Mátyás és ennek az egyik, legnagyobb alkotása a dunapentelei Vasmű.
Dunapentele éppen olyan sáros, elmaradt falu, mint bármely más dunántúli község.
Mégis miért esett erre a községre a választás. Dunapentele központi fekvésű, a mai Magyarországnak majdnem a közepén fekszik, Budapesttől csak 70 kilométerre és főleg mert a Duna partján fekszik és megfelelő nagyságú terület fekszik a község és a falu között, arra hogy egy ilyen nagy város és gyár felépüljön.
Magyarországon még soha ehhez hasonló alkotás nem történt. A régi Magyarországon elképzelhetetlen volt, hogy ilyen építkezéshez fogjanak akkor, amikor más hatalmas építkezések is folynak, mint az Inotai Erőmű, a budapesti földalatti vasút építése, a tiszai öntözőmü és egy csomó bánya és gyártelep nagyobbítása, modernizálása, a lakások ezreinek építése, a mezőgazdaság gépesítése.
1949 novemberben lett elhatározva egy vasmű építése, ettől az időtől kezdődik az előttem fekvő könyv.
Szovjet segítség Sztálinváros tervezésénél
A TERVEZÉS
A határozat megvolt, most már csak ki kellett dolgozni a tervet az első és nagyjából a második öt évre is, mikorra befejeződik az építkezés, de úgy, hogy már a második év végén az üzem fokozatos építés szerint megkezdje a termelést.
A terv oly hatalmas volt, hogy hasonlót még magyar mérnök soha nem tervezett.
A szovjetben már voltak hasonló építkezések, onnan kaptak egy főmérnököt, aki már tervezett várost is, gyárat is. Az egész építkezés fejévé a magyar vasöntőtől jelöltek ki valakit, de a könyv se a főmérnök, se a vasöntő nevét nem említi.
Ezer mérnök 8 hónapig dolgozott a terveken, kidolgozva a legkisebb részletekig, az utolsó szögig mindent. Megállapították a költségeket 5 évre, amelyek 4 billió forintot tesznek ki. A terv kivitelét kidolgozták úgy, hogy évenként, sőt negyedévenként mit kell felépíteni, mennyi pénz, anyag, hány munkás szükséges. 1950-ben 61 millió, 1951-ben 168 millió forint értéket kell felépíteni. A kidolgozott tervek 45 hatalmas kötetet tettek ki.
A tervezés megindulása után, már megkezdődött a hely kijelölése, az első legszükségesebb épületek felhúzása, egy hatalmas irodaépület és szálláshely építése, annak a csoport mérnöknek és munkásnak, akik megkezdték a terv szerint a város, a gyár, a kikötő, az állomás, az utak, sikló vonat, stb. kicölöpözését.
Evvel egy időben indult meg a vasútvonal kiépítése Sárbogárdtól Dunapenteléig és a Vasművet ellátó bányatelep kiépítése oly mértékben, hogy az képes legyen az évi egymillió tonna szén kitermelésére és szállítására, de nem csak a bányát kellett kiépíteni, hanem bányászokat nevelni és azoknak megfelelő lakásokról gondoskodni. A kis bányász faluból egy szép város lett, az új házak százai épültek fel, amelyek már megteltek bányászokkal, modern fürdőszobás lakásokkal egyidőben épültek fel a középületek, iskolák, üzletházak, éttermek, könyvtár, kulturház, stb.
Egy olyan hatalmas építkezést mint a Vasmű és város nem lehet a régi módon felépíteni. Emlékszünk, hogy miként épültek a múltban Budapest bérházai. Az egész 3-4 emeletet körül építették álványokkal, amelyeken hordták fel a téglát, maltert, csak itt-ott lehetett látni egy-egy kézi darut, vagy kötél csigát, amelyen felhúzták a nehezebb dolgokat. Egy olyan építkezéshez, mint a Vasmű, modern gépek kellenek, de ezt Magyarországon csak most kezdték gyártani, így a szükséges hatalmas darukat, földásó gépeket, föld egyenlítő gépeket, Oroszország szállította. A szovjet és Csehszlovákia szállította a teherautók százait is és a szovjet küldött kiváló szakmunkásokat, kik megtanították az építőket a modern munka módszerre, amellyel télen is lehet építeni, ahol a téglát, maltert a modern szovjet gépek közvetlen a kőművesek kezeihez szállítják, még a legfelsőbb emeletre is.
Így indult el először a város építése.
Dunapentele, 1951. március 1.
Szovjet gyártmányú gépekkel rendezik a talajt a vasmû építésén.
A DT-54A Sztalinyec lánctalpas erõgéppel vontatott földnyesõt (szkréper) mozgatnak.
fotó: MTI/MAFIRT
A VÁROS!
Egy-két lapot betöltő kép mutatja azt, hogy 1951 nyarán, miként néz ki az a hely, amely 18 hónappal azelőtt dombos, földterület, mocsaras lapály volt.
A kép legalább száz, ha nem több apartment házat mutat a szemlélőnek. A különböző típusú 2-3-4-5 emeletes házaknak nem csak a formája, de a nagysága is különböző, 13-28-70 és 100 lakásos épületek épültek. A lakások 1-2 és három szobásak és a modern lakásokhoz modem konyha és fürdőszoba van. A házak mind külön épületek, minden ház között kis park és játszóterek. Minden szoba világos, mert az ablakok a szabadba nyílnak.
Egyes apartmentok fölszintjein üzlethelyiségek is vannak a különböző állami elárusító helyek részére. Az utak mind a két oldalán hatalmas iskolaépületek, hogy a gyermekeknek ne kelljen a forgalmas úton keresztül menni.
Ezenkívül ott épültek, vagy épülnek fel a nagy középületek is, mint Tanácsház, Kultúrpalota, szórakozó helyek, kórház, szülőotthon, orvosi rendelők, stb.
A fűtés központi lesz, a gyár által elhasznált melegvíz és gőz füti az egész várost. Az első magyar város, ahol nem lesznek kályhák, vagy furnacek.
Minden blokba csecsemő és napközi otthonok épülnek, a dolgozó anyák odaviszik gyermekeiket gondos, szakképzett ápolónők felügyletére bízva.
Dunapentele 1951. június 28.
fotó: MTI/Kotnyek Antal
A szocialista építkezés egy másik jellemzője az, hogy a város megépítésénél a helyet az határozza meg, hogy az uralkodó szélirány milyen, nehogy a gyár füstjét, porát a városra vigye. De a szél nem mindig egyfelől fúj, azért a gyár és a város között egy kilométer széles erdősávot ültettek, hogy az egyrészt felfogja a port és füstöt, másrészt egy szép sétánya legyen a város lakosságának. Ugyancsak új erdőt teremtenek a fenti célra a Duna partján.
A lakosság kényelmét és biztonságát szolgálja a szokatlanul széles járda, amelyet virágoskert övez. Külön ut van a biciklisták számára és a fákkal elválasztott széles autó ut, a két menet irányba.
Ahogy épül a város, úgy szaporodnak az építők is, mert az építőknek szállás kell. Ez évben az építők száma 30 ezer lesz.
(Folytatjuk)
Sándor András – Sztálinváros
Bevezető
Egy sáros őszi nap
A szél
Egy boldog város
A szén és acél műve
Új hadsereg
Harc
Hősök
Negyvenegy óra
Egy “kohó” már működik
Az új ember
Sztálinváros
