EGY “KOHÓ” MÁR MŰKÖDIK

AZ ÉPÍTKEZÉS egyre terebélyesedett. Az egész környék olyan volt már, mint a hangyaboly. Távoli hegyek között utat vágtak markos kubikosok – a Vasműnek. Tasson, festői partvidéken zsilipkamra épült és munkássereg formálta a kikötő nagy betonszekrényeit, amelyek a Dunán úsznak le a pentelei kikötőig. Itt viszont a szovjet exkavátorok, mint őskori szörnyetegek az ember, a diadalmas ember szolgálatában, hordták le a földet, új képet adtak a szigetnek, az öbölnek és készítették a helyet a tassi betonszekrények számára. Egyre több gyár és hivatal kapcsolódott be a Vasmű és a Város építésébe országszerte. A tervezőintézetek egész sora, vasgyárak, elektromos üzemek, asztalosüzemek, furnírgyárak, gépgyárak. Diósgyőr, Csepel, Győr, a budapesti MÁVAG – egymásután kezdték meg a Vasmű gépeinek gyártását. A mi emberünk és brigádja egyre-másra betonozta a mechanikai javítóműhely betonkereteit és országszerte a gyárak egész sorában ezrek és tízezrek dolgoztak azokon a gépeken, amelyeket a mechanikai javítóműhelybe és az öntödébe fognak beszerelni. A mélyépítők küszködtek a laza lösztalajjal és szívósan hódítottak el tőle újabb és újabb darabokat a városi ejtőcső számára, színes lánycsapatok ültették a 60 holdnyi erdősáv zöld csemetéit. Naphosszat sebesen futkostak a transzportőr-szalagok, zakatoltak a csilleszerelvények, zömök árokásógépek ezrek és ezrek munkáját végezték s míg a kordék nyikorogtak, az exkavátorok egyszerre egy kordé földet kaptak fel és egy perc alatt megtöltöttek egy nagy teherautót.
A vasöntő úgy érezte magát, mint egy nagy csata hadvezére.
Tervek összeegyeztetése, ellenőrzés, irányítás és döntés a vitás kérdésekben, bérelszámolási ügyek, munkaverseny, munkahelyek százai, millió és millió forintok sorsa – ez futott össze a vasöntő kezében. Eltörpült most a kedves öntöde, amely egy életen át úgy hozzánőtt a szívéhez. Akkori lénye is eltörpült most a szemében és arra gondolt, minden kényelmesebb volt ennél a roppant felelősségnél, amelyet most két széles válla hordoz. De ki mondta, hogy a szocializmus építése csupa kényelem? Aki a sistergő, izzó ércfolyammal megbirkózott, az megbirkózik a vezetés történelmi feladataival is.
Az ő gondja, hogy a tervek idejében meglegyenek. Sohasem szabad, hogy az építkezés utolérje a részlettervek elkészültét, mert akkor meg kellene állni. Éppen úgy, amikép a kőműves is megáll, ha az adogató nem készíti elé a téglákat. Az ő gondja, hogy, összeegyeztesse a terveket. Hol kell feltölteni a terepet, hol kell földet kiemelni – ez is tőle függ. Hogyan oldanak meg egy problémát, ezen éjszakákon át gondolkozik. A magyar nép négymilliárd forintját bízták a kezére és ő fogához veri alaposan, mint a jó sáfár. Úgy kell gazdálkodni a nép pénzével, hogy annak minden fillérje hasznos befektetés legyen. Harcolnia kell, ha az ellenség úgy rakja le a vízvezetéket, hogy szétnyomja a víz és újra le kell fektetni. Harcolnia kell, ha az ellenség zűrzavart kelt a bérelszámolásnál és a munkások százainak rabolja el az idejét bosszantó utánjárással. Résen kell lennie, ha az ellenség kísérletet tesz, hogy mérget szórjon az építők táplálékába és le kell csapnia, ha valahol bűnös pazarlás folyik.

S eközben a Vasmű, a város épül, növekszik.
Május elsejére már készen van a város első utcája. A négyes utca az, az öt kockával, a pártbizottság utcája. Kizöldült az utcán a fű, a járda mentén tarkállik a virágszőnyeg. Az ötös kocka sarkán pedig ott a tábla: Május 1. útja.
Megérkezett a tavasz. Most kapták meg jutalmukat a nehéz tél hősei.
A város élete immár egy városé. A gyár már valóban gyár. Széles betonút vezet oda és az út mellett az erdősáv csemetéi máris szemmelláthatóan nőttek. Az emberek arca is kiderült, mint a májusi égbolt. A város utcáit nótaszó veri fel: a gépészeti tanfolyam lányai menetelnek rajtuk. Jórészük félénk kis cselédlány volt, amikor idekerült, nem is mert más munkát vállalni, mint takarítást.
Most nézzétek meg őket a gépeken!
Jónás Ica legszívesebben még éjszaka is a gép mellett hálna. Nem volt az a jószág, amelyet jobban szeretett volna, mint ezt a kis betonkeverőt. Ha csak öt percig áll a gép, máris tisztogatja, olajozza, gondozza, valóságos anyai vagy kedvesi szeretettel.
Sándor Jolán az árbocdaruval akkorát emel, hogy megszégyeníti a legerősebb férfit is. Nem a nyers erő a győztes itt, hanem az emberi ész és gondolat, amely szolgájává tette a természet erőit. Sándor Jolán ügyesen irányítja a gépet s a gép szolgál neki, átadja tonnákat emelő erejét.
Éva Margit egésznapos munka után barátaival és barátnőivel az étteremben szórakozott. Megérdemelte: két keze reggeltől estig markolta a betonkeverő kormányát. A sötét égen ragyogtak a csillagok: fekete bársonyon aranyszögek. A “radar”-ba vezető úton végig égtek a lámpák, a város ezer fénytől szikrázott, a hármas kocka tetején pirosán lángolt a nagy, ötágú csillag, amint a nóta mondja róla:

Pentelei hármas kocka de magos,
Tetejibe babám, az a csillag de piros!
Ameddig csak az a csillag fent ragyog,
Addig, hiszem, babám, én a tied maradok…

A másik csillag az állványokkal körülvett tömzsi, kerek víztoronyon izzott fehéren. A Duna felől idesodorta a szellő az akácillatot és Margiték nagyon jól érezték magukat. Szépnek ígérkezett ez az este, olyannak, amilyenről fiatalok mindig ábrándozni szoktak.


A Május 1 útja

S akkor sápadtan ott termett az asztalnál Tóth Zoltán, a gépfelelős. Ránéztek. Remegő hangon mondotta:
– Lányok! A mechanikai műhely utolsó keretét betonozzák. Az éjszakai műszak áll, mert a gépkezelőt leitatták. Ha még sokáig várnak, megköt a beton és kárbaveszett az egész délutáni munka. Holnap lehet újra kezdeni az egészet. Nem jelentkezik önként valamelyikőtök gépkezelőnek?
Mindnyájan úgy érezték, mintha a kerthelyiség vörös salakjába gyökeredzett volna a lábuk. Éva Margit is.
De ez a mozdulatlanság csak egy pillanatig tartott, vagy tán addig sem. Vannak csodálatos pillanatok, amikor az ifjú évtizedeket él át és emberré érik – s mégis fiatal marad örökre.
Éva Margit felállt.
– Megyek – mondotta röviden, míg a többiek kővé meredve bámultak rá. Az a fiú is.
– Mennem kell – tette hozzá bocsánatkérően a fiú felé és hátrább tolva, a széket, megindult.
Nagy tettek, nagy elhatározások idején mindig vannak, akik elől mennek, akik megindulnak, akiket követnek. S ezek a hősök. A harcban is, mindig kell lenni egynek, aki először ugrik fel a golyózáporban. Éva Margit ilyen volt. Éva Margit, a Magyar Dolgozók Pártjának tagjelöltje, hőssé lett, élenjáró hőssé, kommunistává.
Alig ment néhány lépést, a másik három leány is követte.
– Mi is megyünk!


Éva Margit a betonkeverőgépnél

A fiúk nem tudtak rájuk haragudni. Inkább furcsa érzést észleltek magukon, amilyent még nem tapasztaltak. Mindegyik büszke volt a párjára.
A lányok Éva Margit vezetésével egész éjjel keményen dolgoztak a mi pusztai emberünk mellett, aki immár a gyárépítkezés legjobb betonozó brigádját vezette.
Hajnalban meglátogatta őket Branovics elvtárs, a 11. számú főépítésvezetőség párttitkára és amikor Éva Margitra nézett, nehezen tudott megszólalni. Azért kissé reszelős hangon mégis odaszólt a lánynak, amikor az keverőállásba billentette a puttonyt.
– Még ma add be a tagfelvételi kérelmedet.
Lám, a gyárnak még csak a javítóműhelye készül. De a káderkohó már működik…

Folytatás hamarosan!

Sándor András – Sztálinváros
Bevezető
Egy sáros őszi nap
A szél
Egy boldog város
A szén és acél műve
Új hadsereg
Harc
Hősök
Negyvenegy óra
Egy “kohó” már működik
Az új ember
Sztálinváros

Dunaujvaros