Élet és Irodalom – 1997. július 25.
Az alább olvasható dolgozat egy sorozat hatodik darabja. A sorozat első darabját Vicze Magdolnától, a másodikat Pongrácz Zsuzsannától, a harmadikat Bóna Istvántól, a negyediket Kállai Gézától közöltük; az ötödik dolgozat egy tanulmány első része, ezen ötödik közlés Klein András Miklós írása, végül hatodikként e tanulmány második részét közöljük.
“Pentele… a’ rómaiaknak lakó helyek vala…”
Intercisától Dunapentele mezővárosig
A Duna menti Vasmű rövid története I.
Az írások Dunaújváros és a Vasmű, valamint kapcsolt részeiről szólnak. Az időszámítás előtti évezredekben már lakott terület, az ötvenes évek lázas iparosítási idején városalapítás és nehézipari létesítmény célzott területe lett. Dunapentele községből pedig Sztálinváros, utóbb Dunaújváros nevű településsé változott. S az, hogy a szocialista város túlélte az 1989-es fordulatot, visszaigazolta, hogy már Széchenyi István is ipart és várost álmodott a Duna jobb partjára Budapest és Mohány között valahol. Sorozatunk ezt a történetet beszéli el. Következő számunkban Molnár László írását adjuk közre.
Az építkezés 1954-es megtorpanása, a megkezdett beruházások jelentős részének félkész állapota nehéz helyzetbe hozta az ekkor már 25 ezer lakosú várost.
A kohó- és gépipari miniszter 1955. február 18-án, január 1-jei visszamenőleges hatállyal elrendelte a Sztálin Vasmű Tröszt megszüntetését, vállalatainak összevonását “Sztálin Vasmű” nevű vállalat keretében, gyárrészlegi szervezeti tagozódással. Az új vállalat feladata az előzőhöz képest változatlan maradt, élén Borovszky Ambrus trösztigazgatóval, akinek munkáját három fős felsőszintű vezető támogatta: Árkos Frigyes termelési főmérnök, Vida Imre főkönyvelő, Kolozs György beruházási főmérnök.
A gyár akadozva ugyan, de folyamatosan termelt 1956-ig. Október végén Sztálinvárosban is megállt az élet, a Dunai Vasműben néhány héten keresztül nem folyt termelőmunka. A Vasmű melegüzemi berendezései károsodás nélkül vészelték át ezt az időszakot, köszönhetően a dolgozók józan, megfontolt magatartásának. A vállalat 1957 február hónapban már teljes kapacitással termelt.
A súlypont a létesítmények építésének folytatására illetve befejezésére, valamint a folyamatos termelésre helyeződött. 1957 októberében termelni kezdett a II. sz. nagyolvasztó. A meleghengermű építése is megkezdődött, de a munka vontatottan haladt, és így átadására csak 1960-ban kerülhetett sor. Közben megvalósult két újabb acélgyártó Siemens-Martin kemence beruházása. Ezzel létrejött az acélmű teljes, négy kemencéből álló technológiája. Újabb fontos létesítmény készült el 1965-re, a hideghengermű.
A kohászati vertikum az eredeti elképzeléseknek megfelelően ezzel teljessé vált. Megindult a gyártmányszerkezet bővítése és a lemezek továbbfeldolgozása, másodtermékek gyártása: zárt- és nyitott profilok, radiátorok, speciálisan hegesztett csövek, könnyű-acélszerkezetek formájában.
Amíg az 1950-es évek végén a nyersvas és az acél volt a fő termék, az 1960-as évek elejétől, a lemezgyártás megindulásától a vállalatvezetés figyelme a késztermék kibocsátására irányult.
A Gazdasági Tanács döntése alapján 1963. január l-jétől a Dunai Vasműhöz csatolták a Lőrinci Hengerművet abból a meggondolásból, hogy így egy vállalathoz kerül a teljes durva-, közép- és finomlemezgyártás. Ezzel természetesen jelentősen javult a lőrinci alapanyag-ellátás.
A kohászati nagyberendezések termelésbe lépésével és termelésük felfutásával együtt járt a foglalkoztatottak számának növekedése. A dolgozók létszámának emelkedését 3 fő forrás biztosította:
- az ország más üzemeiből, főleg kohászati, de egyéb vállalatoktól is idetelepült munkások, műszakiak;
- az építésben résztvevő, átképzett, végleg itt maradó és letelepült dolgozók;
- a város 20-30 km-es vonzáskörzetéből bejáró dolgozók, számuk a 60- as években közel 3000 fő.
A vállalati összlétszám 1964-ben már 11,5 ezer fő volt, és ezután már kevéssé változott.
A termelési technológia fejlődése megkövetelte a dolgozók szakmai tudásának növelését, ezért a fizikai dolgozók fokozott mértékű képzését valósította meg a vállalat.
A szakmunkások száma az 1960-as évek közepén már megközelítette az 50 százalékot.
Barna József fedélnyitót meglátogatja felesége és gyermeke a Sztálin Vasmű Kokszolóművének ünnepélyes felavatása után.
Sztálinváros, 1956. július 8.
fotó: MTI/Munk Tamás
Az 1968-as reform hatása
Az 1968. január 1-jén életbe lépett gazdaságirányítási reform bevezetése biztató kezdet volt a Dunai Vasmű számára, amely ekkorra visszafizette létesítésének beruházási ráfordításait.
A vállalat számára az önállóság fő eleme a vállalati tervezés módjának, tartalmának változása volt. Megszűnt a tervlebontás, a cég önállóan készítette el gazdálkodási tervét. Előtérbe kerültek a reálisan kitűzhető célok, a teljesítésükhöz szükséges feltételek számbavétele, megtervezése. A terv a korábbinál szélesebb skálán mozgott, piaci felméréseken, a kapacitások kihasználási lehetőségeinek elemzésén alapult.
1968-tól közvetlen kapcsolat alakult ki a vevőkkel, főleg a nagyobb felhasználókkal, mintegy 100 vállalattal.
Fejlesztések és racionalizálások 1970-1989 között
A vállalati önállóság növekedése, a vertikum kiépülése és fejlődése, a termelési és szolgáltatási folyamatok összetettebbé válása, a feldolgozott termékek körének bővülése, arányuk növekedése szükségessé tette az új és még újabb technológiák, műszaki fejlesztések bevezetését és alkalmazását. Ebben meghatározó szerep jutott dr. Répási Gellért műszaki-igazgatónak.
Sor került a munkafolyamatok és irányítási szervezetek racionalizálására azzal a céllal, hogy az erők koncentrálásával a tevékenységek színvonala és hatékonysága jelentős mértékben javuljon.
Dr. Szabó Ferenc közgazdász kap vezérigazgatói kinevezést 1976. január l-jétől a nyugdíjba vonuló Borovszky Ambrus helyére. Az ő nevéhez fűződik többek között a 70-es években a számítástechnika bevezetése és fejlesztése a termelésirányításban, nyilvántartásban, a számviteli-pénzügyi feldolgozásokban, ennek eredményeként 1980 közepére már mintegy 1400 programot alkalmaztak.
A technológiai korszerűsítés és az új nagyberuházások eredménye a folyamatos öntőmű, a konverteres acélmű és az új kokszolóblokk üzembehelyezése. A lemezfeldolgozás fejlesztéseként új üzemek építése, új berendezések telepítése valósult meg.
Valamennyi intézkedés közös vonása a vasmű termelésének növelése mellett a termékszerkezet korszerűsítése, az önköltség, ezen belül elsősorban az anyag- és energiaköltségek csökkentése, végső soron a jövedelmezőség növelése.
Mindeközben folyamatosan történt az új berendezések működtetését végző szakemberek képzése, tovább javult a dolgozók szakmai összetétele. A szakmunkások aránya 1980-ra 56 százalékra nőtt, a segédmunkásoké pedig 17 százalékról 5 százalékra csökkent. Az egyetemet és főiskolát végzettek aránya 6,2 százalékra nőtt.
Az 1980-as évek kezdetén a Dunai Vasmű gazdálkodását és létszámának alakulását nagymértékben befolyásolták egyrészt a piaci, másrészt társadalmi hatások. A vállalat piaci helyzete az energiaárak növekedése, a kohászati termékárak világpiaci csökkenése következtében jelentősen romlott, így nyeresége is jelentősen visszaesett.
A vállalatnál kialakult viszonylagos munkaerő-stabilitást – bérelőny elvesztése következtében – felváltotta a dolgozók eláramlása. Az 1980-as 12.500 fős létszám 1985-re közel 11 ezer főre csökkent, ami néhány termelési területen kritikus helyzethez vezetett.
A társadalomban ebben az időszakban már tömegesen megjelent a vállalkozói és termelői pozíció kettőssége, részint a hagyományos kisárutermelő, részint pedig az úgynevezett második gazdaság keretei között. A Dunai Vasműben is létrejöttek a vállalati gazdasági munkaközösségek (VGM-ek), melyek 1985-ben már 500 dolgozó éves munkaidőalapját pótolták.
A vállalat vezetése 1980 és 1989 között a jól képzett szakemberek foglalkoztatásában látta a fejlődés egyik stratégiai pontját. Ennek érdekében a Dunai Vasmű folyamatosan növelte a tanulmányi szerződést kötő ösztöndíjasainak számát. Ezeknek a lépéseknek eredménye, hogy a képzettség tovább nőtt, és a szakmunkások aránya 1989-re 60 százalékra, az egyetemet és főiskolát végzettek aránya pedig 7 százalékra emelkedett.
A nyugdíjba vonuló dr. Szabó Ferenc vezérigazgató után 1990-ben Horváth István fejlesztési igazgató került a Dunaferr Dunai Vasmű élére.
Technológiafejlesztés, kapacitás- és hatékonyságnövelés
A termelés biztonsága érdekében átépítették és korszerűsítették a két nagyolvasztót, és így ezek már jobb minőségű alapanyagból dolgozhattak. 1971 után a folyamatos acélöntés bevezetése révén lehetővé vált a technikailag túlhaladott kokillás öntés megszüntetése. Az oxigénes Linz-Donawitz (LD) konverteres acélgyártás 1981. évi indítása és termelésének felfutása után a gazdaságtalan, nagy energiaigényű, környezetszennyező Siemens-Martin kemencékben történő acélgyártást 1992. december 1-jén megszüntették.
Az LD-konverterek alsó gázöblítésének lehetővé tétele a kis karbon- és szennyező tartalmú, kiválóan mélyhúzható hideghengerműi alapanyagok gyártását eredményezte. A meleghengerműben 1992-ben üzembe helyezték a VI. hengerállványt és a vastagságszabályozó berendezést, amely lehetővé tette a piaci igényeknek megfelelő vékonyabb vastagsági tartományban történő hengerlést, továbbá növelte a meleghengerműi termékek méretpontosságát. A széles-szalagsor korszerűsítése, az előlemeztekercselő (Coil-box) üzembe helyezése, valamint a hűtőrendszer új kialakítása lehetővé tette a szabályozott hőfokvezetésű hengerléssel előállított termékek gyártását. Megkezdődött a széles színválasztékú műanyagfóliabevonatos lemezek gyártása 1994-ben, az ezt követő évben beüzemelték a Sendzimir eljárással működő szalaghorganyzó-sort.
Gazdasági eredmények alakulása
Az acélipari válság következtében 1981-1983 között negatív piaci hatások érvényesültek. A hullámvölgyből való kilábalást 1984-85-ben a rendelkezésre álló műszaki, technikai lehetőségek jobb kihasználásával, a termékösszetétel javításával, a tőkés export növelésével érte el a vállalat.
Jelentősen nőttek a világpiacon 1988-ra az acélipari árak. A Dunaferr Dunai Vasműnek sikerült növelnie exportját, kihasználnia a konjunktúrát. A jövedelmezőség ebben az időszakban 2,5 százalékról 8,1 százalékra nőtt. Az 1981-1989 közötti költségvetési befizetés összesen 19,2 milliárd forint volt, az állami támogatás 5,8 milliárd forint, így a befizetési többlet 13,4 milliárd forintot tett ki.
A Dunaferr társaságok nettó költségvetési befizetései 1989 és 1996 között meghaladták az 50 milliárd forintot.
A vállalat már 1988-tól megkezdte a piaci viszonyoknak jobban megfelelő szerkezeti átalakítást és privatizációt. Mára a vállalatcsoport érdekeltségei elérték a 70-et, amelyből 42 társaság tartozik konszolidációs körbe.
A Dunaferr Csoport nettó árbevétele évente folyamatosan nőtt, 1995- ről 1996-ra 12 százalékkal emelkedett, és elérte a 146 milliárd forintot. A cég 1996-ban 4,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el.
A történeti visszatekintéshez
A Dunai Vasmű történetét le lehetne zárni a termelt mennyiségek és profitmilliárdok felsorolásával, vagy azzal, hogy nélküle hazánk jó néhány iparágazatának létrejötte vagy fejlődése elképzelhetetlen lett volna. A rálátás közelsége nem teszi lehetővé a történelmi értékelést.
Ami tény, a vállalat a belföldi igényeket meghaladó termékeit mindig gazdaságosan exportálta, az ország fizetési mérlegének alakulásában pozitív szerepet töltött be. Az export mellett importot kiváltó termékek gyártását is magára vállalta.
A termelés indulását követő 3-4 év kivételével minden évben az állami támogatásokat jelentősen meghaladó befizetési többlettel járult hozzá az állami költségvetés bevételeihez.
A vállalat sikere többek között annak a néhány elsőszámú vezetőnek is köszönhető, akik széles látókörrel, szaktudással, átlagon felüli felelősségérzettel irányították a Duna melletti vasmű tevékenységét. Arra mindig különös gondot fordítottak, hogy mellettük kitűnően felkészült műszaki, gazdasági, pénzügyi és egyéb szakemberek nagy önállósággal dolgozhassanak.
A negyedik elnök-vezérigazgató, Horváth István a folyamatos privatizáció, vállalati többlábon állás, a bővülő termékskála, a minőségi késztermékgyártás, a folyamatos korszerűsítés, a hatékony és gazdaságos termelés, a jól képzett szakembergárda megtartásának és megbecsülésének elkötelezettje.
A Dunaferr Dunai Vasmű Részvénytársaság az elmúlt évtizedek alatt a magyar gazdaság egyik meghatározó vállalatává fejlődött. Működésének külső és belső folyamatai Dunaújvárost és az egész régió működését nagymértékben befolyásolták.
Gazdálkodásának eredményessége, foglalkoztatási politikája, vállalati kultúrája, humán- és szociális eszközrendszere kihat a társadalom különböző létszféráinak alakulására, a város és a környező régió strukturális és infrastrukturális fejlődésére.
