Dunaújváros bronzkora


Élet és Irodalom – 1997. június 20.

VICZE MAGDOLNA:

Dunaújváros bronzkora

Az alább olvasható dolgozat egy sorozat első darabja. A következő hét írás Dunaújváros és a Vasmű valamint kapcsolt részeiről szól. Az időszámítás előtti évezredekben már lakott terület, az ötvenes évek lázas iparosítási idején városalapítás és nehézipari létesítmény cél­zott területe lett, Dunapentele községből pedig Sztálinváros, utóbb Dunaújváros nevű településsé változott. S az a szocialista város túl­élte az 1989-es fordulatot, visszaigazolta, hogy már Széchenyi István is ipart és várost álmodott a Duna bal partjára Budapest és Mohács között valahol. Sorozatunk ezt a történetet beszéli el.

Miért pont itt?

Amikor 1950-ben, akkor még Dunapentelétől délre, a Dunai Vas­mű építéséhez szükséges földmun­kák elérték és megbolygatták az itt húzódó őskori temetőt, nem lehe­tett tudni, hogy valójában Európa legnagyobb bronzkori temetőjének leletmentése kezdődik meg. Ezzel egyidőben, szintén a vasmű munká­latai miatt került sor a temetőtől ke­letre elhelyezkedő őskori település, a Kosziderpadlás részleges feltárásá­ra. Az ország szinte valamennyi ősré­gészének összefogásával folyó ásatá­sokon feltárt mintegy 1600 sír és a telep emlékanyaga, nem utolsósor­ban az itt talált bronzkincsek jelzik, hogy Dunapentele-Dunaújváros tör­ténetének első fénykora Kr. e. a 2. évezred közepére, a korai és közép­ső bronzkornak nevezett időszakra esett.
A hagyományos történeti felfogás szerint a bronzkornak nevezett idő­szak kezdetét a bronz ékszerek és fémek szerszámként való felhasználá­sának megjelenése jelzi. A kor elne­vezését a múlt század folyamán kap­ta, amikor a felvilágosodáskori fejlő­déselmélet áthatott minden tudomá­nyos szemléletet. A bronz előállításá­hoz szükséges réz ónnal illetve antimonnal való ötvözése egyértelműen fejlettebb technikát-tudást feltétele­zett a megelőző korban használatos termésréz egyszerű formára kalapá­lásához képest. Így – e felfogás sze­rint – a bronzkor értelemszerűen fej­lettebb kellett hogy legyen az őt megelőző rézkorszaknál. A régészet ma már inkább az egyes emberi kö­zösségek és társadalmak összetettsé­gének vizsgálatán keresztül igyekszik megismerni és megérteni az írásos emlékanyaggal nem rendelkező né­pek és kultúrák korát.
Így, bár szűkén vett technológiai értelemben a bronzkor valóban fej­lettebb időszakot jelent, más tekin­tetben azonban inkább egy átmene­tet képvisel, mégpedig a neolitikus és vaskori életforma, azaz az egysze­rű és a fejedelemközpontú társada­lom között. Hogy ebben a bronzművességnek milyen szerepe volt, hogy oka vagy csupán okozata volt-e válto­zásoknak, ma még nehezen megvála­szolható kérdés. A korszak átmeneti jellegét azonban a régészet jól érzé­keli, elsősorban az anyagi kultúra két területén, a bronzkori településeken és temetőkben.
Formailag a települések tekinteté­ben a legjelentősebb változást a tell (arabul: domb) megjelenése tükrö­zi. A régészet által az állandó tele­pek hátrahagyta mesterséges “hal­moknak” nevezett tellek ugyanis olyan életformát feltételeznek, amely többek között intenzív föld­művelésen és több évszázados egy­helyben lakáson alapult és amely­nek nagy központjai a Közel-Kele­ten és a Balkánon voltak. Európá­ban a Kárpátok által körülölelt Al­föld és a földrajzilag valamint klimatológiailag is hozzákapcsolódó Me­zőföld (így Dunaújváros is) volt az a terület, ameddig ez az életforma és megtestesítője, a tell még el tudott jutni. Ez volt a legészakibb és leg­nyugatibb határ, ahol még megvol­tak a kedvező földrajzi feltételek. A tellek, sok esetben a bronzkor előtt szinte lakatlan területeken, e jellemző életforma hordozóinak, az ún. tell-alkotó kultúráknak a megje­lenését is jelzik.


Kosziderpadlás – fotó: Google Earth

A mai Dunaújváros két ilyen kul­túra, az ún. Nagyrév- és Vatya-kultúrák elterjedési területének kö­zépső részén fekszik. Ők hozták lét­re Dunaújváros két tell-települését, a már említett Kosziderpadlást és a Rácdombot. Mindkettő Duna menti löszháton helyezkedik el, az eredeti­leg itt megtelepülő Nagyrév-kultúra közösségeinek általános gyakorlatá­hoz, azaz az alkalmas folyómenti te­rületek benépesítéséhez igazodva. A kultúra korai szakaszában a tele­pek belső szerkezete állandó moz­gást mutat, az egymáshoz közel álló, kisebb csoportokat alkotó házak he­lye az idők során folyamatosan vál­tozik. Ehhez képest jelentős válto­zást jelent – a kultúra későbbi kor­szakában figyelhető meg – a házak tájolása a fő égtájakhoz és az egyes házak állandósult helye. Ez a településszerkezet-váltás egy társadalmon belüli fontos változással függhet össze. Ugyanis ekkorra alakulhatott ki az öröklött magántulajdon és az ősök tulajdonához való jogviszony. Ennek következménye a település határának rögzülése is. A határt pél­dául a Kosziderpadláson egy palánk-agyag-palánk kerítő fal világo­san körbe is vette és ezen belül a né­pességnövekedés sem tette lehetővé az állandó házhelyváltoztatást. Ez egyben a magánszféra és a közössé­gi szféra szétválasztását is jelentette, és egy olyan társadalmi szervezett­ség kialakulását mozdította elő, amely a telep Vatya-kultúrába eső fázisában meghatározó lett.
A telepeken található négyszögle­tes vályogfalú házak általában két he­lyiségből álltak, egy konyhából vagy gazdasági helyiségből és a “tiszta szo­bából”. Az ásatások alapján ez a há­zon belüli felosztás egyértelműen ki­vehető a bennük talált leletanyag alapján. A Kosziderpadlás érdekessé­géhez hozzátartozik például, hogy az egyik ház konyhájában egy eddig tel­jesen egyedülálló kürtös tűzhely ke­rült elő. Különlegessége abban áll, hogy a 90 cm magas tűzhely elülső oldalán volt a tüzelő nyílás, míg 180×80 cm-es platnijának közepén egy 40 cm átmérőjű kerek lyukat ala­kítottak ki az edény helyének.
A Vatya-kultúrát Nagyrév alapla­kossága és egy új, nyugatról érkező népcsoport, az ún. Kisapostag-kultúra népének betelepedése alakí­totta ki. A kultúra megjelenése mélyreható változásokat hozott. Te­rületi és társadalmi szervezete olyan sajátosságokat mutat, amelyek az Égeikumot leszámítva a korabeli eu­rópai fejlődés egyik csúcspontját je­lentik. A Vatya-kultúra közössége sa­ját társadalmát és szállásterületének egészét – nem csak az egyes telepek közvetlen környezetét – kimutatha­tóan egy egységnek fogta fel. Ez leg­jobban a települések rendszerében tükröződik, ahol a több száz telepü­lést magába foglaló területének ha­tárát egy a Kárpát-medencében egyedül álló erődített földvár-lánccal védte. Húzódott azonban még egy erődítési lánc, mégpedig a Duna mentén Budapesttől a Mohácsi-szi­getig. Ezeken keresztül gyakorlatilag ellenőrizhették a Kárpát-medence keleti és nyugati felének szinte teljes kapcsolatrendszerét. Mindezek kia­lakítása és koordinálása egyértelmű­en feltételezik egy központi irányítás meglétét.
Dunaújváros-Kosziderpadlás föld­rajzilag a kultúra területén belül központi helyet foglal el, méreteit tekintve a nagyobb méretű típusba tartozik, a Duna menti erődvonal­ban pedig egyenesen a legnagyobb (290×185 m). Sőt, ha figyelembe vesszük Kosziderpadlás földrajzi, stratégiai és méretének jelentősé­gét, akkor elképzelhető, hogy itt volt a kultúra központja.
A Kosziderpadlás északi oldalán lévő erődítés túlsó felén volt egy mára már elpusztult, kisebb (10×20 m) telep, a Kosziderasztal. Az összes nagyobb méretű földvárban volt egy belső erődítéssel elkülönített ún. “vár” rész. Magán a Kosziderpadlá­son nem látszik ilyen belső vár, te­hát elképzelhető, hogy ezt a szere­pet a Kosziderasztal töltötte be, ez adja jelentőségét.
A Kosziderpadláson a Nagyrév­időszakot követően a telep folyto­nosságában nem látszik törés, de a település belső szerkezetében és a kerámiaanyagban annál inkább. A legszembeötlőbb szerkezeti válto­zás a telepeken megjelenő nagyszá­mú gödör. Ezek miatt nem sikerült még feltárni teljes egészében egy Vatya-házat, így csak részleteket tu­dunk. Azt lehet tudni, hogy két vagy akár több helyiségből álló házaikat vályogból építették igen közel egy­máshoz, szinte kis sikátorok válasz­tották el őket egymástól. A Nagyrév­kultúra telepein ismeretlenek voltak a házakban és közöttük elhelyezke­dett gabonatároló vermek, viszont minden Vatya-telepen megjelentek, sőt uralkodó régészeti objektumok­ká váltak.
A telep életének legutolsó fázisát újabb településszerkezeti változás jelzi, valamint a kerámiaanyagban a díszítésben és kisebb mértékben a formakincs változásában lehet nyomon követni az új korszak bekö­szöntél. A kerámiaanyag díszítésé­ben játékosságot, kísérletezgetést le­het megfigyelni. A felpezsdült és megbolydult életet jól tükrözik azok a bronz kincsek, amelyeket ebben a korszakban rejtenek el. A lelőhely névadójává vált először egy összetar­tozó bronzművességnek, majd a ku­tatás felismerte, hogy itt nemcsak egy bronzművesség kialakulásáról, hanem egy igen sajátos és tündöklő korszak, a teli-alkotó kultúrák életé­nek utolsó fázisáról van szó. Az egész lezáró időszak neve Koszider-korszak lett. A Koszider-korszak nemcsak a Koszidepadláson hozott lüktető életet, hanem az egész Kár­pát-medencében kimutatható igen mozgalmas időszakot. Széttöredezik az eddig jól körülhatárolható régé­szeti egységek (kultúrák) mozaikja. Annyi bizonyos, hogy a bomlás a tell-kultúrákon kívül kezdődött. Eb­ben az időszakban Nyugat-Európa felől egy kisebb néphullám érkezik a Kárpát-medencébe, az útjába ke­rülő kultúrákat felszámolva vagy el­űzve a lakosságot otthonaikból. Az egységes tömbként álló Vatya-közösséggel szemben viszont, úgy tűnik, ez nem sikerült.


Rácdomb – fotó: Google Earth

A Kosziderpadlást nyugaton egy mély meredek partú vízmosás vá­lasztja el a telephez tartozó teme­tőtől, a Dunaújváros-Dunadülőtől. Az itt előkerült mintegy 1600 sír, annak ellenére, hogy Európa leg­nagyobb e korból való temetője, még így sem a temető teljes egé­sze. A leletmentést végző régészek látták, hogy az ásatások mellett hú­zódó betonút túloldalán, az akkor már a Vasműhöz tartozó területen a munkagépek további többszáz sírt pusztítottak el. A temető fon­tosságát nagy mérete mellett az ad­ja, hogy a lakosság a legkorábbi időponttól kezdve a telep meg­szűntéig ezt a területet használta temetőnek. Az itt feltárt sírokon keresztül ugyanúgy nyomon lehet követni a több száz éves megtele­pedés minden mozzanatát, mint magán a telepen. A temető-elem­zések a régészet számára a két leg­fontosabb terület – a kronológia és a társadalmi szervezet – megisme­réséhez kulcsfontosságúak.
A sírcsoportok valószínűleg nagy­családi szervezetek és közösségek meglétét mutatják. E sírcsoportok másik formai jellegzetessége, hogy általában ovális vagy csónak alakzat­ban helyezkednek el.
A sírok számarányából kitűnik, hogy a Kosziderpadlás igazi virág­korát a Vatya-kultúra időszakában élte, a telep valószínűleg ebben a korszakban volt a legnagyobb ki­terjedésű is. A sírmellékletek még azt is elárulják, hogy a Vatya-népesség “külkapcsolata” igen széleskö­rű volt, hiszen a Kárpát-medence szinte valamennyi egykorú bronz­kori kultúrájának edény- és bronzimportja megtalálható a sí­rokban. Érdekesség, hogy a nyuga­ti “szomszéd”, a Dunántúl kultúrá­jából nemcsak import mészbetétes edények és bronzcsüngők találha­tók a sírokban, hanem ennek a kultúrának teljes síregyüttesei is je­len voltak. A temetőn belüli elosz­lásuk alapján egyéni, vagy egy-két esetben minimális kis családi bete­lepülőkről lehetett szó.
Töretlen a temető használata a mozgalmas Koszider-korszak idejé­ben is. Megjelennek a koszider-kori bronzcsüngők, tűk és a kerámián a korábbihoz képest mindenképpen túlburjánzó díszítések. A korszakot kiváltó halomsíros-kultúra csontvá­zas és urnás sírjai is, kis számban ugyan, de előkerültek. Ezek jelezték Dunaújváros őskori “fénykorának” végét. A terület a későbbi népek és kultúrák idején feledésbe merült, újabb felemelkedése már a római korra tehető.

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings