A Duna menti Vasmű rövid története I.


Élet és Irodalom – 1997. július 18.

KLEIN ANDRÁS MIKLÓS:

A Duna menti Vasmű rövid története I.

Az alább olvasható dolgozat egy sorozat ötödik darabja. A sorozat első darabját Vicze Magdolnától, a másodikat Pongrácz Zsuzsannától, a harmadikat Bóna Istvántól, a negyediket Kállai Gézától közöltük.

 Dunaújváros bronzkora

 “Pentele… a’ rómaiaknak lakó helyek vala…”

 Intercisától Dunapentele mezővárosig

 Dunaújváros építése

Az írások Dunaújváros és a Vasmű, valamint kapcsolt részeiről szólnak. Az időszámítás előtti évezredekben már lakott terület, az ötvenes évek lázas iparosítási idején városalapítás és nehézipari létesítmény célzott területe lett, Dunapentele községből pedig Sztálinváros, utóbb Dunaújváros nevű településsé változott. S az, hogy a szocialista város túlélte az 1989-es fordulatot, visszaigazolta, hogy már Széchenyi István is ipart és várost álmodott a Duna jobbpartjára Budapest és Mohács között valahol. Sorozatunk ezt a történetet beszéli el. Következő számunkban Klein András Miklós írásának második részét adjuk közre.

A reformkor nagy alakja, Széchenyi István gróf foglalkozik elsőként egy, a Duna mellett felépítendő vasmű tervével.
William Tierney Clark részére 1842. április 5-én írt levelében a következő gondolatokat veti fel: “Úgy vélem, kétségkívül találunk vasércet, ami pedig a telepítés helyét illeti, egy emelkedőben levő országban a Duna partjain igazán kétlem, hogy bármi előnyösebb lehetne, mint jó vasművek. Forgassa meg ezt is elméjében. “
Széchenyi tervének megvalósulását a történelem politikai, gazdasági és földrajzi akadályokkal késleltette. Egy évszázad telt el az új kohászati mű építésének megkezdéséig.


Hammerl Ferenc: Széchenyi István
fotó: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium

  Miért pont itt?

Az ország gazdasági fejlődése a századforduló első éveiben jutott olyan helyzetbe, amelyben lehetőség nyílhatott volna a Duna melletti vasmű építésére. Az első világháborút követően, a területileg megcsonkult ország gazdasága a traumát hosszú ideig nem tudta kiheverni. A vasgyártásnak az ércforrások hiánya jelentette elsősorban akadályát. Az 1930-as évek végén már az egész magyar gazdaság fejlődését hátráltatta a krónikus vashiány.
A “Győri program” (1938. III. 5.) deklarálta a hadiipar és ezen belül a hazai kohászat fejlődését. Elsősorban egy hengerelt készárut előállító vasmű felépítését tűzték ki célul. Az iparügyi miniszter a Magyar Állami Vas- Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) diósgyőri igazgatóságát utasította egy évi 18 ezer vagon, 180 ezer tonna hengerelt készáru termelőképességgel bíró vasmű felépítésére vonatkozó javaslat kidolgozására. A MAVAG vezérigazgatóság a kohászati mű tervezésébe az egyik amerikai kohászati tervező és kivitelező iroda berlini leányvállalatát, a Deutsche-Brassert GmbH-t vonta be. Svédországban folytak a tárgyalások.
Az ipari tárcánál elég hosszú ideig foglalkoztak a tervvel. Egy 1943. január 22-én felvett jegyzőkönyvben az új állami vasmű telepítési helyeként Győr, Párkány, Kiskunlacháza-Pereg, Dunaföldvár, továbbá elméletileg még Baja és Mohács is szerepelt. Bornemissza Géza miniszter a telephely kérdésében 1943 júniusában Győr mellett döntött.
A győri építkezés elindult, de már a kezdeteknél abbamaradt a várost ért bombázások miatt. Új telepítési helyet kellett keresni. A Duna mentén több helyen végeztek légi fényképezést, környezet- és talajvizsgálatokat. A kapott adatok alapján Mohács térsége bizonyult a legkedvezőbb telepítési helynek. A háború azonban ismét közbeszólt, az érdemi építés ekkor már nem kezdődhetett meg.
A második világháború befejezését követően az újjáépítés tervei ismét napirendre tűzik egy új kohászati vertikum felépítését. Az új vasmű egyben a már tervbe vett iparosítás egyik feltételeként szerepelt, amely az elavult magyar gazdasági ipari szerkezet korszerűsítéséhez feltétlenül szükségessé vált.

A mohácsi kezdettől 1954-ig

A tervezőmunka 1949 tavaszán indult, a gyakorlati munkák szervezésére, irányítására ekkor alapították meg a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalatot (NEB) budapesti székhellyel és egy kirendeltséggel Mohácson.


Megkezdődtek az építkezések

  Indul az ötéves terv, épül Mohács

A nyár elején már megkezdődött a vasmű építői részére a szállások kialakítása, csatornák, utak építése, korszerűsítették a vasutat. Hamarosan azonban minden bizonytalanná vált, s a fokozódó hidegháborús hisztéria közepette a Jugoszláviával megromlott viszony miatt már “rossz helyre tervezettnek” minősítették a mohácsi kombinátot. Alig néhány hónappal az építkezések megkezdése után mindezt le kellett állítani, s új helyet keresni és kijelölni a leendő nagyüzem számára.
A korábbi tervezés során számításba jött több hely közül végül a dunapentelei határt találták a legalkalmasabbnak: ez a terület igényelte a legkevesebb előkészítő földmunkát a vasmű és a vele kapcsolatos lakótelep megépítésére.

A vonatkozó minisztertanácsi határozatot a nehézipari miniszter levélben közölte a NEB vezérigazgatójával:

“Nehézipari Beruházási NV.
Sebestyén János vezérigazgató kezeihez
A Minisztertanács az 1949. december 28-án megtartott ülésén elhatározta Dunapentele község határában koksz-, nyersvas-, acél és hengerelt áruk gyártásával foglalkozó vállalat létesítését. A vállalat neve: Dunai Vasművek nv. lesz.”

A tervezett kohászati mű felépítéséhez, egy ilyen nagyságrendű beruházáshoz azonban nem voltak meg a magyarországi tapasztalatok sem tervezési, sem megvalósítási téren.


Alekszandr Isztomin, a Gipromez osztályvezetője 1948-ban

A Dunai Vasmű szovjet tervezőinél

A terveket a GIPROMEZ, GIPROKOKSZ és más szovjet tervező intézet szállította. A vezérterv, amelyhez a kiinduló adatokat a magyar fél szolgáltatta, egy teljes vertikalitású vasművet foglalt magába. Éves termelését 544 ezer tonna nyersvasban, 480 ezer tonna acélban, 280 ezer tonna hengerelt készáruban és 540 ezer tonna kokszban határozta meg.
A hazai kohászat profilozásáról is döntés született, amely szerint az új vasmű fő feladatául a magyar ipar számára égetően szükséges hengerelt lemezek, lemeztermékek gyártását határozták meg.
Az első ötéves terv létesítményeinek sorában a pentelei akkor kapott igazán megkülönböztetett helyet, amikor a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1950 novemberében közzétette a Dunai Vasmű építésével kapcsolatos határozatát.
A határozat 1. pontja szerint:
A Dunai Vasmű… “megépítése 1953- ra és teljes üzembe helyezése 1954-re igénybe veszi az ország erőforrásainak jelentékeny részét, s hatalmas erőfeszítést követel egész népünktől…”
A határozat 2. pontja a vasműnek a felépülése utáni feladatát határozta meg… “az új hatalmas műnek 1954-ben egyharmaddal több nyersvasat kell termelnie, mint amennyi országunk egész nyersvastermelése volt 1949-ben… “
Az ötvenes évek gazdaságpolitikájának demonstratív helyszíne és céltáblája lett a dunapentelei építkezés. A magyar polgár fülébe naponta a “Vas és acél országa” harsogott a sajtóból és rádióból.
A politikai manipuláció a legfelső szinten is működött. Például: 1951. szeptember végén Gerő Ernő politikai bizottsági előterjesztésben javaslatot tesz Rákosi Mátyásnak, amelyben felveti a pentelei építkezés elnevezésének megváltoztatását. Hivatkozik a környező szocialista országokra, melyekben egy-egy nagyberuházást, illetve várost J. V. Sztálinról neveztek el. Úgy gondolja, hogy a pentelei új gyár és város építését fel lehet gyorsítani, és a gyorsítás elérését többek között Sztálin nevének felvételében látja. A Sztálin Vasmű és a Sztálinváros nevet viselő beruházás biztosan zöld utat jelent a szovjet tervezőintézetek, a gépi berendezéseket szállító cégek számára. Rákosi ráírja az előterjesztésre egyetértő véleményét, de hozzáteszi, hogy alulról induljon el a névfelvételi kezdeményezés. (Politikatörténeti Intézet Levéltára. 1951. IX. 28.) A következmény: tizennégyezernyolcszáz pentelei építőmunkás Rákosi elvtárshoz írt levele, amelyben kérik a névfelvétel támogatását. (A vaskos kötet a dunaújvárosi Intercisa Múzeum állandó kiállításán megtekinthető.)

Hogyan született meg a Dunai Vasmű építőinek Rákosi elvtárshoz intézett levele?

Faludy György – Jegyzetek az ország margójára

A beruházási munkákban szakmailag jól felkészült mérnökök és technikusok vettek részt – erre nagy szükség volt, mivel 1951 második félévétől hamarosan nőtt a Dunapentelén dolgozók száma. Az 1953- as év közepére már huszonötezer főnyi építő- és szerelőmunkás irányítását kellett biztosítani.
Kétségtelen, hogy az építkezésen igen mostoha körülmények között dolgozók lelkesedéssel végezték munkájukat, és óriási erőfeszítéseket tettek a napi, heti, havi sikerekért.
Az építkezés erőltetett üteme, a teljesítmények fokozása azonban nem biztosította a kitűzött célok elérését. Ezek a tények azonban nem ferdíthetik és fedhetik el az 1950 tavaszán a Mezőföld pentelei fennsíkján épülni kezdett vasmű iparpolitikai indokoltságát, jelentőségét.
Az MT 501/21/1953. sz. határozata a Sztálin Vasmű tröszt alapításában dönt. A tröszt alapító okiratát Nagy Imre miniszterelnök írta alá 1953. július 24-én. A tröszt igazgatója Sebestyén János lett, akit 1953. december 20-án nehézipari miniszter-helyettessé neveztek ki. Ezt követően Borovszky Ambrus a tröszt igazgatója.

A politika közbeszól

A szocialista iparosítás terveinek eltorzítása olyan feszültségeket okozott az ország, de a Dunai Vasmű és a város építésében is, amely legalább 4-5 évvel vetette vissza a beruházások befejezését, a teljes gyártási technológiai sor létrehozását. Az 1953-as év első felében még tartott az építés lendülete, a felemelt beruházások értéke 1300 millió forint.
A célkitűzések között szerepelt a vasmű nagyolvasztójának, Siemens-Martin acélművének, a kokszolómű és az erőmű építésének teljes befejezése, továbbá 2600 városi lakás és különböző egyéb intézmények átadása. Az építés azonban az év második felében megtorpant, és 1954 tavaszán nagyrészt leállt, pedig a létesítmények jelentős része befejezés előtt állt, az állapotuk megóvása többe került, mint a hátralévő munkák elvégzése. Az építkezésen foglalkoztatottak szétszéledtek, visszamentek a falvakba, városokba. A beruházók akaratán és lendületén múlt, hogy a visszafogás ellenére 1954 év végéig elkészült kiszolgáló létesítmények (öntöde, kovácsüzem, mechanika, vasszerkezet üzem stb.) mellett átadásra került az I.sz. nagyolvasztó (1954. II. 28.), az acélmű két Siemens-Martin kemencéje, az erőmű első generátora és a kokszolómű két blokkja.


Először csapolnak vasat a Sztálin Vasmű 1-es számú nagyolvasztójának ünnepélyes felavatásán.
Fotó: Magyar Fotó/Pap Jenő

Vasat ad a sztálinvárosi nagykohó!

A közel négy éven át végzett feszített munka eredményeként 1954 végén nyersvasat, acélt, áramot, kokszot, szürke- és acélöntvényt, acélszerkezetet, megmunkált gépalkatrészeket termelt a még csak részben felépült Dunai Vasmű.

 

Dunaujvaros