Szabad Nép – 1951. október 30.
HOGYAN SZÜLETETT MEG A DUNAI VASMŰ ÉPÍTŐINEK RÁKOSI ELVTÁRSHOZ INTÉZETT LEVELE?
A küldöttség, amely Rákosi elvtárstól azt kérte, hogy Dunapentelét Sztálinvárosnak és a Dunai Vasműt Sztálin Vasműnek nevezzék el – Dunapentele sokezer dolgozójának, építőjének forró kívánságát tolmácsolta. A Dunai Vasmű építői már hetek óta arról beszéltek egymás közt: hogyan ünnepeljék meg méltóan november 7-ét. “Mi anyák, már előre gondolkodunk arról, mi legyen gyermekünk neve – írta a Vasmű pártbizottságához intézett levelében Szabó Istvánné a XV-ös főépitésvezetőségről – és gondolkodtunk most azon is, hogy ennek az új, fejlődő szocialista városnak, amely a béke bástyája lesz, mi legyen a neve. Nem Is gondolhatunk másra, mint szeretett Sztálin elvtársunkra, aki következetesen harcol nap-nap után azért, hogy mi magyar asszonyok, anyák is békében nevelhessük gyermekeinket.”
Levelek százai érkeztek a pártbizottságra, amelyben Dunapentele dolgozói ugyanazt a kérést fejezték ki “Én öreg Ladányi Ferenc kőműves brigádvezető nem szoktam sokat írni – olvassuk az egyik levélben. – De most egy percre letettem a simítót, hogy a brigád szíve óhaját kifejezzem. Az az óhajunk, hogy az a város, amit építünk, november 7-én Sztálinváros legyen.” Treplán Ferencné, a 26/1 munkaerőgazdálkodás dolgozója ezt írta:
“Mióta férjemmel itt élünk és építjük az új várost, esténként sokat beszélgettünk brigádjukról, a Komszomol-brigádról. Szinte láttam, hogy nő kezük nyomán az igazgatósági épület, a tűzoltószertár és most az öntöde. Egyszer megkérdeztem tőle: ha már az öntödét felépítettétek, milyen nevet adnak Dunapentelének, a Vasműnek? Férjem kissé gondolkodott, azután elmosolyodott: ‘Ha rajtam állna – mondta -, november 7-én új városnév kerülne a magyar térképre: Sztálinváros.’ – Azóta néhány nap telt el, gondolkoztam és ceruzát vettem a kezembe. Sztálin elvtárs a mi békénk, a mi utunk és jövőnk, kisleányom napsugaras holnapjának élő biztosítéka Ezért kérem ezer és ezer pentelei dolgozóval együtt, hogy a mi városunkat és nagy művünket Sztálin elvtársról nevezzük el.”
Öregek és fiatalok, férfiak és nők egy nevet írtak le levelükben forró szeretettel: a világ dolgozói vezérének, mindannyiunk édesapjának, a nagy Sztálinnak nevét. Ezt a nevet visszhangozták Dunapentele épülő házai és műhelyei. Sztálin nevével szárnyalt magasra a munkaverseny: az erőmű építkezésén három hét alatt 11 százalékkal emelkedett a tervteljesítés.
Ünnepi gyűlés a kultúrteremben
Október 11-re a pártbizottság gyűlést hívott össze a kultúrházba. A terem szűknek bizonyult: csak ezren fértek be, pedig sokezren akarták hallani, miről tárgyal a gyűlés. A városban hangszórókat szereltek fel s a hangszórók körül hatalmas csoportok hallgatták az ünnepi gyűlés eseményeit. Ebben az órában minden dunapentelei dolgozó gondolatban itt, a kultúrházban volt. Együtt dobogott a Dunai Vasmű minden építőjének szíve, egyetlen kívánságuk volt: elnyerni Sztálin nevét.
Bent, a kultúrház nagytermében izzó volt a hangulat. Horváth László sztahánovista brigádvezető beszélt: “Szívünk minden melegével kérjük, hogy az első magyar szocialista várost Sztálinvárosnak és a Dunai Vasművet Sztálin Vasműnek nevezhessük el!” És egymásután álltak fel a dolgozók – a női építkezés munkásai és a gépgyár szerelői, az ópentelei dolgozó parasztok és az ipari tanulók képviselői -, hogy a szívük mélyéről jövő egyszerű szavakkal elmondják: mit köszönhetnek a világ dolgozói nagy tanítójának. Egymásután tettek fogadalmat: minden tettüket, minden lépésüket az a tudat irányítja ezután, hogy méltónak kell bizonyulni Sztálin nevéhez – az eddiginél sokkal jobban fegyelmezettebben, pontosabban dolgoznak majd.
A gyűlés mindjárt megválasztotta a szerkesztőbizottságot a Rákosi elvtárshoz küldendő levél megfogalmazására. A szerkesztőbizottság tagjai Földes László elvtárs, a párttitkár, Garancz István sztahanovista főmunkavezető, Kócsa László géplakatos, pártbizottsági tag, Muszka Margit, segédmunkás, békebizottsági titkár, Feleki Győző mérnök, Sándor András író és Fürjes János szerszámlakatos, a “Dunai Vasmű Építője” című lap szerkesztője lettek. Ekkor választották meg a legjobbakból a küldöttséget is, amely a levelet Rákosi elvtárshoz viszi.
A levél
A szerkesztőbizottság rövidesen összeült és a dolgozók levelei alapján megalkotta a Rákosi elvtárshoz intézett levelet. A levél így hangzik:
“DRÁGA RÁKOSI ELVTÁRS!
Ml, a Dunai Vasmű építői: kőművesek és ácsok, mérnökök és technikusok, vasbetonszerelők és vasmunkások, kubikosok és segédmunkások nagy kéréssel fordulunk Rákosi elvtárshoz, pártunk Központi Vezetőségéhez, népköztársaságunk minisztertanácsához. Legforróbb óhajunk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóján épülő nagy művünket és városunkat, ötéves tervünk büszkeségét a világ minden dolgozójának vezéréről, a szocializmus megvalósítójáról, a magyar nép legőszlntébb, legjobb barátjáról, a nagy Sztálinról nevezhessük el. A vasmű minden egyes építője, városunk minden egyes dolgozója kéri, hogy épülő békeművünk “Sztálin Vasmű”, új, szocialista városunk “Sztálinváros” nevét vehesse fel.
Másfél éve építjük a mi óriásunkat. Kezünk nyomán új város, új házak, gyárcsarnokok nőttek ki a földből. Építő munkánkkal megteremtjük a magyar nehézipar leghatalmasabb erődjét, amely acélt ad majd új esztergapadokhoz, szövőgépekhez, traktorokhoz s ha kell, fegyverhez is, hogy építsük és védjük szeretett szocialista hazánkat.
Egyre többen tudják közöttünk, hogy minden újabb felrakott téglával erősítjük hazánkat, békés, boldog jövőnket. Másfél esztendő alatt közülünk a munkának sok hőse került ki, akik kiváló teljesítményükkel, fáradhatatlan, példamutató munkájukkal bebizonyították, hogy nem voltak méltatlanok Rákosi elvtárs, a párt és népünk bizalmára. De azt is tudjuk, hogy az általunk kért legnagyobb megtiszteltetésre és dicsőségre még ezután kell igazán méltókká lennünk. A munka hősei és kitartó harcosai mellett még mindig akadnak igazolatlanul mulasztók, munkakerülők, anyaggal, idővel, szerszámmal pazarlók. De ígérjük: akik közülünk ma még gyengébben dolgoznak, holnap munkahősökké fognak válni. A Sztálin Vasműnél, Sztálinvárosban mindenki úgy fog dolgozni, hogy eredményei méltók legyenek a nagy Sztálin nevéhez.
Sztálin elvtárs dicső neve zászló lesz kezünkben. Magasra emeljük ezt a zászlót a magasabb teljesítményért, a jobb minőségért, az anyaggal való takarékosságért, a munkánkat akadályozó ellenség és maradiság ellen vívott harcunkban. Megfogadjuk városunk megtervezőjének és első építőjének, Rákosi elvtársnak, hogy győzelmi lobogó lesz kezünkben Sztálin elvtárs neve: határidő előtt felépítjük acélvárosunkat!
A DUNAI VASMŰ ÉPÍTŐI,
DUNAPENTELE DOLGOZÓI”
Ezernyi aláírás – ezernyi fogadalom
És a levél sokezer példánya megkezdte diadalútját az építők között. Kőművesek ácsok, mérnökök, technikusok, vasbetonszerelők, vasmunkások, kubikosok, segédmunkások, élelmezési dolgozók, Ópentele parasztjai, a Dunapentelén szolgálatot teljesítő rendőrök – ezer és ezer dolgozó írta alá. “Legnagyobb kérésem, amivel pártunk vezéréhez, Rákosi elvtárshoz fordulok – írta neve mellé Kiss János segédmunkás -, hogy épülő szocialista városunkat Sztálin elvtársról nevezzék el.”
A II-es főépítésvezetőség dolgozója, Józsa Lajos odaírta neve mellé: “Én, Józsa Lajos 71 éves kőműves, idős koromra értem meg hazánk felszabadulását. Ezért november 7 ünnepére vállalom hogy a részemre kiadott munkát két nappal előbb fogom befejezni.” – “Vállaljuk, hogy a Szocialista Forradalom évfordulójára, első szocialista városunknak Sztálinvárossá, Vasművünknek Sztálin Vasművé való elnevezése tiszteletére két kúpolókemencét október 28-ra összeszerelve átadunk” – írta az öntödén dolgozó Mereszjev-brigád. Wolf Johanna főmérnöknő ezt írta: “Mindenkori vágyam volt, hogy egy nagy építkezésben vehessek részt. De hogy ilyen nagy építkezés létezhet, azt nem is álmodtam volna. Különösképpen azt nem, hogy olyan megtiszteltetésben részesüljek, hogy ennek a munkának a műszaki vezetője legyek. Minden erőmmel és mérnöki tudásommal azt a célt fogom elősegíteni és munkatársaimat is abban fogom támogatni, hogy a Dunai Vasművet és első szocialista városunkat minél jobban, határidö előtt felépítsük és ezáltal méltók legyünk a példamutató Szovjetunió nagy vezérének, Sztálin elvtársnak nevére.”
A név kötelez
… És elindult a küldöttség, vitte magéval a vörös bőrbe kötött, 14.800 aláírással ellátott levelet. Míg a küldöttség Rákosi elvtársnál volt, békeműszakot tartottak az építők. Hatalmas eredményekkel bizonyították be ezen a békeműszakon, hogy méltók akarnak lenni Sztálin nevéhez.
Véget ért a műszak, véget ért a munkaidő, amikorra a küldöttség visszaérkezett. A munkások százai várakoztak a feldíszített Május 1-utcán a küldöttségre. Boldogan hallgatták, amikor Lombos elvtárs, a pártbizottság helyettes titkára beszámolt Rákosi elvtárs szavairól: “Szívesen tolmácsolom a kérést pártunk és a kormány felé. Nagyon örülök, hogy a dolgozók ilyen egyhangú lelkesedéssel támogatják ezt a helyes kezdeményezést. Valóban megtisztelő, hogy az első szocialista városunk a magyar nép nagy barátjának, mindnyájunk szeretett vezérének, Sztálin elvtársnak nevét viselje. Az elvtársaknak azonban érezniök kell, hogy ez a név kötelez. Kötelez még nagyobb, még fegyelmezettebb munkára. A Vasmű minden dolgozója legyen büszke erre a kitüntetésre s tartsa kötelességének, hogy a nagy névhez méltóan, fegyelmezettebben, felelősebben, szocialista hazaszeretettel végezze munkáját.”
