Nagy Jenő (szerk.): Üzenet (Dunaújváros, 1963)
Weiner Tibor
Új forma, új tartalom
Dunaújváros hazánk első szocialista városa.
Történelmi adottság ez, amely felelősséggel terheli talán elsősorban a város építőit. Súlyos a felelősség, mert a város még ma is ugyanúgy, mint születése első éveiben, országos jelentőségű és jelképes értékű építkezés. Az emberek elsősorban a város építészetére, útjaira, parkjaira, házaira figyelnek, és ezen keresztül hatolnak mélyebbre, kutatva a városban folyó élet jellegzetességeit, az új városban kifejlődő új embertípust, az új társadalmi kapcsolatokat, új életformákat. A város megjelenése, kultúrája, talán művészi mondanivalója az a közeg, melyben sejthetővé válik az új alakuló élet. Ezért fontos és állandó témája városunknak a város továbbépítése. A város tudatosan formált kerete az életnek, az a forma, amelyen keresztül a szocialista tartalom megjelenik.
A felszabadulás után először Dunaújvárosban jelentkezett az igény, tervezett város építésére. Ilyen eddig Magyarországon nem létezett és ezért az elképzelések, amelyek alapján az új feladat megoldható lett, csak azoknak a példáknak alapján születhettek meg, amelyek a város építés külföldi megvalósításaiban már megjelentek.
A Szovjetunióban épült városok sokkal nagyobbak voltak, mint az a 25 000 lakosú település, amelyre a magyar népgazdaság ama időszakban igényt tartott a Dunai Vasmű megépítésével kapcsolatosan. Nyugaton több közel hasonló nagyságú város már megépült, de ezek nem voltak ipari városok, nem tartottak igényt a városias élet teljes kialakulására hiszen mindig valamely nagy metropolis közelében épültek fel és csupán szálláshelyei voltak a metropolisban dolgozó lakosságnak. Így nemcsak nálunk, de a szocialista tábor minden új országában egyszerre jelent meg egy teljesen új igény, amelyre tulajdonképpen előkép nem létezett.
Az újvárosról szóló elképzelések így tehát alá voltak vetve lényegében eltérő példák tanulságainak és természetesen azoknak az elképzeléseknek, amelyeket hatóságok és intézmények képviseltek abban az időben, és amely elképzelésekre a régi magyar városok példája rányomta bélyegét.
Ma már részleteiben ismeretes az a dialektikus folyamat amely az építészek elképzelései, a lakosság igényei, a hatóságok kívánsága és az adottságok: a táj, a terep, a talaj ellentmondásai nyomán megindult és amely folyamat eredménye az a város lett, amely 1960 táján, a város születésének 10 éves évfordulójára elkészült.
Ez a város ellentmondásokkal volt terhes. Kaleidoszkópja lett az évről-évre változó stílus-irányzatoknak, kísérleteknek, eszközök és kifejezések kutatásának-keresésének, kényszermegoldásoknak amelyek egy hagyományos építési módon belül törekedtek gazdaságosságra és pompázatosságra egyaránt. Feloldották az ellentmondásokat a városnak azok az átfogó elemei, amelyek az új város általános jellegét meghatározzák: az útvonalak rendszere, a parkosított környezet, az egész város minden körzetének egységes színvonala, lakáskultúrája és felszereltsége – a gyár és város – a város és táj kapcsolata, melyek olyan egységben jelentetek új értéket, amely elmosta a különbözőségeket alárendelte a furcsát, szokatlant annak az értelmes rendnek, amely a “tervezett” város sajátjaként megkülönböztette az új várost a régi magyar településektől.
Mindenki részére, aki a városban élt vagy aki a várost gyakran látogatja, érezhető az a különbség, amely a tízéves évforduló idején jelentkezett. A város fejlesztésének új elvei és új megvalósításai alapjaiban különböznek a régebbi város-elképzelésektől. A városrészek és az épületek, amelyek a legutóbbi években épültek fel más, újabb eszmeiséget képviselnek. Az épületek elhelyezése, egymáshoz való viszonya a városrészek együtteseinek nagy egysége, a városi életnek új felfogásáról tesznek tanúságot, amely a lakosság igényei kielégítésének egy új módját és magasabb fokát képviseli.
Az új városrészeken kívül végre 1962-ben épülnek meg azok a létesítmények is, amelyek fölött majdnem évtizedes viták folytak.
Építészeti problémák – Szíj Rezső vitaindító cikke és az erre érkezett reakciók
A Vasmű út két végén felépülő épületek megpecsételték sorsát annak a több mit egy évtizeden keresztül nyitva maradt kérdésnek, amely nemcsak az építészeket foglalkoztatta, hanem a lakosság teljességét, és sokszor az ország közvéleményét is.
A Vasmű út, amelyet az 1950-es évek elején mint túlságosan széles, érthetetlenül tágas, felesleges és pazarló térségnek emlegettek, már az 1950-es évek derekán csaknem jelképe lett a városnak. Az 1950- es évek végén pedig a lakosság a város legértékesebb elemévé avatta, amelyet csorbítani, szűkíteni vagy lezárni elképzelhetetlennek látszott. Ma a maga szűkebb bejárati torkolatával, lezárt, térszerű kialakításával megépítve, a maga helyére került a város szerkezetében, amelyről már csak az utolsó részletek: szökőkutak, pavilonok hiányoznak. A Vasmű út soha a város főútvonalát nem képezte és nem is fogja képezni.
Azok az épületek, amelyeknek építése most lesz napirenden, hivatottak tulajdonképpen a város teljes képét, befejezett szerkezetét kialakítani. Ezeknek kell egyben pótolni mindazokat a hiányosságokat is, amelyek ma még megállapíthatók ezekkel kell megteremteni azokat a városrészeket, amelyek hijján a város ma talán inkább egy üdülőtelep képét viseli egy olyan város képe helyett, amelyben a városias élet minden gondja, az emberélet minden változatossága maradéktalanul megtalálja keretét.
Városunk mai állapotában a lakóházak, iskolák, óvodák és bölcsődék városa.
Római tábor városrész
Ezek az épületeket körülvevő parkokkal együtt árulják el városunk mai életét.
Hiányzik ma még a városból az a sajátos városi levegő, amelyet minden településben a városközpont, a “city” alakít ki, és amelyek keretét képezik a városias élet lényegének.
A városban az utca is lakótér. Sajátosságait a kirakatok látványossága, fényesebb megvilágítása, a lakosság tömörülése fejezi ki. A középületek, a városias élet egy másik oldalának, a város egy másik életterének kifejezői. Dunaújvárosban ma még ezek hiánya okozza azt, hogy városunk ápolt parkjaival, széles fásított útvonalaival csak a város lakásainak higénikus és emberi tartalmáról ad képet, de nem nyújt keretet a városias élet lényegesebb funkcióihoz. Kétségtelen, hogy városunk mai, majdnem fürdőtelepi jellegével függ össze városunk lakosainak mai sajátos és sokszor vitatott életformája is. Keret híján, talán kényszerűségből, vagy akár a reális környezet hatására törvényszerűen éli ma a lakosság intenzív, otthonos életét. A lakásokba való visszahúzódás, a televíziónak csaknem kizárólagos hatalma a város kulturális életében, az ürességtől tátongó vendéglátóipari egységek, az alkonyat beálltával kihalt utcák, mind arra vezethetők vissza, hogy városunk ma még tulajdonképpen lakótelep, amelyből hiányoznak mindazon városias elemek, amelyek a településeket általában várossá avatják.
Ennek a keretnek megteremtése a következő feladatunk. Egyik leglényegesebb eleme a városépítés következő periódusának az az üzletnegyed, amely a Dózsa György út északi oldalán épül meg és amely tartalmazni fogja mindazokat az eszközöket, amelyek egy városközpontban nélkülözhetetlenek: a szűk, gépi járműforgalomtól mentes utcákat, hatalmas megvilágított kirakatokat, a vendéglátóipar központos, legkeresettebb létesítményeit, a pihenésnek és szórakozásnak azokat a helyeit, amelyeket öregek és fiatalok egyaránt keresnek fel és amelyeket a nagyvárosi élet tanulsága szerint megunni sohasem lehet, mert színekkel és fényekkel a kirakatok, az árucikkek, az újdonságok, az emberek társadalmi és egyéni kapcsolatainak nagy változatosságával az utcát a társadalmi élet színpadává varázsolják.
A Dózsa György úti üzletnegyed a kereskedelmi élet és a szolgáltatások központja lesz, áruházakkal és egyedi üzletekkel, a Vasmű úttól a Szórád Márton útig terjedő teljes hosszában az útnak. Felépítése egyben pótolni fogja mindazon hiányosságokat, amelyek ma még a város kereskedelmi hálózatában jelentkeznek.
E mozgalmas üzletnegyed a város főterének szerves része lesz, hiszen arra a területre torkollik, amely a mai pártszékházzal szemben még üresen áll és amelyre a Városi Pártbizottság és a Tanács új székháza épül meg, irodák, hivatalok és intézmények toronyházaival együtt.
Minden városnak megvan az a legsajátosabb, legjellemzőbb épülete, amely csaknem szimbóluma. Budapesten az Országház, Debrecenben a Nagytemplom, Szegeden talán az Egyetem ezek a nagyfontosságú épületek. Városok, amelyeknek nem sikerült ilyen épületet emelniök sivárak és jellegtelenek. Ezért kell, hogy a városközponti nagy épületegyüttes városunk legnemesebb és kifejezőbb épülete legyen, hiszen a lakások tengerében a Vasmű kémény és csarnokóriásainak árnyékában ennek az épületcsoportnak kell minőségével, művészi alakjával városunk eszmeiségét, teljes feszültségének egyik pólusát megteremtenie.
A városközpont épületei elsősorban dimenziójukkal fognak különbözni az eddigi városi együttesektől. 40-50 méter magas épületek, toronyházak emelkednek ki 2-3 szintes alacsonyabb épületek köréből. Magasságuk tehát a város-sziluettben a víztorony magasságát is elérik és vetekedni fognak a Vasmű épületeivel, határozott tengelyt jelölnek a város lakástengerében. Az alacsonyabb épületekben lesznek elhelyezve a Városi Tanács és a Pártbizottság helyiségei, a magasabb épületekben irodaházak foglalnak helyet városi és kohóipari intézmények részére. A kohóipar Dunaújvárosba telepíti le Tervező Intézetét csaknem 1000 mérnök és műszaki alkalmazottal és ezek igényei a nagyvárosi környezet kialakításának fontos tényezői lehetnek. A városközpont hatalmas épületegysége a körülötte felfokozódó forgalommal, az autóparkolók, a városias terek, az épületek alatt átvonuló árkádos átjárók architektúrája méltán kapcsolódik majd a Dózsa György út kereskedelmi forgalmához. Ezzel a mai kertekbe ágyazott lakóegységeink kellős közepén a modern nagyvárosok forgalmas és lüktető életének kerete alakul ki, mint a modern város feszültségének egyik pólusa.
A korszerű város környezetének másik pólusát a lakóvidék rendje, otthonossága jelenti, tehát városunknak azok a kerületei, amelyek egy része már megépült. Ha majd együtt haladnak a város összes alkotó elemei: a már megépült lakókörzetek, a jövőben megépülő városközpont, a Dunai Vasműnek, a Szalmacellulózgyárnak és a városi üzemeknek telephelye, és ehhez kapcsolódik, ami városunkban mindenkor a legértékesebb marad a környék, a táj, a Duna és Alföld látványossága és a régi Dunapentele sajátos környezete, lesz csak teljes a város látványossága, külsőségének teljessége. Ez a látogatók, a város idegenforgalma szempontjából a legértékesebb, büszkesége lesz a városban lakó embereknek is. Pedig a város nemcsak a látványos külsőségek világa. Emberek élnek itt és a város a kerete ennek az emberi életnek. Nyomon kell követni az emberek életét, figyelni minden tevékenységüket ahhoz, hogy a város valódi, mélyebb értékeit felfedezhessük.
A közélet nagyvárosi forgataga mellett a munkahely és a lakás, a városban élő emberek szempontjából legalább olyan fontos, mint a külsőségek, hiszen életük legnagyobb részét itt töltik el, talán fontosabbak, mint azok az elemei a városnak, melyek idegenforgalmi látványosság szempontjából látszanak értékesebbeknek. Persze nem különíthetők el az egyes elemek. Régi városokban bármily sokat nyújt is az ódon romantikus környezet, a lakások, melyek szerves részei e környezetnek, egészségtelenek és korszerűtlenek és nem nyújtanak optimális életkeretet az emberek részére. És viszont. A legszebb lakás, ha sivár, kietlen környezethez kapcsolódik, értékéből veszít, és az emberek teljes értékű kibontakozását, az emberré válásnak teljes folyamatát nem teszik lehetővé.
A félig – vagy így, vagy úgy – megoldott környezet az emberek társadalmi életének torzulásait okozza. Az érdektelen környezetbe ültetett lakás visszavonulásra, mogorva bezárkózásra késztet, elkülönülést jelent a város társadalmi életétől, elhatárolódást még a szomszédoktól is. Viszont a régi városban fellelhető másik véglet a romantikus, ódon utcaképekben helyet foglaló nyomorlakás furcsa módon a környezethez tapasztja az embert. Az ilyen városrészek lakói a nyomorban összetapadt közösség – akár a régi Buda legendás hírű Tabánjában, akár Olaszország sok városában – imádják e városrészeket és ezek csodálatos hangulata kedvéért el sem tudják képzelni környezetük megváltozását.
Az emberi élet e szélsőségei, tanulságai alapozták meg végül is a korszerű városról szóló elképzelést, melyben a lakás és a városi kép együttese a döntő. A lakás a munkahely és a város közéleti funkcióinak teljessége határozzák meg együtt, a modern, és ezen belül különösen a szocialista ember, várossal szembeni igényeit. Dunaújváros fejlesztése, a következő évek építésének városrendezési problémái közt ezért szerepel a város teljes alkatának kialakításával egyenlő értékkel a lakásépítés szűkebb problémája a lakások belső elosztásának kérdése, az emberek új otthonának megteremtése. E kérdés különös hangsúllyal jelentkezik, mert lakásépítésünk új technikája olyan tervek elkészítését követeli meg, amelyek hosszú időn keresztül érvényesek maradnak, hiszen a lakások – melyek gyári termelése 1964-ben megindul – majd egy évtizedig változatlanok maradnak, és e lakások – amelyek élettartama sok évtized lesz – a kommunizmus embereinek is otthont fognak nyújtani. Ha összehasonlítjuk lakásépítésünk mai perspektíváját azokkal a módszerekkel, amelyeket az 1950-es évek elején alkalmaztunk, nyilatkozik csak meg a feladat igényessége. A városépítés kezdetén arról volt szó, hogy hagyományos technikával a legolcsóbb és leggyorsabb módon teremtsünk lakófelületet a gyárban dolgozók részére. Olyan lakások voltak ezek, melyek bár a modern technika néhány vívmányával – távfűtéssel, gázzal, fürdőszobával – fel voltak szerelve, mégis beosztásuknál fogva csak hálóhelyeket teremtettek meg az emberek részére. A modern bútorzatnak maradt feladata az adott helyiségek keretében a lakóhely és a hálóhely kettős funkcióját kielégíteni, de maga a lakás, a benne lefolyó élet sokrétű funkcióját nem vette figyelembe. Annak a korszaknak lakásépítése a gazdaságosságot a lakások olcsó előállításában kereste a népgazdaság meghatározott szintjén.
Az új tanácsház és tervező iroda terve
Egy évtized tanulságai, az ország lakásépítésének tudományos analízise, a gazdaságosság fogalmának újabb értelmezését eredményezte lakáskultúránkban azt a változást, mely a következő évek lakástermelésében fog kibontakozni. Ma az olcsó lakás helyett az optimális értékű lakást keressük, a használati értéknek a lakások fenntartási és építési költségeinek egymástól el nem vonatkoztatható viszonya szerint. Magyarországon első ízben Dunaújvárosban történik meg a lakástermelésnek gyári úton való megszervezése, tehát a lakások egyes elemeinek, falaknak, fürdőszoba elemeknek, berendezési tárgyaknak házgyárban történő előállítása és helyszíni összeszerelése. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy naponként 3 műszakos munkában, városunkban 3 lakás készüljön el, és így egy évben 900 lakás gond nélkül épülhet.
A lakástermelésnek ezt a módját hosszú évek kísérleti munkája előzte meg. A város főtere közelében levő nagypaneles építési móddal megépített lakások voltak előzményei annak az elhatározásnak, hogy az 5. sz. Épületelemgyár házgyárrá alakul át, évi 900 lakás kapacitással. Befejeződtek a kísérletek a fürdőszoba egységek gyári előállítására vonatkozólag, és ezek eredményeképpen lehetségesnek látszik, hogy teljesen felszerelt fürdőszobát és konyhát egy elemben előgyártva helyeznek el jövő paneles épületeinkben. A Tervező Irodának csaknem egyévi munkájába került olyan lakás-típusok szerkesztése amelyek azonos elemekből 3-4-5-6 személyes családok részére különböző lakásokat alakíthatnak. E lakások mindegyike számol a lakásban lefolyó életfunkciók különbözőségével – pihenéssel, étkezéssel szórakozással, tanulással.
A lakások mindegyikében étkezőfülke vagy lakókonyha foglal helyet és egy nagyobb területű lakószoba mellett, amely a család együttélésére alkalmas, a kis méretű hálószobák különböző mennyisége helyezkedik el. E lakások melyek a különböző nagyságú családok sokrétű életformájának befogadására alkalmasak, a fejlődő új ember részére is kielégítőek lesznek.
Azok a városrészek, amelyek ezekkel az új lakástípusokkal épülnek, környezetük kialakítása szempontjából is igényesebbek. Előre kellett látni ezek tervezésénél a jövőben kialakuló életformát és új igényeket. E városrészek keretében már eleve gondoskodás történik megfelelő számú garázs elhelyezéséről és autóparkoló területekről. Úthálózatunkon már nemcsak a kukakocsik fognak napota megjelenni, hanem a szolgáltató vállalatok és élelmiszert házhozszállító autók tömege is. Új gondot jelentett tehát a városrészeken belül az egész járműforgalomnak és gyalogosok forgalmának teljes szétválasztása. A gyalogosok, de különösen a gyermekek védelme érdekében megszűnik az útvonalak eddig szokványos rendje, a gyalogjárók nem követik már a kocsiút nyomvonalát, hanem attól teljesen elszakadva a parkokon belül vezetnek. A forgalom fokozódása teszi indokolttá a parkok jellegének megváltozását is. Ha ezek eddig a pihenés, a játék céljait szolgálták, ezentúl a gyalog közlekedés forgalmát is lebonyolítani lesznek hivatottak.
A következő években városunk már beépült területéhez két új lakóegység csatlakozik. Az első, amelynek építése 1963-ban megkezdődik, a Dózsa György úti üzletnegyeden túl a Barátság-liget északi részén épül, mintegy 1000 lakással, a másik, városunk északi végében a Római tábor területén kb. 3000 lakással. E területeken kívül városunkban ezután már csak a Ságvári városrész még be nem épített északi területei állnak az új építkezés rendelkezésére. Így az a fennsík, amelyen a város építése 1950-ben megindult, 1970 táján teljes egészében beépül és ezzel városépítésünk első szakasza beteljesedik. Lakosságunk ekkorra mintegy 60000 főt számlál, a régi falu és a határában megépülő kertvárosokkal együtt. Eltűnnek ekkorra a barakkvárosok és helyükön ipartelepek, raktárak lesznek. A városból eltűnik minden, ami ideiglenes. Kerek egész lesz, amelynek abban a pillanatban mikor befejeződik, megszűnik az a varázsa is, melyet eddigi újdonsága, fejlődése, fokozatos növekedése okozott.
A város 1970-ig még mindig serdülő gyerek, kinek félszegsége is varázslatos, de ha beteljesedett, egyszerre változnak meg a vele szembeni igények, keményebbek a követelmények és a fejlődésén túl, mely addig volt érdekes míg nőtt, értelmet kell sugározzon.
A Vasmű út északi kapujában felépült lakóházak
(Tervező: Baranyai Ferenc)
Vasmű út 10-12-14 és Korányi Sándor utca 1.
Egy szocialista város értelme nemcsak a lakosság jóléte, vágyak, kívánságok kielégítése – nemcsak higiénia és gondoskodás. Egy város ha funkcióját, művészi hivatását is teljesíti, tudatot – várostudatot kell sugározzon; egyedit és jellemzőt, – mely csak egyedül rá érvényes.
Ez lakosai világképének alapja. A történelmi városok ezt az egyedi jelleget történelmükkel, események és emlékek lassú halmozódásával teremtették meg. Dunaújváros is választhatna a legkönnyebbet lehetőségei közt: megteremthetné a régi római település, a feudális falu, a szocialista város történelmi láncát – hiszen az elemek kéznél vannak.
Ez a lehetőség azonban mesterkélten sorolná városunkat abba a sémába, amely más városokra érvényes ugyan, mert a múlt élő és a fejlődésnek szerves része, de Dunaújvárosban valóban már rég eltemetett és újra kiásott tetem. Nélkülözhetetlen eleme a szocialista városnak egy ilyen történeti bemutató, de inkább a a különbözőség, mint az összetartozás hangsúlyával. Jellemző, – várostudatot megtermékenyítő hatása nem volna.
A lakosság jólétének szolgálata évről-évre a fejlődés korszakai szerint egyre magasabb színvonalat képvisel. Városunk a később még megépülő városokkal, régiekkel és újakkal, szemben bizonyosan nem lesz már útmutató, mint ahogyan építése idején volt.
Így sem a régi városok példájára kierőszakolt történetiség, sem építésének emléke nem látszik elegendőnek ahhoz, hogy egy sajátos várostudat spontán kialakuljon.
A Vasmű út déli kapujában felépült 8 emeletes garzonház
Nyolcemeletes garzonház, klub és áruház
Városunk “értelmének” fejlődése közben kell kipattannia. Városunk építése teljes idején a haladás élét képviselte, építőiparban, városrendezés és építészet terén. Sokrétűsége, korunk különböző fejlődési fázisainak tükrözése a város egyes kerületeiben lassan inkább erénye, mint hibája lett. Ha ezt az élvonalat továbbra is képviselni képes lesz, már nemcsak az építés és építészet, hanem az élet minden egyéb területén, ha fel tudja venni a harcot és le tudja küzdeni a kispolgári maradiságot – a fejlődést gátló tényezőket, a kényelmes megülepedést, az elégedettséget – ha forradalmi marad és fiatal – örökre az első szocialista városa lesz hazánknak.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
