Nagy örömmel, és nem kisebb izgalommal tettem eleget a felkérésnek, így a 70 éves város – “… hétszáz nap alatt város született a kukoricaföldek helyén” című kiállítás megnyitóján ezekkel a gondolatokkal köszöntöttem a látogatókat, vendégeket.
Talicska az 50-es évekből, és egy későbbi típus a megnyitón
70 évvel ezelőtt ilyen, és ehhez hasonló eszközökkel kezdték el az építkezést Dunapentele határában. Mai szemmel is szinte hihetetlen tempóval épült a gyár, és ezzel együtt a település is. Sokan kételkedtek egy ekkora beruházás sikerében, de a végeredményt mindannyian látjuk, lett kohó, és lett város. Persze ne felejtsük el megemlíteni mi mindennek köszönhető, hogy itt, a pentelei löszös talajon a környék lakóinak legnagyobb meglepetésére elkezdődjenek a munkálatok, minden előnyével, és hátrányával együtt.
Elsősorban a politikai szándéknak, miszerint kell az országnak egy vaskombinát, de ezt már Széchenyi István is megálmodta, ahogy egy levelében is említette 1842-ben: „Egy emelkedőn levő országban a Duna partjain igazán kétlem, hogy bármi előnyösebb lehetne, mint jó vasművek”. Tervek, helyszínek, Győr, Mohács, majd 1949 év végén egy szűkszavú, de annál inkább bizalmas előterjesztés, melynek következtében a déli határ helyett végül a csendes Duna-parti településre, Dunapentelére esett a választás, ahova a már megkezdett építkezésről irányították át az építőmunkásokat.
Gipromez, a szovjet tervezőintézet tervei, tapasztalatai, de az első korszerűbb munkagépek is a szocialista barátság jegyében érkeztek. Ezek nélkül sokkal lassabban ment volna az építkezés, és bizony kellettek az építők, kivezényelt rohammunkások, akik ha kellett, éjjel-nappal dolgoztak azért, hogy mielőbb felépüljön a kohó. Hittek benne, a rendkívül jól teljesítő propagandagépezet pedig az építkezés sikerét, nagyszerűségét harsogva elhitette, hogy ebből bizony kár kimaradni/lemaradni, sőt, kifejezetten dicsőség részt venni a munkálatokban, legyen szó akár egy DISZ-es építőtáborról, szabadság, vagy hétvégén elvégzett rohammunkáról, vagy éppen felajánlott túlórák vállalásáról. A korabeli sajtóból, újságokból nagyon jól végigkövethető a város története, az építkezés hőskorában szinte minden napra jutott egy átadás, avatás, valamiről mindig lehetett tudósítani, és ha az igazán propagandaízű körítéseket lehámozzuk az írásokról, történetekről, akkor látjuk igazán az elvégzett munka eredményét. Utcák, terek, épületek, a gyár…
Dunapentele, Sztálinváros hősei azok a névtelen építőmunkások, akiknek a keze alatt formálódott, alakult a város. Férfiak, nők, fiatalok, öregek, mindazok, akik nem ijedtek meg a mostoha körülményektől és tégláról téglára, százalékról százalékra tornázták fel a falakat, teljesítményeket, hittek egy jobb, szebb, és főleg békés jövőben, no meg leginkább a saját lakás megszerzésében. Jöttek várost építeni a munka, jó kereset reményében, jöttek büntetésből a rendszer kegyvesztettjei, vagy éppen jöttek karriert építeni egy új élet reményében, mindent előröl kezdeni. Mindezek mellett megtalálhatóak voltak az ügyeskedők, a kötekedők, de az is megesett sok esetben, hogy fegyintézetből ide irányították a frissen szabadulókat. Káderkohó. Igazi vadnyugat, azaz inkább vadkelet – fénylő arany helyett pedig izzó, folyékony vas.
A hatalmas építkezésre jellemző össznépi forgatagban, akik igazán akarták, megtalálhatták számításaikat, nagyon sokan maradtak, jött a család hátramaradt része, vagy éppen itt, az építkezésen találták meg életük szerelmét, akivel már együtt költözhettek egy igazán korszerű lakásba, hátrahagyva a barakk munkás-tömegszállások nyomorát, zsúfoltságát. A téglát időközben felváltotta a beton, a 4-5 emeletes házak mellett megjelentek a jóval magasabb betonházak. Újabb és újabb területek meghódításával pedig növekedésnek indult a város. A nehézipar mellett pedig megjelent a könnyűipar, munkát, kereseti lehetőséget biztosítva az egész családnak.
Dunaújváros. Város a kukoricaföldek helyén, sár, lösz, szinte unalomig ismételt jelzők a múltból. Rengeteg minden változott az elmúlt 70 évben. A politika viharai, és a Duna sodrásának köszönhetően folyamatosan változó városkép ellenére egy igazán színes, adottságait tekintve gazdag települést ismerhet meg az ide látogató. Az egykori mutogatnivaló kirakatváros csendes iparvárossá szelídült, a kor, és a lehetőségek adta látnivalókkal, megmentett, vagy éppen megmentésre szoruló értékekkel. Nagyívű tervek jöttek-mentek, leginkább mentek, de így is izgalmas végigsétálni a helyi szocreál tanösvényen, ahol a mai napig láthatóak a korra jellemző stílusjegyek, vagy éppen az itt szárnyukat próbálgató építészek fontosabb alkotásai. Ezeket örömmel, büszkén mutogathatjuk ide tévedt távoli rokonainknak, ismerőseinknek, vendégeinknek. A mi feladatunk és felelősségünk a városépítők örököseként, hogy ezekre vigyázzunk, őrizzük meg az utókornak, hogy még az unokáink is láthassák, szerethessék, és büszkék lehessenek városunkra.
„Vállaljuk, hogy november 7-e helyett szeptember 4-re átadjuk. Mert “Tervszerű munkával a szocializmus építését visszük előre”” – olvashattuk már hetekkel a megnyitó előtt a múzeum dolgozóitól, akik mindannak tudatában állították össze a városépítést felidéző kiállítás anyagát, hogy nem mindennapi munka vár rájuk. Falakra, tablókra, tárolókba varázsolni a korra legjellemzőbb tárgyakat, képeket, melyekről visszaköszönnek a nem egyszer küzdelmes történelemi események, a vakolatlan falak, és a pufajkás, fáradhatatlan munkások. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmüket a képek melletti hosszabb-rövidebb leírásokra, vagy éppen családi történetekre, amivel együtt talán egészen más megvilágításba kerülhetnek a kiállított képek, dokumentumok.
Férfiak, nők, épületek, események, életképek. Mindez abból az időszakból, amikor minden egyes hiba mögött a legyőzendő ellenséget vélték felfedezni. Mi már tudjuk, ha más nem, a Minden kezdet nehéz című magyar filmből, hogy „ahol nagy mű készül, ott becsúsznak apró hibák, meg nagyok is.” Én ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek jó szórakozást, nem is kívánhatnék mást, hogy egy kicsit hagyjuk magunkat elvarázsolni, és időben utazzunk vissza, legyünk mis is lélekben városépítők, kubikosok, gépkezelők….
Horváth Tamás
Az oldal szerkesztője átlényegülve – munkásruhában a megnyitón
Szóval aki még nem látta a kiállítást, visszamenne egy csendesebb alkalommal megtekinteni, november 15-ig még lehetősége van rá a múzeum nyitvatarási idejében.
A kiállítás megnyitóján készült képek:
