VILÁG – 1949. április 15.
Gerő Ernő nagy beszéde az ötéves terv hatalmas alkotásairól
részlet a cikkből
Gerő Ernő beszélt tegnap az ország népéhez a magyar népgazdaság ötéves tervéről. Beszéde nyomán a legérdekesebb és legtanulságosabb film elevenedett meg előttünk. A magyar gazdasági élet izgalmakban bővelkedő színes és változatos története pergett le 1945-től napjainkig. És megcsillant a jövő, az ötéves terv elkövetkezendő nagy korszaka.
Mélyről indultunk el 1947 augusztus 1-én, a felszabadulás utáni első nagy eredmények és a forint csodája után. Elindultunk a magyar tervgazdálkodás útján. A hároméves terv sok-sok milliárdos befektetése, a munkaversenyek, az újítási mozgalom, az önköltség- csökkentés segítségével magasra jutottunk el már ezen ez úton. Iparunk termelési értéke 1949-ben eléri a 19 milliárdot, messze maga mögött hagyva az 1938-as termelés érékét. A piacokon bőségben hever az élelmiszer. Az árak olcsóbbodnak, az arcok tettebbek, ez emberek jobban öltözöttek.
Irigyelt ország lettünk
Magyarország jelenleg nemcsak élelmiszerekben, de iparcikkekben is Európának egyik legjobban ellátott országa, – mondotta nagyszabású beszédében Gerő Ernő – amelyre irigykedve és sóvárogva tekintenek a tőkés országok.
Majd így folytatta:
– A hároméves terv lényegileg a helyreállítás terve volt. A helyreállítást a terv megvalósításával alapjában bevégeztük. És most fejlődésünkben új fejezet kezdődik: Népgazdaságunk újjáalakításának továbbfejlesztésének a szakasza.
Ezt az új fejezetet jelenti az ötéves terv, melynek során befejezzük azt, amit a hároméves tervben már megkezdtünk:
lerakjuk a szocializmus alapjait,
egész népgazdaságunkban, városban és falun, iparban, mezőgazdaságban és áruforgalomban egyaránt.
– Öt év alatt nagyobb utat teszünk meg, mint amekkorát Magyarország évtizedek alatt járt be a tőkésfejlődés kezdetén.
– Az előirányzott beruházások 35 milliárd forintot kitevő összegéből 17 milliárdot az iparba, 6 milliárdot a mezőgazdaságba, további 6 milliárdot a közlekedésbe fektetünk be, 3-5 milliárdot szociális és kulturális célokra, 2,5 milliárdot lakásépítkezésre fordítunk.
– A terv
az általános életszínvonal emelkedését
35 százalékban irányozza elő a jelenlegihez képest. Az iparban a munka termelékenységének az emelkedését öt év alatt 40 százalékra számítjuk. A munka termelékenységével együtt meg kell változnia az ipari és a mezőgazdasági termékek önköltségének is. Ezt az önköltség-csökkentést az iparban öt év alatt 20 százalékban szabtuk meg.
Hatalmas iparfejlesztés
– Az ötéves terv megvalósításának eredményeként hatalmas mértékben megnő iparunk, bányászati termelésünk, amely a terv utolsó esztendejében, az 1949-es kereken mintegy 19 milliárd forinttal szemben
több mint 34 milliárd forintra emelkedik.
– Ötéves tervünk alapkérdése vas- és acéltermelésünk fejlesztése olyan ütemben történik, amelyre nincsen példa a magyar ipar történetében. Az acéltermelést az 1949. évi 800.000 tonnáról 1.5 millió tonnára fogjuk felemelni. Ezt a célt szolgálja a mohácsi hatalmas vas-, kohó- és acélmű megépítése, az úgynevezett mohácsi “kombinát” létesítésével. A mohácsi vasmű az első olyan üzem lesz Magyarországon, amely sajátmaga állítja elő a kokszot amit vasgyártásra használ fel. A mohácsi vasmű megépítésével valósággal
új nagyipari várost
hozunk létre.
__________________________________
Mohács 1941 /fortepan
A mohácsi vasmű az első olyan üzem Magyarországon, mely saját maga állítja elő a kokszot, amit vasgyártásra használ fel. A kokszolómű megépítése a mohácsi vasmű mellett azt jelenti, hogy megtakarítjuk évente azt a 8 millió dollárt, amit eddig vasolvasztáshoz szükséges koksz behozatalára voltunk kénytelenek kiadni. A nagy vasmű mellett villamos erőművet is építünk, mely nemcsak az üzemet fogja ellátni villamos energiával, hanem messze vidékeken a lakosság szükségletét is kielégíti. Miért éppen Mohácson építjük fel az első magyar kombinátot? Minek köszönheti ez az egyébként is virágzó, mintegy 16000 lelket számláló baranyai város azt a szerencsét, hogy az ötéves terv keretében hatalmas vas-, kohó- és acélművet kap? Elsősorban a mecseki szénterület közelségének és kitűnő közlekedésföldrajzi helyzetének.
(Élet és Tudomány – Miért éppen Mohács?, 1949. május 15.)
__________________________________
Szabad Föld 1949 május 8.
Új ipartelepek nőnek a vidéken
Már épül a mohácsi vasmű
“A mohácsi vasmű az első olyan üzem lesz Magyarországon, mely saját maga állítja elő a kokszot, amit vasgyártásra használ fel. Ez a mű a legkorszerűbb elgondolások szerint épül. A kokszolómű megépítése a mohácsi vasmű mellett azt jelenti, hogy évente 8 millió dollárt megtakarítunk, amit eddig vasolvasztáshoz szükséges koksz behozatalára voltunk kénytelenek kiadni. A nagy vasmű mellett új villamosművet is építünk, mely nemcsak az üzemet fogja ellátni villamosenergiával, hanem messze vidékeken a lakosság szükségletét is kielégíti. A mohácsi vasmű megépítésével valósággal új nagy ipari várost hozunk létre.”
Alig néhány hete, hogy elhangzott Gerő Ernő bejelentése. Az egész ország népe, de különösen Mohács és környékének lakossága érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadta ezeket a szavakat, mert ebben az országban ma már mindenki tudja, hogy kormányzatunk csak olyasmit ígér, amit maradéktalanul valóra is vált.
A pécsi országúton Mohács felé közeledvén, egy-két kilométerrel Mohács előtt különös dolgokat észlel az ember. Jobbról is, balról is zöldelő vetések terülnek el, madarak énekelnek, fák, bokrok lombosodnak, akárcsak tavaly, – vagy ötven, vagy kétszáz esztendővel ezelőtt. De valami mégis történik itt. A zöld mezőn itt is, ott is kékruhás emberek tűnnek fel; mutogatnak, terjegetnek, aztán tovább mennek. De ni csak! Már többet is láthatunk: két kútfúró berendezés ágaskodik, körülöttük emberek nyüzsögnek. Amott meg már épületek nőnek.
Akárkit megállíthatunk az úton, hogy mi készül itt, – mindenki a legpontosabban tud válaszolni: a gyártelep. Mohács és az egész ország büszkesége, ötéves tervünk egyik leghatalmasabb eredménye: a mohácsi vasmű. Most van születőben, ezekben a napokban. Bakonyi János kőműves-mester, főbizalmi alig győzi szusszal a terveket ismertetni.
Megkezdődtek az építkezések
A két kút már kész s elkészült a transzformátor ház, ideérkezett már a magasfeszültségű villanyvezeték is. A kőművesek rohamiramban dolgoznak, most húzzák fel az ideiglenes irodaépületet, a raktár és a munkásöltöző falait. Hatalmas meszesgödrök tátonganak; várják az oltott meszet. A vetések között különböző irányokban már vascsövek szaladnak, ezek szállítják a vizet.
Új vasút, betonút, vízvezeték, – 6000 munkás
Ebben az esztendőiben összesen 28 épület készül el. A nyár végére 108 modern, kétszobás lakást foglalnak el a munkások. A munkáslakások háromemeletes óriás épületek lesznek. Ezzel egyidőben elkészül a gyárváros iskolája, óvodája, orvosi rendelője, fürdője, a gyermekek számára játszóterek. Megindul a fásítás, hogy friss, egészséges levegője legyen a gyár népének. Magából a kohó-műtelepből egy hatalmas csarnok készül el még ebben az évben. Ilyen arányú építkezés emberemlékezet óta nem történt, nemcsak Mohácson, de az egész országban sem.
A hatalmas terület másik végén, kint a Dunaparton, ugyancsak folyik a munka. Készül a kisvasút. Az uszályokon és a nagy vagonokban érkező anyagot a kisvasúton szállítják az építkezések színhelyére. Már a két vontató motoros is megérkezett. S itt vannak a vadonatúj csillék. Annyi, hogy meg sem lehet számlálni. Természetes, hogy itt a rakodónál a Dunapartot is ki kell építeni, beton partfal készül.
A téglagyár is szakadatlanul dolgozik, itt, a vasmű területén. A téglagyár munkássága május elsejére ünnepélyes fogadalmat tett, hogy ebben az esztendőben tízmillió darab téglát készítenek! Kell is!
Már ma is sokszáz ember dolgozik, – néhány hét múlva pedig mintegy hatezerre nő a munkások száma. Szakemberekben máris mutatkoznak hiányok.
Mohácsnak, ennek az eddig eldugott, elfojtott városkának teljesen megváltozik a képe. Belekerül az ország vérkeringésébe. A mohácsiak ötven esztendős álma most valóra válik: közvetlen vasúti összeköttetése lesz Budapesttel. Gyorsvonat is jár majd. Nem kell Pécs felé kerülni, száz kilométerrel rövidebb lesz az út! És pedig milyen egyszerű! Csupán a mohács-bátaszéki vonalat kell megépíteni. Az urak Magyarországán nem törődtek vele. De a legrövidebb időn belül új betonútat is kap Mohács.
Pár nap múlva a Csatornázási Nemzeti Vállalat is megindítja a munkálatokat. Csatornázva lesz a város, vízvezetéket is kap Mohács!
Munkába indulnak a mohácsi DéFOSz-tagok. Mility Rozika csak most jelentkezett, – de holnap már a városi kertészetben dolgozik…
Mohácson már nincs munkanélküli!
Szinte nehéz elképzelni, hogy mi lesz öt év múlva. Már ma is olyan ez a város, mint a mágnes. Szívja, vonzza a környéket.
Hát a mohácsi DéFOSz-szervezet-nél mi újság?
Nagyok itt a gondok, – de kellemesek. A munkaközvetítő vakarja a fejét:
– Úristen, mi lesz itt jövőre, ha már most is így megy? Majd még nekünk is itt kell hagyni az irodát, elmegyünk a gyárba!
Mert hát az a helyzet, hogy tavaly ilyenkor, 1948 májusában 600 munkanélkülit tartott nyilván a FéKOSz. Ma pedig egyetlen egy munkanélküli sincsen! Alig hisz az ember a fülének, ahogy hallja itt a szavakat:
– Az Építő Nemzeti Vállalathoz 180 embert adtunk, Karapancsára, az erdőirtáshoz 131-et, tyüh, most meg a Csele patakhoz kell 120 ember. Hát ha nem lesz, akkor majd elveszünk máshonnét!
Már a villányi és pécsváradi járások DéFOSz-szervezeteit is értesítették, hogy az emberanyaggal jól gazdálkodjanak, mert pár hét múlva a DéFOSz-nak is ki kell ám tenni magáért! Ezrekről lesz szó.
Vagy 25 ember jön be. Fűrészekkel, baltákkal. Fakitermelésre mennek. Vasútijegy-ügyben jöttek a DéFOSz-hoz, no, meg búcsúzni. Az irodavezető pár keresetlen, rögtönzött szóval búcsúztatja őket:
– Emberek! Ha megkezdik a munkát, az az érzés legyen magukban, hogy minden fejszecsapással a régi világnak, meg az uraknak sújtanak oda.
Lendülnek az öklök: szabadság! Derülnek az arcok. Ha vége lesz itt a munkának, mennek a gyárba. Már alig várják.
Így épül az új világ, a Függetlenségi Népfront zászlaja alatt!
