Történelem és szatíra

Közbeszól a narrátor
Egyedülálló kísérlet
Röpgyülés és szurkolók

A közeljövőben mutatják be a Minden kezdet nehéz című új, szati­rikus magyar filmet, amelynek té­mája és története: az elmúlt húsz év. Húsz év történelmét egyetlen film­ben összefoglalni akkor is nehéz fel­adat, ha csak egyetlen aspektusból közelítik meg az alkotók a témát le­gyen az a szövetkezeti mozgalom fej­lődése, vagy a magyar kabaré. És kiváltképp akkor, ha a filmben min­den jelentős eseményt és főként min­den jelentősebb nézetet jó, vagy rossz szokást, divatot, jelenséget (vagy ke­vés jelentőséget ugyan, de annál jellemzőbbet), be akarnak mutatni. A lelkesedést és pesszimizmust a sze­mélyi kultuszt és a röpgyűlések han­gulatát, a koalíciós korszak nézet­millióit és a magyar futball fényko­rában a szurkolók gőgjét – egyéb gőgök mellett… És ezenkívül sok egyebet, ami hozzátartozik a történe­lemhez és hozzátartozott az életünk­höz.


ÉTKEZÉSI TANÁCS 1946-BAN
Étrendünk legyen változatos. Legyen benne zabdara, zabkása, zabliszt és zabderce

Az ország visszatekint

Erre vállalkoztak az alkotók, Kom­lós János író és Révész György ren­dező. Erre, de valami többre is. Arra, hogy mindazok a jelenségek, ame­lyek ebben az országban 1945-től fel­lelhetők voltak, ne “csak” történel­met, hanem valami egyebet is jelent­senek a nézőknek. Élményt, amelyet átéltünk, hibák és eredmények egy­másutánját, ami több is, kevesebb is a történelemnél, és a legdöntőbb, amely műfajilag rendhagyóvá teszi ezt a filmet (olyannyira, hogy aligha lehetne bármelyik ismert kategóriá­ba besorolni; a témák és a műfaji elemek rendkívüli változatossága ezt egyértelműen kizárja), az író szemlé­lete, mely a humor, a szatíra eszkö­zével mutatja be a nézőknek a leg­nagyobb fajsúlyú eseményeket is. Egy korszakot lezártunk történelmünk­ből – és ezt teszi a film is. Túlhalad­tunk valamin, ami a miénk volt és ennek egy magasabb foka az, amikor már nevetni is tudunk rajta – ma­gunkon, hiszen a hibáknak és eredményeknek egyaránt részesei vol­tunk, és mert mindennek van szati­rikus oldala is. És ez ennek a film­nek a lényege. A nevetés, az öniró­nia. Önmagunkon nevethetünk fel­szabadultan, mert a képeken fel kell ismernünk magunkat az ernyedetlen tapsoló tenyerekben éppúgy, mint a választási hadjáratok harsogó mikro­fonjainak jelszavaitól szédült választópolgárok között, vagy akár a vetkőztetők áldozataiként.


A SPEKULÁCIÓ LEHETŐSÉGE
Az új pénz – a forint

Mindez nehéz helyzet elé állítja azt, aki arra vállalkoznék, hogy eg­zakt módon valamely műfaj keretei­be kizárólagos igénnyel sorolja be ezt a filmet. Hiszen van benne opera­ária a Don Carlosból és krimi, divat­bemutató 1946 kreációiból és pankráció a sportcsarnokból (és az egész országból!), táncdal, amelyet Karády Katalin énekel és induló, amelyet nem ő…, dráma és operett, rajz­film és plakát, újságcikk és film­riport, labdarúgó mérkőzés és humoreszk, tárlat és kuplé, csasztuska és vers, groteszk és szkecs, bábjelenet és cinéma vérité, kaland és burleszk, kabaré és egy sereg más műfaj, és ez mind-mind kedves öniróniával és vérbő szatírával fűszerezve.
A nézőt furcsa érzés fogja el, ami­kor Komlós János szemével, az ő is­mert, elemző humorával nézi végig az eseményeket, amelyeknek részese volt. Nem nézőkként, hanem fősze­replőkként nézzük. A kriminek mi voltunk a főszereplői, az indulók sem nélkülünk hangzottak, és a londoni 6:3-nál éppúgy mi drukkoltunk, mint a politikai pankrációnál.


A KAPUNÁL, 1951.
Igazolvány van? – Igen. – Bemehet

Mi vagyunk a főszereplők

Az egész ország visszatekintése ez a film, de korántsem szigorú törté­nelmi szemlélettel, hanem különle­ges látásmóddal: humorral.
Elmesélni ezt a filmet aligha lehet (egyébként is a saját életét mindenki ismeri), túlságosan sok összefüggő, de mégis önálló részt villant fel. Mi­ről szól? Rólunk, valamennyiünk éle­téről. Mégis, arról, amit ebben az or­szágban tízmilliónyian megéltünk, csináltunk. (Valamit elkezdtünk, va­lami újat… mondja Major Tamás, aki mint narrátor kíséri végig a né­zőt a húsz év eseményein.) Éppen ezért mondhatjuk, hogy egyedülálló kísérlet ez a film a magyar filmgyár­tásban; – nevetni a történelmen, közeli múltunkon – erre még senki sem vállalkozott eddig ilyen jelleg­gel és ilyen átfogó igénnyel.


A vas és acél országa lettünk, de voltak, örökké elégedetlen emberek,
akik amellett még nadrággombot is szerettek volna.

Régi arcok a filmen

Révész György “múltja” (a Meg­felelő ember című szatírára és a Mi­csoda éjszaka című vígjátékra gondolunk elsősorban) jelzi, hogy vé­rében van a humor, és Komlós Já­nosnál nem kell ezt úgy hisszük, bizonyítanunk. Az ő érmei már nem háromoldalúak, de sokdimenziósak, és ez a film a nézőknek egy egész halom ilyen érmet kínál.
A színész szereplők közül (különb­séget kell tennünk színész és nem színész között, mivel ebben a filmben mindenki szereplő) sok olyan ismert régi színészt is láthatunk, akik ma már nincsenek köztünk: Somlay Ar­túrt a rádióstúdióban, Bajor Gizit a színpadon, Jávor Pált hazatértekor és Székely Mihályt, Tímár Józsefet, Rajczy Lajost, Uray Tivadart és má­sokat.
A maiak közül pedig nem is tud­nánk felsorolni hányat, az élgárda tagjait (és a fiatalokat), akik meg­ejtő kedvességgel tréfálkoznak, és ez nemcsak játék, színészi teljesítmény, hiszen ők is résztvevők voltak. A film narrátora végigmeséli az ese­ményeket és megjegyzésekkel, néha igencsak gonoszkodó közbeszólások­kal is tarkítja azokat, és mindennek a fonákja érdekli elsősorban; de úgy hisszük, ez találkozik a nézők kívánságával is.

(x)

Megjelent: Magyarország 1966. március 27.


Nem is ide akartunk költözni

 

Dunaujvaros