Szabad Ifjúság 1954. március 2.

Új, nagy siker népünk jólétének útján

Vasat ad a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztója

Egész népünk szeretete övez­te az alapkő letételének pillanatától kezdve épülő hatalmas békeművünket: a Sztálin Vasműt. Ifjúságunk is derekasan kivette részét a vasmű és az új város építéséből, ifjú hősök nevelődtek az új város építése közben, fiatal sztálinvárosiak nevét ismerte meg az ország. Most, a hatalmas békemű I. számú nagyolvasztója már va­sat ont az országnak, hogy új mezőgazdasági, könnyűipari, élelmiszeripari gépeket gyárt­hassunk belőle.
Az első ünnepélyes csapolást vasárnap délben (1954. február 28.) végezték. Az avatóünnepségre Srtálinvárosba érkezett Rákosi Mátyás, a Ma­gyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének első titkára, Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Gerő Ernő, Hidas István, Zsofinyecz Mihály, Kristóf István, az MDP politikai bizottságának tagjai, Szalai Béla, az MDP po­litikai bizottságának póttagja, az Országos Tervhivatal elnö­ke, Vég Béla, az MDP központi vezetőségének titkára, a köz­ponti vezetőség és a miniszter­tanács több más tagja, politi­kai, gazdasági és kulturális éle­tünk számos kiválósága. Eljött J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete.
A zenekar eljátszotta a Him­nuszt, majd Borovszky Ambrus, a Sztálin Vasmű igazgatója lé­pett a díszemelvény mikrofonja elé és a vasmű igazgatósága, pártbizottsága, szakszervezeti bizottsága, s dolgozóinak ezrei nevében üdvözölte a megjelente­ket. Ezután Szlobodnyik László, az építkezés ácsbrigádvezetője a kohóépítők nevében átadta az új, hatalmas létesítményt, majd a kiváló ácsbrigádvezető sza­vaira válaszolva, Horváth László kohómester a kohászok nevében átvette a kohót.


Új nagy békeművünk: a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztójának avatóünnepsége

Zsofinyecz Mihály beszéde

Az ünnepi beszédet Zsofinyecz Mihály, az MDP politikai bi­zottságának tagja, kohó és gép­ipari miniszter tartotta. Zsofinyecz elvtárs többi között a következőket mondotta:

Jogos öröm, a jólvégzett munka tudata töltheti el e hatalmas alkotás építőit, akik most végső formájában láthatják ma­guk előtt azt, amiért éveken keresztül küzdöttek. Sztálinváros és a vasmű – s ennek egyik legfontosabb része, a ma átadásra kerülő nagyolvasztó – a mi szocializmust építő, saját jólétén munkálkodó népünk erőfeszítéseinek a gyümölcse.
A mai napon elérkeztünk ahhoz, amikor a Sztálin Vasmű nagyolvasztójából nyersvasat csapolnak, hogy nagyrészt acéllá alakítva eljusson a gépgyárak­ba. A mai naptól kezdve a trak­torokat, a szerszámgépeket, a mezőgazdasági gépeket, a kerék­párokat nemcsak a diósgyőri, az ózdi és a csepeli acélból gyárt­ják, hanem olyan acélból is, amely már a Sztálin Vasműben termelt nyersvasból készült.
A sztálinvárosi nagyolvasz­tó megindulásának, fejlődésünk mai szakaszában különleges je­lentősége van. Különleges jelen­tősége van azért, mert nagyon kiszélesíti a mezőgazdaság fel­lendítését szolgáló programunk acélalapját, s ezzel még szilárdabbá, biztosabbá teszi e nagyszerű program realitását. A magyar mezőgazdaság a nagy felvirágzás szakaszába lépett. Bőségesebb kenyér, több hús, tej és egyéb élelmiszer lesz az eredménye e program megvaló­sításának.
De az eredmény nem hullik az ölünkbe. A győzelem feltételeit állhatatos munkával ma­gunknak kell megteremtenünk. Mindenekelőtt fokoznunk kell a mezőgazdaság gépesítését. Mind több, korszerűbb termelőeszközt, traktort, kombájnt, ekét. boronát és egyéb kisgépet kell adnunk a falunak.
A sztálinvárosi nagyolvasz­tó megindulásával hatalmas lépést tettünk előre ebben az irányban. Új erő jelentkezett a népgazdaságban: a sztálinvárosi nagyolvasztó, amelynek egynapi termeléséből 140 traktort, vagy 300 kombájnt, vagy 400 vetőgé­pet lehet gyártani. Ezzel a ko­hóval biztosabban, sikeresebben folytathatjuk harcunkat nagy nemzeti ügyünkért, a mezőgazda­ság felvirágoztatásáért.
Különleges jelentősége van az új nagyolvasztó felavatásá­nak azért is, mert segít megbonthatatlanná kovácsolni államunk alappillérét: a munkásosztály és a dolgozó parasztság testvéri szövetségét.
A mi kis országunk ma már fejlett, erős és sokoldalú iparral rendelkezik. Megfelelő szervezettség, és kedvező felté­telek mellett iparunk igen nagy feladatok megoldására képes. Ha most fékezzük az iparosításban eddig diktált túl gyors tempót és erőnket összeszedve az elért eredmények megszilárdítását he­lyezzük munkánk középpontjába, még jobban kibontakozhat ipa­runk ereje és nagy felkészültsége.
Ennek a megszilárdításnak azonban a szén és a villamosenergia biztosítása mellett nél­külözhetetlen feltétele: elegendő vas és acél, a gyárak ellátása megfelelő minőségű kohászati termékekkel. A sztálinvárosi nagyolvasztó, amely országunk nyersvastermelési kapacitását mintegy 30 százalékkal, tehát csaknem egyharmadával növeli, enyhíti az anyagellátás gondjait és lehetővé teszi, hogy az ipar munkájának megszilárdításában tartós eredményeket érjünk el.
E sikerünket mindenek­előtt munkásosztályunk és mű­szaki értelmiségünk odaadó, lel­kes munkája, szívóssága és ál­dozatkészsége tette lehetővé. És ez nem egyedül a sztálinvárosiakra vonatkozik.
A sztálinvárosi építők ki­magasló érdemei mellett óriási szerepük volt azoknak is, akik nem itt a helyszínen, hárem tá­vol, az ország minden részében, üzemében segítették a nagyolvasztó üzembehelyezését.
A Sztálin Vasmű nagyolvasztójának felépítésében ré­szes volt a dolgozó parasztság is. A falu elküldte ide fiait, leányait, hogy a munkásosztály ol­dalán segítse felépíteni nagy al­kotásunkat. Sztálinváros, a Sztálin Vasmű valóságos jel­képévé vált a munkásosztály és a dolgozó parasztság össze­fogásának.
A Sztálin Vasmű és az új nagyolvasztó megalkotásából oroszlánrészt vállalt ifjúságunk. Számtalan esetben mutatták meg a fiatalok, hogy lelkesedé­sükkel, önfeláldozásukkal élére tudnak állni az építőmunkának. És lehet-e természetesebb dolog, minthogy a fiatal szocialista város építésének legodaadóbb, legragaszkodóbb harcosa az ifjúság?
Az a fiatalság, amely Sztálinvárosban tanulta a szo­cializmus építését, nagyot nőtt politikai öntudatban, szakmai tudásban, szilárd magatartás­ban. Példát vehet róluk sok ma­gyar fiatal!
Az építés sikerének döntő tényezője volt a mi nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja. A párt szervezte, vezette a harcot a Sztálin Vasmű építéséért, az új nagyolvasztó üzembehelyezéséért.
A kohóépitkezés sikerét a baráti Szovjetunió önzetlen test­véri segítsége tette lehetővé. Az új nagyolvasztó terveinek legnagyobb részét a Szovjetuniótól kaptuk. A legkorszerűbb gépe­ket, berendezéseket a Szovjetunió bocsátotta rendelkezésünkbe Mérnökeink, technikusaink a helyszínen, a Szovjetunióban ta­nulmányozhatták a világ leg­modernebb kohászati kombinát­jainak működését.
Azok az új munkasikerek, amelyek a kongresszusi munkaversenv során születnek, egy-egy üzenetet jelentenek a kon­gresszus számára és azt fejezik ki, hogy dolgozóink saját ügyük­nek tartják a Központi Vezető­ség határozatait, készen altnak azok hiánytalan megvalósítá­sára.
A dolgozó nép munkája, amelynek megtestesült jelképe a sztálinvárosi nagyolvasztó is, elvezet bennünket a nagyobb bőséghez, a jobbmódú, szebb, gazdagabb élethez.

Az ünnepség befejezése után minden jelenlévő sietett, hogy szemtanúja legyen annak a pil­lanatnak, amikor kohászaink az első vasat csapolják.

Történelmet írtak a Duna mentén

Vasárnap délben megkezdte munkáját a Sztálin Vas­mű I. számú nagyolvasztója. A Duna fölé húszemeletnyi ma­gasságba emelkedő acélóriás felavatásával lépett be igazán a Sztálin Vasmű a termelő üze­mek sorába.


Sztálin Vasmű látképe 1953

Az I. számú nagyolvasztó felépítésének története rövid, ha az időtartamot nézzük, de ha a hőstetteket idéznénk, köteleket írhatnánk. A pentelei fennsíkon 1950 tavaszán kezdte meg né­hány ember az építkezést. Két év múltán már város fogadta a látogatót s erőteljesen bonta­koztak ki a gyár körvonalai is. Ekkor kezdtek munkához ott, ahol ma a nagykohó égbenyúló acélteste áll. Az első “hadműve­letet” a hídépítővállalat dolgo­zóinak kellett végrehajtaniok: tö­möríteni a talajt, nehogy süllyedjen a lösz a sokezertonnás építmény alatt.
De ehhez a munkához nem volt sem elegendő tapasztalat, sem megfelelő gép. Amikor az első cölöpöl beverték a talajba, az emberek boldogan fogadkoztak:

– Június elsejére kell elké­szülnünk? Hát mi május közepére leverjük az 527 cölöpöt!

De amikor a cölöpöl ki kellett húzni – hogy a helyén keletkezett lyukat máshonnan hozott földdel döngölhessék tele – akkor derült ki, hogy a gép nem képes erre. A kötél is el­szakadt. Külön húzóállványt sze­reltek fel, de a munka így na­gyon lassan haladt. Végülis győzött az emberi találékonyság: a verőhegyet szélesebbre készítették, mint amilyen a verőcső volt, így a föld már nem szoríthatta be a csövet.
Őszre elkészült a kohó hatal­mas betonalapja. Megérkeztek a budapesti MÁVAG szerelői és felszerelték a hatalmas toronydarut, amely 72 méter magasba emel 20-25 tonnás szerkezeteket. Télen, hóviharral, metsző széllel dacolva egyre magasabb­ra emelték a kohó Páncéltestét. A tizenhatodik vasöv beemelé­sével a nagy kohó a Sztálin Vasmű egész gyárterületének leg­magasabb építményévé nőtt.


Épül a nagyolvasztó – 1953

A MÁVAG szerelői után meg­kezdték a munkát a vaskohá­szati kemenceépítők, az Április 4 Gépgyár, a Láng Gépgyár szerelői – összesen 46 vállalat vett részt a kohó építésében.
Mint kemény harcra, úgy te­kinthetnek vissza erre a másfél évre a kohóépítők. Ám ebben a harcban nem voltak magukra hagyva. Sok értékes tapasztala­tot nyújtott a diósgyőri nagy­kohó felépítése. A szovjet nép rendelkezésükre bocsátotta a legbonyolultabb szerkezeteket. S mindenütt az élen haladtak a gyárakból kiküldött munkások, példát mutattak a kommunisták.
A Sztálin Vasmű nagyolvasztója hazánk legkorszerűbb kohó­ja. Altól kezdve, hogy az anyag beérkezik a vasműbe, egészen a csapolásig egyáltalán nem kell fizikai munkái végezni.
A 30 méter magas, 180 méter hosszú szovjet híddaru elvégzi az elegykészítést. A nagyfokú automatizálás természetesen több tudást is igényel. De a Szovjetunió ebben is segített: a nagy­kohó öt mérnöke, négy főművezetője, hat művezetője járt ta­nulmányúton a Szovjetunióban.
A kohó dolgozói egyrészt Diósgyőrből és Ózdról, másrészt Sztálinváros legjobb építői kö­zül kerülnek ide. Rájuk vár az a nagy munka, hogy a sztálinvá­rosi vasból több gépet küldhessünk a falvakba, több gépet, munkaeszközt a közszükségleti cikkeket gyártó üzemekbe

B. E.

Felhasznált képek forrása:
Dunaújváros története képeslapokon
Sebestyén István – Sztálinváros 1953 fotók
József Attila Könyvtár

Dunaujvaros