A Szabadság – 2005. október 14.

A KÖLYÖKVÁROS

A film szovjet plakátja
fotó: www.imdb.com

Műsorra tűzte a minap a köztévé az egyik 45 éve készült filmet, amelyben a főszereplő a még “harmatos”, de már pompázatos ígéret, Törőcsik Mari. A Kölyök egy talált gyermek sorsa, kalandja egy nem éppen talált városban!

Játékos, vidám cselekmény, az ifjúság bájával került elénk a káprázat: várost alkotott a nép!
Létét egy nemzetközi konfliktusnak (világkonfliktusnak?) köszönheti és egy balgaságnak! Eredetileg a vasmű Mohácson épült volna a jugoszláv vasérc feldolgozására, de közbejött a “politikai szakadás”, és száz kilométerrel feljebb hozta, az ország belseje felé az óvatosság. Ne legyen sebezhető az “ellenség” környezetében, közelségében az atomfegyverek, a rakéták korában? Ez volt a balgaság, na meg az, hogy uszályon és vasúton szállították a feldolgozandó, Krivoj Rog-i ércet Sztálinvárosba!
Végül is a film cselekményének – és a történelem szempontjából – mindegy, miért éppen oda épült, ahová a későbbi Dunaújváros. Egy nép fogához vert garasából, békekölcsönök sorából, államadósságból, hihetetlen erőfeszítésekből a pentelei fennsíkra álmodott kohászati gyárvárost.
– Még egy kukoricás közepén álltam, mint kinevezett gyárigazgató – mondja szerepe szerint Bessenyei Ferenc és tudtuk, hogy felépül az, amit akarunk!
És napról napra növekedtek a falak! Építőtábort szervezett oda az ifjúsági szövetség, és kéthetes váltásokban fiatalok százai, ezrei mentek a Duna mellé várost, üzemet építeni!
Egyetemisták voltunk. A hétvégi pihenőnket, a vizsgáktól ellopott szorgalmi heteket töltöttük ott. Táskánkban összeborított zsíroskenyérrel vagy a szűkös étekkel, de építettünk, lapátoltunk, talicskáztunk. Hólyagosra tört tenyérrel, nyakig sárosan hittük, hogy a fennsíkon egyszer csapolni fognak és az acélöntés sziporkái csillognak majd az éjszakában…
Vonatokon és a vacsoraidőben harmonika zengett: “Sej, haj, akácfa hullatja a levelét! Sej, haj szerelmes lettem én ma tebeléd…” és az édes-bús “Lila orgonák, oly dús a lombotok, egy szép barna lányt úgy elbújtattatok…” Szólt, szállt a dal. Erőt, bizakodást, álmokat hordozott a szárnyán. Felfelé, az ég felé, a határtalanságig!

 Lelkünk gazdára vágyik – beszélgetés Bessenyei Ferenc színművésszel

KÖLYÖK – az 1959-ben bemutatott magyar filmvígjáték

.
És nőtt a város, fiatalokkal népesült. Tegnapi aratók, summások, nincstelenek és éhesek találtak munkát, keresetet, otthont az új városban. S a kórházban gyermekek születtek!
– Az anyákat, asszonyokat nem küldhetem acélt csapolni. A keresetre pedig szükség van – mondta Tapolcai Jenő, a város tanácselnöke. – Könnyűipart, varrodát kell ide telepíteni. Legyen nekik is munkájuk. Az új lakásba bútor kell, függöny, csillár, meg minden. S főleg, jobb megélhetés a családoknak! Az emberek közt pedig emberség.
Mert nem minden a technika, a gyár, a hajók, a kikötő, az együttérzés melege teszi várossá a várost. “Kézben a kéz és a vállhoz a váll”. Igen, itt a munka hadának a lépése dobogott valamikor. Mindent eltöltött a szárnyalás, a siker érzete! Hogy a felső határ valóban a csillagos ég! Amit a szocializmus tárt szélesre!
Velünk nőtt, izmosodott, kölyökkorból felnőtté lett a város. A róla, ifjú építőiről, kalandot kereső és találó fiataljairól riportom jelent meg a Szabad Ifjúságban, az ifjúsági szövetség napilapjában. És akikről szólt, nevük később a valóságosan létező Dicsőség Könyvében arany betűkkel szerepelt!
Az utak, terek járdáira suhángot, bokrot, pázsitot telepítettünk. Egy-egy ház lakói azokat örökbe fogadták, nyáron öntözték, gazolták, nyírták és a közökbe virágot ültettek. Hírnevet szereztek velük az emberek.
És a tekintetek nem borút hirdettek, hanem egymás szemébe nézve, a bizalom hordozói voltak.
Utoljára talán a budai Bem rakparton találkoztam Tapolcai Jenővel, a külügyből jövet, mivel a Városok Világszövetségének elnöke volt, a központi bizottság tagja (MSZMP). Egy presszóban ültünk, amikor azt mondta:
– Bármilyen tisztségre vethet a sors, a dunaújvárosi éveket nem feledhetem. Erőt, biztonságot, életet jelentett nekünk, a város lakóinak. Minden pezsgett körülöttünk. Nézd, a fiatalokat ott a sarokban, viszem őket oda, egyikük, a lány orvos, a fiú mérnök lesz a vasműben. Építik az életüket.
Most néhány évtized után joggal kérdezem: kölyök marad-e a város továbbra is? Olyan kölyök, mint amilyen Törőcsik Mari, Bessenyei Ferenc és Tapolcai Jenő idejében volt? Avagy a gondok felhői úsznak felette az alkonyi szürkeségben? Vajon mivé lett Dunaújváros a szocializmus után?

Mártonfy

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.