Négyezer lakos közül száztizenkilenc hősi halott. Dunapenteléről írják a NÉP-nek: A világháborúban minden község lerótta áldozatát, de talán egyetlenegy sem annyira, mint Dunapentele. A színmagyar, négyezer lelket számláló községből 119 hős maradt a csatatéren. Nincs egyetlen ház, melyet gyászba ne borított volna a világháború, de több olyan család van, melyből a bevonult férfiak mind elpusztultak. A falu lakossága most emlékművet akar áldozni szerettei hősi emlékének. Az emlékművet Bory Jenő székesfehérvári szobrász készítette és november 9-én lesz az ünnepélyes felavatása.
Megjelent: A Nép – 1924. október 28.
– A dunapentelei hősök emléke Bory Jenő szobrászművész elkészítette a dunapentelei hősök emlékszobrát. A hat méter magas emlékművet az iskola falába építették be. A márványtáblára 153 hősi halott nevét vésték fel. Az emlékművet november 16-án, vasárnap délelőtt 11 órakor ünnepség keretében leplezik le.
Művészi pályafutása szigorúan véve 1904-ben kezdődik, amikor mint műegyetemet végzett építész a képzőművészeti főiskolán felvételre jelentkezett.
Öt évvel azután ugyanannak az intézetnek tanára lett.
Az öt tanulóéve alatt Székely Bertalan, Strobl Alajos és az Olaszországban végzett tanulmányúi érlelték meg a művészetét. Olyan tudatos, szívós akarat, biztos és elszánt célradolgozás ritkán engedett még művészi programmot úgy megvalósítani, mint Bory Jenő életében. Ezer apró és kicsinyes gondokon, azután nagy, váratlanul döntő tragédiákon keresztül érnek az ifjú álmok férfi munkává. És az érés mérge, az élet keserű kényszere, a megalkuvás.
Bory Jenő a kialakulása útján nem tért ki nagy akadályok elől, nem alkudott meg. Pedig biztosan voltak nagy válságai, súlyos problémái – de mindezekkel szemben volt ereje, szívóssága.
Talán a reneszánszkori Olaszország polihisztorai, Galeotto, Alberti, Cellini, Linardo voltak ifjúkori ideáljai és úgy gondolhatta, hogy ezeknek a zseniknek az univerzalitása az, ami a művészetüknek olyan sajátos és mégis abszolút értéket ad. Talán a háború előtti Magyarország nagy művészi feladatai érlelték meg azt az elhatározását, hogy egyszemélyben mint építész és szobrász készül hasonló nagy feladatok elé.
A világháború és az utána felkavart bomlás volt az a nagy katasztrófa, amelyből Bory számára az első csalódás és aztán megalkuvások sora nőtt elő.
1916-ban Szarajevóban megtervezi a Ferencz Ferdinánd fogadalmi templomot. A rajzoknak, gipszmodellnek s a szobrászati munkáknak az elkészítése után a katolikus klérus, az udvar és magánosok áldozatkészségéből csakhamar összegyűl az építési költség. De mindent elsöpör a forradalom. Azóta – mindnyájan tudjuk – olyan rendkívüli művészi feladatok, amilyen az Erzsébet-, Munkácsi- vagy Szabadság-emlékművek voltak, nem adódtak. A nagy technikai és művészi készültségnek alig jut ma egyéb, mint egy-egy síremlék, hősi emlék és apróbb szobrok. Ezeknek a kivitelénél is a legszűkösebb viszonyok által követelt takarékossági szempontok kötik meg a művészt.
De Bory Jenő éppen a technikai készültsége és tudása által hivatottja a mai viszonyoknak. Az ő érdeme az, hogy a “Hősök Emlékét Megörökítő Orsz. Bizottság” (Hemob) útján a hősi emlékek kivitelénél a vasbeton, műkő népszerűvé vált. Előadásokat tartott, vitázott, rábeszélt, nagy nyugati példákra hivatkozott (a lipcsei “Volkenschlachtdenkmal”, a stuttgarti királyi kastély szobordíszei stb.), még a legmagasabb felhőkön járó művészeket is ennek a mai viszonyoknak megfelelő anyag használatára bírta.
Ő maga ezzel az anyaggal nagyszerű építészeti teljesítményeket végzett. A székesfehérvári nemzeti hadsereg Turul-emlékműve 2 m átmérőjű, 15 m magas vasbeton-oszlop, mely hat hét alatt készült el. A város tanácsa elismerésül tiszteletbeli főmérnökévé választotta. A művész székesfehérvári kertjében álló vasbeton-kút a legfényesebb igazolása annak, hogy lelkiismeretes munka mellett milyen ellenálló, maradandó anyag a beton. Tizenkét éve áll nyárban, fagyban, és teljesen hibátlan.
Másik kedvenc anyaga a pirobazalt, vagy ahogy tréfásan nevezi, a “Borybronz”. Agyagszobrok, melyeket nyers, száraz állapotban achátkővel csiszoltat, azután kiégeti s a füstös égetés közben megfeketednek, de fényes felületük megmarad. Ezeknek a pirobazalt szobroknak egészen sajátos meleg, bársonyos fényük van. Némelyik redukciós tűzbe kerül és eozinos csillogást kap, ami pompás műtárggyá teszi. Ezeknek a vas-eozinos szobroknak fekete, diszkrét irizálása rendkívül artisztikus. Finom hatású, anélkül, hogy a szobroknak valami csecsebecse jelleget adna. Viszont elveszi a fekete szín komorságát. Úgy érzem, hogy mindenképen harmonikus a Bory művészetével, mely épenúgy kerüli a széles pátoszt, mint a szubtilitást, vagy passzivitást. Egyszerűség, közvetlenség és klasszikus nyugodtság jellemzik szobrait. Ha szabad volna őt a stílusa alapján valamelyik stílus rendszerébe beosztályozni, azt mondanám, hogy klasszikus, de Canova édeskéssége és Thorwaldsen részvétlensége nélkül.
Záradékul – a Bory sokoldalúságához szolgáló adatképen – meg kell említenem, hogy láttam a műtermében igen szép és szobrász voltának szinte ellentmondó festőiségű képeit. Ugyancsak a műtermében áll az ő terve alapján készült kandallószerű kályha, mely a főváros hivatalos helyiségeinek fűtésében nagyszerűen bevállt.
Szokolay Béla
Megjelent: Élet – 1924. november 16.
A Nép – 1924. november 25.
Emléket állítottak a hősöknek Dunapentelén. Dunapentele nagyközség leleplezte a Bory Jenő szobrászművész, képzőművészeti főiskolai tanár gyönyörű alkotású emlékszobrát, melyet 155 hősi halott carrarai márványba vésett neve vesz körül. A leleplezés alkalmával a helybeli Levente egyesület új zászlóját is felszentelték. A fényes ünnepségen részt vettek: a kormányzó képviseletébe vitéz Raics Károly tábornok és a tábornok parancsőrtisztje, a vegyesdandár képviseletében Damó Oszkár őrnagy, a honvédelmi miniszter képviseletében Tóth Béla ezredes, a tiszti és legénységi küldöttséget Damó Oszkár őrnagy vezette. Az alispánt dr. Fiáth György árvaszéki elnök képviselte. Ott voltak még Meszleny Béla, járási főszolgabíró, Csöngedy Gyula nemzetgyűlési képviselő, dr. Majunka Ernő járásbirósági elnök, Bory Jenő szobrászművész nejével, vitéz Kovács István csendőr főhadnagy, a volt 17. és 59. ezredek volt tartalékos tisztjeinek küldöttsége, valamint a környék és járásbéli földbirtokosság és intelligencia számos tagja, végül a szomszéd községek kiküldöttei. Az emlékmű talapzatánál fölállított tábori oltár körül a csendőrség és a tüzoltótestület vont kordont, míg közvetlenül az oltár két oldalán magyarruhás leányok és gyászruhás özvegyük sorakoztak fel. A dalárda művésziesen előadott “Magyar Hiszekegy”-jének elhangzása után Ligday Károly plébános tábori misét celebrált, majd nagyhatású szent besédet mondott, végül felavatta a Levente egyesület zászlaját. A zászlóanyai lisztet Gáspár Károlyné, a község főjegyzőjének neje látta el. A tábori mise végeztével Csöngedy Gyula c. kanonok, nemzetgyűlési képviselő mondotta el ünnepi beszédét. Egy magyarruhás kisleány szavalata után vitéz Raics Károly tábornok, a 2. számú honvéd vegyesdandár parancsnoka mély hatású, izzó hazaszeretettől áthatott beszédet mondott. Széll Jenő elszavalta Csányi Lázló dunapentelei káptalan “A hősök” című alkalmi költeményét. Ezután a hősök emlékének megkoszorúzása következett. Végül a dalárda a Himnuszt énekelte el s az ünnepség végetért. Ünnepély után bankett következett, amelyen a nagy vendégeken és küldöttségeken kívül sokan megjelentek.
