Magyar Nemzet – 1953. március 7.
A magyar nép hű marad Sztálin örökségéhez
/részlet/
Sztálinváros új házain, az épülő falakon és a féligkész gyárépületeken fekete zászlók lengenek. A dolgozók szívében mélységes a fájdalom, mert eltávozott tőlünk az az ember, akinek nevével szorosan egybeforrott minden hősi erőfeszítés, amellyel rövid néhány év alatt szocialista várost teremt a dolgozó tömegek alkotóereje az egykori szántóföldek helyén. A hatalmas toronydaru, amely a gyász óráiban az első sztálinvárosi óriáskohónál újabb acélgyűrűt emelt helyére, a szovjet emberek által készített tűzálló téglák, százak és százak munkáját megkönnyítő ekszkavátorok, mind-mind legjobb barátunk, tanítónk, édesapánk gondoskodását hirdetik. Ezért osztozik Sztálinváros népe abban a mérhetetlen fájdalomban, amely a világ minden dolgozóját eltölti. Ennek a fájdalomnak a hangja csendül a dolgozók ajkáról a röpgyűléseken is.
Egy férfi a Szabad Nép március 6-i különszámából olvas fel a munkások röpgyűlésén
fotó: MTI/Bojár Sándor
Sztálinvárosban minden Róla beszél
Megfogadták Sztálinváros építői, hogy úgy állítanak halhatatlan emléket nagy tanítónknak, hogy még következetesebben harcolnak a béke, az emberi haladás nagy ügyéért.
Ferenczi Péter főmunkavezető az egész város dolgozóinak elhatározását tolmácsolta, amikor kijelentette: “Fogadalmat teszünk, hogy a Sztálin nevét viselő békeművet határidő előtt felépítjük.”
A kohóépítő brigádok röpgyülés után elhatározták, hogy sztahanovista őrséget állnak. Már esteledett, amikor a sok munkagyőzelmet aratott kohófalazók is megbeszélték, hogyan harcoljanak még következetesebben a sztálini útmutatás szerint a békefront erősítéséért. A kohóépítők fogadalmat tettek, hogy határidőre elkészítik a nagy Sztálin új kohóját. NagyJózsef kohóműves kijelentette: “Úgy dolgozunk, hogy ezek a kohók is messzehangzóan hirdessék: Sztálin nevével épül a világ.”
Sztálinváros, 1953. március 6.
Munkások a röpgyűlésen az épülő Sztálin Vasműben.
fotó: MTI/Bojár Sándor
