Két emlék

22 0


Szabad Hazánkért – 1953. március

Palotai Boris

KÉT EMLÉK

Bármire gondolok, minden Őreá emlékeztet. Bárhová nézek, az Ő műve tekint le rám: a nagy Sztáliné. Milliárdnyi szívben lakik ő, milliárdnyi alakban kél életre.

A vonat Szófiába robogott velem. Ketten ültünk egy fülkében: egy öreg néni viseltes férfibekecsben és én. Próbáltam megértetni magamat vele, de az anyóka csak vonogatta a vállát. Le akartam húzni az ablakot, gyorsan a fülére bökött, ami nemzetközi nyelven annyit jelent, hogy “cúgot kap”. Pogácsát rágcsáltam, fonnyadt kis tenyerével láthatatlan kis morzsákat sepert össze az ülésen. Rágyújtottam, összemorcolt szemöldökkel nézett rám. Éreztem, sehogysem tetszem neki.
Kivettem a táskámból Sztálin elvtárs életéről szóló könyvet és a kisasztalra teltem.
A néni figyelt… Fakókék szemei végigmustrálták a könyvet, minden betűt külön megtapogatott a szemével. Látszott rajta, töpreng, tanakszik.
Lapozni kezdtem, mohón követte tekintetemet s egyszer csak pirosság öntötte el az arcát, mint aki váratlanul összetalálkozik azzal, ki szívének legkedvesebb.
– Sztálin – mondta és kezét gyöngéden a könyvre fektette. Másik kezével a kosarában kotorászott, ugyanolyan alakú bordókötésű könyvet halászott ki s a cirillbetűket mutatta rajta.
– Sztálin – ismételte és nem tudott hová lenni az örömtől, hogy ráismert, holott idegenek neki a latin betűk. S mégis kiókumlálta, hogy ez egy és ugyanaz s hiába van számára ismeretlen nyelven, ismeretlen betűkkel írva, ő azért érzi, ami benne áll.
Már a vállamat fogja s szóval tart s én felelgetek neki jelekkel és félszavakkal, így adva tudtára, hogy összetartozunk, van valami, ami összeköt bennünket s túl nyelvi nehézségeken, koron, beidegzett szokásokon, egybekovácsol.
Megtudtam tőle, hogy hetvenéves. Azelőtt analfabéta volt, mint a nők ötven százaléka Bulgáriában. Négy éve tanult meg írni, olvasni, hatvanhatéves korában… És most Sztálint olvassa, s más nyelven is rátalál.
Megrezzent szoros, szürke kis kontya az örömtől, a szemét meg könny futotta be. Amikor leszálltunk, jobbról-balról megcsókolt.
– Sztálin – mondta és eltűnt a kavargó tömegben.

Két esztendővel azelőtt történt. Akkor még Sztálinváros Dunapentele volt, feneketlen sártengerbe süppedt kis község, melyben barakkok hosszú sora guggolt: a felvonulás épületei.
Este tizenegy óra körül járhatott, nehézkes lépések cuppogtak a sárban. A sötétséget fénypettyek szúrták át, ablakok sárga fényei, aztán egyik-másik kihúnyt s a közeledő éjszaka úgy bugyolálta be az alvókat, mint gyolcskendő a házikenyeret.


Ünnepi műsorkönyv Sztálin hetvenedik születésnapjára – 1949

Sztálinvárosban minden Róla beszél

Az egyik barakképület kis szobájában ültünk. Ágyon, széken, kinek mi jutott.
– Azt mondjátok meg, hogyan ünnepeljük Sztálin elvtárs születésnapját? – kérdezte Imre László, bányászból lett személyzeti főnök.
A zsibongás elült s a hirtelen támadt csendben megszólalt valaki.
– Sztálin esküjével kellene kezdeni. Hogy mindenki érezze, hogyan vitte véghez a szovjet nép a nagy Sztálin esküjét.
Kinyitották az ablakot, a betóduló levegő felkavarta a szoba füstjét, friss légáramlat lebbentette meg a könyv lapját s csontos, inas, kidolgozott kezek nyúltak a könyv után.
– Feri mondja el – hangzott több oldalról is s zengő hangját dicsérték. – Minden ünnepségünkön ő szokott szavalni – jegyezte meg egy ifjú kubikos s ketten is indultak érte. Szinte diadallal hozták. – Itt van!
Feri magabiztosan nézett körül. Bízott a hangjában, az előadásmódjában. Tudta, hogy ő a telep legjobb szavalója. Kezébe vette hát a fellapozott könyvet, megnézte a címet: “Lenin halálára.”
Olvasni kezdte, de már az első szavaknál megbotlott a hangja.
– “Mi, kommunisták különösvágású emberek vagyunk.” – Várt egy pillanatig, újra elkezdte, egyre bizonytalanabbá vált a hangja. – “Nem közönséges anyagból vagyunk mi gyúrva” – folytatta s nyugtalanul rebbent a szeme.
– Előbb magamban olvasom el s csak azután…
Látszott rajta, hogy először találkozott ezekkel a gránittömbnél keményebb mondatokkal, melyek egyszeriben lehengerelték, némává tették, torkára forrasztották a szót. A sarokba vonult, térdére fektette a könyvet, homloka redőkbe gyürődött, amint figyelmesen, minden szót szinte magába szívva olvasott. Ujjával kisérte a sorokat, néha megpihent egy mondaton. – Most megpróbálom – mondta végül és felállt.
– “Nem mindenkinek adatott meg, hogy kiállja azokat a megpróbáltatásokat és viharokat, amelyek egy ilyen párt tagságával együtt járnak” mondotta és hangja elcsuklott. Tán arra gondolt, hogy ő meg sem kísérelte eddig, kiállja-e a megpróbáltatásokat, viharokat. Jól végezte a munkáját, de vajjon elég-e az? Nem telik-e tőle több, nem állhatna-e be ő is a “harc fiai”, a “hősi erőfeszítések fiai” közé?
Mintha álomból ocsúdna, tapogatózó, kásás a hangja, majd meg ébredező indulatok, elhatározások lódítják előre.
“Hatalmas kőszirtként áll országunk a burzsoá államok óceánjától övezetten. Hullám hullám után zúdul rá, fenyegeti, hogy elárasztja és elmossa. De a kőszirt megingathatatlanul áll. Miben van ereje?” – csendült most már tisztán a hangja s szinte izzón felelt rá:
“… hogy országunkat a Vörös Hadsereg és a Vörös Hajóhad hatalmas karja védelmezi.”


Hetvenedik születésnapján a moszkvai úttörők virágcsokrot nyújtanak át Sztálin
elvtársnak

Feri homlokán verítékcseppek fénylettek. Arca áttüzesedett, olykor megállt a szövegmondásban, mintha szétáradna benne a gondolat, mintha testében keringene s nemcsak az ajka mondaná, de egész valója visszhangozná.
– “Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy életünket nem kímélve, rajta leszünk, hogy erősítsük és szélesítsük az egész világ dolgozóinak szövetségét.”
Feri egyhelyben állt, magasra tartott fejjel, tüzelő arccal. Egy fiatal parasztfiú csendesen kivette kezéből a könyvet.
– Ne, hagyjad… kívülről akarom megtanulni.
Keményen zengett a hangja, amikor folytatta: – “Esküszünk neked, Lenin elvlárs, hogy erőnket nem kímélve, becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat is.”
Valamennyien utána mondták. Egyetlen mélyről jövő fogadkozás a szoba. Jóska, a fiatal parasztfiú arra gondol, hogy milyen nehezen ment eleinte a munkája. Beléje fagyott az énekszó, lekókkadt a jókedve. Most meg már megy. mint a karikacsapás, mert ők is, igen, ők is becsülettel akarják teljesíteni, amivel a párt megbízta őket.
– “Erőnket nem kímélve, becsülettel fogjuk teljesíteni…” – mondja határozottan.
A sokat próbált férfiszemeket, csodálkozó fiúszemeket könny futotta be s mintha maga Sztálin elvtárs állt volna a szoba közepén, mintha az ő bölcs és biztató, atyai arca bukkanna fel a szavak mögött, mindenki a maga hangján zengte, suttogta, ismételte:
“Esküszünk neked…”
Éjfél is elmúlt s Dunapentelén egy kis barakkszobában újra és újra fel-hangzott: „Esküszünk neked …”
Egyszerűen, szilárdan hangzott a Feri szájából, aki új érzésekkel birkózott s már tudta, hol a helye. A meggyőződés nyugalma szólalt meg a lakatosból lett osztályvezető, hangjából és Jóska, a tanyáról jött parasztfiú a tettrekészség buzgalmával kapcsolódott a szövegbe. Imre László pedig az új feladatvállalás áradó erejével.
A Duna felől uszályhajók kürtje búgott, majd elcsendesedett minden, az utolsó fények is kihúnytak a telepen s Sztálin elvtárs esküje más és más alakban útra kelt az éjszakában, hogy világítson, melegítsen; vezessen.


A nagy Sztálin legjobb magyar tanítványával, Rákosi Mátyás elvtárssal

Azóta két esztendő múlott el. Dunapenteléből Sztálinváros lett. A bölcs, a jóságos, nagy Sztálin segített minket, hogy a sárból, a semmiből utcasorok nőjjenek, az öntődében sisteregve meginduljon az első vas s a hirtelen nőtt toborzott seregből, tapasztalatlan falusi legénykékből az ezüst csillag lovagjai váljanak, sztahanovisták, akik tudják, hogy nekik épül az ország! Akik tisztában vannak vele, hogy a nehéz feladatok megoldásával a nemzetközi politikába szólnak bele, a béke szent ügyébe.
S most, hogy örökre lehanyatlott az emberiség jövendőjén munkálkodó drága fő, Sztálinváros népe könnybe borult szemmel, összeszorult torokkal, de magasra tartott fejjel tesz fogadalmat:
“Esküszünk néked Sztálin elvtárs, hogy életünket nem kímélve rajta leszünk, hogy erősítsük és szélesítsük az egész világ dolgozóinak szövetségét.”
Esküszik Sztálinváros népe. Az ország népe. Hogy úgy védi meg az emberiségnek békességben gyökerező jövőjét, mint ahogyan ő elvárja tőlünk. Olyan odaadással küzd a nagy célért, ahogyanŐ tanította.
Messzire száll a nép fogadalma. Határokon kél át, távoli országokba zengi:
“Esküszünk neked Sztálin elvtárs!”

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings