Kapu – 1993. február

Szavak Sztálin halálakor

(Kézirat kelte: 1953. április 30.)

Hozzád szól e dallam,
Ki jöttél, hogy hirdesd:
A nép szava szent,
S Oroszország a fény.
Te népednek lángja,
Te el nem alvó máglya,
Te példája annak,
Ami szovjet erény.

Alexadrov: Kantáta Sztálinhoz

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1879. december 21-én született a grúziai Gori faluban, cipészkisiparos családjában. A tifliszi görögkeleti papi szeminárium hallgatójaként 1898-ban belépett az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártba. Később felveszi a Sztálin nevet. 1922 áprilisától (haláláig) a kommunista párt központi bizottságának főtitkára. 1941 májusától a népbiztosok tanácsának, júniusától az állami honvédelmi bizottság elnöke is, honvédelmi népbiztos, a szovjet fegyveres erők főparancsnoka, 1943-ban marsall, 1945-től generalisszimusz. Meghalt Moszkvában 1953. március 5-én.
A “nagy Sztálin mazóleomban pihen” – így mondta a békéscsabai erkélyről gyászbeszédet tartó városi párttitkár a hideg aszfalton topogók fölött. Van is mit pihennie, hisz életét zaj, harag, magaszította gyűlölködés töltötte ki. Szelet vetett, vihart aratott.
“Elvtárs, Sztálin nevével indulj előre hát!” – kantáták, Sztálin-dalok törtek be, miközben Tardos, Kurtág utánozni kezdték az orosz paraszti dalstílust, az oktávugrást és a mi, re, lá hangokra épülő zárlatot. Vallási szertartást utánozó rítusok vették körül egyre inkább, amikor az “istenség” térdei rogyadoztak, inai lazultak, és élete gyertyája kialvóra fordult.
Az egész világot akaró igyekezetére nagy csapást mért saját maga, mert halálának időpontját nem jól tűzte ki, másra hagyta, így taktikai kudarc érte. Az 1949. december 21-e lett volna a jobb időpont. Semmi kétség, ő, a hatalmas természetátalakító, ilyen kicsiséget is elrendezhetett volna… Akkor 70. születésnapján, hivatalosan alakított ünneplés magasztalta a világnak abban az övezetében, melyben katonái “internacionalista szolgálat”-ukat teljesítik. “Sztálin-műszak” hozta össze a földekről és az üzemekből a Moszkva felé ajándékokkal robogó szerelvény rakományát. A provinciák népe az ismeretlenség misztikus ködében még hitt Sztálinban nagyon. Ünneplésük tüze átcsapott a franciák és az olaszok földjére különösen, de más területekre is, ahol felértékelői, emissziáriusai ugrásra készen álltak a hatalomért. De hiba lenne alábecsülni azt az érzelmi muníciót, melyet a fásuló moszkvaiak szívébe hoztak a sztahanovista Muszka Imrék a külső területekről.
Ha Sztálin ebben az időben költözik ki az árnyékvilágból, milliók kövültek volna bele nagyságába: egyesek már, egyesek még, mások újra. De nem ment, hanem sokkal inkább beköltözött. Nevét átültették az ősi Várnába, Brassóba, Dunapentelébe. Az olasz fiúk a keresztségben Sztálin nevet kaptak, és a Damjanich utca tengelyében állt városligeti Regnum Marianum templom területére rendelte a Révai József vezette szoborbizottság az anyagiasságról lemondást tettető időszakban élete üzletét csináló Mikus Sándor 6 méteres Sztálin-szobrát. A templomot lebontották, a csizmás, bronz Sztálin-szobrot 1952. december 16-án, vasárnap felavatták. A szobor talapzatában, a csizma alatt kiképzett helyről fogadja a “legjobb magyar tanítvány” az elvonulásra szervezettek merev mosolyát.
A mi keserves szerencsénkre, nem halt meg 1949-ben. Egypár éven át megetette még a népeket, így a magyart is, akinek csömörénél nagyobb politikai csapást elképzelni sem lehet.
Most, halálakor a nyelvet kérdezzük meg, mert a szó énekelte naggyá. Vizsgáljuk a szavak előfordulási sürgősségét, ez a megmondhatója az utána maradt hiánytalanság érzésének, az istenítés érzelmi fedezetlenségének, a felfedezés száz évének halála másnapján! Nézzük a központi lapban 1949 óta szaporodott szókompozíciókat! Naponként születtek újak és variálódtak:
“-sztálini Alkotmány; -aratás; -behívó (a Francia Kommunista Pártba); -célok; -eszme; -gondolatok; – korszak; -módra; -mű; – marsallok; – őrség; -örökség; -ötéves terv; – Szovjet Hadsereg; -sasok; -tétel; -tanítás; -természetátalakítás; -útmutatás; – zászlók”.
Odahozták a szavak Sztálint a térre, az utcára, a “szívekbe”, az előadótermekbe, a földekre és gyárakba.
“Sztálin-alakítás (Gábor M. színésztől); -békedíj; -díj; -emlékünnepség; -emlékmű; -fiai; -J.V. Sztálin Politikai Tiszti Akadémia; Sztálin-sétány (Szegeden); Sztálin-út (Nagyhalászban); -tér; tsz (Ebesen); Sztálin Vasmű”.
Érzelgős szószerkezetekkel foglalták imába a bizánci császár és a török szultán módjára: “mindnyájunk édesapja a nagy Sztálin; drága Sztálinunk: a lángeszű vezér; bölcs Sztálin; Sztálin apánk; drága tanítónk, vezérünk és felszabadítónk; Sztálin elvtárs halhatatlan tanítása: örökké élő Sztálin”.
Lobogtak a szavak, miként olcsó gyertyák lángja. Halálakor a sajtó szerint “mindenki siratta”, “mély gyászba dűlt” miatta, “őrséget álltak” szelleme felett. Koporsókötelét a “Sztálin eszmei hét” – mozgalom verítékéből fonták. Temetése napján az újságíró “levett kalappal, helyükről felállva, itt is, ott is fojtott zokogással áttört csöndben” találta a termelőszövetkezeti parasztokat. Fu-Csinglin, pekingi munkástól éppen így hallotta a tollra vevő: “Sztálin halála hírére mélyebb fájdalmat éreztem, mint apám elvesztésekor”. Szabó András dunapentelei (Sztálinváros) kubikustól éppen ezt lesték el: “Másodszor vesztettem el édesapámat”.

Szabad Nép címlapja 1953. március 7-én 

Hivatalosan pedig ezt adták a lakosság szájába: “A népek ajkán fogadalommá alakult a búcsú szava: az emberiség nagyobbik s jobbik része megfogadja Sztálin ravatalánál, hogy minden körülmények között hű marad a nagy vezér hagyatékához.”
Nem igaz ezekből az állításokból semmi. Sulla, a rettegett római diktátor halálakor történt ehhez hasonló: még félve les fél szemmel a nép, hátha felébred a “bölcs vezér”, de keze motoszkál már, szabadulására minden lehetségest meg akar markolni. Ismeri a nagy igazságot: a lovat egy ember is a vályúhoz vezetheti, de húsz sem bírhatja rá, hogy igyék is. Bár folyik a formulagyártás az újságokban, de Joszif Visszarionovics Dzsugasvili fejfájára a nép felírta már:

Sztálin József élt 73 évet. Élt életében és meghalt halálával!

Valamikor a 16. században III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem krónikása duzzadó öntudattal bíztatta fejedelmét: “Moszkva a nagy fővárosoknak – az ősi Rómának és a második Rómának, Konstantinápolynak – utóda; Moszkva a harmadik Róma, negyedik Róma pedig nem lesz!” Bizony, ez pontosan így látszott 1950 körül, Sztálin fénylő csillaga alatt, csakhogy beköszönt a Sztálin nélküli korszak.
A központi pártlapban 1953. február 24-én 22-szer, 27-én 12-szer, 28-án 6-szor olvasható Sztálin neve. Ez megfelel az évek óta tapasztalható napi átlagnak. Március 2-án röpült fel a hír: “Sztálin agyvérzésben szenved!” Tanácstalanság, várakozás olvasható ki a névelőfordulási sűrűségből. Az agonizálás előrehaladt, nyilván tudják ezt az informáltabb belsők. Ezért március 5-én 33 alkalommal szerepel a név. Március 5-én este megérkezett a hír Moszkvából: meghalt Sztálin. Kiömlöttek a szavak gombnyomásra. Március 6-án 115- ször, 7-én 234-szer és 8-án 311-szer nyomtatták a Szabad Népbe a nevet. Naponta alig állt más a lapban. Ettől kezdve visszavonulóban az ár: 9-én 257 alkalommal, a temetés napján, 10-én 195-ször és 11-én 70-szer fordul elő Sztálin. Az előfordulás tendenciája uralkodónak bizonyul.
A halál bekövetkeztét követően a békéscsabai funkcionáriusok telefonon küldött utasításokkal irányítottak minden lépést a leginkább mozgósítható iskolában. Az óráról kijövő tanárok egy tanítási nap időszakában 3-4 – az ifjúság közé bevivendő – utasítással találkozhattak. Egyszer ülve kell hallgatniuk a tanulóknak a tanár – fenti előírásra szóló – emlékező mondatait, más alkalommal a táblára kellett felírni tömör dicsőítő mondatot, közben ide és oda kellett vonulni vagy képviseletet küldeni, ennyi vörös és annyi fekete zászlóval vagy szalaggal. A temetés napján az egyik tanóra közepén megszólal az iskola csengő, amikor néma felállással emlékezett mindenki.
A temetést követően, március 14- én a lap “Marx Károly” című cikkében 26-szor fordul elő Sztálin a Szabad Népben; 14-szer Lenin és 42-szer Marx. “Március 15-én” című vezércikkében Sztálin 2-szer, Rákosi Mátyás 3-szor és Petőfi Sándor 4 alkalommal nyomtattatott ki.
Ugyanekkor, az utóbbi cikkben a Szovjetunió nevét 4-szer szedték be, míg Magyarországé nem fordul elő. Március 17-e után napokra eltűnt J.V. Sztálin neve, egyszer sem fordul elő. Utódainak belső küzdelmét sejti az olvasó. Április 7-én megszüntették a szovjet-zsidó orvosok ellen Sztálintól erőszakolt ítéletet. A “sztálini alkotmány” jelzős szerkezet helyett a “Szovjetunió Alkotmánya” tűnik fel, s most már Kína is “nagy” jelzőt kapott, mint eddig a “nagy Szovjetunió”.
A jelzők és az előfordulási sűrűség egy centralizált, monolitikus államszervezeten belül – melyet szigorúan, feszesen szervezett párt vezet – véletlen nem lehet. A történelem kínálta példák szerint Nagy Sándor birodalma Nagy Sándor nélkül úgy járt, akár a Római Birodalom Oktaviánus (Augusztus) után. Úgy tűnik, a Sztálinra záró diktatúra Sztálin nélkül hiteles már nem lehet, s e pillanat a magyarok számára új lehetőséget ígér.
Jöhet még bármilyen hosszú átmeneti idő, a tényen nem változtat: Sztálin halott, ugyanígy jár a sztálinizmus és a sztálini “szocializmus” is. Jóságos és igazságos az idő: kirostál mindent, ami nem neki való.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.