A Hírlap – 1993. október 22.

“… amennyit otthon beszéltünk róla”

Ötvenhat? Volt!

1956 októbere… Negyedik éve, hogy nyíltan beszélhetünk róla, s beszélünk is. Van, aki feloldozást várva, van aki jóvátételre, kárpótlásra számítva, s akad olyan is, aki saját szerepét felnagyítva, túlértékelve. Egymást követik a forradalmat és szabadságharcot elemző kiadványok, újságcikkek, riportok és dokumentumfilmek. Arra viszont keveset gondolunk, hogy gyerekeinkben mindebből mi rakódik le, mit tudnak arról a nem egészen két hétről. A történelemkönyveket ugyan átírták már, de vajon elég ez?

Mi is történt 1956-ban?

A helyszín a város egyik középiskolájának harmadik osztálya. A tizenéves fiúk, lányok, akik mikor meghallják miről szeretnénk beszélgetni, vihogni kezdenek. Egyik fiú a fejét fogja, szemét az égre fordítja, már csak ez kellett! Kétségtelen, hogy a beszélgetés váratlanul érte őket, de vajon, ha előre tudják, s innen-onnan felkészülnek rá, van-e értelme? Hisz épp azt szerettük volna tudni, hogy mesterkéltség, megrendezettség, tanári segítség nélkül mit tudnak ’56-ról, mire emlékeznek az iskolai tananyagból, mit szőttek szüleik, nagyszüleik erre az eseményre emlékező elbeszéléseikbe.
Döcögve indul a beszélgetés(?) önként jelentkező nem akad, akinek a témával kapcsolatban kérdés nélkül is lenne véleménye. Marad hát a kérdez-felelek, az első padban ülő fiú, P. K. beszélni kezd, az osztály pedig – hisz megúsztak egy irodalomórát – cseveg.
– Mi történt ötvenhatban? A háborút követő szovjet felszabadítás sokaknak nem tetszett. Úgy érezték, hogy nem felszabadítás történt, hanem megszállás. Október huszonhárom is ennek a következménye. Az eseményekről nem tudok semmit. Általános iskolában tanultuk ugyan, de arra már nem emlékszem. Otthon nem beszéltünk erről soha. A szüleim inkább a családdal vannak elfoglalva, a politika nem érdekli őket. A rokonok közt sincs olyan, aki megszenvedte volna ötvenhatot, vagy akár az ötvenes éveket.
– Nagy Imre jut eszembe és rengeteg ember értelmetlen halála – mondja Sz. E. – Hogy mi volt Nagy Imre szerepe? Az elképzelése, az, amit képviselt, az jó volt.
– Mit akart Nagy Imre?
– …
– Otthon, szüleiddel szoktatok erről beszélgetni?
– Igen, néha felvetődött ez a kérdés. Pontosabban akkor, amikor az újratemetés volt. De hogy miről esett szó, arra már nem emlékszem.

A megkérdezett kínlódik, az osztály – fecseg

– Október huszonharmadikától hogyan zajlottak az események? Mi történt november negyedikén?
– …
Hogy mi robbantotta ki az eseményeket, arról P. K.-nak és Sz. E.-nek megegyezik a véleménye.
– Az elégedetlenség. Az emberek rossz körülménye, anyagi helyzete. Azért beszélünk most olyan sokat ötvenhatról, mert jelenleg is ugyanez a helyzet – mondja Sz. E.
– Eszmeileg és célokban elértük azt, amit szerettünk volna, csak a valóságban nem – toldja meg P. K. Az a válság és feszültség, ami a forradalom idején volt, ma is létezik. Szabadon gondolkodhatunk, szabadon mondhatunk véleményt, de… Szóval ha nem is ugyanazok a dolgok okozzák a feszültséget, mint amik ötvenhatban, de azért hasonlóak. Más kérdés, hogy ez eddig vér nélkül ment, nem úgy, mint harminchét évvel ezelőtt, amikor szétlőtték fél Budapestet.
G. E.: – Annyit tudok a forradalomról, amennyit otthon beszéltünk róla. Ez nem sok. Szüleim tizenöt évesek voltak, nem emlékezhetnek konkrétumokra. Nagyapám fogságba került valamiért, de az okát soha nem mondták meg. Amikor kérdeztem, azt válaszolták: ha elég felnőtt leszek hozzá, nagyanyám majd elmondja. Igazából olyan téma volt ez nálunk mindig, amiről nem szívesen beszéltek. Az iskolában meg… nem sok mindent mondtak, szinte nem is emlékszem semmire. Nagy Imrére és társaira. Többre nem.
– Nagy Imre nevén kívül?
– Dokumentumfilmet, játékfilmet láttál ezzel kapcsolatban?
– Csak az újratemetést néztem meg.
Mire V. M.-re kerül a sor, már alig értjük egymás szavát a nagy zsivajban. Az “áldozat” keresi a szavakat, míg társai szórakoznak. Természetesen nem az ötvenhatos eseményeken.
– Igen, a rossz gazdasági helyzet okozta a problémákat ötvenhatban, ez vezetett a forradalomhoz, s ez a helyzet most is Magyarországon. Egy újabb forradalom lehetősége nem csak nálunk van meg, hanem a volt szocialista országokban mindenütt. Rosszul állnak a dolgok… Egyébként a forradalom idejéből én sem emlékszem nevekre.
– Sokféle véleményt hallani, ki így, ki úgy értékeli az akkor történteket. Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi az igazság – mondja Sz. P. – Nem éltünk akkor, másokra vagyunk hagyatkozva. Azok pedig, akik megélték, elfogultak. Vagy egyik, vagy másik irányba. Ez elkerülhetetlen. Még a tanár is a saját véleményét mondja el, amikor leadja az anyagot.
Neveket, eseményeket ő sem tud, társa T. R. sem. Néhány régi filmhíradó bejátszást láttak a televízióban, könyvet, újságcikket nem olvastak a témával kapcsolatban, ötvenhatról annyi jut eszükbe, hogy Nagy Imre. De hogy ki volt ő, mit képviselt? Hogyan, és miért? S hogy kik alakították még rajta kívül abban a vérzivataros időben a magyar történelmet?

“Úgy érezték, hogy nem felszabadítás történt, hanem megszállás”

Két fiú marad utoljára. Vihognak. Körülbelül öt percig tart, amíg eldöntik, hogy ki kezdje. Végül egyikük kinyögi: annyit tud ötvenhatról, hogy – volt. Aztán már nem is figyelnek, egymással élcelődnek. Az újságíró pedig feladja.
A folyosón, a pedagógus tehetetlenül tárja szét karját. Az ötvenhatos forradalom és szabadságharc megítélése még a történelemtanárok számára sem egyértelmű. Sok a bizonytalanság, ötvenhat tanításának a metodikája sincs meg, sem szakmailag, sem a tananyag rendszerében. Eddig a pedagógusoknak személyes ügyük volt, hogy beszéltek-e a forradalomról, vagy sem. Volt, aki megtette akkor is, amikor tiltották, van, aki nem él ezzel a lehetőséggel ma sem. Talán majd, egyszer… ha különválasztják a napi politikától…
Addig viszont felnő egy generáció…

K. S. A.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.