Dunaújvárosi Hírlap – 2007. június 2.
Mi köze Intercisának Penteléhez?
Az első világháború előtt nem kutatták a település néprajzát a két háború közt is alig, de azóta sok érdekest találtak
Pekarek János
A római emlékektől a Rácdomb régészeti jelentőségéig, sőt: a Pentele Baráti Kör történetéig – röviden így lehetne összefoglalni annak a konferenciának a szellemi vonulatát, amelyet a minap a milleneumot ünneplő település lakói szerveztek.
Elkerülhetetlen volt, hogy a részben azonos területre épült Intercisa és Dunapentele kövei összekeveredjenek: a szőlőhegyen birtokkal rendelkező penteleiek közül többen komoly szakértelemre tettek szert a római sírok kutatásában
Fotó: Wohlmann György
Pentele ezeréves, ebből az alkalomból, a település alapítás ünnepségsorozatának részeként került sor május 29-én a korábbi mezőváros történetéről, előzményeiről szóló konferenciára a Városháza színháztermében.
E rosszul szervezett munkanapon kora délutánra, egy légkondicionálatlan, fülledt terembe összehívott, műszakilag előkészítetlen, alig háromtucatnyi érdeklődő előtt zajló konferencián roppant érdekes előadókkal és előadásokkal találkozhattunk.
Dr. Visy Zsolt régész, egyetemi tanár, aki 1967-ben a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban kezdte pályafutását, és az Orbán-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára is volt, például a pentelei dombok római kori elődtelepüléseiről, azok tárgyi emlékeiről beszélt személyes kutatásairól szóló, korabeli jegyzeteit is felhasználva.
Visy bevezető kérdése így hangzott: mi köze Pentelének Intercisához? Mint kiderült: nagyon is sok. Mivel a két település néhány száz év különbséggel, de részben azonos területen épült, elkerülhetetlen volt, hogy az utódok rá ne bukkanjanak az elődök nyomaira. (Ezt később Fekete István, pentelei születésű, ma Budapesten élő helytörténész is alátámasztotta kutatási adataival.)
Mint a régészeti feltárásokból és történeti kutatásokból tudjuk, Intercisa castelluma, azaz erődje Krisztus születése és az első évszázad vége között keletkezett, jelentősége Marcus Aurelius császár uralkodásának idején, 167 és 180 között, a markomannokkal folytatott római háborúk idején növekedett meg. A császár ebben az időben egy szíriai származású katonákból álló csapatot telepített Intercisába: ez az alakulat megszokta a lovasíjász nomádok harci taktikáit-praktikáit – s pannóniai szolgálata idején legalább távol volt a rómaiak elleni lázadásra hajlamos Szíriától…
Az intercisai erőd a tartomány, s egyben a birodalom keleti határát védő limes, azaz őrtorony-hálózat egyik erőssége volt.
Légifelvételeken még ma is látszik a védővonal mentén haladó római út, s a limes tornyainak nyoma a környéken, Adonytól Baracsig. A mai dunaújvárosi Béke tér helyén állott egykori őrtoronytól például nyílegyenesen mutat az út a kőtár helyén állott castellumig. A régészek több-kevesebb megpróbáltatás árán feltárták az erődtől délre fekvő római temetőt, a Római körút mai (s nem a hetvenes években tervezett!) nyomvonala mentén épített fazekas-kemencét, több egyedi épületet is.
Mivel a temető, az erőd, és több más építmény helyén a későbbi Pentele szőlőhegye feküdt, az 1800-as évek nagy peronoszpóra-járványát követő újratelepítések során óhatatlanul felszínre kerültek az “írásos kövek”, vagyis a római emlékek. Visy megemlítette az úgynevezett “ragázás” hagyományát – ami nehezen különíthető el a sírrablásoktól. Mindenesetre akadtak penteleiek, akik komoly gyakorlatra tettek szert a sírok, más római emlékek feltárásában, helyenként szabályos régészeti kutatóárkokat ástak a területen.
Pentele 1000 éves – programsorozat
Visy noteszéből név szerint idézte a római ügyekben legtájékozottabb penteleieket, a tőlük kapott felvilágosításokat, még azt is, hogy melyik ház udvarán talált római köveket. 1976-ban Caracalla császár szobrának talapzatába való három római követ is egy magánháznál lelte meg a régész.
Igaz, sok kő, lánc, ékszer, edény elveszett, többnyire régiségkereskedők révén – de több értékes lelet a múzeumokba került, s a régészek is érdekes információkat kaptak a helybeliektől.
Római korbeli ásatások Dunapentelén
Lukács László néprajzkutató, a Fejér Megyei István Király Múzeum tudósa is többször kutatott Pentelén a hetvenes évektől. Tőle megtudhattuk, hogy az I. világháború előtti időkből nincs néprajzi adatunk a pentelei szokásokról, a két világháború között is csak három tanulmány választotta tárgyául a települést. Latabár Károly a lakodalmakról írt, valamint egy nyolcoldalas mesegyűjteményt hagyott hátra, illetve Pálinkás József egy négyoldalas népdalgyűjteményt állított össze. 1954-től, a Sztálinvárosi Állami Múzeum (a mai Intercisa jogelődje) megalapításától már érdekes adatok gyűltek össze például a gabona szekérrel történő nyomtatásától egészen a kofahajók menetrendjéig: ezek általában délután két órakor indultak Mohácsról, és másnap hajnali négykor értek a budapesti nagyvásárcsarnokhoz, terményekkel-állatokkal ellátva a fővárost. A városépítők életéről, szokásairól is sok mindent gyűjtöttek a néprajzosok.
A már említett Fekete István elsősorban a mai település alapját jelentő Szent Pantaleon monostorra koncentrált előadásában. Fekete a Nemzeti Múzeum kőtárának listáit ismertette, amelyek a monostor romjainak 1904-es felrobbantása után akkurátusan lajstromba vették a szigetről, illetve a folyam medréből beszolgáltatott köveket: szinte mindegyik római eredetű, írásos, bélyeges, vagy szobortöredékes építőelem volt. A monostort tehát többnyire a római castellum elemeiből építhették őseink.
Romjait egyébként azért robbantották fel a folyamőrség felügyelete mellett, mert akadályozta a dunai hajózást.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
