Szabad Ifjúság – 1951. november 6.
Sztálin elvtárs nevével
A sztahanovista szintért harcol Maróti Rozália brigádja a dunapentelei női építkezésen
Maróti Rozália az elsők között érkezett a dunapentelei női építkezésre. Májusban még mint fiatal kőműves rakta az alapfalakat, amely fölé ma már büszkén emelkedik a hatalmas kétszárnyú épület. Az építkezésen dolgozó fiatal leányok mind régi barátnői. Őt is jól ismeri mindenki. “Nem riad vissza, ha meg kell fogni a dolog végét” – mondják róla.
Nótázik a “Pozsonyi Brigád” /1950
fotó: Magyar Fotó
Ezekben az izzó hangulatú napokban, amikor egész Pentele ujjong, ezrek dolgoznak lelkesebben a “Sztálinváros” névért – Maróti Rozália brigádja is nagy vállalást tett. Mégis, félénken, kissé tétovázva indult a fiatal brigádvezető az építésvezető irodája felé, vajjon tudják-e majd teljesíteni?
Kipirult arccal, izgalommal teli szívvel lépett hát Tevan Zsófia építésvezető elé. – Brigádom nevében… a mai nap békeműszakot tartunk. Mi is ki akarjuk érdemelni, hogy városunkat Sztálin elvtársról nevezzék el. Vállaljuk, hogy a brigád minden tagja óránként három és fél négyzetméter alapburkolást készít el.
Béke és Szabadság – 1951. november 4.
A női építkezésen ezekben az órákban mintha megnőttek, megerősödtek volna az emberek. Olyanok, akik ezelőtt teljesíthetetlennek látták tervüket, most, amikor azért harcolnak, hogy méltók legyenek Sztálin elvtárs nevéhez, nem ismerik el az áttörhetetlen akadályokat. Többen két-három norma teljesítését is vállalják.
A békeműszak első óráiban megjelentek a női építkezés versenytábláján az első győzelmi jelentések. Az élen Szlipcsevics István kőműves ifjúmunkás halad, aki eddig 800 százalékot teljesített. Maróti Rozália kissé csalódottan látta, hogy az ő brigádjának neve nem szerepel a versenytáblán. Pedig tudták, érezték: nem dolgoztak rosszul. A vállalt három és fél négyzetméter alapburkolás helyett a brigád tagjai 7 négyzetmétert végeztek el.
– A következő értékelésnél biztosan bennünket is kiírnak – biztatták egymást. S méglendületesebben végezték munkájukat. Nem elégedtek meg a hét négyzetméterrel sem…
A lelkes építést a téglaszállítók kiáltása szakította meg: Hé, leányok, elfogyott a tégla, álljatok le a munkával!
Az elhangzott szavak után mintha kábultság vett volna rajtuk erőt. Egyre gondoltak valamennyien: megakadt a munka, nem tudják teljesíteni Sztálin elvtárs nevéért tett vállalásukat…
Egyedül Maróti Rozália nem állt meg, gyors cselekvésre határozta el magát: mindenáron biztosítani kell a téglát. Ettől függ a vállalás teljesítése. A brigád tagjai még alig ocsúdtak fel, amikor ő már Kollár Júlia művezetővel jött feléjük. Maróti Rozáliának egyik legkedvesebb barátnője a fiatal művezető, mégis úgy kiáltott rá, mintha sebezni akarna szavaival:
– Téglát a brigádnak, Kollár elvtársnő, mert ha nem, akkor én veszem át az épületvezetést!
Azután csendesebben folytatta: Jól tudod, hisz velünk együtt ígérted meg te is, hogy mindent megteszünk Sztálin elvtárs nevének kiérdemléséért.
A brigádvezető gyors intézkedése meghozta az eredményt. Az egyik szomszéd épülettől biztosították a téglát. Csupán annyi változott a brigádban, hogy most még gyorsabban, még ügyesebben építettek
Szécsi Erzsébet és Fekete Margit munkásnők divatlapot nézegetnek az építkezés ebédszünetében. /1951
fotó: MTI/Kotnyek Antal
A sziréna hangja a munka befejeztét jelezte, amikor Szlipcsevics István sztahanovista ifjúmunkás elindult Maróti Rozália brigádja felé. Kissé félt, hogy azt mondják majd: azért megy hozzájuk, mert dicsekedni akar a 871 százalékos eredményével, de azért csak ment, látni akarta Rozáliát, meg a brigádja üzenetét is át akarta adni.
Maróti Rozália éppen az utolsó homokadagot terítette az alapra, amikor meglátta a sztahanovista ifjúmunkást. Már régen ismerik egymást, mégis minden találkozásuknál kissé szégyenlősen néznek egymás szemébe. Most is attól tartott, hogy István majd megdorgálja, brigádja eddig a békeműszakon még nem került fel a dicsőségtáblára.
Valóban, Szlipcsevics elvtárs, mintha kitalálta volna a fiatal kőműveslány gondolatát. Meddig dolgoztok még? – kérdezte. – Vagy nem elégedtetek meg azzal, hogy 205 százalékos eredményeteket éppen most írták ki a dicsőségtáblára? S hogy a brigádban tett fogadalmukat is közölje, még komolyabbra fogta a szót: – Már régen elhatároztuk, hogy átadjuk nektek munkamódszerünket. Azt akarjuk, hogy ne csak most érjetek el ilyen szép eredményt, hanem mindig.
– Ej, de összevág a tervünk – vette át a szót Maróti Rozália. Mi meg éppen azt terveztük, hogy a ti segítségetekkel november 7-ig elérjük a sztahanovista szintet. Abból aztán egy percig sem engedünk, míg fel nem épül a mi Sztálinvárosunk. Méltók akarunk lenni Sztálin elvtárs nevéhez.
Sztahanovista jelvény /1950
saját gyűjtés
Maróti Rozália és Szlipcsevics István együtt mentek haza a munkából.
Szavaik ismételten visszatértek a munka közben félbemaradt beszélgetésükhöz:
– Ha még jobban nekirugaszkodunk a munkának, akkor a három emelet alapburkolatát november 7-e helyett november 5-én be tudjuk fejezni – kezdte meg Rózsa a beszélgetést.
– Mi pedig segíteni fogjuk ezt. Azt akarjuk, hogy ti is elérjétek és megtartsátok a sztahanovista szintet.
A két brigádvezető beszélgetése hosszan belenyúlt az őszi estébe: Sztálinváros jövőjéről, a még boldogabb holnapról tervezgettek.
Földesi József
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
