Szabad Ifjúság – 1951. december 16.
Kár volt megfutamodni…
Három molnaszecsődi fiatalhoz
Kedves elvtársak!
Ti hárman december 6-án érkeztetek meg Sztálinvárosba, hogy részt vegyetek a szocialista város felépítésében, s másnap visszafordultatok, hazamentetek falutokba, Molnaszecsődre. Hozzátok szólok, de mindazokhoz is, akik szívükben nagy elhatározással nekivágtak a nagy útnak, amelynek célja Sztálinváros volt, s aztán rövid idő múlva megfutamodtak. Miért maradnak Sztálinvárosban ezrek és tízezrek, s miért futamodnak meg egyesek?
Ti hárman, Lakosi Mihály, Szakály Lajos, Nagy Jenő így magyarázkodtok: szakmunkások akarunk lenni, nekünk a körmendi járási DISZ-bizottságon azt mondták, hogy Sztálinvárosban szakmát tanulhatunk. Elmentünk hát Sztálinvárosba, s ott kiderült, hogy most nincs ipari tanuló felvétel. Igaz, hogy februárban újból megkezdődik az ipari tanulóképzés, dehát addig még két hosszú hónap van hátra. Ki tudja, milyen munkát adtak volna addig nekünk? Mi nem akarunk maltert hordani!
“Ha elhagyod az építkezést, áruló vagy!”
Ennyiből áll érveléstek. A malterhordástól való félelem – ez késztetett benneteket visszafordulásra. Lealacsonyítónak éreztétek a malterhordást. Vagy esetleg kubikolnotok kellett volna két álló hónapon keresztül.
Vajjon helyesen cselekedtetek-e, amikor visszafordultatok? Vajjon lebecsülendő munka – Sztálinvárosban maltert hordani, vagy kubikolni? Mielőtt visszafordultatok, meg kellett volna kérdeznetek ezt azoktól a fiatal sztálinvárosi építőktől, akik hasonló munkát végeznek. Mert ne higgyétek, hogy ők nem ugyanolyan tervekkel jöttek el hazulról, mint ti. Ők is esztergályosok, lakatosok, vasöntők, kőművesek, vasbetonszerelők akarnak lenni. De nem akárhol, hanem Sztálinvárosban.
Furcsa talán, hogy azért keverik különös gonddal a sztálinvárosi maltert, azért hordják sebesen a kőművesek kezei alá, mert esztergályosok, vasöntők, vagy mérnökök akarnak lenni? Értsétek meg: ők ki akarják venni részüket a mi városunk, a mi hatalmas Sztálin Vasművünk felépítéséből. Ők években, s nem egy-két hónapban gondolkoznak.
Sztálinváros ifjú építőit, legyenek bármilyen munkára beosztva, a párt iránti szeretet, a hazafiság, a jövőjükbe vetett hit, hősi romantika fűti. Hiszen a haza, a párt bízta meg őket a Vasmű s a város felépítésével. Érdemes hát fáradozni az alkotásán, hiszen jövőnket teszi szebbé, drága hazánk erejét növeli.
Milyen, soha nem próbált útja ez egy ifjú élete megalapozásának: dolgozni abban az üzemben, amelyet mi építettünk a kukoricaföldek helyén! Ilyen kiváltságos helyzetben csak a sztálinvárosi építők vannak! Ezért nem cserélnének ők senkivel, ezért érzik megtisztelő feladatnak, egész életükre szóló nagyszerű élménynek a malterhordást és kubikolást.
Ti, akik megfutamodtatok, mindettől megfosztottátok magatokat. Valószínűleg restellitek már, hogy elhamarkodtátok a visszautazást és rövidesen visszatértek Sztálinvárosba. S szóljon ez a levél befejezésül a sztálinvárosi DISZ-bizottság tagjaihoz is, akik elfeledkeztek körülvezetni benneteket az épülő városban, nem mutatták meg a hatalmas darukat, a fényes üzletházat, a taxiállomást, az elültetett facsemetéket, amelyek erdővé bokrosodnak néhány éven belül. Ne hagyják máskor a Lakosi Mihályokat, Szakály Lajosokat, Nagy Jenőket csalódással a szívükben visszafordulni. Segítsenek hozzá minden Sztálinvárosba érkező fiatalt ahhoz, hogy nagy elhatározásaikat valósággá, nagy tettekké válthassák.
Kövendi Judit
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
