Szabad Nép – 1951. június 19.
Megérkeztek Dunapentelére és munkához kezdtek a
Vasmű építkezésének “új nyári önkéntesei”
Vasárnap kora reggel benépesedett a Petőfi-téri hajóállomás környéke. Víg nótaszó, a táncoló fiatalok éneke szállt a Duna partján. Mintegy ezer budapesti diák gyűlt össze, hogy elinduljon Dunapentelére, önkéntes nyári munkára.
A fiaikat, lányaikat elkísérő szülők, a fiatalokkal induló tanárok, az idősebb társaikat köszöntő úttörők és a diákok együtt énekelnek. A budapesti fiatalok jó munkára, harcra buzdítva indítják útnak diáktársaikat. A búcsúztató ünnepségen Lazarovics István, a Tudor Akkumulátor Gyár sztahanovista ifjúmunkása, felszólalásában azt mondja: “Valamennyien büszkék vagyunk rátok, hogy elmentek Dunapentelére, hazánk nagy békeművét építeni. Mi, akik itt maradunk a gyárakban, ígérjük nektek, hogy segítjük munkátokat elsősorban azzal, hogy a Vasmű számára készülő anyagokat határidő előtt elkészítjük. Én magam megfogadom, hogy 1952. évi tervemet 1952 május 1-re befejezem, minőségi munkát végzek és selejtmentesen dolgozom.” A DISZ budapesti bizottságának titkárhelyettese köszönti a diáokokat, aztán egy úttörő virágcsokrot nyújt át Schwaller Györgyinek, a Martos Flóra-gimnázium DISZ-titkárának, aki az első rohammunkáscsoport nevében megígéri: a hős szovjet fiatalokhoz, Komszomolszk építőihez méltóan igyekeznek dolgozni.
Elindult a hajó Dunapentelére a fiatalokkal…
Elérkezik az indulás perce. A diákok percek alatt megtöltik a hajót, s a “Felszabadulás” nevű gőzös lassan eltávolodik a parttól. A rohammunkások hurrázva búcsúznak, a partról az úttörők lengetik vörös nyakkendőiket.
A Duna megsokszorozva veri vissza a daloló fiúk-lányok hangját. A hajó távolodik Budapesttől, már csak a gellérthegyi Szabadságszobrot látják az utasai. Szovjet hajó jön szemközt. A szovjet matrózok vidáman integetnek a fiatalok felé.
– Komszomolszkba is hajón utaztak a fiatalok – beszéli a fedélzeten Schwaller Györgyi a körülötte álló lányoknak -, de őket őserdő várta és nem a jól felszerelt sátorváros. Nekünk könnyebb lesz a városépítés.
A korlátnál állók a messzeséget kémlelik, várják, mikor tűnik fel Pentele. Szinte mindegyikük egyszerre veszi észre. Felállnak, úgy nézik gyönyörködve a Duna partján magasló víztornyokat, az égnek meredő toronydarukat, a többemeletes új házakat. Az első gondolatuk, – s néhányan ki is mondják -: pár év múlva ez a város ontja az acélt, a vasat az országnak, s mi azért jöttünk, hogy hamarabb felépüljön, mielőbb csapolják az első adag acélt. Valaki énekelni kezd: “…Új ifjúságunk országot épít már…”
A hajó kiköt. A parton ott állnak a diákok fogadására érkezett dunapentelei ifjúmunkások. Hogyan köszöntsék, hogyan üdvözöljék egymást a diákok s a penteleiek. Hurrá zúg a hajóról és hurrával válaszolnak a partról. Néhány perc, s az első partraszállók elvegyülnek “veterán” városépítők között.
Befut Pentelére az első teherautó a vidám fiatalokkal
Teherautókon indulnak a sátorvárosba. Az egyik ifjúmunkás virágot szedett az érkezőknek, s elkésett a fogadásról – most az új város szélén várja a teherautókat. Az első teherautó, mely elhaladt előtte, lányokkal volt tele. Nevetett, integetett, s feldobta közéjük a frissen szedett virágokat.
Az üres sátortábor néhány perc alatt megtelik. Hamarosan elhelyezkednek a fiatalok. Szalmazsákot, lepedőt, pokrócot, kék munkaruhát, tányérokat, poharakat kapnak, otthonosan berendezik a sátrat.
A Vasmű sok ifjú építője egész délután a sátortáborban volt, beszélgetett az “újakkal”, segített nekik, amiben tudott. Ambrus Anti az egyik sátorban arról beszélt a diákoknak, milyen nehézségekkel küzdöttek eddig, s milyen nehézségek állnak még előttük. A sátorból odalátni a hatalmas, új gyárépületekre, és Ambrus Antal szavaiból a diákok hamarosan úgy megismerték és megszerették a nagy műhelycsarnokokat, mintha már eddig is ott dolgoztak volna. A brigád valamennyi tagja azt kérte, hogy a gyárépítkezésen dolgozhasson, s közülük nem egy már arról is érdeklődött, hogyan lehetne a szünidő végéig Pentelén maradni. Aztán arra kérték új barátjukat: ha lehet, dolgozzon velük, hiszen ő már tapasztalt építőmunkás. Anti jelentkezett a DISZ-bizottságon – és rövidesen a sátortáborba költözött, beállt a brigádba. 14 fiú és öt lány követte példáját, hogy megkönnyítsék a diákok munkáját, tanítsák őket a munkára.
Estére kiürült a sátortábor, csak az őrség maradt a helyén. A többiek megtöltötték a szabadtéri színpadot. Lombos Ferenc elvtárs, a pártbizottság titkára ünnepélyesen üdvözölte az önkénteseket. “A mai naptól kezdve ti a Dunai Vasmű harcos építői közé tartoztok. Ezért büszke rátok Pártunk és egész dolgozó népünk.”
Még tartott a kultúrműsor, amikor a Hofherr-gyári ipari tanulók most érkezett Kozsedub-brigádjának tagjai csendben, egyenként elhagyták a nézőteret. Egyikük már előzőleg telefonált az építkezés újságja szerkesztőségébe, hogy versenyfelhívást szeretnének megbeszélni. A szerkesztőségben megszületett a versenyfelhívás… “…Valamennyien esztergályos, lakatos és marós tanulók vagyunk. Leghőbb vágyunk, hogy a szakmunkásvizsga után Dunapentelén dolgozhassunk. Versenyre hívunk minden brigádot, mely a nyáron a Vasmű építkezésén dolgozik.”
Hétfőn megkezdődött az első munkanap. Reggel felsorakozott a tábor valamennyi lakója. Indultak munkahelyeikre, ahol már várták őket az “öregek”. A Partizán-brigád tagjai maguk közé vették a diákok brigádjait, tanítani kezdték őket az alapásás fortélyaira.
Skrebán Vera, a Kossuth Zsuzsa-gimnázium egyik brigádjának vezetője azt a feladatot kapta, hogy brigádjával deszkát szállítsanak az épület közelébe. Először nehezen ment a munka. A deszkát két kézzel fogták és laposan, maguk előtt tartva vitték. Majd minden pillanatban belebotlottak. A többiek figyelmeztették őket: úgy lehet gyorsabban dolgozni, ha a deszkát egy kézzel viszik és oldalukhoz szorítják. A lányok megfogadták a tanácsot és hamarosan könnyebb lett a munka. Most már alig győzte két lány a deszkarakás tetejéről leadogatni a deszkaszálakat. A brigád másik két tagja habarcsot hordott. Béda Erzsi, aki év végén kitűnő bizonyítványt kapott, beállt Horváth Zsuzsa pentelei ifjúmunkáslány brigádjába. Később már egy másik diáklánnyal önállóan hordták a habarcsot.
Folyik a munka lelkesen, vidáman. Versengenek a diákok, ki dolgozik jobban, ki ér el nagyobb teljesítményeket. Néhány napja még könyveik fölé hajolva tanultak az iskolában, s most ott vannak, ahol egész népünk szíve dobban, büszkeségünk a Vasmű építésénél. Elsőnapi munkájuk azt ígéri: becsülettel, magyar fiatalhoz méltóan megállják helyüket.
(Solymosi-Tábori)
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
