Honismeret 1980. március
Dunaújváros első évei
1. Az első tanácsválasztást követő napokban, 1950. október 27-én alakult meg a Dunapentelei Községi Tanács. A község új típusú vezető testülete a volt községháza épületében kezdte meg működését. A tanács feladatköre, tevékenysége hamarosan bővült, mert úgyszólván egyik napról a másikra felgyorsult az élet Dunapentelén. Ekkor már javában folytak a község déli részén a vasmű, a barakktábor és a “telep” nagyarányú építései. Az építkezések lebonyolítására 1949. március 9-én megalakult Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalat (NEB) sajátos feladatokat látott el, köztük egész sor államigazgatási jellegű teendőt is.
A lakosságot nem tájékoztatták kellő időben és megfelelő módon az építkezésekről. A sajtó és a rádió hallgatott Dunapenteléről, a munkát az ismeretlenség homálya lengte körül. A falu népe csak nézte, mint dübörögtek porfelhőt kavarva, szakadatlan sorban a teherautók végig a főutcán, fuvarozták az irányvonatokkal érkező téglát, cementet és egyéb építési anyagokat a régi vasútállomásról. Ponyvás, később bódés teherautókon (úgynevezett fakaruszokon) szállították a dolgozókat a környező községekből, illetve a pentelei szállásaikról a munkahelyekre.
A penteleiek a kezdeti időszakban vegyes érzelmekkel viseltettek az építkezésekkel szemben. Annál is inkább, mert a beruházási célokra kisajátított területek a legjobb minőségű földek voltak. A kisajátítások szenvedő alanyai zúgolódtak, hogy “elvették a jó földeket, és kaszárnyákat építenek ide …”
Elsőként Borovszky Ambrus tájékoztatott az építkezések céljáról, a Dunai Vasmű Építője című lap 1950. december 21-i számában. Nevezetesen arról, hogy az épülő “Dunai Vasmű hazánk leghatalmasabb, legkorszerűbb üzeme lesz”. Később a legtöbb család életkörülményeire kedvezően hatott az a nagyarányú építkezés, amelynek irányító hatósága a Kiemelthelyek és Nagy építkezések Igazgatósága, kivitelezője pedig a Magyar Gyárépítő Nemzeti Vállalat volt.
A dunapentelei építkezések közvetlen irányítását a vasöntőből lett vezérigazgató-helyettes Borovszky Ambrus vezetésével az itteni kirendeltség látta el. Munkatársa volt mint műszaki titkár Inokai János – aki később az országgyűlés alelnöke lett -, Wolf Johanna főmérnök, majd ugyanebben a feladatkörben Bonta József.
Bonta József a 33. Építőipari Tröszt főmérnöke /fotó: Intercisa Múzeum
A NEB és a községi tanács között sajátos helyzet alakult ki, az itt gyakran emlegetett “NEB- korszak”-ban. A beruházó minden téren önállóságra törekedett, az intézkedés jogát igyekezett magának fenntartani. Ez azonban ellentétben állt a tanácsrendszer erősítését szolgáló központi elgondolásokkal. A Dunapentelén kialakult helyzetre az illetékesek hamarosan felfigyeltek. Különösen a Belügyminisztérium tartotta szükségesnek a helyi tanács hatáskörét a terület egészére kiterjeszteni. Erre a feladatra azonban a községi tanács nem bizonyult alkalmasnak. Annál kevésbé, mivel a feladatok köre közben tovább bővült, elsősorban ellátási, szociális és egészségügyi téren. Az építőmunkások száma meghaladta a tízezret, a nyári szünidőben tömegével vettek részt az építkezéseken diákok és munkásfiatalok, akik részére 1000 fős sátortábort kellett létesíteni. Volt úgy, hogy a katonai sátrakban 3000 fiatal is szorongott, akik az élelmezés és a tisztálkodás tekintetében sok gondot jelentettek.
A fegyelemmel nem volt baj, az egész építkezésen igen nagy volt a lelkesedés, hiszen “Dunapentelét építeni rangot jelentett”. A vasárnaponként irányvonalokkal érkező rohammunkásokat nemcsak munkával és szerszámmal, hanem hideg élelemmel is el kellett látni. A két kis pentelei magán pékség nem tudott elég kenyeret sütni. Eleinte csónakokon hozták a kenyeret a túlparti községekből, később teherautókon Budapestről. Az ivóvizet pedig két lajttal az egyik tanyáról, majd teherautókon Dunaföldvárról, illetve Budapestről. Ilyen és ehhez hasonló gondok sokaságával küszködő helyi tanács 1950. október 27-i ülésének jegyzőkönyvében mégis az szerepel, hogy “Dunapentele község úgy fog fejlődni, ahogyan azt a községi tanács fogja irányítani”.
2. Voltak nézetek, hogy Dunapentele maradjon meg községnek. A NEB vezetői résziéről hangzottak el olyan vélemények, ha egyáltalán város lesz itt, akkor azt csak Pentele nélkül tudják elképzelni. A városi közigazgatás megszervezését azonban különösen az MDP Központi Vezetősége 1950 novemberi – a Dunai Vasmű építésével kapcsolatos – határozatát követően az illetékesek mindenképpen szükségesnek látták.
A NEB vezetői már 1951 január végén javasolták a városi tanács megszervezését. Házi Árpád belügyminiszter március 10-én előterjesztette a Minisztertanácsnak Dunapentele várossá nyilvánítását. Ezt olyan formában képzelték el, hogy a dunapentelei községi tanács alakuljon át Újpentelét is magába foglaló városi tanáccsá, és a leendő város ideiglenes neve Dunapentele legyen. A megyei tanács részéről is gyors intézkedések történtek. A megbízólevéllel kiküldött szervezők felvették a kapcsolatot Lombos Ferenccel, a pártbizottság titkárával, valamint a tanács és a NEB illetékeseivel. Gyors ütemben folytak az előkészületek a pentelei tanácsház épületében egy, a NEB-től kölcsönkapott íróasztal mellett. Hamarosan átkerültek a szervezők a Május 1. utca 12 szám alatt levő, félig kész “bivaly” épület egyik földszinti szobájába.
1951. március 30-án elfogadott határozat /Néplap 1951. március 31.
Nagy örömet váltott ki, amikor a szállásokon elhelyezett vezetékes rádió dobozaiból elhangzott, hogy a Minisztertanács 1951. március 31-én hozott határozatával Dunapentele községet várossá nyilvánította. Az alakuló tanácsülést eredetileg május 10-re tervezték, de azután egy héttel elhalasztották. Előfeltételként ugyanis meg kellett szüntetni a községi tanácsot, de úgy, hogy a hét hónapja megválasztott pentelei tanácstagokat ne érje sérelem, az építkezésről is kerüljenek be dolgozók a város parlamentjébe.
A városi tanács alakuló ülése 1951. május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődött a mélyépítők Ady Endréről elnevezett radari barakk-kultúrtermében. A nap jelentőségét Házi Árpád belügyminiszter méltatta. Utána Neichel László, a megyei tanács vb elnöke a tanácsi munkáról és feladatokról szólt. Ismertette, hogy a megye a városi tanács rendes tagjainak számát 101, a póttagokét 51, a végrehajtó bizottságét pedig 13 főben állapította meg. Bejelentette, hogy a községi tanács végrehajtó bizottságának tagjai tisztségükről lemondtak, továbbá, hogy Dunapentele község tanácsának eddigi 81 rendes és 41 póttagja tagságát a városi tanácsban is megtartja. A még hiányzó 20 rendes és 10 póttagot a Magyar Függetlenségi Népfront megyei szervénekjavaslatára behívta. Ezt követően választották meg a végrehajtó bizottságot, melynek kétharmada az említett tanácstagok közül került ki. Ugyanez az arány érvényesült a vb tisztségviselői tekintetében is.
Folytatódott a tanácsülés. Neichel László bejelentette, hogy a végrehajtó bizottság tagjai sorából elnökké Berecz Bertalant, elnökhelyettessé Borbás Józsefet, titkárrá pedig Illyés Józsefet választotta meg. Az üdvözlések után a jelenvoltak ütemes tapsa közepette vonult be a barakkba a székesfehérvári Május 1. téri iskola úttörőcsapata. Köszöntötték az új tanácsot, virágcsokrot nyújtottak át a tanács elnökének. Berecz Bertalan rövid beszéde következett. Szólott a testület előtt álló feladatokról, arról, hogy szocialista szellemű, bürokráciamentes közigazgatást kell megvalósítani. Beszédét a következőkkel fejezte be: “Mi a népből jöttünk, szorosan fogjuk egymás kezét, és fel fogjuk építeni a szocializmust, megvédjük a békét!”
Elhangzott az Internacionálé. Kezdődtek a hétköznapok.
3. Berecz Bertalan 1892-ben Kiskőrösön született. Apja tímársegéd volt. Négy középiskola és a Pápán végzett egyéves mezőgazdasági iskola után 1912-ben kalauzként helyezkedett el a Budapesti Közúti Villamos üzemben. 1919-ben géppuskás századparancsnokként szolgált a Vöröshadseregben. Emiatt 1926-ig alkalmi munkából tartotta fönn négytagú családját. Ekkor került a HÉV (Helyiérdekű vasutak)-hoz, de három év múlva elbocsátották, mert a forgalmi személyzetet beszervezte a vasutas szakszervezetbe. Ettől kezdve a felszabadulásig a család ismét alkalmi munkákból, illetve a feleség varrónői keresetéből élt. 1938-tól aktívan bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. 1943-44-ben KIMSZ-összejöveteleket tartottak a lakásán, ott rejtegették a röpiratokat és fegyvereket is. Fia és lánya együtt buktak le az 1944. december 24-én Sopronkőhidán kivégzett Pataki Istvánnal és Kreutz Róberttal. Fiát 13 évre ítélték, a lakást feldúlták, Berecz Bertalan egészen a felszabadulásig bujkált.
Elsők között volt, akik Kispesten megalakították a kommunista pártot. Abonyban földet osztott, Celldömölkön és környékén 36 községben pártszervezeteket alakított, 1946. január 1-től Kispesten az államigazgatásban dolgozott. A városházi pártszervezet titkára volt, majd 1949 végétől a Belügyminisztériumban teljesített szolgálatot, főosztályvezető-helyettesként. 1951. május 18-án lett a Dunapentelei Városi Tanács V. B. elnöke.
Berecz Bertalan közigazgatási tanfolyamot is végzett így a tanácsi munkában megfelelő gyakorlattal rendelkezett. Nagy felelősségtudattal és lelkesedéssel látott munkához. Alapvető feladatának a személyi feltételek megteremtését tekintette. A létszámot illetően nem voltak gondjai. A Pénzügyminisztérium Központi Létszámfelügyelősége ugyanis 92 fős apparátust állapított meg Dunapentele részére, s engedélyezett még további 28 főt. Ezek a számok túl nagyok voltak, az apparátus létszáma éveken át a 70-et sem érte el. Nagy gondot okozott azonban, hogy alig egy hónappal az alakulás után összehívott tanácsülésen a tanácstagok fele nem jelent meg. Ezen a tanácsülésen a vb elnöke pedig már egész sor tanácsi vállalat alapításáról számolt be. A tanácsi munka előterében hosszú időn át községi jellegű teendők, a mezőgazdaság szervezésével, különösen a begyűjtéssel kapcsolatos feladatok álltak.
A végrehajtó bizottságon belül 8 szakosztályt létesítettek. Az építési és közlekedési osztály vezetője Menyhárt Gyula lett, a pénzügyi osztályé Somfalvi József, a tervosztályé Rakiás Ferenc, az egészségügyi osztályé pedig dr. Erpf Károly. Az igazgatási osztály élére Nagykarácsonyból özv. Varga Istvánné, a “mezítlábas osztályvezető” került. A kereskedelmi osztály vezetésével Sárosi (Springer) Józsefet bízták meg. Az oktatási és népművelési osztály vezetője, Kóczán László Nyíregyházáról érkezett. A mezőgazdasági osztály vezetőjévé a volt pentelei napszámost, Csavajda Györgyöt nevezték ki. Az ellátási ügyek Balogh Béla főelőadóhoz kerültek. A Begyűjtési Hivatal vezetője Rozbora István lett, aki megelőzően kisbíró volt a faluban.
A szakigazgatási szerveknél állandósult a létszámhiány, a vezetők személyében is gyakran voltak változások. Biztos munkaerőnek úgyszólván csak a dunapentelei származású tanácsi dolgozók bizonyultak.
A városi tanács éveken át ideiglenes helyen működött. 1951 nyarának végén tette át székhelyét az új városba, a Petőfi-liget déli részén épült húsztantermes iskola földszinti helyiségeibe. A mezőgazdasági, begyűjtési és állategészségügyi osztály, valamint az adócsoport – mint tanács kirendeltség – az óvárosban maradt vissza.
Az 1951. október 12-én tartott munkásgyűlésen Horváth László kétszeres sztahanovista betonkereverő brigádvezető a pártbizottság intenciójára javasolta, hogy a várost Sztálinvárosnak, a kombinátot Sztálin Műnek nevezzék el. Az egybegyűltek javaslattal egyetértettek és szövegező bizottságot választottak. Hamarosan meg is fogalmazták az előterjesztést, amelyet azután néhány nap alatt 14 800-an írtak alá. Az aláírt lapok vaskos bőrkötésű könyvbe kerültek, amelyet október 27-én 15 tagú bizottság vitt fel Budapestre, az MDP Akadémia utcai központjába.
Hogyan született meg a Dunai Vasmű építőinek Rákosi elvtárshoz intézett levele?
A küldöttséget Földes László vezette. Rajta kívül még négyen – Csavajda György, Borovszky Ambrus és Pergel Béláné építőipari segédmunkás, valamint Bojér Béla sztahanovista kőműves – juthattak be Rákosi Mátyáshoz. Ünnepélyesen fogadták a munkásküldöttséget. Rákosi belelapozott az aláírásokat tartalmazó kötetbe és örömmel vette tudomásul a kérést, hogy az épülő város és vasmű Sztálin nevét vegye fel. Soron kívül intézkedett, és már 1951. november 6-án fölkerült a tábla a 20 tantermes iskola falára: SZTÁLINVÁROS TANÁCSA. A táblát nagygyűlés keretében Házi Árpád leplezte le. Utána Berecz Bertalan tanácselnök szólt a 10 ezer főnyi tömeghez, majd a vasműbe vonultak. A főkapun akkorra már az új elnevezés volt olvasható: SZTÁLIN VASMŰ. Magasba csapott a lelkesedés lángja, amikor felvillantak az első csapolás fényei. Az építők, a NEB és a tanács képviselői együtt örültek.
Gondot okozott, hogy Berecz Bertalan tanácselnöksége idején nem alakult ki átfogó városfejlesztési koncepció. Sztálinváros rendezési tervének első, részletes egyeztető tárgyalására csak 1952. július 22-én került sor az iskola tornatermében. Az átmeneti jellegű elhelyezés miatt az apparátusi munka, az ügyfélfogadás és az ügyintézés számtalan akadályba ütközött. Ugyanis a városi tanácson kívül ebben az iskolaépületben kapott helyet a könyvtár, az olvasóterem, a Katona József klub és a Sztálinvánosi Állami Múzeum. A tanácsüléseket a tanáriban tartották. Egy kis szobát kapott a vb elnöke. Az igazgatói irodában dolgozott a vb-titkár, mellette egy nagyobb tanácsteremben a titkárság. A szakigazgatási szervek kettesével kerültek egy-egy tanterembe, az építési és közlekedési osztály a gondnoki lakásba. Amikor elkezdődött a tanítás, végképp tarthatatlanná vált a helyzet, azonban az újabb ideiglenes megoldásra is csak két év múlva kerülhetett sor.
Berecz Bertalan igen sokat tett a tanácsi dolgozók érdekében. Igyekezett a közös célok szolgálatába állítani azt a lelkesedést és odaadást, amely a mindmáig emlegetett “hőskorban” élt a dolgozókban. Nagy jelentőséget tulajdonított a dolgozók szervezettségének: az 1950. november 25-én – első között – alakult Közalkalmazottak Szakszervezetének tanácsi alapszervezete igen eredményesen látta el a feladatait.
1952-re három nagy barakktábor jött létre: a Radar, a Délitábor – későbbi nevén Déliváros – és az Ezres barakk. Déliváros lett a központ, a bölcsődével, az iskolával, a kultúrházzal és a Vági Andor vezette tanácskirendeltséggel. Majdnem minden jelentősebb rendezvényt az Ady Endre barakk-kultúrházban bonyolítottak le.
A barakkok sivár környezetét itt-ott virágágyások, veteményes kertek tették színessé, de többnyire csak elhanyagolt grundok vették körül az épületeket. A zsúfolt barakktáborok nemcsak elhelyezési és ellátási, hanem erkölcsi téren is sok gondot és feladatot jelentettek. Kezdettől fogva megoldatlan volt az egészségügyi ellátás, a szűrőállomás 3 barakkban működött, a kórház pedig – ideiglenesen – különböző lakásokban.
Berecz Bertalan tanácselnök a jegyrendszer idején sokat tett az építők és a lakosság ellátásáért. Ellátási bizottságot szervezett és kéthetenként, majd havonta értekezletet hívott össze az érdekelt vállalatok vezetőinek részvételével, fegyelme kiterjedt a szállások, a barakkok rendjére, a vezetékes rádióra, az ezer személyes fürdő üzemeltetésére, s még arra is, hogy a szalmazsákokba ne nedves szalma kerüljön. Nem volt megnyugtató az üzemi élelmezés, jogosan kifogásolta a tanácselnök: “Nem lehet egy tál étellel elintézni az étkeztetést! Levest, sült, vagy rántott húst is kell, hogy kapjanak a dolgozók, és meleg ételt a kiosztóhelyeken.”
A lakossági szolgáltatások körének bővítése is fontos helyet kapott a tanácsi munkában. 1953. január 1-én alakult meg a Sztálinvárosi Vegyesipari Vállalat, ruházati javító, szolgáltató, épületkarbantartó, ipari javító és épületszerelő részlegekkel. A bölcsődei, óvodai és általános iskolai hálózat alapjait is az első három esztendőben rakták le. De ekkor épült a pártház, a Bartók Béla Művelődési Ház, a Dózsa Filmszínház, a hatezer kötetes József Attila könyvtár, és az Állami Múzeum ugyancsak. Megélénkült a kulturális élet. Népi együttesek alakultak, és egész sor – vitatható színvonalon muzsikáló – zenekar.
Az Államvédelmi Hatóság kultúrcsoportjának előadása 1951. június 19-én a szabadtéri színpadon.
fotó: MTI/Kotnyek Antal
Szabadtéri színpad épült a Vidám Parkban. A Szórakoztató Vállalat rendezvényeivel és sporteseményekkel is igyekezett a dolgozókat helyhez kötni. Sorra létesültek a különböző intézmények, hivatalok. 1951-ben a Dunapentelei Hitelszövetkezet, 1952-ben a KSH Járási Felügyelősége, a Székesfehérvári Államügyészség Sztálinvárosi Kirendeltsége. 1953. július 1-én nyílt meg a Görbe utca 7. szám alatti lakóépületben a Magyar Beruházási Bank Fiókja, illetve a Magyar Nemzeti Bank Sztálinvárosi Fiókja. Ugyanennek az évnek decemberében kezdte meg működését a Városi Bíróság.
4. Révai József 1950. október 13-án Szegeden tartott választási beszéde után megnőtt az érdeklődés a város iránt. Lelkes hangon szólt Dunapenteléről, az épülő vasmű népgazdasági fontosságáról, az építők helytállásáról. Ettől kezdve a sajtó, a rádió nap mint nap foglalkozott az épülő várossal és a vasművel. Külön szálláshelyet rendeztek be a rádió tudósítóinak.
Városépítés és letelepedés Dunaújvárosban
Igen sokan akartak itt új életet kezdeni, munkához, lakáshoz jutni. Köztük szép számmal büntetett előéletű, fővárosból kitiltott személyek, deklasszált elemek, dologkerülő, megbízhatatlan egyének is. A Belügyminisztérium ezért a 131/1951. sz. rendelkezésével engedélyhez kötötte a letelepedést.
1953 januárjában a tanács a Görbe utca 2. sz. lakóépületbe helyezte át székhelyét. Itt kaptak helyet a tanácsi vállalatok központjai is. Ez az elhelyezés a korábbinál lényegesen jobb körülményeket nyújtott a tanácsi munkához.
Berecz Bertalan hároméves tanácselnöksége alatt a népgazdaság legnagyobb beruházása az ország érdeklődésének homlokterében állt. Az ÉM 33. sz. Mélyépítőipari Tröszt kivitelezésében – Bondor József vezérigazgató irányításával – meggyorsultak az építkezések. Kiemelt fontosságára tekintettel az Országos Tervhivatal a tervekben külön sorban szerepeltette Sztálinvárost.
Így volt ez 1953 nyaráig. Az MDP Központi Vezetősége június 27-28-i ülésén hozott határozata után azonban nehéz, ellentmondásokkal terhes, gondokkal teli időszak következett a város történetében. A NEB-et megszüntették, teendőit a Sztálin Vasmű Tröszt vette át, amely Borovszky Ambrus igazgatásával működött, önálló pártbizottságot szerveztek, titkára Földes László lett. Megszűnt a város kivételes helyzete, voltak, akik népgazdasági szükségességét is megkérdőjelezték. Egész sor beruházást le kellett állítani. Vakolatlan, félbenmaradt létesítmények, lakóházak csúfoskodtak, több száz lakásban hiányzott a gáz- és a távfűtés. Akadtak, akik eltávoztak a városból, de azoknak volt igazuk, akik maradtak.
Berecz Bertalan úgy érezte, hogy idős kora, megromlott egészségi állapota miatt a fokozott erőfeszítéseket követelő feladatokat nem képes maradéktalanul ellátni. Ezért az 1953. szeptember 24-i tanácsülésen felmentését kérte. A városi tanács a Magyar Függetlenségi Népfront javaslatára a tanács tagjának, a végrehajtó bizottság tagjának, majd azt követően a végrehajtó bizottság elnökének Tapolczai Jenőt választotta meg. Hogy milyen nehéz örökséget vett át, arra jellemző, hogy a tanács előtt álló feladatok megvalósítására mindössze 18 millió forintos költségvetés állt rendelkezésére. 1953-tól 1967-ig tartó tanácselnökségének időszaka mozgalmas, új korszakot jelenteti a város életében.
Berecz Bertalan emlékét a róla elnevezett – korábban Görbe – utca őrzi, továbbá mindazok emlékezete, akik ismerték, becsülték és szerették.
Dr. Hetényi István
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
