Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12 – 1978


Szegedi Zoltán – Berecz Bertalan
1966-ban a Városi Tanács tanácsteremben kapott helyet
/fotó: Intercisa Múzeum

BERECZ BERTALAN

1892-1962

Dunaújváros első tanácselnökének személye viszonylag kis körben ismert még a gyors ütemben fejlődő szocialista városban is. Ahogy az idő múlik, egyre csökken azoknak a száma, akik a városépítés kezdeti idősza­kában együtt dolgoztak vele, barátai, ismerősei voltak.
Pedig személye és munkássága szorosan kapcsolódott a városi rangra emelt Dunapentele mozgalmas történetéhez, a tanácsrendszer kialakulásá­hoz. Azokhoz az évekhez, amikor a rendkívül gyors ütemű fejlődés sokrétű feladatai begyűjtési, ellátási gondokkal, békekölcsön-jegyzéssel, tsz-szervezéssel, szociális és más problémákkal jártak együtt.
Ezért ahhoz, hogy Berecz Bertalan személyét, alakját, életútját ismer­tessük, szükséges felvázolni a Dunapentelén az 1950-es évek elején kiala­kult helyzetet, a tanácsi munka kezdeti gondjait, eredményeit községi szinten, és azokat a körülményeket, amelyek továbbiakban a városi tanács munkáját pozitív vagy negatív irányban befolyásolták.
Az első tanácsválasztást követő napokban, 1950. október 27-én alakult meg a Dunapentelei Községi Tanács. A község új típusú vezető testülete a községházán (a Vörös Hadsereg útja 104. szám alatt levő épületben) kezdte meg működését.
A tanács feladatköre, tevékenysége hamarosan bővült, mert úgyszól­ván egyik napról a másikra felgyorsult az élet Dunapentelén. Ekkor már javában folytak a község déli részén a vasmű, a barakktábor és a lakótelep létesítésének nagyarányú építési munkái.
Az építkezések lebonyolítására 1949. március 9-én megalakult Nehéz­ipari Beruházási Nemzeti Vállalat sajátos feladatokat látott el, köztük egész sor államigazgatási jellegű teendőt is.
A községi tanács kizárólag a mezőgazdasági munkákat szervezte, a begyűjtést szorgalmazta, általános igazgatási teendőket látott el, adó- és pénzügyeket intézett. Testületi üléseinek napirendjén mondhatni kivétel nélkül ezek a témák szerepeltek.
A lakosságot nem tájékoztatták kellő időben és megfelelő módon az építkezésekről. A sajtó, a rádió hallgatott Dunapenteléről, a munkát csen­des ismeretlenség lengte körül. Így aztán a falu népe csak nézte, mint dübörögtek porfelhőt kavarva szakadatlan sorban a teherautók a főutcán végig, szállították az irányvonatokkal érkező téglát, cementet és egyéb építési anyagokat a régi vasútállomásról. Az embereket kezdetben ponyvás teherautókon ingyen szállították szállásaikról a munkahelyekre. Jószerivel csak azt tudták az itteniek, hogy Windisch Mihály hentes házánál szer­számraktárt rendeztek be, a Jancsky-féle vendéglőben meg irodát nyitot­tak az építők.


Garancz István az építkezést megkezdő kubukusbrigád vezetője /fotó: Intercisa Múzeum

A nagy felvonulás – Garancz István naplója

A penteleiek a kezdeti időszakban vegyes érzelmekkel viseltettek a gyors ütemben kibontakozó, nagyarányú építkezésekkel szemben. Annál is inkább, mert a beruházási célokra kisajátított területek a legjobb minő­ségű paraszti földeket foglalták magukban. Az 1949. évi 24. sz. tv. alapján igénybevett 600 holdnyi területből a várostervezők 40 hektárnyi területet kaptak az Aranyvölgyön túl. A kisajátítások szenvedő alanyai kezdetben zúgolódtak, elvették a jó földeket, és kaszárnyákat építenek ide… Sok vita merült fel a kisajátítások pénzügyi lebonyolítása körül is, hiszen vol­tak esetek, amikor négyszögölenként csak 45 fillért térítettek. A vitákat azonban többnyire rövid úton, hatalmi szóval rendezték az ötvenes évek elején.
Hamarosan kedvező változás következett be. Minden kiadható helyiség megtelt építőmunkásokkal, akik után tisztességes összegű bérleti díjat fizettek, fuvar, munkalehetőség volt bőven. Külön keretek biztosításával javult az áruellátás, megélénkült az üzletek, kocsmák forgalma. A legtöbb család életkörülményeire kedvezően hatott az a nagyarányú építkezés, melynek irányító szerve a Kiemelthelyek és Nagyépítkezések Igazgatósága, kivitelezője a Magyar Gyárépítő Nemzeti Vállalat volt.
A budapesti központtal működő Nehézipari Beruházási Vállalat – a NEB – élén Sebestyén János vezérigazgató állt. A dunapentelei építkezé­sek közvetlen irányítását, szervezését és ellenőrzését a vasöntőből lett igazgató, Borovszky Ambrus vezetésével az itteni kirendeltség látta el. Közvetlen munkatársa volt mint műszaki titkár Inokai János – aki később az országgyűlés alelnöke lett -, Lovas Pál, akihez a szociális és ellátási ügyek tartoztak, később az építkezések főmérnöke Wolf Johanna, Bonta József mérnök és mások.


Bonta József a 33. Építőipari Tröszt főmérnöke újításaiért Kossuth-díjat kapott /fotó: Intercisa Múzeum

A NEB és a községi tanács között sajátos helyzet alakult ki. A beru­házó a terület gazdájának tekintette magát, így önállóságra törekedett. Igyekezett az intézkedés jogát széles körben magának fenntartani. Ez azonban a tanácsrendszer erősítését célzó központi elgondolásokkal ellen­tétben állt. A Dunapentelén kialakult helyzetre az illetékesek hamarosan felfigyeltek. Különösen a Belügyminisztérium, – ahol Berecz Bertalan is dolgozott – tartotta szükségesnek a helyi tanács hatáskörét a terület egészére kiterjeszteni.
Erre a feladatra azonban a községi tanács az adott szervezeti felépí­tésében nem bizonyult alkalmasnak.
A hatáskörök és illetékesség nem kellő elhatároltsága és esetenként fellépő hiánya mellett nem voltak meg a teendők elvégzéséhez szükséges személyi feltételek sem.
A feladatok köre viszont tovább bővült, elsősorban ellátási, szociális, egészségügyi téren. Rohamosan emelkedett az építőmunkások száma, ebben az időszakban már meghaladta a 10 ezret. A nyári szünidőben tömegével vettek részt 2 hetes turnusokban az építkezéseken középiskolások és egye­temisták, akik részére a Duna-parton – a mai kórház területén és attól északra – 1000 fős sátortábort kellett létesíteni.


Az Augusztus 20. brigád tagjai munkába indulnak. – 1952. augusztus 24.
Magyar Fotó

A sztálinvárosi DISZ-táborok története

Vasárnapokon pedig Budapestről és az ország más helységeiből érkez­tek önkéntes munkabrigádok, akiket hidegélelemmel kellett ellátni.
A községben levő, két kis magán pékség nem tudott elég kenyeret sütni, úgyhogy először csónakokon hozták a kenyeret a túlsó partról, később teherautókon Budapestről. Az ivóvizet 2 lajttal szállították az egyik tanyáról, majd teherautókon részben Dunaföldvárról, részben Budapestről.
Ilyen és ehhez hasonló gondok sokaságával kellett a községi tanácsnak nap mint nap megküzdenie. A községi tanács vb-elnöke Illyés József, elnökhelyettese Kertész János, titkára Fekete Károly volt. A végrehajtó bizottság tagjai, Varga László községi párttitkár, Bálint István, Buruncz Lajos, Hingyi Ferencné, Pallai Gyula az építkezés párttitkára és Szilágyi Gábor éppúgy, mint a végrehajtó bizottság tisztségviselői tudatában voltak felelősségüknek és a feladatoknak. Lényegében annak, amint az az 1950. október 27-i tanácsülési jegyzőkönyvben szerepel, hogy “Dunapentele község is úgy fog épülni és fejlődni, ahogyan azt a községi tanács fogja irányítani.”
Voltak nézetek, hogy Dunapentele maradjon meg községnek. A NEB vezetői részéről hangzottak el olyan vélemények, hogy ha város lesz itt, akkor azt csak Pentele nélkül tudják elképzelni. A városi közigazgatás megszervezését mindenképpen szükségesnek látták, sürgősnek tartották. Különösen attól kezdve, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Veze­tősége 1950. novemberében nyilvánosságra hozta a Dunai Vasmű építésé­vel kapcsolatos határozatát, és az ebből eredő feladatokat.
A NEB vezetői ezért már 1951. január végén javasolták a városi tanács megszervezését. Ezzel a Belügyminisztérium is egyetértett, és már­cius 10-én előterjesztést tett a Minisztertanácsnak Dunapentele várossá nyilvánítására vonatkozólag. Ezek után április 10-én nagy jelentőségű tár­gyalásra került sor a NEB építésvezetőség irodájában, amely egy kisebb, barakkszerű felvonulási épületben működött. Alapjai még ma is emlékez­tetnek rá a városi strand területén.


A városi strand látképe a NEB iroda alapjaival – 1959. augusztus 5.
MTI/Balassa Ferenc

A tanácskozáson a Belügyminisztérium Helyi Tanácsok Főosztálya részéről dr. Kovács Tibor és Sztranyói György, a Fejér megyei Tanácstól Lipthay Károly, a dunapentelei községi tanácstól Illyés József vb-elnök vettek részt. A NEB-et Borovszky Ambrus és Simor Endre képviselték.
A tanácskozáson alapvető igényként merült fel, hogy a dunapentelei községi tanács alakuljon át Újpentelét is magában foglaló városi tanáccsá. Az is, hogy a városi ideiglenes neve Dunapentele legyen. A városi tanács megalakulásának időpontját irreálisan 1951. május 1-ében határozták meg.
Halaszthatatlan feladatként vették jegyzőkönyvbe tanácsi vállalatok alapítását is. Konkrétan 1951. május 31-ig történő határidővel szorgalmaz­ták a Víz- és Csatornaművek létesítését, Köztisztasági Vállalat (útkarban­tartó részleggel) alapítását, a kenyérgyár sürgős üzembe állítását és ké­ményseprő kirendeltség szervezését.
Az előkészítő, szervező munkák beindítására a megyei tanács részéről gyors intézkedések történtek.
Neichel László, adonyi ácsmesterből majd a Hídépítő Vállalat volt dol­gozójából lett megyei tanácselnök megbízó levélben rendelkezett a létesí­tendő városi tanács megszervezésére vonatkozólag. A megbízólevéllel Filó Dezsőné Timler Teréz, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, továbbá Som­falvi József és Beke István, a megyei tanács pénzügyi osztályának dolgozói Székesfehérvárról 1951. április 26-án érkeztek Dunapentelére.
Tárgyaltak az illetékesekkel. Ezt követően az előkészítő, szervező munkák elvégzésére Somfalvi József kapott megbízást, aki haladéktalanul felvette a kapcsolatot Lombos Ferenccel, a pártbizottság titkárával és he­lyettesével, Mester Sándorral.
A városi tanács megalakításának előkészületei gyors ütemben folytak a pentelei tanácsház épületében egy NEB-től kölcsönkapott íróasztal mellett.
Később a NEB Május 1. utca 12. sz. félig kész “bivaly” épületben egy téglapadlójú, meszelt szobát bocsátott az előkészítő munkák végzésével megbízott személyek részére.
A Minisztertanács 1951. március 31-én hozott határozatával várossá nyilvánította Dunapentele községet. Az alakuló tanácsülést május 10-re tervezték, amit egy héttel el kellett halasztani. A városi tanács megalaku­lásának előfeltételeként a dunapentelei községi tanácsot meg kellett szün­tetni. Úgy kellett intézni a dolgokat, hogy a pentelei tanácstagokat ne érje sérelem, de az építkezésről is kerüljenek be tanácstagok a város parla­mentjébe.
Eredményesnek bizonyult a Népfront és Mester Sándor körültekintő, politikai szempontból sikeres munkája, melynek során felülvizsgálták a pentelei tanácstagok tevékenységét, közéleti aktivitását.
A városi tanács alakuló ülése 1951. május 18-án, pénteken este 19 órakor kezdődött a mélyépítők radari barakk kultúrtermében. A meghívók már egy héttel korábban kimentek. A 101 meghívott személy közül csak 8-an hiányoztak.
Az építők fúvós zenekara Dobrik Zoltán vezényletével indulókat ját­szott. Várakozásteli, bizakodó volt a hangulat. A nap jelentőségét Házi Árpád belügyminiszter méltatta. Neichel László a megyei tanács vb-elnöke a tanácsi munkáról, a feladatokról szólt. Továbbiakban ismertette, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága a dunapentelei városi tanács rendes tagjainak számát 101, a póttagokét 51, a végrehajtó bizottság tagjainak számát pedig 13 főben állapította meg.
Bejelentette, hogy a községi tanács végrehajtó bizottságának tagjai tisztségükről lemondtak, továbbá, hogy Dunapentele község tanácsának eddigi 81 rendes és 41 póttagja tagságát a városi tanácsban is megtartja. A még hiányzó 20 rendes és 10 póttagot a Magyar Függetlenségi Népfront megyei szervének javaslatára behívta.


Wolf Johanna a 26. Építőipari Tröszt első főmérnöke /fotó: Intercisa Múzeum

A Vasmű építője

A népfront megyei bizottsága rendes tagokként a következő szemé­lyeket delegálta: Lombos Ferencet, a pártbizottság titkárát, Mester Sándort, a pártbizottság szervezőtitkárát, aztán Borovszky Ambrust, Farkas Miklós műszaki osztályvezetőt, Takács Jenő főhadnagyot. Vincze Kálmán rendőr­főhadnagyot, a rendőrkapitányság vezetőjét, Berecz Bertalan üzemi munkást, Menyhárt Gyula géplakatost, Bencsik Istvánt, a vasmű üzemi bizottságának titkárát, Matola József sztahanovista brigádvezetőt, Kornél Valéria segédmunkást, Bartók Imre sztahanovista kubikust, Borbás József kétszeres sztahanovista ácsbrigádvezetőt, Neugebauer Mária sztahanovista kőművest, Vörös László ácsot, Kecskeméti László építőmunkást, DISZ-titkárt, Turbacs Mihálynét, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) ügyvezetőt, Tevan Zsófia mérnöknőt, a női építkezés munka­vezetőjét és Balla István sztahanovista segédmunkást.
A tanácsülés a beküldött 20 tagot egyhangúlag elfogadta. Ezt követően került sor a végrehajtó bizottság megválasztására. A testület tagjai lettek: Berecz Bertalan, Borbás József, Csavajda György, Illyés József, Kecske­méti László, Lombos Ferenc, Menyhárt Gyula, Szépes Imre, Takács Jenő, Turbacs Mihályné és Vincze Kálmán. Feltűnő, hogy az újonnan megválasz­tott tanácstagok soraiból került ki a végrehajtó bizottság kétharmada. Ugyanez az arány alakult ki a végrehajtó bizottság tisztségviselői tekinte­tében is.

Interjú Lombos Ferenccel

A tanácsülés folytatódott, Neichel László bejelentette, hogy a végre­hajtó bizottság tagjai sorából elnökké Berecz Bertalant, elnökhelyettessé Borbás Józsefet, titkárává Illyés Józsefet választotta meg.
Az MDP megyei bizottsága üdvözletét Csuhaj Ferenc, a pártbizottság titkára adta át. További üdvözlések következtek, majd a jelenvoltak ütemes tapsa közepette vonult be a barakkba a székesfehérvári Május 1. téri iskola úttörőcsapata. Köszöntötték az új tanácsot, virágcsokrot nyújtottak át a tanács elnökének.
Berecz Bertalan rövid beszéde következett. Rámutatott a testület előtt álló feladatokra, a tanácstagok felelősségére. Hangoztatta, hogy szocialista szellemű, bürokráciamentes közigazgatást kell megvalósítani, erre alkalmas, követelményeknek megfelelni képes hivatali apparátust kell szervezni. Beszédét így fejezte be: “Mi a népből jöttünk, szorosan fogjuk egymás kezét és fel fogjuk építeni a szocializmust, megvédjük a békét!”
Elhangzott az Internacionálé. Kezdődtek a hétköznapok.
Berecz Bertalan 1892-ben, Kiskőrösön született. Családjára, gyer­mekkorára, iskolai tanulmányaira, szakmai munkájára nézve a gondos kutatások ellenére konkrét adatok nincsenek. A városban vasmunkásként emlegetik, de eredeti foglalkozását illetően eltérőek a vélemények. Egyesek szerint esztergályos volt, másoknak az a véleménye, hogy marós.
Úgy emelhették ki, s került közigazgatási területre.
Dunapentelére történt áthelyezését megelőzően a Belügyminisztérium­ban a légoltalmi főosztály vezetőjének a helyettese volt.
A városi tanács első vb-elnöke alapvető feladatának az államigazgatási munka személyi feltételeinek biztosítását, az apparátus létszámának ki­egészítését tekintette. A létszámot illetően nem voltak gondjai. A Pénzügy­minisztérium Központi Létszámfelügyelősége megyei kirendeltsége, – melynek vezetője Rozsics Lajos volt, – arról értesítette a városi taná­csot, hogy 92 fős apparátusi létszámot állapítottak meg Dunaújváros ré­szére. Engedélyeztek még további 28 vegyes létszámot is. Ezek a számok túlzottan magasak voltak, az apparátus létszáma éveken át nem érte el a 70-et.
Ennek oka abban rejlett, hogy szakképzett, szervezőképes, közigazga­tási munkára alkalmas vezetőket, de még beosztottakat is nehéz volt találni. Az építkezéseken ugyanis lényegesen többet fizettek az adminiszt­rációs munkakörökben foglalkoztatottaknak annál, mint amennyit a tanácsi költségvetés elbírt. Április végétől kezdtek jelentkezni a leendő új tanácsi dolgozók, Csobánczi Éva, Schweighardt Ágnes, s április 29-én került áthelyezéssel a dunapentelei tanácshoz mint első, egyetemi végezettségű dolgozó, dr. Fosztó Dénes városi orvos.
Berecz Bertalannak nagy gondot okozott az, hogy az alakuló tanács­ülést követően alig 1 hónappal összehívott tanácsülésen, június 15-én a tanácstagok fele nem jelent meg. Ezen a tanácsülésen a végrehajtó bizott­ság elnöke már eredményekről számolt be: a Városi Tanács a NEB-től átvette a Víz- és Csatornaműveket, és Köztisztasági Vállalatot alapított. A Kenyérgyárat “egyes rendezetlen kérdések miatt” – valójában mert még sok megoldásra váró műszaki probléma volt az üzemben – a tanács nem vette át.
A tanácsi munka előterében továbbra is a mezőgazdaság szervezésé­vel, a begyűjtéssel kapcsolatos feladatok álltak. Nem véletlen, hogy az említett városi tanácsülés által elfogadott 001/1951. sz. határozat azt ren­delte el, hogy “a gabona- és tojásbegyűjtés érdekében kisgyűléseket kell szervezni.”
Az első tanácsülésen a tanácstagok nem kielégítő részvétele Berecz Bertalan számára azt a feladatot írta elő, hogy nemcsak az apparátust kell szervezni, hanem a tanácstagok aktivizálására, közéletbe bekapcsolására is nagy gondot kell fordítani.
Tizenegy tanácsi Állandó Bizottságot szervezett, 7-9 taggal. Felada­taikat a tanácsadásban, kezdeményezésben, javaslattételben és az ellen­őrzésben határozta meg. A bizottságok és elnökeik a következők voltak:

Az Állandó Bizottság neve  /  elnöke

      • Pénzügyi  /  Tóth István
      • Terv-statisztikai, munkaerőgazd.  /  Tevan Zsófia
      • Mezőgazdasági  /  Csollán István
      • Kereskedelmi  /  Rév Zoltán
      • Ipari  /  Kovács Antal
      • Begyűjtési  /  Buruncz Lajos
      • Építési és közlekedési  /  Vörös László
      • Egészségügyi  /  Kovács Lászlóné
      • Szociálpolitikai  /  Hingyi György
      • Oktatási  /  Pongrácz István
      • Népművelési  /  Neugebauer Mária

Berecz Bertalan hozzáértő, szakképzett és nagy közigazgatási gyakor­lattal rendelkező tisztségviselőt és egyben munkatársat kapott Illyés Jó­zsef vb-titkár személyében. Jól működtek együtt a tanácsi szakosztályok szervezése terén, az államigazgatási munka egész területén, a testületi ülések előkészítésében, lebonyolításában, javaslatok megtételében, a hatá­rozatok meghozatalában és az ellenőrzésben egyaránt.
Nyolc tanácsi szakosztályt szerveztek.
A Végrehajtó Bizottság a Berecz Bertalannal együtt érkezett Meny­hárt Gyulát nevezte ki az Építési és közlekedési osztály vezetőjévé. Som­falvi József lett a Pénzügyi osztály vezetője, Tervosztály vezetővé Rakiás Ferencet nevezték ki, az Egészségügyi osztály vezetőjévé dr. Erpf Károlyt. Az Igazgatási osztály élére Varga Istvánné – későbbi nevén Szappanos Istvánné került, akit mint “mezítlábas osztályvezetőt” emlegettek. A Ke­reskedelmi osztály vezetője Sárosi (Springer) József lett, akit egy hónap múlva Egri Tibor váltott fel. Az Oktatási és népművelési osztály vezetését a Nyíregyházáról áthelyezett Kóczán Lászlóra bízták. A Mezőgazdasági osztály vezetője az Óvárosban lakó, egykori gazdasági cseléd és napszá­mos, Csavajda György lett. Az ellátással kapcsolatos ügyek Balogh Béla előadóhoz tartoztak. Ennél politikailag sokkal fontosabb terület volt a be­gyűjtés. A községháza épületében szervezett Begyűjtési Hivatal vezetője csoportvezetői beosztásban Rozbora István lett. Ezt megelőzően ő volt a kisbíró a faluban.
A szakigazgatási szervek létszámát továbbra is nehezen lehetett fel­tölteni, e mellett a vezetők és beosztottak személye gyakran változott. Stabilnak e tekintetben elsősorban a dunapentelei tanácsi dolgozók bizo­nyultak. Mindvégig az apparátusban dolgozott Nyirkó Józsefné, aki mint Baksa Ilona 15 évesen került a közigazgatásba, hasonlóan dr. Juhász Ist­vánné Kiss Anna, aki hosszú időn át a munkaerőgazdálkodás igen nehéz területén tevékenykedett, az Építési és közlekedési osztályon Molnár Gáborné Varjú Margit, az adóügynél Lengyel Erzsébet. Ide sorolhatjuk Far­kas Teréz kisegítő dolgozót is.
Az óvárosi Szórád Márton Általános Iskolától helyezték át az Oktatási és népművelési osztályhoz Pintér Ferenc pedagógust, aki főelőadóként, illetve csoportvezetőként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.
Új dolgozók felvételekor az a törekvés érvényesült, hogy megfelelően képzett, hozzáértő és megbízható személyek kerüljenek a tanácshoz. Bu­dapestről 1951-ben helyezték Dunaújvárosba dr. Liptai Lászlót, aki mint a Május 1. utcai fektető vezetője kezdte. Őt követte dr. Groszman Sán­dor, az ideiglenes kórház igazgatója. Az adonyi Járási Tanácstól áthelye­zéssel került az Oktatási és népművelési osztályhoz oktatási előadónak Sófalvi István, később az Ipari osztályhoz az újságírónak is kitűnő Mérey Sándor, Bajáról. 1952-ben a Dunaföldvári Tanácstól helyezték át a városi tanács Titkárságára Bergmann Jenőnét. Az általa vezetett jegyzőkönyvek­ből nyomon lehet kísérni a tanács és a végrehajtó bizottság egész tevé­kenységét.
1951  nyarának végén a tanács székhelyét az Újvárosba tette át, a Pe­tőfi liget déli részén elsőként megépült 20 tantermes – Vasvári Pál nevét viselő – általános iskolába. Az Óvárosban a mezőgazdasági, begyűjtési, állategészségügyeket intéző dolgozók, valamint az adócsoport maradt vissza, mint tanácskirendeltség. Vezetésével Fekete Károlyt bízták meg, akit ebben a beosztásában 1953 nyarán Heim Béláné váltott fel.
Ugyanennek az évnek őszén változott meg a város neve. Az október 12-én tartott nagygyűlésen Horváth László kétszeres sztahanovista beton­keverő brigádvezető a pártbizottság intenciójára javasolta, hogy a várost nevezzék el Sztálinvárosnak, a gyárat “Sztálin Műnek”. Szövegező bizott­ságot választottak, előterjesztést szövegeztek. amelyet néhány nap alatt 14800-an írtak alá. Az aláírt lapokat vaskos könyvbe kötötték, és október 27-én reggel küldöttség vitte fel Budapestre, a Pártközpontba.


Legyen neve Sztálinváros


Szattyánbőrbe kötött vörös ritkaság

1951. november első napjainak egyikén felkerült egy kis tábla az is­kola falára: SZTÁLINVÁROS TANÁCSA. A táblát november 6-án nagy­gyűlés keretében Házi Árpád belügyminiszter leplezte le. Rövid beszédet mondott. Utána Berecz Bertalan is szólt a 10 ezer főnyi tömeghez, amely az ünnepség után a Vasműhöz vonult, ahol aznap történt az első csapolás.
A város első tanácselnöke kezdettől fogva igyekezett a heterogén összetételű dolgozókból egységes szemléletű, városi szinten gondolkodó ta­nácsi apparátust szervezni. Átfogó városfejlesztési koncepció ekkor még nem alakult ki, hiszen Sztálinváros rendezési tervének első, részletes egyeztető tárgyalására csak az 1951. évi 1. tvr. alapján 1952. július 22-én került sor az iskola tornatermében.
A tanácsi munka megszervezése igen nehéz és sokrétű feladatot jelen­tett, különösen a végrehajtó bizottság titkára számára. A provizórikus el­helyezés miatt az egységes apparátusi munka, az ügyfélfogadás és az ügy­intézés nap mint nap akadályokba ütközött. Elég csak arra utalni, hogy a városi tanácson kívül ebben az iskolaépületben kapott helyet a megala­kult múzeum, a Katona József klub, a könyvtár és olvasóterem is.
A tanács az épület földszintjén működött. A tanáriban tartották a ta­nácsüléseket, kis szobát kapott a tanács vb-elnöke. Az igazgatói irodában dolgozott a vb-titkár, egy nagyobb teremben a titkárság. A szakigazgatási szervek kettesével kerültek egy-egy tanterembe, illetve az Építési és köz­lekedési osztály a gondnoki lakásba.
Ősztől kezdve, amikor megkezdődött a tanítás az emeleti tantermek­ben, a helyzet végképp tarthatatlanná vált. Farkas József, az iskola igaz­gatója, és a tanácselnök is úgy látta, hogy ezen az állapoton sürgősen vál­toztatni kell. Erre azonban csak két év múlva nyílt lehetőség.
Berecz Bertalan fáradhatatlannak bizonyult, ha a jó kollektíva kiala­kításáról volt szó. Igyekezett a közös célok érdekében hasznosítani azt az ügyszeretetét és lelkesedést, amely a gyakran emlegetett pentelei “hőskor”-ban élt a dolgozók körében. Nagy jelentőséget tulajdonított a dolgo­zók szervezettségének. Ez is egyik tényezője volt annak, hogy 1950. no­vember 25-én megalakult a Közalkalmazottak Szakszervezete városi ta­nácsi alapszervezete.
1952   augusztusában a KSH Járási Felügyelőséget létesített a város­ban. Vezetőjét, ifj. Schönk Ferencet Kecskemétről helyezték át.
A nagyarányú építő munka nyomán 1952-re 3 nagy lakókörzet alakult ki Sztálinvárosban: a Radar, a Déli tábor, későbbi nevén Déliváros és az Ezres barakk. A Déliváros volt a központ, bölcsődével, iskolával, kultúrházzal. Minden jelentősebb rendezvényt ott bonyolítottak le. Ezek a zsú­folt barakktáborok hamarosan nemcsak elhelyezési-ellátási, hanem morális téren is igen sok gondot, problémát és feladatot jelentettek a tanács számára.


Déliváros 1964 – MTI Fotó: Járai Rudolf
A déliváros utolsó napjai

Közben összefüggő barakkok egész sora épült meg a Szórád Márton úton is, felvonulási épületek, raktárak kisebb üzemek részére. Többek kö­zött ilyen barakképületbe került az Építők útja 2. sz. lakásból a Sztálinvárosi Nyomda, postacíme 10. sz. barakk volt.
Éveken át sajátos gondot okozott, hogy a tanács és a NEB kapcsolata csak igen lassan javult. E mellett a megyei szervek és a NEB között sem volt meg mindig a kellő összhang. A helyi tanács Tervosztályát a NEB nem fogadta el partnerének, az intézkedési jogot széles körben magának tartotta fenn. Ha a tanácsnak beruházási problémája volt, a NEB-hez kellett fordulnia. Nem volt a tanácsnak kellő tekintélye, valójában a NEB volt a terület gazdája. Jellemző erre az állapotra, hogy a Dunai Vasmű Építője, később a Sztálin Vasmű Építője című helyi lapban éveken keresz­tül csak két-három olyan cikk jelent meg, amely a tanácsi munkáról szólt.
Berecz Bertalan szeretett volna ezen a helyzeten változtatni. Fárado­zásai nem jártak sikerrel, csak részeredményekhez vezettek. A NEB csak akkor adott le hatáskört, ha az problematikus volt, intézményt, objektu­mot pedig csak akkor, ha annak fenntartása, üzemeltetése jelentős költsé­gekkel járt.
A nem megfelelő kapcsolatnak tudható be, hogy a végrehajtó bizott­ság első, 1951. július 1-től szeptember 30-ig terjedő időszakra összeállított munkatervében a testületi ülések napirendjén beruházási téma egyáltalán nem szerepelt.
A munkásból lett tanácselnök rendszeresen és gondosan tanulmá­nyozta a testületi üléseken megvitatott előterjesztések anyagát. Azokon fennmaradt számos feljegyzése tanúsítja, hogy előrelátó vezető volt. Értett az ügyekhez. Törekedett a pontos, világos és egyértelmű megszövegezésre a határozatok meghozatalánál, és a következetességre a végrehajtás ellen­őrzése terén.
Berecz Bertalan sokat tett a szállásokon élők elhelyezési körülményei­nek javítása és a városi lakosság ellátása érdekében. Rendszeresen részt vett az Ellátási Bizottság kéthetenként, később havonta, az elnöki irodá­ban megtartott ülésein. Ezeken az érdekelt vállalatok képviselői jelenlé­tében elhelyezési, élelmezési, kereskedelmi és vendéglátóipari kérdéseket vitattak meg.
A tanácselnök figyelme kiterjedt az 1000 személyes fürdő üzemelte­tésére, a barakkok fűtésére, arra is, hogy azok be ne ázzanak, és hogy a vezetékes rádió működjön. Volt eset, amikor a tanácsnak kellett intéz­kedni, hogy a szállásokon ne nedves szalma kerüljön a szalmazsákokba.
Lényegesen javultak az elhelyezési körülmények azt követően, hogy létrejött az ÉM 33 5. sz. Szállásellátó Vállalat, illetve a Sztálinvárosi Szál­láshely Vállalat. Ez utóbbi igazgatója Takács Jenő lett.

A középületek tervezésének fejlődése a Sztálin Vasmű városépítésének tükrében

Kisebb boltok és büfék működtek a barakktáborokban, s nagyfor­galmú hírhedt italboltok, továbbá ételkiosztóhelyek az építkezések terü­letén. 1951. augusztus 20-án adták át az első, végleges, nagyobb kereske­delmi létesítményt a November 7. téri Béke üzletházat, emeletén már kulturált vendéglátó egységgel. Közben épültek a Vasmű úti boltok. A Vasmű út északi végén nagy barakképületben Bizományi Áruház és zöld­ségbolt működött.
A kereskedelem szervezése és áruellátása Berecz Bertalan tanácsel­nöksége idején a Belkereskedelmi Minisztérium Üdülőhelyeket és Nagy­építkezéseket Ellátó Igazgatóságához (Budapest, VI. Sztálin út 43.) tar­tozott.
Sok volt a probléma, hiányos áruválaszték, mindennapos sorbanállás kenyérért, pontatlan mérlegek, szeszes italokkal elárasztott kirakatok, nagymérvű italozás. Nem volt zavartalan és megnyugtató az üzemélelme­zés helyzete sem, az építkezéseken dolgozók ellátása különösen szombat, ­vasárnapokon. Az 1953. február 5-én tartott ellátási értekezleten a tanács­elnök emelt hangon tette szóvá: “Nem lehet egy tál étellel elintézni az étkeztetést, levest, sült vagy rántott húst is kell, hogy kapjanak a dolgo­zók, és meleg ételt a kiosztóhelyeken.”
Gyakran járt el személyesen a mindennapi gondok megszüntetése ér­dekében. Ezért hangoztatta több alkalommal is annak szükségességét, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium illetékes igazgatóságaitól gyakrabban jöjjenek le Sztálinvárosba, mert ezeket a feladatokat a helyszínen lehet csak jól megoldani.
A bölcsődei, óvodai és általános iskolai hálózat alapjainak lerakása is Berecz Bertalan munkásságához kapcsolódik. Kezdetben ezek a gyermek­intézmények barakkokban, részben lakóépületekben létesültek. Már állt a Bartók Béla Művelődési Ház, mellette az eredetileg Mérnökök és Techni­kusok Házának létesült emeletes épület (a későbbi tanácsház). A vele szemben elsőként megépült Krupszkaja óvodát a tanácselnök adta át ren­deltetésének, illetve Oncsák Ferencné vezető óvónőnek. Ebben az időszak­ban létesült bölcsőde, gyermekotthon az építőmunkások gyermekei részére Rácalmáson, az egyik állami tulajdonba vett kastély épületében.
Sokat, foglalkozott a tanácselnök egészségügyi kérdésekkel is. Figye­lemmel kísérte a Szűrőállomás munkáját, a betegek ellátását a Május 1. utcában működő fektetőben éppúgy, mint a Kórház (később Kossuth La­jos) utca elején, a C/7., C/8., C/9. sz. lakóépületekben létesített ideiglenes Városi Közkórházban.
Itt kell megemlíteni, hogy az Országos Mentőszolgálat 1951 végén mentőállomást létesített a városban.


Mentőállomás az 1952-ben átadott Rendelőintézet mögött /fotó: Intercisa Múzeum

Berecz Bertalan figyelme kiterjedt a kulturális életre is. E téren je­lentős eredményként számolt be a 6 ezer kötetes Városi József Attila könyvtár megnyitásáról. Igaz, barakképületben volt, a Szórád Márton úton – a jelenlegi piac területén -, de már az építőmunkások rendel­kezésére állt. A könyvtár vezetőjét, Répássy Károlyt, a tanácselnök nem tartotta alkalmasnak a nagy építkezésekkel járó speciális könyvtári fel­adatok ellátására. Ezért kérte 1952. március 25-én levélben, hogy a Nép­művelési Minisztérium Könyvtári Főosztálya a könyvtár belső restanciá­jának felszámolására küldjön ki egy brigádot Sztálinvárosba. Egyidejűleg kért egy agilis, megfelelő szaktudással rendelkező könyvtárost is a városi József Attila könyvtár vezetőjének beállítani. Pár hónap múlva nevezték ki Venesz Bélát, aki évtizedeken át eredményesen tevékenykedett az azóta negyedik helyen működő Városi könyvtárban.
Szabadtéri Színpad is létesült és a sokszínű programot lebonyolító Szórakoztató Vállalat vezetőjét, Komlós Irmát nevezték ki a Bartók Béla Művelődési Ház igazgatójává.
A tanácselnök érdeklődött az egykori Dunapentele évezredes múltja iránt is. Annál is inkább, mert az alapozási munkák során mind gyakrab­ban kerültek elő a földből régészeti leletek. 1952. december 23-án Múzeu­mi Bizottságot szervezett. Egyike volt azoknak, akik a múzeum létesítését kezdeményezték, alapjait lerakták.
Külön is említésre méltó, hogy Berecz Bertalan kezdettől fogva men­nyire fontosnak tartotta, hogy jó kapcsolatokat építsen ki és tartson fenn az óvárosi lakossággal. Tudatosan törekedett a munkás-paraszt szövetség erősítésére.
A termelőszövetkezeti formában, a közös gazdálkodásban látta a pa­rasztság felemelkedésének útját. “Az idő megérett! Bátran kell lépni! Kezdjék meg a legjobb dolgozók! Szocialista iparunk mellett felépítjük szoc. mezőgazdaságunkat is.” – olvashatjuk sajátkezű feljegyzéseit.
Erőfeszítései hozzájárultak ahhoz, hogy 1952. március 21-én arról szá­molhatott be. hogy a III. típusú Vörös Csillag Termelőszövetkezet mellett három I. típusú szövetkezet (Alkotmány, Kossuth és Rákóczi) is alakult Dunapentelén.
Kiemelkedőek voltak a begyűjtés terén elért eredmények is. Pedig a kezdeti időszakban sok nehézséggel kellett megküzdeni. Úgy látta, for­mális volt a begyűjtési verseny. Egy előterjesztésre írt jegyzete szerint: “meg kell vallani, hogy nálunk – csak papír verseny van.” Tisztában volt azzal, a terménybegyűjtés az a terület, ahol csak igazságosan, következe­tesen alkalmazott állampolgári fegyelemmel lehet eredményt elérni. Erő­szak helyett a meggyőzést tartotta célravezetőbbnek.
Ezért javította át egy előterjesztésen a “Szorítsuk rá a parasztságot” megszövegezést “Győzzük meg a parasztságot”-ra. Akiknél probléma van, azokkal szemben az volt a véleménye, hogy “nem büntetni, hanem nevelni kell ezeket az egyéneket, felvilágosítani őket a párt szövetségi politiká­járól.”
Az egész ország felfigyelt rá, hogy 1953-ban az országos begyűjtési versenyt az 56 magyar város közül Sztálinváros nyerte el. Az óvárosi kis­birtokos réteg élen járt az állami kötelezettségek teljesítésében, akár a mezőgazdasági munkák végzéséről, akár az adózásról, vagy a begyűjtésről volt szó. A gazdák a kétségtelen súlyos terheket azért is tudták teljesíteni, mert az építkezéseken is dolgozhattak. Az ipari munkával (kubikolás, fu­varok, építési segédmunkák) szerzett jövedelmek pótolták a mezőgazdasági kiadásokat.
Azt követően, hogy Révai József 1950. október 13-án, Szegeden tar­tott választási beszédében lelkes hangon szólt Dunapenteléről, az itteni nagyarányú munkákról, az épülő vasmű népgazdasági fontosságáról, az építők helytállásáról, rendkívüli méretekben megnőtt az érdeklődés a város iránt. A sajtó és rádió nap mint nap foglalkozott az épülő várossal és vasművel. Rendszeresen tudósított az MTI, a rádióriportereknek külön szálláshelye volt a Május 1. utca 10. számú házban.

Tömegesen akartak itt új életet kezdeni, munkához, lakáshoz jutni, köztük szép számmal büntetett előéletű, a fővárosból kitiltott személyek, deklasszált elemek, dologkerülők, megbízhatatlan egyének is. Ez a körül­mény szükségessé tette, hogy a Belügyminisztérium 131/1951. számú ren­delkezésével az itteni letelepedést engedélyhez kösse. Az okmányokat az Igazgatási osztályon állították ki, s azokat az első években úgyszólván kizárólag Berecz Bertalan írta alá. Voltak esetek, amikor a letelepedéshez a tanácselnök nem járult hozzá. A kérelmek elbírálása nemcsak államigaz­gatási aktus volt. Az iratokon szerepelt a Rendőrkapitányság Bejelentő Hivatalának a bélyegzője is.
Berecz Bertalan középtermetű, inkább alacsony, szikár ember volt, őszes, göndör hajjal. Egyszerűen élt. Kerülte a népszerűséget, nem szeret­te, ha fényképezték. Télidőben csizmát hordott, s vállára akasztott, több­nyire iratokkal megtömött katonai bőrtáskával járta az építkezést meg a falut. Megnyerő modora itt is, ott is népszerűséget biztosított számára.
Nyugodt alaptermészetű embernek ismérték, ám ha úgy hozta a sor, akkor rávert az asztalra, érvelt, vitatkozott, de mindig a közösség érde­kében.
Jó áttekintőképességgel és szervezőkészséggel rendelkező vezető volt. Tudott emberi közelségbe jutni a dolgozókhoz, együtt örülni velük, de megérteni emberi problémáikat is. Egykori munkatársai mint igazságos vezetőre emlékeznek rá. Nem sértődött meg, ha egy-egy strófával a csasztuska brigád őt is megcsipkedte.
1953. január 28-án a végrehajtó bizottság előtt értékelték a Sztálinváros-Komló szocialista városok közötti páros versenyt. A verseny győz­teseként a szakszervezet vándorzaszlaját a sztálinvárosi tanács dolgozói nyerték el. Ekkor értékelték az apparátus munkáját is. A vándorzászlókat a tanácselnök adta át a Város- és községgazdálkodási osztálynak és a ki­emelkedően jól dolgozó Papp Ritának, dr. Fosztó Dénesnek és Baksa Ilonának.
1953   januárjában a városi tanács székhelyét a Görbe utca 2. sz, lakó­épületbe tette át. Ez az ugyancsak ideiglenes elhelyezés a korábbinál lé­nyegesen jobb körülményeket biztosított a tanácsi munka számára.
Berecz Bertalan tanácselnöksége idején minden még felfelé ívelt. Sztálinváros, mint a népgazdaság legnagyobb beruházása, az ország érdek­lődésének előterében állt. Egész sor irodalmi és képzőművészeti alkotás, sőt filmek is merítették témájukat a sztálinvárosi hétköznapokból. Szécsi Margit költő segédmunkásként dolgozott az építkezéseken, Illyés Gyula verset, Palotai Boris két regényt (Kakasszó, Sztálinvárosi gyerekek), Galgóczi Erzsébet több novellát írt az építők munkájáról, életéről és sorol­hatnánk tovább.


Sztálinvárosi gyerekek

Kiemelt fontosságára tekintettel az Országos Tervhivatal a népgazda­sági tervekben Sztálinvárost külön sorban szerepeltette. Szükségességét akkor még nemhogy megkérdőjelezték, vitatták volna, inkább minden szinten, minden fórumon egyértelműen hangsúlyozták.
Ahogy fejlődött a város, úgy növekedtek a feladatok. A rendkívül gyors fejlődés azonban megtorpant. Egész sor beruházást leállítottak. A Minisztertanács az 501/21/1953. számú határozatával a Nehézipari Beruhá­zási Vállalatot megszüntette. Teendőit a Sztálin Vasmű Tröszt vette át.
Önálló pártbizottságot szerveztek, titkára Földes László lett.
A MDP Központi Vezetősége 1953. június 27-28-i ülésén meghozott határozatával kezdetét vette az a cikk-cakk politika, amely új, ellentmon­dásokkal terhes és gondokkal teli időszak kezdetét jelentette a város történetében.
A városi tanács szeptember 24-i ülésén Berecz Bertalan idős korára, a fokozott erőfeszítéseket követelő feladatokra hivatkozott, és bejelentette, a párt és a kormány bizalmából új beosztást, kapott a Minisztertanács He­lyi Tanácsok Titkárságánál.
Ezen a tanácsülésen részt vett a megyei tanács vb új elnökeként Buj­dosó Imre is. Elismerő szavakkal méltatta Berecz Bertalan munkásságát, szerepét a városépítés egyik legnehezebb, kezdeti időszakában, s köszö­netet mondott fáradhatatlan munkájáért, melyet a város érdekében ki­fejtett.
A városi tanács a Magyar Függetlenségi Népfront javaslatára a tanács tagjának, a végrehajtó bizottság tagjának, ezt követően a végrehajtó bi­zottság elnökének Tapolczai Jenőt választotta meg.


Tapolczai Jenő

Berecz Bertalan a Népköztársasági Érdemérem arany fokozata kitün­tetésben részesült. Tanácsköztársasági Emlékérem kitüntetése arról tanús­kodik, hogy korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Itteni munkás­ságával a Sztálin Vasmű Emlékérem bronz és ezüst fokozata kitüntetést érdemelte ki.


Emlékérem sorozat az Intercisa Múzeumban

Dunaújváros első tanácselnöke Budapesten, 1962. október 1-én halt meg. Temetésén sokan vettek részt egykori munkatársai, tisztelői, barátai, ismerősei. Sírjánál a dunaújvárosiak részvétét a város vezetői fejezték ki.
Nevét, emlékét a róla elnevezett – korábbi Görbe – utca örökíti meg, és mindazok emlékezete, akik ismerték, becsülték és szerették.

Hetényi István

Dunaujvaros