Idén még jobban dolgozunk


Friss Ujság – 1951. január 9.

Idén még jobban dolgozunk, minden év újabb győzelem lesz!

– mondják a Dunai Vasmű építői

Az új kockaház homlokzatán ötágú csillag, a vöröscsillagos ház körül kész “kockák” és “csontházak” egész sora áll. Mellettük is javában építkeznek. Némelyik háznak alapját rakják, soknál már a második emeletnél tartanak. Az új városnak jónéhány utcája van már. Az utcák nagy része betonozott, hogy ne járjanak az építők térdig a sárban. Az utakon jönnek-mennek a szállítóeszközök. A teherautók öntik a téglát, cementet, sódert, gömb vasat, faanyagot.
Ha valaki Pentelére érkezik az épülő Dunai Vasműhöz, az új városba, ezt látja a legelső pillanatban. Látja a lendületet, amely ebben az évben új erőre kapott. Látja a fürgemozgású ácsokat, kőműveseket és segédmunkásokat, akik most különösen nekilendültek. Így ígérték Rákosi Mátyásnak a hozzá intézett levelükben.

Hogyan született meg a Dunai Vasmű építőinek Rákosi elvtárshoz intézett levele?

Megtanultunk gyorsan dolgozni

A vállalások között szerepel a 6/1-es háromemeletes épület is. Június 30-ra kellene felépíteni az előirányzat szerint, de kongresszusi vállalásképpen június 10-re elkészül.
– Most még az alapokat rakjuk, de a falazás minden nappal gyorsabb lesz – szól Skardeli Lajos. – Biztosan megcsináljuk, mert Makszimenko, amikor itt járt, megtanított bennünket gyorsan dolgozni.

 Ti fogjátok téglába öltöztetni ezt a földet…

– Szívvel-lélekkel végezzük a munkát – teszi hozzá Cserép Károly segédmunkás. – Sokan vagyunk olyanok, akik itt akarunk megtelepedni. Én is magamnak építkezem, munka közben szinte látom magam előtt a kész lakást, amelynek az alapjait rakom le.
Elképzelem az egész várost, a fényekben úszó utcákat, a kirakatokat. Még sárban járunk, de úgy érezzük, selymes füvön lépkedünk.

A legjobb ifik között

Cserép Károly brigádban dolgozik. Kaposvárról jöttek nyolcan pár nappal ezelőtt s rögtön brigádba tömörültek. A kongresszusi felajánlásban ugyanis az is benne van, hogy február 24-ig ezen a hatalmas építkezésen mindenki brigádban dolgozik majd. Ez a brigád egyébként 20 százalék teljesítményemelést vállalt február 24-ig.


A Jeszenovics-brigád Makszimenko módszerével dolgozik

Nem messze innen a C/IV és C/V-es házak építkezése látható. Ezt a két házat csak fiatalok építik. Még a vezetőjük is fiatal: Olasz János, akit nagyon szeretnek az itteniek, mert jól szervezi meg a munkát, gondoskodik anyagról, szerszámról és foglakozik az emberekkel. Fiatalok mindannyian, de munkájuk után arra lehetne következtetni, hogy régi szakmunkások. Itt dolgoznak a legjobb ifi-brigádok, a “Partizán”-brigád, amely jelenleg 210 százalékos átlagnál tart, de február 24-re 220%-ra emeli teljesítményét. Fejük fölött lobog a vörös vándorzászló, amely a Dunai Vasmű legjobb fiataljait illeti.

Rákosi elvtárs fiataljai

– Úgy dolgozunk, ahogy Rákosi Mátyásnak megígértük – mondja Olasz János. – Minden helyre tett tégla, minden köbméter föld, minden gyárépület és új lakás hozzájárul békénk védelméhez. Mi jól tesszük helyre a téglákat, harcba szállunk a másodpercekért is.

Az épülő házak téli öltözete

A munka télen sem áll. A fagy minden nap beköszönthet, de ahogyan Budai József sztahánovista építésvezető mondja, még 20 fokos hidegben is gyorsan megy majd a munka.
– Az épülő házak köré csillepályát helyezünk. A csillék tetejére vasállványt szerelünk majd, amely körülfogja az egész épületet. Ezt letakarjuk ponyvával, amely alatt vígan megy majd, a munka.
Akik itt dolgoznak, azokat keménnyé érlelte a Párt és munkájuk sze retete. Azt mondják: “Dolgoztunk 1950-ben, még jobban dolgozunk 51-ben és minden év újabb győzelem lesz. A felemelkedés irama soha nem törik meg.”

Makszimenko szalagrendszerű gyors falazási módszerének továbbterjesztése érdekében januárban megkezdik az építőipari sztahánovista instruktorok képzését. A sztahánovista instruktor iskola Dunapentelén indul meg azoknak a mérnököknek technikusoknak és kőműveseknek részvételével, akik legjobb eredménnyel sajátították el Makszimenko módszerét.

Épül Dunapentele /Bauer Sándor képei

Szovjet sztahánovisták a Dunai Vasműnél

Az egyhónapos iskolának 60 sztahánovista kőműves és 10 műszaki dolgozó hallgatója lesz. A tanítás befejezése után meglátogatják a munkahelyeket és bemutatókon ismertetik a kiváló eredmények elérését biztositó szalagrendszerű gyorsfalazási módszert.

K. I.

Dunaujvaros