Sztálinváros vidám arca


Közalkalmazott – 1958. február

Sztálinváros vidám arca

Sztálinvárosról, a mi kedves szocialista városunkról már sokféle írás jelent meg. Írtak róla színesen és szárazon: be­tűkben és számokban kifejez­ve a fejlődést, amelyen keresztülment.
Egy időben visszhangzott nevétől az ország.
Volt azonban olyan idő is, amikor nagyszerű óriásunkat Hamupipőkévé akarták vará­zsolni és hallgattak róla, mint­ha a föld színén sem lett vol­na. De a mi erős városunk ke­ményen állta a mellőzést, és nem csüggedt el, mert tudta, hogy az acél és a beton győ­zedelmeskedik a demagógia vaksága felett. Sztálinváros nevét akkor már szárnyain hordozta a világhír és minde­nütt ismerték.

Szocialista városunk nevé­hez új fogalom kapcsolódik: sztálinvárosi emberek… Mit takar ez a fogalom? A mi ar­cunkat általában komolynak, markánsnak ábrázolták, pedig tudunk nevetni is. De men­nyire! Van éppen elég örö­münk ahhoz, hogy vidámak le­gyünk. Már pusztán az a tény, hogy itt élünk, ebben a szép, új városban, s az államhata­lom helyi szervének mindjob­ban erősödő tanácsi apparátu­sában dolgozhatunk, büszke és boldog tudattal tölt el ben­nünket.
Igaza volt annak a kis, fe­kete francia lánynak, aki meg­állt a Sztálin út fehérburás ívlámpái alatt, a színesen ka­vargó esti forgatagban és azt mondta:
– Az önök szép, szocialista városa sok tanulságot nyújt nekünk, idegeneknek. Talán a legszebb tapasztalat: a jókedv. Még nem találkoztam olyan sztálinvárosi dolgozóval, akinek a tekintetéből ne su­gárzott volna egészséges, ma­gabiztos derű: érezni, hogy szeretik az életet.
Ragyogóan tiszta, nyárvégi estén hangzott el ez a vallo­más, s a kis, fekete francialány, aki valahonnan Párizs környékéről jött hozzánk, ke­mény sztrájkok és törhetetlen erejű utcai tüntetésék emléké­vel: igazat mondott. Mi sze­retjük az életet.
Mert van-e nagyobb öröm annál, mint figyelni, látni a munkánk nyomán járó fejlő­dést, amely az elmúlt évek­ben tüneményesen gyors volt. Az ember szinte észre sem vette, megállt a kialakuló vá­ros egyik pontján, s meglepet­ve kiáltott fel: ni, megint egy új ház! Vagy: ki varázsolta ide ezt az óvodát, oda azt a bölcsődét? És főleg mikor? Amíg mi másfelé jártunk, itt titokzatos kezek – ó, azok a szorgos munkáskezek! – meg­szépítették a környezetet… És a varázslat tovább tar­tott… A mezei pacsirták énekét kiszorította lassanként a munkások, az építők dala. Egyik nap parkot építettek, másnap vízmedencét vágtak a földbe, s mindezt boszorká­nyos ütemben.
Így tisztult és lombosodott a mi életünk, így kapott színt és ragyogást a mi szép váro­sunk.
Hát hogyne volnánk vidá­mak, jókedvűek, boldogok!

Ha azt kérdezné valaki, hogy milyen forrásokból táplál­kozik ez az optimista életszemlélet, ez a vidámság, jó­kedv és boldogság, nehéz len­ne egy rövid, riportszerű írás keretében megválaszolni. Nem is ez a célunk. Itt legfeljebb csak néhány mindennapi mo­mentumra szorítkozunk.
Tudjuk, hogy a dolgozó csa­ládanyák egyik legnagyobb gondja: a gyermek. Ez nálunk is, a tanácsnál, ahol sok asszony dolgozik, komoly problé­mát jelentene, ha nem volnának bölcsődék, napiközi ottho­nok, óvodák, amelyek kecses formájukkal úgy illeszkednek a hatalmas háztömbök közé, mint liliputi mesevárak. Per­sze, a hasonlat nem mindenesetben találó, de nagy álta­lánosságban így van.
Más kérdés, hogy a felso­rolt intézmények férőhelye elegendő-e a gyermekek befo­gadására? Itt ugyanis olyan nagy a gyermekszaporulat, mint talán sehol az országban. Találóan jegyezte meg valaki a “Földindulás” helyi előadá­sán, hogy bizony nálunk is van egykeprobléma, csakhogy – tizenegyke formájában. De hát ez is a gondtalan élet egyik jele.
Sok olyan dolog van itt, ami megkönnyíti dolgozó nőink életét, ezért jut idejük – hi­vatali munkájukon kívül – másra is: művelődésre, szóra­kozásra. Hullámos szőke, bodros barna fejüket, kedves, vi­dám mosolyukat ott látni a Sztálin úti üzleteik neonfényeiben, a Dózsa Filmszínház,vagy a Bartók Béla Kultúrház előcsarnokában, s olykor az Arany Csillag egy-egy kerek, kis asztalánál is, amint oda­hajolnak férjükhöz és a legbódítóbb muzsika közben ezt súgják: “Holnap, fiam, nagytakarítás lesz.” Ami annyit je­lent, hogy a férj felkészül­het… no de ne legyünk ünneprontók: ez nem tartozik az élet vidámságai közé.
A tanács dolgozóinak csalá­dias szórakozására rendeztük be szakszervezeti klubhelyisé­günket: rádióval, lemezjátszó­val, televízióval, zongorával, sakkal, folyóiratokkal. Műso­ros rendezvényeink és műso­ron kívüli összejöveteleink (Er­zsébet nap, Szilveszter) igen látogatottak és hangulatosak voltak. Most farsangra készü­lünk… Mert “Karnevál her­ceget” mi is méltóképpen akarjuk fogadni és köszönteni: azzal a jókedvvel és vidámság­gal, amely fiatal városunk arcán ragyog, leányaink, asszonyaink mosolyában bujkál, gyermekeink szemében tükrö­ződik, messze földön ismert úttörő zenekarunk réztrombi­táin csillog és a hároméves terv keretében megépülő úttörővasútunk mozdonyának dohogásában is benne fog lük­tetni…

Vidám Sztálinváros!
Ha végigmegy valaki a Sztá­lin úton, vagy befordul a Kőműves utcába, és elhalad a forgalmas üzletek előtt, önkén­telenül arra gondol, hogy a mindennapi örömök egyik for­rása ez is: a jó áruellátás, a teli kirakatok.
S milyen szép esténként a hullámzó tömegben rugalma­san ringó, hangosan kacagó leányok csapata! Ilyenkor csak azt sajnálja az ember, hogy nem marad örökké fiatal… Ez a város egyébként a vas és az acél, a virágok és az ifjúság városa, ahol alig látni öregembert. Itt talán csak a perkátai országút volt vén, de amióta megjavították, azóta az is megifjodott.
Boldog élet!
Még sok mindent szeretnék írni rólad, de lapunk terjedel­me mérsékletre int és meg kell elégednünk ennyivel is: ezzel a rövid riportszerű írás­sal, amelyben nem törekedtünk teljességre. Csak egy kis ízelítőt akartunk adni abból, hogy miképpen szórakozunk mi, itteni emberek, akik min­dennapi életünkben komoly munkával, sokszor kemény harccal építjük és szépítjük nevető, boldog városunkat – Sztálinvárost.

Mérei Sándor, a sztálinvárosi tanács szakszervezeti bizottságának elnöke

Felhasznált képek:
Képzőművészeti Alap leporellója Sztálinvárosról

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings