Fejér Megyei Hírlap – 1976. november 7.
Huszonöt éve avatták az első dunaújvárosi üzemet
Az első vasból emlékplakettet öntöttek
Az érdeklődő angol újságíró tolmács útján megkérdezte az egyik ünneplőbe öltözött munkást:
– Mennyi idő alatt építették fel az üzemet?
A munkás komájára nézett, és úgy tett, mintha erősen gondolkodna:
– Mennyi is…? Ja, tíz hónap alatt. Azt írhatja, hogy tíz hónapja itt még szántóföld volt.
1951. november 7-én déli 1 óra 30 perckor zajlott le ez a beszélgetés Sztálinvárosban, a frissen avatott első termelőüzem, az öntöde bejáratától balra néhány lépéssel.
14 EZREN ALÁÍRTÁK
Tűnődöm. Vajon szégyellni kellene-e azt az eseményt, hogy ma huszonöt éve 14 ezer dunapentelei építőmunkás írásos kérelmére Sztálinvárosra keresztelték a hajdani Dunapentelét, a mai Dunaújvárost. Kérdezem azokat, akik aláírták az ívet: “Legforróbb óhajunk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóján épülő békeművünket, városunkat, ötéves tervünk büszkeségét…” Korántsem szégyellik. Ellenkezőleg. Szívesen emlékeznek vissza az aláírásgyűjtés napjaira, az október 12-i nagygyűlésre, a készülődés perceire, óráira. Az aláírásokat őrzi a városi múzeum.
Ismerem azt a lányt Bóvári Juliannának hívják, ha azóta férjhez nem ment, akinek születési anyakönyvi kivonatában elsőnek szerepelt ez a bejegyzés: születési helye: Sztálinváros.
Hivatalosan, matrikula szerint ő az első sztálinvárosi születésű állampolgár. Mint ahogy százszámra, talán ezrével találnék olyan dunaújvárosiakat, akik büszkén emlékeznek akkori lelkes, buzgó hittel teli önmagukra és arra a huszonöt évvel előtti napra, s az ünnepet megelőző estére, éjszakára.
A személyés részvétel emléke negyedszázad után is felgyújt mindenkit: hogy is volt…?
ÉBREN VÁRTÁK A REGGELT
Alig volt lakóház a városban. Bevakolva meg talán három-négynél sem több. Csak felvonulási épület, barakk, barakk hátán. És a Május 1. utca jövőt ígérő aszfaltjával, őszi virágágyásaival.
Az ünnep előestéjén mozielőadást tartottak az óvárosi filmszínházban meg az iskola (az iskola akkor a mai Vasvári Pál Általános Iskola volt, de ez volt a könyvtár és a városi tanács, sőt a kultúrház is). Mozi után a két barakk-kultúrházban a szép emlékű József Attilában és a Petőfiben táncmulatság várta a fiatalokat.
A helyi lap korabeli tudósítása szerint: “reggel négykor még egy csapat ifjúmunkás rótta az utcákat, gyönyörködtek a házakban és vidáman énekeltek. Más napokon mindenki azt hinné, részegek kurjongatnak az utcán és hazavárták volna őket. Ezen az éjszakán azonban senki sem csodálkozott. Az áradó lelkesedés mindenkit magával kapott, senki sem rótta meg az ifjakat, mert ébren várták az amúgy is korán kelő és a dolgozókat zenével ébresztő muzsikusokat…”
Reggel a város építőinek küldöttsége megkoszorúzta a szovjet hősök emlékművét, majd zászlókkal, transzparensekkel mindenki a mai Petőfi-ligetbe sietett, ahol tíz órakor megkezdődött az ünnepi nagygyűlés. Tízezer építőmunkás akarta látni, hogy a belügyminiszter és Berencz Bertalan városi tanácselnök beszéde után mint hull le a vörös drapéria az iskola falán szerénykedő kis tábláról, amely hivatalosan először adta hírül országnak-világnak, hogy a Duna 1582. folyamkilométerénél új, nagy jövőjű, új nevű város épül.
FOLYNI LÁTTÁK A VASAT
A városból a gyár felé vonulók közül legtöbben legfeljebb ha falusi kovácstüzet láttak és benne vörössárgára izzított patkót. Hogy a vas folyékonnyá válhat, hogy önteni lehet, ezt sokan most hallották először, és nem is hitték volna, ha nincs egy téglányi, egy talicskányi közük hozzá.
Az épülő mechanika üzem csarnokában még egy gyűlés volt, majd elkövetkezett a várva-várt óra. A gyárépítők első sikere. A kemence közelében a legilletékesebbek álltak. Borovszky Ambrus, a Ganz Hajógyár öntősegédjéből lett vezérigazgató-helyettes, Andócs Mihály, az öntöde első üzemvezetője, Juhász János üzemmérnök, Kálóczi József, Petrik Ferenc, Holler Ferenc olvasztárok, Szalai Sándor, Nyirádi Lajos, Bíró János adagolók, Povazsanecz Miklós darus, Véger János, Eckschmiedt Alajos és Heidum Károly öntők.
Közülük hármat személyesen is jól ismerek: Borovszky Ambrus vezérigazgatóként, Heidum Károly öntő művezetőként ment nyugdíjba a Dunai Vasműtől. Juhász János ma a székesfehérvári Könnyűfémmű igazgatója.
Borovszky Ambrus helyettes vezérigazgató megcsapolja az első vasat. Mellette: Andócs Mihály és Dévényi János öntők
De nézzük az eseményeket! Hogyan látta a korabeli kolléga:
“A daru már leengedte a csapolónyílás elé az új üstöt és a kék munkaruhás öntők izgatottan készülődnek. Borovszky Ambrus vezérigazgató-helyettes, volt öntőmunkás, aki az első vasat engedi le a kemencéből, szinte percenként bepillant a kék kémlelőnyíláson: elérkezett-e már a nagy pillanat. Az óra mutatója alig haladja túl a fél egyet, amikor a várakozók között végigfut a moraj: most kezdődik. Valóban, Borovszky Ambrus a kemence elé lép és kiszúrja a kupolókemence csapolónyílását. Először néhány piros szikra röpköd szerteszét, majd lassan, vékony sugárban, aztán egyre szélesebben a Sztálin Vasmű első olvasztott vasa megindul az üst felé…”
Sok évvel az esemény után Heidum Károly bevallotta. hogy bizony ők nem tudták kivárni a hivatalos csapolás idejét és november hatodikán este tettek egy próbát. Csak azért, hogy szégyent ne valljanak az ünnepélyes pillanatban. Erről azonban nem tudnak a történetírók és az olvasó is felejtse el, nehogy árnyék érje azt a csapolást, amelyiket tízezer szempár figyelt.
Az első vasból emlékplaketteket öntöttek. A kéttenyérnyi nagyságú öntvény – alig találni már belőle egyet-egyet a helyi múzeumban és a gyár emlékmúzeumában – egy építőmunkást ábrázol, háttérben az épülő gyárral és várossal. A felirat rajta: Sztálin Vasmű 1951. november 7. Első öntéséből.
MISKOLCZI MIKLÓS
Felhasznált képek:
Béke és Szabadság
Dunaújváros története
József Attila Könyvtár
