Szabad Ifjúság – 1951. október 28.

A Vasmű építői kérik:

Dunapentele – Sztálinváros,
a Dunai Vasmű – Sztálin Vasmű legyen!

– Ez a név kötelez – mondotta Rákosi elvtárs a kérést tolmácsoló küldöttségnek


Rákosi elvtárs átveszi a Dunai Vasmű építőinek küldöttségétől a leveleket tartalmazó díszalbumot

Szombat reggel 15 tagú dunapentelei küldöttség ke­reste fel Rákosi Mátyás elvtársat. Sztahanovisták, brigádvezetők, mérnökök, ifjú­munkások, segédmunkások és dunapentelei dolgozó parasztok adaták át népünk vezetőjének, szeretett édesapánknak azt a kötetet, amelyben a gyár épí­tőinek, Dunapentele lakóinak 14.800 aláírása volt.
A küldöttség óhaját Bojér Béla dunapentelei sztahano­vista kőműves tolmácsolta:
– Régóta szívünkön visel­jük, most végre ki is mond­juk: mi, akik a nagy Dunai Vasművet, a szocialista vá­rost építjük, azzal a kéréssel fordulunk Rákosi elvtárshoz, hogy Dunapentelét Sztálinvárosnak, a Dunai Vasművet Sztálin Vasműnek nevezhes­sük el.
– Nemcsak aláírásokat gyűjtöttünk – folytatta Bojér Béla -, komoly felajánláso­kat is tettünk. Vállaltuk, hogy jelentős megtakarítást érünk el a mély- és magasépítésnél egyaránt és így 49.215 órát takarítunk meg december vé­géig. Tegnap felajánlották dolgozóink, hogy békeműszakot rendeznek, Sztálin-műszakot, amelynek szép ered­ményei születtek. Legjobb brigádunk 517 százalékot, a Borbandi-brigád 360 százalékot teljesített. Női építőbrigádjaink között van olyan, amelyik 237 százalékot, egy másik 215 százalékot ért el. Ígérjük, hogy méltóak leszünk a nagy névre, amelyet üze­münk, városunk büszkén vi­selni fog.
– Szívesen tolmácsolom a kérést pártunk és a kormány felé – válaszolta Rákosi elv­társ. – Nagyon örülök, hogy a dolgozók ilyen egyhangú lel­kesedéssel támogatják ezt a helyes kezdeményezést. Való­ban megtisztelő, hogy első szocialista városunk a ma­gyar nép nagy barátjának, mindnyájunk szeretett vezé­rének, Sztálin elvtársnak a nevét viselje. Az elvtársaknak azonban érezniük kell, hogy ez a név kötelez. Kötelez még nagyobb, még fegyelme­zettebb munkára. A Vasmű minden dolgozója ne csak büszke legyen majd erre a kitüntetésre, hanem érezze kötelességének, hogy a nagy névhez méltóan, fegyelmezet­tebben, felelősebben, szocia­lista hazaszeretettel végezze munkáját. Szeretném, ha megmondanák otthon, hogy ezzel a kéréssel fokozott kötelezettséget vállaltak az egész dolgozó nép és maga Sztálin elvtárs előtt. Ez a tu­dat adjon erőt újabb eredményekhez és újabb győzel­mekhez.

“Szívünk minden melegével kérjük…”

A dunapentelei dolgozók ezrei már régen gondoltak arra, amit most, a november 7-ét megelőző napokban ön­töttek szavakba. Levelek szá­zait írták a pártbizottsághoz, a városi tanácshoz. Valamennyi levélben a legszeretettebb szót írták: Sztálin nevét. Októ­ber 11-én este gyűltek össze a Vasmű dolgozóinak legjobb­jai, hogy megtárgyalják régi kívánságukat.
Sokezer dolgozó óhaját fe­jezték ki Horváth László brigádvezető szavai: “Szívünk minden melegével kérjük, hogy az első magyar szocialis­ta várost Sztálinvárosnak és a Dunai Vasművet Sztálin Vasműnek nevezhessük el.” Szavait viharos taps követte.
Földes László elvtárs, a Dunai Vasmű pártbizottságának titkára a sokszáz levél közül felolvasta Treplán Ferencné sorait: “Mióta férjemmel itt élünk és építjük az új várost, esténként sokat beszélgetünk férjem brigádjáról, a Komszomol-brigádról. A beszélgetés gyakran késő éjszakába nyú­lik. Egyszer megkérdeztem: “Ha az öntödét felépítettétek, az első acélt öntik, azon a nagy ünnepen te milyen nevet adnál Dunapentelének és a Vasműnek?
Most ceruzát vettem a ke­zembe és megírom a mi pár­tunknak, hogy ezer és ezer pentelei dolgozó velünk együtt kéri: a mi városunkat és nagy művünket a mi Sztálin elvtársunkról nevezzék el…”
A gyűlésen megjelent dol­gozók, ifjúmunkások nemcsak szavakkal, de tettekkel is ün­nepeltek. Balogh Károly, a gyárépítés XlII-as munka­helyének DlSZ-titkára el­mondta: “A XlII-as ifjúmun­kások nevében vállalom, hogy naponta két órát rohammun­kával az öntödén fogunk dol­gozni.” A Vízvezetékszerelő Vállalat egyik ipari tanulója társai nevében megígérte, hogy egyetlen órát sem fog­nak mulasztani és minden da­rab vasat összeszednek, hogy azt az öntödében felhasznál­hassák.
Sárvári György elvtárs, a DISZ-bizottság titkára javas­latot tett a szerkesztőbizottság tagjainak megválasztására, akik a levelek, hozzászólások alapján megfogalmazzák a Rákosi elvtárshoz küldendő le­velet. A gyűlés a dolgozók legjobbjaiból megválasztotta azt a küldöttséget, amely el­viszi a levelet Rákosi elvtárs­hoz.
A nagygyűlést követő na­pokban lelkes röpgyűlések vol­tak minden munkahelyen. A szerkesztőbizottság is össze­ült és elkészítette a levelet. A levél így hangzik:

A Dunai Vasmű és a szocialista város
építőinek levele Rákosi elvtárshoz

“Drága Rákosi elvtárs!
Mi, a Dunai Vasmű építői: kőművesek és ácsok, mérnökök és technikusok, vasbetonszere­lők és vasmunkások, kubiko­sok és segédmunkások nagy kéréssel fordulunk Rákosi elv­társhoz, pártunk Központi Vezetőségéhez, Népköztársa­ságunk minisztertanácsához. Legforróbb óhajunk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34-ik évforduló­ján, épülő nagy művünket és városunkat, ötéves tervünk büszkeségét a világ minden dolgozójának vezéréről, a szo­cializmus megvalósítójáról, a magyar nép legőszintébb, leg­jobb barátjáról, a nagy Sztálinról nevezzük el. A Vas­mű mindenegyes építője, vá­rosunk mindenegyes dolgozója kéri, hogy épülő békeművünk, a “Sztálin Vasmű”, új szocia­lista városunk a “Sztálinváros” nevet vehesse fel.
Másfél éve építjük a mi óriásunkat. Kezünk nyomán új házak, új város, új gyárcsarnokok nőttek ki a földből. Építő munkánkkal megteremt­jük a magyar nehézipar leg­hatalmasabb erődjét, amely majd acélt ad új esztergapad­jainkhoz, szövőgépeinkhez, traktorainkhoz, s ha kell fegy­verhez is, hogy építsük és véd­jük szocialista hazánkat.
Egyre többen tudják közöt­tünk, hogy minden felrakott téglával erősítjük hazánkat, békés, boldog jövőnket. Másfél esztendő alatt közülünk a munkának sok hőse került ki, akik kiváló teljesítményükkel, fáradhatatlan, példamutató munkájukkal bebizonyították, hogy nem voltak méltatlanok Rákosi elvtárs, a párt és né­pünk bizalmára. De azt is tudjuk, hogy az általunk kért legnagyobb megtiszteltetésre és dicsőségre még ezután kell igazán méltókká lennünk. A munka hősei és kitartó harco­sai mellett még mindig akad­nak igazolatlanul mulasztók, munkakerülők, anyaggal, idő­vel, szerszámmal pazarlók. De ígérjük: akik közülünk ma még gyengébben dolgoznak, holnap munkahősökké fognak válni. A Sztálin Vasműnél, Sztálinvárosban mindenki úgy fog dolgozni, hogy eredmé­nyeink méltók legyenek a nagy Sztálin nevéhez.
Sztálin elvtárs dicső neve zászló lesz kezünkben. Ma­gasra emeljük ezt a zászlót a magasabb teljesítményért, a jobb minőségért, az anyaggal való takarékosságért, a mun­kánkat akadályozó ellenség és a maradiság ellen vívott har­cunkban. Megfogadjuk, váro­sunk megtervezőjének és első építőjének, Rákosi elvtársnak, hogy győzelmi lobogó lesz ke­zünkben Sztálin elvtárs neve: határidő előtt felépítjük acélvárosunkat!

Dunai Vasmű építői,
Dunapentele dolgozói”

Szattyánbőrbe kötött vörös ritkaság

Dunapentele Sztálinváros lesz

Sándor András – Sztálinváros XII.

Legyen neve Sztálinváros

Dunaujvaros